Kérem, azt én értem, hogy az újságcsináló a legostobább ember a világon, mert minden és bármely olvasója alapvetően okosabb nála. Jobban tudni valamit mindig könnyebb, mint tudni: ugyanis azt a valamit, amihez utólag jobban ért Malvin néni, Pista bácsi, előtte meg kell írni, és az munkával jár. Utána már köpködheti mindenki kedvére, aki céltáblának nézi.

Tegnapelőtt az ukrajnai harci cselekmények várható következményeiről írtam, hangsúlyozva, hogy ezek becslések, vagy így történnek a dolgok, vagy nem. Azzal az volt a baj, hogy „spekuláció, nincs benne konkrétum”. Kérem, ha én konkrétumokat tudnék a jövőről, nem elemzést írnék, hanem lottószelvényt ikszelnék, hetente egyszer, míg csődbe nem juttatom a Szerencsejáték Zrt.-t. A prognózis persze, hogy spekuláció: mondok egy példát, most randa, felhős az ég, az a véleményem, hogy délután alighanem eső lesz. Azt mondják a meteorológusok is. Eső ugyan míg el nem ered, vagy lesz, vagy nem: de ha konkrétumot kéne mondani róla, akkor vagy azt kéne állítani, hogy „17 óra 32 perckor csapadék várható, mely 18 óra 23 percig tart majd”, vagy, mint egyesek kívánják: hallgatni örökké. De ha azt látom, hogy a szomszéd rövidnadrágban indul vásárolni, és odaszólok neki: „Vigyázz, komoly eső jön”, ő azt mondjuk megköszöni, de a kritikusok szerint nekem ezt nem lenne szabad, míg meg nem tudom mondani, mettől meddig fog esni, és eső lesz, vihar, zápor, avagy zivatar?

Ennek se sok teteje van, de rendben, ne spekuláljunk. Foglalkozzunk konkrétumokkal. Tegnap történetesen – olvasói kérésre válaszul – az invázió gabonakereskedelemre gyakorolt várható hatásaival foglalkoztam. Igen alaposan, jól lehetett adatolni, ugyanis a gabonatermelését egyetlen ország sem titkolja, így Ukrajna sem. Összeadtam, kivontam, osztottam, szoroztam (senki sem mondhatja tehát, hogy nem számítok egyáltalán, azt viszont mondhatják és szerintem fogják is mondani, hogy számító alak vagyok), a végén arra jutottam, amire a forrásom is: miszerint az nem igaz, hogy eltűnne a gabona a világpiacról, de az igaz, hogy Ukrajnában 54,6 százalékkal kevesebb fog teremni, mint tavaly. Miáltal – lévén Oroszország és Ukrajna a világ két legnagyobb gabonatermelője – a világpiaci árak feljebb fognak menni a mostaninál is, pedig most is magasak.

Ezt sem kellett volna írni, ugyanis ezzel meg az volt a baj, mint kiderült, hogy a tízmillió gazdász és főként agrárközgazdász országa vagyunk. Összegyűjtöttem pár érdekesebb véleményt, az egyik azt reklamálta: „Miért kéne kenyeret enni? Együnk mást!” ami Marie Antoinette félreértett mondását idézi, mikor is a királyné azt javasolta volna a magas kenyérárak miatt tüntető népnek, hogy egyenek kalácsot. A másik nézet szerint teljesen elmebeteg vagyok, ugyanis a magyar gabonának semmi köze a világpiaci árakhoz, azt mi termeljük, nálunk terem a legtöbb belőle az egész planétán, az alföldi széles rónaságon, a világot is jóllakathatnánk, de nem tesszük, mert pukkadjon meg a világ. Tehát ha mindenhol máshol aranyért is mérik a bucit, nálunk akkor is ingyen lesz.

