Alexandr Duginra figyelni kell, akkor is, ha nem visel semmiféle magas állami méltóságot a Kremlben, akkor is, ha egyszerű filozófusnak mondja magát, és akkor is, ha értelmetlenségeket beszél, ugyanis sokak állítják, hogy ő szokott Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin helyett gondolkodni.

Meg kell hagyni, igen különösen teszi, meg nem is vagyok meggyőződve arról, hogy csakis és kizárólag ő van ezzel a feladattal megbízva: volt neki hasonló kollégája, Vlagyiszlav Szurkov, akivel mintha párhuzamosan játszották volna a Kreml főideológusának a szerepét évtizedeken keresztül, csak hát két Raszputyin nem fért meg egy csárdában, Szurkovot nem is olyan rég letartóztatták, és most Dugin egyedül maradt a pályán. Ezért mondják sokan, hogy ő a rugó, ami Putyint mozgatja – én nem teljesen látom így, inkább azt mondanám, ő mozgatja Putyin híveit, ez közelebb áll a realitásokhoz. Putyint magát nem mozgatnia, hanem követnie kéne, csakhogy mintha nem ehhez volna kedve.

Dugin „eurázsiai” ideológiája voltaképpen a pánszláv-pánorosz Eurázsiai Birodalmat hirdeti, amiben természetesen az orosz nemzet uralkodik, és a Csendes-óceántól Lisszabonig tart, tekintet nélkül a közbeeső népekre és országokra. Azok majd jók lesznek szolgának. Ez az eszmerendszer nem mentes az ortodox misztikától sem, ami nagyon jól jön Duginnak, mikor valami különösen nagy, eget verő ostobaságot kell megmagyaráznia, akkor vagy az orosz középkorral indokolja, vagy lerángat az égből egy-két ortodox szentet, és már meg is oldódott a kérdés.

A háború kezdetén Dugin mester elemében volt, hiszen úgy látta, alakul az a bizonyos Birodalom, aminek a megvalósítására ő az életét tette fel, egy akkori írásomban össze is foglaltam az ideológiája lényegét, nagy boldogságában olyanokat írt, miszerint:

„Nekünk, oroszoknak nincs szükségünk Ukrajnára. Krisztusnak van rá szüksége. És ezért vagyunk ott.”

vagy:

„Kijev ostroma – örök. Ezek ugyanannak a mintának különböző szintjei. Hétszáz éve harcolunk Kijevért a nyugat-orosz fejedelemségekkel. A mi orosz középkorunktól kezdve. Volt egy konfliktusunk a veliko-ruszok és a galíciaiak között Kijevért. Nyugat-Oroszországot szorosan formálta a katolikus és a lengyel identitás és kultúra; Kelet-Oroszországban pedig a kezdetektől fogva Andrej Bogoljubszkij nagyfejedelemmel a Nagy Eurázsiai Birodalom prototípusát láthatod, amivé mi váltunk. És így Kijev a miénk lesz. Győzni fogunk, és akkor mindent megmagyarázunk.”

Először azt tessék megmagyarázni, hogy ha Kijev ostroma örök, akkor miért tetszettek abbahagyni, aztán jöhet a magyarázat a bucsai mészárlásra, a mariupoli szülészetre és a színház alatti óvóhely bombázására, és még lenne pár ezer megmagyarázni való... no, de ezt még április 14-én mondta, réges-régen, azóta fejlődött. Dialektikusan vagy sem, nem bírnám megmondani, de ma új írással jelentkezett „Katehon” című, az eurázsiai ideológiának szentelt elméleti közlönyében.

Ennek alapján egyre inkább az az érzésem, hogy nem lesz ennek a Duginnak jó vége.

Ez kezdi átlépni Putyint is. Ilyenkor szokás az embert betoncsizmával a lábán elküldeni, hogy fogócskázzon a halakkal a Jauza folyó fenekén. Mert hát mit mond emberünk?

