Azokból a kérdésekből ítélve, amik az olvasóktól érkeznek, jelenleg a magyar közönséget három külpolitikai terület érdekli, legalábbis engem ezekkel kapcsolatban szoktak megkeresni. Egyrészt az ukrajnai háború fordulatai – ez természetes – másrészt az Iránban zajló események, harmadrészt, legújabban a Kínában kirobbant tüntetéshullám.

Ami Iránt illeti, ott nagyon határozott tendenciákról beszélhetünk, a tiltakozók ezerféle csoportja kezd valamiféle népfrontot kialakítani, bár ennek a folyamatnak még nagyon az elején járunk, de ígérem, fogok vele foglalkozni, Kínából viszont egyszerűen nem érkeznek megbízható, ellenőrizhető hírek, illetve ami érkezik, az nagyon kevés. Ma reggeli információ például, miszerint a kínai állam enyhíteni kíván a szigorú karantén-intézkedéseken, bizonyos feltételek mellett engedélyezik a megbetegedettekkel való szoros kapcsolattartást, illetve azt, hogy a megbetegedetteket otthonukban karanténba helyezzék (ahelyett, hogy egy speciális központban izolálnák őket). Ez szöges ellentétben áll a korábbi szabályozással, ahol a hatóságok hetekre karantén alá helyeztek egész körzeteket, ha egyetlen pozitív esetet észleltek. Ez bizonyára enyhíti vagy átmenetileg el is mulasztja az utcai demonstrációkat, Hszi Csin-ping ravasz kínai tábornok módjára kicsit visszavonult, hogy máshol nagyon előretörhessen, de nem változtat azon a tényen, hogy már megtörtént az elképzelhetetlen: a demonstrációkon az ő távozását és a Kínai Kommunista Párt bukását követelték. Ez a meccs még nincs lejátszva, sőt, még félidőben sem vagyunk: várjuk ki a fejleményeket.

Azonban Ukrajnával kapcsolatban több „szerencsénk” van, sikerült találnom pár független és megbízható elemzést a bakhmuti anyagcsatáról és a zaporizzsjai helyzetről. Annyira frissek, hogy mindkettőt tegnap este zárták le, a hírek ennek megfelelőek, de mielőtt nekikezdek, jelezném, hogy ebben a háborúban a hír vagy friss, vagy hiteles. Mindkét fél használja a propaganda eszközét, bár az oroszok sokkal inkább és sokkal tapasztaltabbak is ennek a fegyvernek a kezelésében, tehát ha mondjuk nyolc-tíz orosz milblogger, voenkor (katonai blogger) bejelenti, hogy „X. falu felszabaddult, Y. falu elesett”, az még semmit sem jelent, sőt, az sem, ha a TASZSZ jelenti ugyanezt. Akkor lehet elhinni, ha bejelentette az ukrán vezérkar is, de hitelessé csak akkor válik, ha bekerül az ISW napi jelentésébe. Akkor elmondhatjuk, hogy igaz, így történt. Csakhogy ennek minimum egy nap az átfutási ideje, az ISW minden hírt ellenőriz, több forrásból, tehát a sajtóban most nincs értelme a „hírversenynek”, illetve csak akkor van, ha mondjuk tömeges rakétacsapásról vagy diplomáciáról írunk, és nem a milbloggerek a forrásaink. De harci cselekményekkel kapcsolatban az ember jól teszi, ha a hideg levest is megfújja.

Ezek fényében lássuk, mi zajlik most Bakhmutnál? Verduni típusú állóháborúra emlékeztet, anyagháborúra, amiben az orosz fél képes kisebb sikereket elérni, ám hatalmas áldozatok árán. Mint első forrásom, egy névtelenséget kérő magas rangú orosz katonatiszt a Meduzának elmondta:

„Az időjárási és talajviszonyok lehetetlenné tették az aktív manővereket minden ukrán fronton. A burkolt utakon kívül gyakran még a lánctalpas járművek sem tudnak közlekedni.

Ez különösen az ukrán hadsereget korlátozta, amely az elmúlt hónapokban a gyors és váratlan manőverekre támaszkodott offenzíváiban. Emellett az orosz mozgósítottakból álló külön egységek frontra érkezése is befolyásolja az ukrán hadsereg képességeit. Harcértékük nem nagy, de az a tény, hogy minden faluban és minden erdősávban vannak egységek (amit az Orosz Fegyveres Erők korábban nem engedhettek meg maguknak) – és az, hogy ezeket az egységeket ki kell szorítani –, az számít.”

Ez nem jó jel a mozgósítottak (mobikok) számára, hiszen azt jelenti, hogy a második és harmadik vonalban elhelyezett, harcedzett egységek az ő életük árán védekeznek, mármint az ukrán alakulatoknak mégis némi időbe telik, míg őket lemészárolják, és ezalatt a második-harmadik vonal felkészül a komoly harcra vagy a még komolyabb visszavonulásra. A mobikok az ágyútöltelék szerepét játsszák.