Nos, én már tavaly novemberben foglalkoztam a kialakuló világméretű élelmiszerválsággal és az okaival is egy másik lapban, és pontosan tudom, hogy nem ez a helyzet. A „virágzó, világszintű magyar mezőgazdaság” meséje még a múlt század hetvenes éveiben sem volt teljesen igaz, mára semmi sem maradt belőle: persze, hinni sok mindent lehet, de a valóság az, hogy nagyon is függünk úgy a világpiaci áraktól, mint a globális folyamatoktól, a gabona árát például a kínai kereslet hajtja fel, azt meg részben a Jangce tavalyelőtti áradása, részben egy hatalmas sertéspestis okozta, ami miatt három éve ki kellett irtani a teljes kínai sertésállományt, most kezdenek talpra állni, minden szem takarmányra szükségük van. Meg is fizetik bőkezűen: és ha a magyar termelő adhatja drágábban a kínai vevőnek, nem fogja olcsóbban adni a belföldinek.

De bizonyára hazudok, ebbe senki sem gondol bele, a másik olvasó biztosan tudja, hogy „minden a spekulánsok miatt drágul”. Mi az a „spekuláns”? Elvileg az, aki értékpapírok hasznából szerez nyereséget, de a köznyelvben mindenki, akinek van pénze, kereskedik és nem szeretjük. Mellesleg, ha nem üzletelnének a terményekkel, akkor nem tudom, miből élnének meg azok, akik termelik őket? Mert hát nem csak szemes takarmánnyal él az ember. Ilyenformán, ha eladja a munkája gyümölcsét, a legelső spekuláns tulajdonképpen maga a gazda. Ha meg el nem adja, akkor felkopik az álla.

A legszebb azonban az az olvasói hozzászólás volt, ami nem foglalkozott semmivel, a gyökerénél ragadta meg a problémát:

„Nyugi, minden megoldódik! Ez pánikkeltés a javából!”

Ha az ötvenes években élnénk, már az Andrássy úton volnék, a cellámban, mert akit nem érdekelnek sem számok, sem érvek, hanem azonnal minősít, biztos nem sajnálta volna értesíteni az illetékes hatóságokat sem a „rémhírterjesztésről”. Nem ritka az ilyen ember, markáns véleménye van, melyet ténynek tekint, és valami különös véletlen folytán majdnem mindig egyezik az épp aktuális kormány nézeteivel. Mostanság rossz világ jár az efféle emberekre, ugyanis a kormány nézetei naponta többször is változnak, mire odaérnének a megcélzott alfélhez, már el is fordult, loholhatnak utána napestig. Mindegy is: hiába a számok, hiába a Novaja Gazeta helyszíni riportja, hiába a földrajz, hiába a klíma és a termőtalaj ismerete: ez csak pánikkeltés, egyébként minden jó lesz. Ő csak tudja.

Ugyanilyen optimista volt annak idején, 2020. március hatodikán Bencsik András, amikor egy, a Demokratában megjelent jegyzetben közölte: nincs járvány, az egész a világmédia összeesküvése, pánikkeltés.

„Mintha egy világméretű kísérletet futtattak volna le, amely révén azt akarták kideríteni, hogy megfelelően kiépített propagandával el lehet-e hitetni az emberekkel egy rettenetes világjárvány fenyegetését úgy, hogy a valóságban nincs semmiféle járvány, annak halvány nyoma sem? A válasz: igen. Ma a világmédia bárkivel bármit el tud hitetni, semmit sem számít a valóság, semmit sem ér a józan ész. A koronavírus-kampány valójában egy háború volt a józan ész ellen, és ebben a háborúban a józan ész vereséget szenvedett.”

Mit ad Isten, március 11-én a kormány bevezette a veszélyhelyzetet és a különleges jogrendet, melynek nem volt a bevezetése után nagyobb támogatója Bencsiknél és társainál. Akkor már nem ők voltak azok, akik korábban bagatellizálták a dolgot, nem ők nevezték pánikkeltésnek az óvatosságot. Legalábbis úgy tettek, mintha nem ők lettek volna.

