Drámai egészségügyi válság a háború sújtotta Szíriában

Georges Masri aleppói melkita érsek nyilatkozott a Szíriában zajló háború drámai hatásáról a lakosság egészségére és az Egyház lelkipásztori munkájára, a háborút követő gazdasági válságról és a megélhetési költségek emelkedéséről. A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet németországi székhelyén tett közelmúltbeli látogatásakor drámainak nevezte a szíriai egészségügyi helyzetet.

Miközben a világ és a média továbbra is az ukrajnai háborúra és az abból fakadó energia- és élelmiszerválságra fókuszál, Ferenc pápa november 9-én, a szerdai általános kihallgatáson ismét felhívta a figyelmet a sok elfeledett háborúra, amelyek számos más országban halált és pusztítást okoznak a világ különböző részein. Többek között megemlítette a tizenegy éve tartó szíriai konfliktust.

aleppo3.jpg

A tizenegy éve tartó szíriai konfliktus kezdete óta csaknem 7 millió ember él továbbra is országon belüli kitelepítettként; több mint 13 millióan szorulnak humanitárius segítségre. Becslések szerint 5,5 millióan menekültek külföldre, főként a szomszédos Libanonba, Törökországba és Jordániába. A libanoni gazdasági és pénzügyi válság elmélyülésével nőtt a nyomás, hogy az országban tartózkodó mintegy 1,5 millió szíriai menekült térjen vissza hazájába.

Szíria egyes területein még mindig folynak a harcok a felkelők és Bassár el-Aszad elnök Oroszország által támogatott erői között. Az országban továbbra is súlyos gazdasági válság uralkodik, a szankciók és a nemzetközi elszigeteltség következtében az egekbe szökő inflációval. Az infrastruktúrát tönkretették; hiányoznak a kormányzati források. A válság a szíriaiakat megfosztja az alapvető szükségletektől, beleértve az egészségügyi ellátást is. Akik tehetik, továbbra is elmenekülnek az országból. A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need, ACN) elnevezésű pápai jogú nemzetközi segélyszervezet németországi székhelyén november elején tett látogatása során Georges Masri aleppói melkita érsek drámainak nevezte a szíriai egészségügyi helyzetet. A Covid-19-világjárvány mellett az elmúlt időszakban kolerajárványok is dúltak az országban.

A járvány a konfliktus közvetlen következménye, amely tönkreteszi a víz- és közegészségügyi infrastruktúrát, miközben közel kétmillió belső menekült él túlzsúfolt táborokban, ahol nagyon korlátozott hozzáféréssel rendelkeznek az alapvető víz- és higiéniai szolgáltatásokhoz – ismertette Masri érsek. – Az ENSZ adatai szerint Szíriában a víztisztító telepek több mint kétharmada, a szivattyúállomások ötven százaléka és a víztornyok egyharmada megsérült.

aleppo.jpg

Nagyon rossz a lakosság általános egészségi állapota – hangsúlyozta az aleppói melkita főpásztor. – Az egészségügyi problémák jelentik a Szíriában maradt keresztény családok egyik legfőbb gondját. Egyre több ember hal meg a gyógyszerhiány, a műtétek megfizethetetlen költsége, a kórházak állapota miatt; különösen az időseket érinti a gyógyszerek drágulása. Sok szakképzett orvos döntött úgy, hogy elhagyja az országot; számos állami gyógyszergyárat bezártak. „Arra van szükségünk, hogy az orvostudományt tanuló fiatalok itt maradjanak” – emelte ki Georges Masri érsek.

Elmondta: sok család nem vásárol gyógyszert, nem vállal műtétet, attól tartva, hogy nem tudják visszafizetni a hitelt. Ezzel a helyzettel szembesülve a helyi egyház – bár nem tudja ellensúlyozni az orvoshiányt – fokozta a betegek lelkigondozását. Az ACN egy aleppói patika felépítésével támogatta ezt a törekvést, hogy segítse a lakosság gyógyszerellátását. E gyógyszertárnak a katolikus egyház a tulajdonosa és üzemeltetője, mindenki számára nyitva áll.

aleppo2.jpg

Az ACN egy másik projektet is finanszíroz Aleppóban, melynek során az idős emberek testi és lelki egészségét szolgáló szociális és szabadidős tevékenységeket szerveznek. Az idősek e programokról – miként az érsek fogalmazott – „energiával telve térnek haza”. Az egyik résztvevő elmondta, hogy életében először hagyta el a feleségével együtt Aleppót.

A melkita főpásztor háláját fejezte ki a Szükséget Szenvedő Egyház támogatóinak, akik anyagi hozzájárulásukkal a válság ellenére is segítik a lakosságot.

Forrás: Vatican News

Címkék: Szegénység