Az orosz erők (különösen a Wagner PMC-k) a „nyers erőre” támaszkodnak, nagy mennyiségű tüzérség formájában. (PMC – Private Military Company, katonai magáncég) Az Orosz Fegyveres Erők és a „Donbásszi Köztársaságok” korábbi hadseregei tüzérségük jelentős részét (beleértve a nagy teljesítményű ágyúkat is) átadták a Wagner-alakulatoknak. Ez lehetővé tette a zsoldos egységek számára, hogy folytassák lassú offenzívájukat Bakhmut közelében. Sőt, az elmúlt héten felgyorsult az offenzíva üteme, és a haditerve is egy kicsit világosabbá vált.

A Wagner PMC, amelynek Bakhmut elleni offenzíváját októberben a közvetlenül a város keleti peremén érkező ukrán tartalékosok állították meg, megváltoztatta a csapás irányát. Most dél felé, Klesejevka és Kurdjumovka irányába törnek át. Ugyanakkor Horlivka irányából az egykori DNK hadtest egységei oldalba támadták az ukrán hadtestet, elfoglalták a Majorszkaja állomást, és megpróbáltak észak felé előrenyomulni. A kettős csapás azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ukrán védelem összeomlik a Toretszki (korábban Dzerzsinszk) agglomeráció közelében, és az orosz erők délről szélesedő fronton elérik Bakhmutot.

Ha elérhetik, mert erről jelenleg csak erősen feltételes módban beszélhetünk. Még mindig nem világos, hogy a térségben lévő orosz csapatok rendelkeznek-e elegendő erőforrással egy ilyen ambiciózus feladat végrehajtásához. A siker érdekében több tucat kilométert kell leküzdeniük, ami tele van az ukrán hadsereg előkészített állásaival. Július óta a Wagner PMC-nek csak alig több mint tíz kilométert sikerült leküzdenie, de ezen a héten felgyorsult az offenzíva üteme: a zsoldosoknak sikerült néhány kilométernyire átjutniuk a mezőkön, és legalább részben elfoglalni Ozarjanovka (Persha Travnya) és Kurdjumovka falvakat (december 1-jén a PMC fotókat tett közzé, amelyek megerősítik ezt az áttörést). Ezután a PMC egységeinek meg kell erőltetniük a Sziverszkij Donyec-Donbassz csatornát, amelyet az ukrán haderő természetes erődítményként használhat, és lassíthatja a PMC offenzíváját.

Még ha a PMC támadásai ismét el is akadnak, más irányban hasznára lehetnek az orosz erőknek: az ukrán hadvezetésnek valószínűleg ismét át kell csoportosítania a tartalékokat Bakhmutba. Úgy tűnik, hogy a tartalékok már elkezdtek megérkezni: a város közelében olyan egységeket fedeztek fel, amelyek a közelmúltig a Herszon térségében tevékenykedtek, és amelyeket az orosz csoportosulásnak a Dnyeper jobb partjáról (Herszon közelében) történő evakuálása után szabadítottak fel.

Ezen a ponton váltsunk át az eddigi, taktikai személetmódból stratégiaiba. Kezd világossá válni tehát, hogy – mint korábban is írtam – a herszoni kivonulás nem katonai, hanem orosz belpolitikai döntés volt, annak érdekében, hogy az ott állomásozó mintegy harmincezer főnyi orosz állományt, és, ami ennél több, felszerelést, fegyverzetet át lehessen irányítani Bakhmut alá, ahol Prigozsin és Kadirov már nyár óta vívják az állóháborút. Onnan lett a Wagnernek nehéztüzérsége! Viszont a cári udvar nem vette figyelembe a katonai szempontokat: ha ugyanis ez az erő Bakhmutnál van, értelemszerűen nem lehet sehol máshol, akkor sem, ha szükség lenne rá, így aztán más harctereken orosz defenzívákra számíthatunk. Csakhogy... nincsenek mind Bakhmutnál.

A Dnyeper jobb partjáról kivonult orosz egységek egy részét Donyecktől nyugatra – Vuhledar közelében – találták meg. A néhány hete leállított orosz offenzíva a város ellen új irányban folytatódhat. Míg korábban az orosz fegyveres erők megtámadták a Vuhledartól délre fekvő Pavlivka falut, most a várostól keletre törtek ki a harcok.

Ebből az következik, hogy most az ukrán katonai parancsnokoknak két lehetőségük van: az első szerint a luhanszki Szvatove és Kreminna városok felé haladó csoportosulást (vagy a Luhanszk külterületén délre tevékenykedő egységeket) erősíthetik meg. Az offenzívájuk ezen a területen végül megakadt a raszputyica kezdetével, de az új erők megszervezhetik az áttörést. A második lehetőség a régóta tárgyalt zaporizzsjai offenzíva, hogy elvágják az orosz csapatokat a krími földszorostól (vagy a Krímbe szorítsák őket), és ezáltal ténylegesen megnyerjék a háborút. Egyelőre azonban nincsenek valós adatok egy ilyen offenzíva előkészületeiről.

