Iskolapadból a világ legjobbjai közé

Kevin Garnett egyenesen a középiskolából érkezett  - majd posztja legjobbjai közé emelkedett.

625_27.jpg

Kevin Garnett az 1995-ös játékosbörzén, a Minnesota Timberwolves ötödik választottjaként került az NBA-be. Rögtön a középiskolai tanulmányainak befejezését követően. Az akkor minden idők legfiatalabb börzén elkelt játékosa pedig kinyitotta az ajtót a jövő generációi előtt: az ezt követő években sorra jöttek az olyan iskolapadból érkező játékosok az NBA-be, mint például Kobe Bryant, Jermaine O'Neal vagy Tracy McGrady. Természetesen a Timberwolves nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy az ötödik választását egy 19 éves kölyökre "pazarolta", de végül az idő őket igazolta. Még akkor is, ha Garnett legnagyobb sikereit nem Minnesotában érte el.

Már a döccenőkkel teli újoncszezonjában is bizonyította, hogy a liga legelitebb védői közé tartozik, később pedig ehhez párosult a párját ritkító elszántság és tűz, amit a támadóoldalon tudott hasznosítani. Garnettet már a második évében beválasztották az All-Star csapatba, végül a Minnesotában eltöltött első 12 szezonjában csak kétszer maradt ki a gálameccsről (az újoncszezonját leszámítva csak egyszer). Végül összesen tizenöt alkalommal szavazták be a legjobbak közé, ahol 2003-ban a gálameccs MVP-címét is elnyerte. Nem is csoda, hiszen a fokozatosan vezérré cseperedő ifjú titán már a második idényében története első rájátszásába vezette csapatát, majd ezt még egymás követő hét szezonban megismételte.

A Minnesota Garnett vezetésével stabil playoff-csapattá nőtte ki magát, még akkor is ha hosszú ideig nem sikerült túlélniük az első kört sem. A csapat eddigi történetének legnagyobb sikere (az egyetlen alkalom, amikor túlléptek az első körön) a 2003-04-es szezonbeli nyugati konferenciadöntő volt, ahol végül a Los Angeles Lakers állta a csapat útját. A csapatsikerek mellett ez a szezon meghozta Garnett addigi legnagyobb egyéni elismerését is: miután a Timberwolvest fennállása legjobb mérlegéhez segítette hozzá (58-24, nyugati első hely), elnyerte a 2003-04-es idény Legértékesebb Játékosának járó díjat, és elnyerte első lepattanókirályi címét, melyet a következő három évben még három követett. A stabilan húsz pont felett átlagoló játékos azonban már egyre inkább kinőni látszott a franchiseból: mivel bizonyossá vált, hogy a Wolvestól nem reális tovább küzdeni a bajnoki címért, 2007-ben végül Bostonba cserélte a csapat.

Bostonba, ahol egy új fejezet kezdődött Garnett pályafutásában. A zöld-fehérekhez érkezésével kialakult a kétezres évek egyik legjelentősebb nagy hármasa Garnett, Paul Pierce és Ray Allen részvételével. Bostonban már több, mint negyven éve vártak a szurkolók egy újabb bajnoki címre, amely az új csapat kialakulásával látótávolságba került. Végül a nagy álom mind a bostoni szurkolók, mint Garnett és tárai számára is beteljesült: az alapszakaszt utcahosszal megnyerő Celtics végül a döntőig menetelt, ahol egy örökre emlékezetes, hétmeccses párharcban múlta felül az örök rivális Los Angeles Lakerst, és hódította el első bajnoki elsőségét 1986 óta.

Pályafutása első (és mint később kiderült, egyetlen) gyűrűjének szezonjában az Év Védőjének is Garnettet választották. 2010-ben aztán a sors visszavágót hozott, ahol a hetedik meccs már a kaliforniaiak győzelmét jelentette. A Celticsszel minden szezonban rájátszásba jutó, sőt, komoly bajnokesélyesként szereplő Garnett számára végül hat szezon után véget ért a bostoni út, következő állomása New York, azon belül is a Brooklyn Nets volt. 

Karrierje utolsó éveit Brooklynban kezdte meg, ahol újra együtt játszhatott állandó korábbi bostoni "tettestársával", Paul Pierce-szel. A 37 éves Garnett már Brooklynban csak limitált játékidőt kaphatott. Végül pályafutását tökéletesen keretben foglalta azzal, hogy az utolsó másfél szezonra visszatérhetett oda, ahol korlátlan bizalmat szavaztak egy 19 éves tinisrácnak: Minnesotába. A 2015-16-os szezon végén visszavonuló KG a mai napig az egyedüli olyan játékos, aki elérte a 25 ezer pontos, 10 ezer lepattanós, 5 ezer gólpasszos, 1500 labdaszerzéses és 1500 blokkos határokat.

2020-ban olyan nevek mellett iktatták a Hírességek Csarnokába, mint Kobe Bryant vagy Tim Duncan.

Néhány hónappal ezelőtt Bostonban hivatalosan is visszavonultatták Garnett 5-ös mezszámát, ezzel tisztelegve az erőcsatár előtt, aki több, mint negyven év után segítette hozzá a keltákat a bajnoki trófeához, és örökre beírta magát a liga legjobb játékosainak listájára.

Talán csak idő kérdése, és a ceremónia Minnesotában is megismétlődik...

 Kép: 2000's/Twitter

süti beállítások módosítása