Szóval, ha spekulálok, az a baj, ha számolok az a baj, ha egyáltalán bármit írok, pánikot keltek, az a baj. Mondjuk nem életcélom, hogy mindenki tetszését elnyerjem, mindenkinek megfeleljek, ezzel szemben nem értem, mi vezeti az olyanokat, akik égő szenvedéllyel, pusztító haraggal kötnek bele mindenbe és bármibe, amit elolvasnak? Nem csak az én írásaimba: bármibe. Bárkibe. Édesebb a teájuk, lágyabb a kenyerük, vastagabb rajta a vaj ettől?

Nem. Sőt: ne vegyük elő a „fizetett trollok” elméletét, annyi pénz nincs a világon, amennyi mocskot ma a sajtómunkásra rászórnak magyar nyelvterületen, ezt senki sem bírná megfizetni. Persze, hogyne lenne jó pár fizetett véleményező is, hajjaj, ők szokták megadni a verbális lincselés alaphangját, a tömeg már utánuk tódul a kövekkel: de miért tódul? Mert azt hiszi, hogy büntetlenül megteheti, ez csak egy ártatlan szórakozás, mint amikor a kutyáját rugdalja sportból. Vagy a sarki koldust. A szerző meg azért van, hogy zokszó nélkül viselje a dolgot, netán vigyorogjon is hozzá, köszönje alássan, hogy méltóztatnak jelentéktelen személyét gyalázni.

Ezért aztán nem túlzottan jó kedvvel vágok neki a mai témának sem, mert tudom, hogy mindenképpen akad majd, akinek nem fog tetszeni, és ahol egy ilyen akad, ott annak lesz azonnal száz követője is. Arról a kérdésről van szó, amit már feltenni is vörös posztó egyesek számára, tehát hogy be akar-e vetni a Kreml bármilyen néven nevezhető nukleáris fegyvert a mostani harcokban?

Azok az egyesek, akik ezt a kérdést sérelmesnek találják, mert Putyin a békegalambocskájuk, azt is mondták korábban, hogy még a hülye is tudja: Oroszország sosem fogja megtámadni Ukrajnát, ez lehetetlen. Csak most nem akarnak emlékezni rá, hogy ezt mondták. Ők mondták azt is február végén, hogy egy villámháború legalább két hónap (én speciel emlékszem hatnaposra is, amit a támadók elvesztettek), arra sem akarnak emlékezni. Szóval, velük nem lehet mit kezdeni, bencsik-félék, bayeriánusok, ez egy lelki alkat vagy adottság, a tények sosem zavarják őket.

Persze mindenki más aggódik a nukleáris fegyverek miatt, ugyanis már nem az a kérdés, képes-e bevetni őket az orosz kormány, mert képes, a pattantyúk megvannak, hanem az, hogy meg is teszi-e? Ami már megint spekuláció, mert egy jövőbeli esemény lehetőségét latolgatja az ember. És akármit mond: nekiesnek.

Én nem is latolgatom, latolgatja helyettem egy szakértő, aki nem Nógrádi György- vagy Földi László-szintű önjelölt biztonságpolitikus, aki Budapesten világhírű, szűkebb lakókörnyezetében meg főleg, hanem valóban tudja, mit beszél. A Moscow Times kérdezte meg Dr. Pjotr Topicskanovot ebben a kérdésben, aki korábban az Orosz Tudományos Akadémia Primakov Nemzeti Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Kutatóintézetének Nemzetközi Biztonsági Központjában töltötte be a vezető kutatói pozíciót, 2014 óta az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának szakértője, emellé jelenleg a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) tömegpusztító fegyverek elleni kutatóprogramjában a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával, a leszereléssel, a fegyverzetellenőrzéssel és az új technológiáknak a stratégiai stabilitásra gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

Játszom a gondolattal, hogy nem mondom meg, mit nyilatkozott Topicskanov doktor, elvégre halálbiztos, hogy aki akarja, már ennyiből is meg tudja mondani, mi a véleménye a személyről, és ha a személyről van véleménye, akkor már az illető mondanivalója mindegy is – de tekintettel vagyok azokra is, akik nem kötekedés kedvéért olvassák a lapot. Szóval, Topicskanov mesternek is meglehet a tapasztalata a véleményekkel, mert azt mondta:

„Az Ukrajnára mért nukleáris csapás veszélye forró vitát vált ki a médiában és a közösségi hálózatokon. De van okunk arra, hogy szkeptikusak és óvatosak legyünk ezzel a fenyegetéssel kapcsolatban. Miközben a február 24-én kezdődött harcok folytatódnak Ukrajnában, a fegyveres konfliktus esetleges nukleáris fegyverekkel való háborúvá való eszkalálódásáról szóló spekulációk kontraproduktívnak és felelőtlennek tűnnek.