„Az elitek a falnak vetik a hátukat: a különleges művelet most, azonnal hazafias reformokat követel, de hogy ezeket „felülről” hajtják-e végre, vagy a régi rendszer küszöbön álló összeomlása miatt válnak szükségessé, azt lehetetlen megmondani.”

Micsoda? Összeomlani készül a régi, putyini rendszer? Sosem volt még ilyen erős, Dugin mester, most alapozza meg a világbirodalmát, miket beszél kegyelmed?

„A változás szükségességét a lakosság néha nagyon is érzi. Az 1980-as évek végén a Szovjetunió kommunistái megakadályoztak minden feltétlenül szükséges változást. A liberálisok ezt kihasználták, és úgy állították be az ügyet: mi vagyunk a változás. Vagyis a kapitalizmus, a Nyugat, a piac, a szovjet örökség lerombolása és kifosztása (elvenni és felosztani, de csak a „mieink” között). A társadalom összességében elfogadta ezt a verziót, egyetértett azzal, hogy a változás az övék, és ha változást akarunk, akkor ebbe az irányba kell mennünk.”

Ugyan ennek semmi köze a liberalizmushoz, de ügyes a csatolás: aki nem dúskál, az valóban úgy érezheti, hogy tőle elloptak valamit, ami szerinte járt volna neki (mások szerint meg nekik járt volna) és keserűen mondogatja: „korrupció az, amiből minket kihagytak”. Ugyanis ha ki nem hagyták volna, ha beveszik a buliba, minimum nemzetmentésnek hívná. Mivel pedig az emberek döntő többsége így gondolkodik és tulajdon hasznától teszi függővé, mi a lopás és az unortodox gyarapodás közötti különbség (a valóságban semmi), a magukat vesztesnek érző milliókat könnyen maga mögé állítja ezzel a gondolattal.

„Ugyanakkor elméletileg létezett egy másik terv is a változásra, egy konzervatív-forradalmi (hazafias és eurázsiai) terv. De ez nem volt látható a kommunisták tömege mögött, akik blokkoltak minden ideológiai kezdeményezést. Ennek eredményeképpen a hazafias tervet eltemették az addigra már teljesen megőrült SZKP árnyékában, és az ország a „vad 90-es évekbe” zuhant.”

Lófütty létezett akkor, Dugin elvtárs, maximum a maga fejében fordulhatott meg egy ilyen ultranacionalista-birodalmi terv, de maga se nagyon mondogatta, mert ha sokat hirdeti, ahogy én a moszkóviai szokásokat ismerem, azt a tervet nem az SZKP árnyékában temették volna el, hanem magával együtt. Ellenben mi a helyzet most, hogy már Kijev örök ostroma is abbamaradt?

„Most a helyzet pontosan az ellenkezője. Az a tény, hogy az országnak változásra van szüksége – akár radikális változásra is! – mindenki érzi, és a hatalom ismét ádázul megakadályozza, de most a hazafiság – jobb vagy baloldali – a változás vektora.”

Ra-di-ká-lis változás igénye? Magának elment az esze? El, persze, már rég, de mi nem tetszik, nem haszonélvezője a velejéig korrupt, diktatórikus és mélyen elnyomó, vaskezű putyini rendszernek? Mit akar még ezen változtatni, jó uram, mi nem tetszik magának? Hiszen mindene megvan!

„Ma mi, következetes hazafiak (és nem megrendelésre), a kapitalizmus és a Nyugat ellenzői, antiliberálisok, a birodalom és a társadalmi igazságosság hívei vagyunk a változás hordozói. Korrupció és szolgalelkűség nélkül. Erre vár ma a társadalom, mert a liberalizmus már nem inspirál senkit, csak a teljes felszámolása inspirálhat. A kapitalizmus és a kulturális népirtás vége közeleg, a popszíntér „démonain” keresztül. A kapzsi, erkölcstelen és kulturálatlan elit uralmának vége, amely az 1990-es években jött létre.

Az emberek egy „új Sztálint” várnak, egy nagyhatalom nagyszerű vezetőjét. A társadalom a nagyságra és az igazságosságra hangolódik. A különleges művelet csak a végletekig fokozta ezeket az elvárásokat, és maga a győzelem is ezek megvalósulásától függ.”