Adatok nincsenek, de előjelei annál inkább vannak. Tegnap esti hír, miszerint az orosz csapatok önálló egységeket vonnak ki több településről az ukrajnai Zaporizzsjai Terület elcsatolt részén. Ezt az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának december 1-jén este közzétett összefoglalója állapította meg. Az orosz katonaság a régió területeinek elfoglalása után kinevezett helyi közigazgatási alkalmazottak evakuálására is készül – közölte az ukrán vezérkar. A jelentés szerint a helyi rendőrkapitányságon és egy oktatási intézményben működő egységek elhagyták Mikhailivka falut (Melitopoltól mintegy 60 kilométerre). Polohi városában és Inzsenyerne faluban az orosz katonák elhagyják a házakat, ahol állomásoztak, és elszállítják a „lopott javakat” – közölte az ukrán vezérkar. Burcsak faluban az oroszok által kinevezett hatóságok népszámlálást végeznek a „lakosság önkéntes evakuálása” céljából. Az orosz védelmi minisztérium és a Zaporizzsjai Terület elcsatolt részeinek hatóságai nem kommentálták ezeket az információkat.

Érdekes lenne, és tényleg a zaporizzsjai offenzívára utal, de vajon elhihetjük-e? Lássuk, mit mond az ISW friss jelentése!

„Az orosz katonai mozgások a Zaporizzsjai Területen arra utalhatnak, hogy az orosz erők nem tudják megvédeni a kritikus területeket az orosz erők koncentrációja és logisztikája elleni, egyre sűrűbb ukrán támadások közepette. Az ukrán vezérkar december 1-jén jelentette, hogy az orosz erők kivonták vagy jelenleg is kivonják a személyzetet a Zaporizzsjai Területen lévő Polohiból, Myhailivkából és Inzsenyernéből. Az ukrán vezérkar arról is beszámolt, hogy az orosz megszálló tisztviselők Burcsakban népszámlálást végeznek a jövőbeli evakuálási intézkedések előkészítése céljából. Az ukrán vezérkar jelentette, hogy az ukrán erők az előző napokban orosz erők koncentrációira mértek csapást a Zaporizzsjai Területen lévő Mirne, Tokmak, Inzsenyerne, Polohi, Jaszne és Kinszki Rozdori településeken. Az orosz erők valószínűleg személyzetet vonnak vissza a frontvonalhoz közelebbi állásokból a Zaporizzsjai Területen, hogy csökkentsék a növekvő ukrán csapások hatását az orosz ember- és eszközkoncentrációkra. A Polohiból való esetleges kivonulás különösen figyelemre méltó, mivel a település egy kritikus fontosságú közúti csomópontnál fekszik, és az orosz csapatoknak valószínűleg nehezebb lenne megvédeni Tokmakot az esetleges ukrán hadműveletekkel szemben, ha nem lenne ellenőrzésük alatt a csomópont. A kritikus pozícióból való kivonulás arra utalhat, hogy az orosz egységek nem tudják megvédeni a teljes frontvonalat a Zaporizzsjai Területen, és fontossági sorrendet állítanak fel, hogy hová koncentrálják az erőiket.”

Akkor hogy néz ki ezek szerint a közeljövő?

Bakhmutnál tovább dolgozik a vérszivattyú, viszont mivel az orosz hadvezetés minden áron azt a várost akarja elfoglalni vagy lerombolni, náluk nagyjából ugyanazt jelenti a kettő, nem jut majd a mostaninál nagyobb erő a Zaporizzsjától elszakított területek védelmére, a Vuhledar közelében állomásozó hadtest pedig már most is kevés, így az orosz hadsereg (feladva a Zaporizzsjai Atomerőművet is) visszaszorulhat a Krímbe, melynek védelmét amúgy is hetek óta építik-szépítik. Ha az ukrán hadsereg erőit nem köti le túlzottan a bakhmuti állóháború, képes lehet eljutni Melitopolig, felszabadítani a várost és ezzel elvágni a Krímet a szárzaföldi utánpótlási vonalaktól. Onnantól kezdve pedig már csak üldögélni kell és visszaverni az orosz kitörési próbálkozásokat (meg valamit kezdeni Bakhuttal). Az éhség megteszi majd a magáét az orosz állománnyal: nem sok választásuk lesz a megadáson kívül.

Gratulálok az orosz hadvezetésnek: protekcionista alapon most dobják oda előbb Zaporizzsját, aztán egész Ukrajnát is – Bakhmutért és maximum a Donbásszért. Ilyen körülmények között egyáltalán nem irreális az, hogy a háború a Donbásszt kivéve az 1991-es határok visszaállításával ér véget. Kellett nekik annyira szeretni Prigozsint, Kadirovot meg Szurovikint, a három mesebeli bogatirt.

Persze, könnyen meglehet, hogy nem lesz igazam, a magyar „biztonságpolitikai szakértők” többségével ellentétben én nem tartom magamat prófétának, csak lehetőségekről beszélek, nem jósolok.

De jelenleg van ilyen lehetőség is.

Aztán hogy mi lesz, majd meglátjuk.

Szele Tamás