Egy fegyveres összecsapásban a nukleáris eszkalációval való fenyegetés, függetlenül attól, hogy ki hangoztatja azt nyilvánosan – egy állami tisztviselő, egy állami média munkatársa vagy egy szakértő – a támadó kezére játszik, mivel a védőket és partnereiket visszatartja attól, hogy határozott intézkedéseket tegyenek.

Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a nukleáris fenyegetésről való beszéd demotiválja a védekező felet. (…) A nukleáris támadás egy vörös vonal. Ha Oroszország átlépi, semmi sem tartaná vissza a nyugati államokat attól, hogy közvetlenül belépjenek a konfliktusba Ukrajna oldalán.

Ez nukleáris katasztrófával fenyegetné az egész világot, veszélyeztetné Oroszország jövőjét és azt a politikai hatalmi konfigurációt, amelyet Putyin oly régóta épít.

Egy Ukrajna elleni orosz atomcsapás is vörös vonal lenne? Nem egyértelmű. Az Egyesült Államokban széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy a Fehér Ház adminisztrációjára óriási nyomás nehezedne, hogy Ukrajna oldalán lépjen be egy fegyveres konfliktusba. (…) Ha Oroszország atomfegyvereket vet be Ukrajnában, azt nem lehet majd tagadni vagy az ukrán hadseregre fogni. Minden halvány remény, amit Oroszország a Nyugattal való kapcsolatok jövőbeni javulásához fűz, teljesen megsemmisülne.

A jelenlegi körülmények között nincs katonai vagy politikai alapja annak, hogy nukleáris fegyvereket használjon Ukrajna ellen, és még kevésbé a NATO ellen.

Ha azonban a háború Oroszország számára rosszul alakul, és valószínűsíthető, hogy az ellenségeskedések átterjednek az Oroszország által sajátjának tekintett területekre, például a Krímre, és Oroszország politikailag és gazdaságilag teljesen elszigetelődik, Moszkvának komolyabb érvei lesznek legalább a nukleáris zsarolásra.

Miért nyilatkozik tehát Putyin a nukleáris opcióról? Feltehetjük a feltételezést, hogy az orosz hatóságok arra számítanak, hogy a maguk számára legrosszabb forgatókönyveket úgy tudják elkerülni, hogy „nukleáris pajzzsal” fedezik magukat. Ez a pajzs azonban csak akkor működik – többé-kevésbé –, ha Oroszország nem használ atomfegyvereket.”

Na, ezen tessék eligazodni. Erről tessék véleményt mondani, ezt minősítsék, hölgyek-urak, trágár és kétszavas kommentekben. Topicskanov ugyanis pontosan tudta, hogy ha csak egyvalamit mond, az állásfoglalás lesz, ami miatt főbe lőhetik, így elmondott mindent, hogy ne mondjon semmi konkrétat. A mindenből bárki kiválogathatja a saját véleményét is, annak az ellenkezőjét is, és tetszés szerint rajonghat a megszólalóért vagy gyűlölheti őt. Mondjuk a nyilatkozatot erősen lerövidítettem, kihagytam belőle a különböző forgatókönyveket, de mindenkit megnyugtatnék: a tudós doktor csak többet mondott, mást nem.

Így kommunikálnak Moszkvában, ahol olcsó az emberélet és közel van a lefortovói börtön vagy a Matrosznaja Tyisina.

Ahogy látom, sokan vannak Magyarországon, akik azt akarják elérni, hogy mifelénk is így beszéljenek az emberek, ilyen legyen a sajtó hangvétele.

Nekik üzenem: nesztek semmi, fogjátok meg jól!

Szele Tamás