Izé, a kulturális népirtást és a popszíntér démonait ember nincs, aki értené, de ezt Duginnál megszokhattuk, nem mindig tudja, mit beszél, gyakran átveszi az agya fölött a hatalmat a robotpilóta és elkezdi szabadon navigálni. A liberalizmus teljes felszámolásával is várnék a maga helyében, ugyanis ha ezt megteszi, onnantól nincs mi ellen küzdenie és a maga által vezetett dicsőséges szélsőjobboldali-nacionalista „forradalom” felfalja saját magát. Hiszen csak addig létezik, míg van ellensége, ha nem harcol, nem is győzhet, ha nem győz állandóan – meghal, elenyészik (így működik különben az orbáni rendszer is).

Azt mondja, „új Sztálint” vár a jónép? „A társadalom a nagyságra és az igazságosságra hangolódik”? Hát hiszen az eredeti Sztálin is csak annyira volt igazságos, amennyire nagy (168 centire nőtt összesen). Persze, maga „államférfiúi nagyságra” gondol, ami majd mellesleg megnyeri a háborút is. Az a baj, tudja, hogy egyrészt a Kremlben nem sürgölődnek mostanság a nagy formátumú államférfiak, annál több kisstílű csibészt látunk közöttük és hát a háború is mindenhogyan áll, csak épp nyerésre nem.

De ha nincs Sztálinunk, mit tehetünk, sto gyélaty, ahogy Sztálin elődje, bizonyos Uljanov elvtárs kérdezné? Ki kell nevezni valakit Sztálinnak, hívják akárhogy. Lehet ilyen kinevezett Sztálin Putyin is – de válhat Duginból is ilyen, önjelölés útján. És mintha ezt sugalmazná a bomló elme... Azonban addig sok a teendő. Miért?

„Meg kell azonban érteni, hogy az elit nem fogja ilyen könnyen feladni, mert sok vesztenivalója és félnivalója van. A következetes hazafias reformerek elkerülhetetlenül mindent követelni fognak tőlük. A Szovjetunió összeomlásáért, az 1990-es és 2000-es évek igazságtalan meggazdagodásáért, a liberalizmusért, az árulások végtelen sorozatáért, a Nyugattal való együttműködésért, a gazdaság tönkretételéért. Kérdőre fogják vonni őket a hazugságokért és a nép szisztematikus megcsúfolásáért.”

Nyilván, erőszak és vér, valamint fosztogatás nélkül nincs valamirevaló forradalom, pláne nacionalista nincs. A dekadens Nyugaton talán elképzelhető volna, de az őserőtől duzzadó orosz nép követeli az agyoncsapni és fosztogatni való alanyokat. Bár... szükség van erre az egészre? Igen.

„Ez az elit az 1980-as évek végének kommunistáihoz hasonló helyzetben van, történelmileg el van ítélve. Elhalaszthatja a végét, de nem tudja megakadályozni. Az emberek várják a változást, és ezúttal ugyanolyan komoly a helyzet, mint az 1980-as évek végén. Csak most a változásnak egészen másnak kell lennie, ha nem éppen az ellenkezőjének. Egy új országra van szükségünk, a győzelem országára.”

Naná, azok, aki a nagy és dicső „radikális változások” vagyis vérengzések után életben maradnak, győztesek lesznek, hiszen a vesztesek elhunynak. Dugin voltaképpen egy „inverz rendszerváltást” próbál levezényelni, szélsőjobbra, ugyanazokat az okokat meglovagolva (korrupt, igazságtalan, embertelen társadalmi rendszer, működésképtelen intézmények, haldokló gazdaság, nullára csökkent nemzetközi tekintély) amelyek az előzőt is kiváltották. Hátha sikerül a ló fejét jobbra rántani vágta közben.

„Ami a különleges műveletet illeti, ahhoz, hogy az ukrán népet valóban Oroszország oldalára állítsuk, és egész Ukrajnát (keletit és nyugatit egyaránt), magát Oroszországot kell megváltoztatni. Nem kell a Szovjetunió mögé bújni, és az Orosz Föderáció általában az orosz történelem számára természetellenes körülmények között jött létre. Egy teljesen új Oroszországot kell alapítanunk, egy új és örök Oroszországot, igazat és mélyet.”

Mélyet, elvtárs, mélyet? Azt még értem, hogyan lehet Oroszország magas – például a Kaukázusban vagy az Urálban – de hogy lesz mély? Vagy hol? Mindenesetre itt azt mondja Dugin, hogy mindent ki kell dobni az ablakon és újrakezdeni az egészet a kályhától, egy erőskezű vezér autokratikus vezetése alatt. De egyelőre itt a háború, ennek az új, böhömnagy Oroszországnak, ennek az óriás csecsemőnek az első háborúja, mihez kezd az új Birodalom Ukrajnával? És Ukrajna vele?

„Ennek az új Oroszországnak Ukrajna szerves részévé válhat, és az ukránoknak meg kell érteniük, hogy meghívjuk őket ennek a nagyhatalomnak a megteremtésére. A fehéroroszokkal, kazahokkal, örményekkel, azeriekkel, grúzokkal és mindazokkal együtt, akik velünk voltak és lesznek. Ha elhagytátok a Szovjetuniót, gyertek vissza az új birodalomba, amelyet együtt fogunk felépíteni. Nincs más út.”

Ukrajna hálás lett volna, ha a meghívót nem harckocsi-hadosztályokkal és Grad rakéta-sorozatvetőkkel kézbesítik neki, de a többi említett országgal és néppel együtt joggal érezheti úgy, hogy nem úrnak hívják őket ebbe a Birodalomba, nem is vendégnek, hanem rabszolgának, ahogy belép, láncra is verik. A kényszermunka és a kínzás sem marad el.

Dugin mai írása ennyi volt, de felvet pár kérdést.

Az első rögtön az, hogy melyik Oroszország győzelmét kívánja ez az apokaliptikus próféta, ez a Raszputyin-utánérzés? A mostaniét? Nem: az újét, a Birodalomét, aminek a kedvéért ugyebár mindent ki akar hajítani az ablakon.

De ki vezetné ezt a Birodalmat? Megmondta: az új Sztálin. (Mai hír, hogy egy krími képviselő javaslatot terjesztett be a duma elé, miszerint Oroszország változtassa nemzeti lobogóját sarló-kalapácsos vörös zászlóra, az illenék is egy új sztálini korhoz).

És ki lesz az új Sztálin? Kire gondol Dugin? Putyinra?

Nem, rá nem gondolhat, hiszen Putyin az átkos, elmúló orosz világ része, nem az újé. Akkor pedig csak egy alkalmas személy van erre a dugini univerzumban.

Igen, eltalálták: Alexandr Dugin maga. Saját magára céloz, ő akar a cár lenni.

Az igaz, hogy nincs egyetlen nyavalyás zászlóalj-harccsoportja sem, de mivel mostanáig is mindent szavak útján ért el – és nem akármilyen magas polcra jutott el így – azt hiszi, ez az utolsó trükkje is sikerülhet.

Dugin átlépett Putyinon, mintegy meghaladta őt, putyinabbá vált Vlagyimir Vlagyimirovicsnál is, valóságos szuperputyinná.

Van egy olyan érzésem, hogy eredeti nem fogja sokáig tűrni ezt a kísérletezgetést, és elküldi a feltörekvő kis szuperputyint vagy uránt bányászni, vagy fogócskázni a halakkal.

Elvégre Szurkovot is lecsukatta, ennél jóval kevesebbért (ő állítólag Kadirovval trafikált valamiben).

Szerintem Dugin csak azért van még szabadlábon, mert nincs még jelölt a helyére.

Nem udvari prófétát keresnek, arra jó volna Kirill pátriárka is.

Udvari bolondot nem találnak a helyére.

Szele Tamás