valencia.jpgA money.co.uk az év elején nyilvánosságra hozta felmérését a világ legegészségesebb városairól. A húszas listán 11 európai uniós és további két másik európai város szerepel. Az első két helyezett is az Unióban, sőt, ugyanabban az országban található – a posztból kiderül, melyik ez az ország.

A tanulmány a várható élettartamtól kezdve a légszennyezettségen, az elhízottak arányán, a biztonságon és a napfényes órák számán át több más összetevőt is figyelembe vesz az egyes városok értékelésekor. Az idei kutatás a világjárvány óta nagyobb jelentőséggel bíró tényezőkkel is számolt. Így értékeli többek közt az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét, a mentálhigiénés szakemberek számát, de kitér a mentális zavarok és a kábítószerhasználat gyakoriságára és az egészségügyi kiadások nagyságára is.

A money.co.uk felmérése szerint ezek alapján a legegészségesebb város Valencia, amely megőrizte tavalyi pozícióját. A világ talán legjobb paelláját mint Valencia vonzerejét nemcsak a felmérésről szóló cikk emeli ki, de korábban mi is adtunk hozzá receptet. Az előkelő helyezéshez azonban inkább olyan egyéb tényezők járultak hozzá, mint az alacsony légszennyezettség, a nagyon magas színvonalú egészségügyi ellátás, a magas várható élettartam (83,5 év), a gazdag zenei és kulturális örökség, a társadalmi kapcsolatok erőssége, illetve a munka és magánélet ebből következően egészséges egyensúlya.

valencia2.jpgValencia. Fotó: Pexels

A listát böngészve több dolog is kirajzolódik. Európa a kategória nyertesének mondható, a városok több mint fele az Európai Unióban van (az első tízben öt, az első húszban pedig 11 ilyen szerepel), és ezen felül még további két unión kívüli európai város is a listára került: a hatodik Zürich, a 19. pedig az izlandi főváros, Reykjavík.

Európán belül is van néhány különösen egészséges térség. Ilyen az Ibériai-félsziget: a nyertesen kívül a második helyen is spanyol város található, méghozzá Madrid, rögtön a negyedik Lisszabon, de a húszas listára került mellettük Portó (14.) és Barcelona (17.) is. Nem váratlan az észak-európai városok előkelő helye, az talán inkább, hogy ezek nem skandinávok, hanem Helsinki (12.), két balti főváros, Tallinn (13.) és Vilnius (15.), illetve a már említett Reykjavík. Közép-Európa sem áll rosszul, bár inkább a nyugati-délnyugati része: Bécs a hetedik, Ljubljana a tizedik, Zágráb pedig a huszadik.

valencia3.jpgValencia. Fotó: Pexels

Az EU kiemelten fontosnak tartja polgárai egészségét, és saját hatáskörében jelentős erőfeszítéseket is tesz – talán ennek is köszönhetők az európai városok előkelő helyezései. Az egészségügyi ellátás megszervezése a tagállamok hatáskörébe tartozik, de a közös célok érdekében az Unió kiegészíti a tagállami politikákat. Az EU4Health program az Unió válaszlépése a Covid19-járványra, de túl is mutat a válságelhárításon, célja, hogy ellenállóbbá tegye az egészségügyi rendszereket. A program keretében az EU 5,3 milliárd eurót fektet uniós szinten hozzáadott értéket jelentő területeken. Ide tartozik a betegségmegelőzés, a határokon átterjedő egészségügyi veszélyek elhárítása, a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök fejlesztése, illetve az egészségügyi rendszerek hatékonyságának erősítése.

Az egészséges városok más szempontból is kiemelt fókuszt kapnak az EU-ban. Az uniós polgárok háromnegyede városi térségekben él, amelyek a globális energiafogyasztás közel kétharmadáért és a széndioxid-kibocsátás több mint 70 százalékáért felelősek. A Bizottság ezért is támogatja a városokat – többek közt Budapestet, Pécset és Miskolcot – a klímasemlegesség elérésében, ami nem csak a Földet óvja majd, de lakóik is környezetbarátabban, tisztábban, egészségesebben, így kellemesebben élhetnek. Csökkenni fog például az európaiakat jelenleg nagy mértékben sújtó zaj- és légszennyezettség is – az egészséges városok későbbi listáján így talán még több európai szerepelhet majd.

Az egészséges városok listájának további érdekeségeiről és az Európán kívüli nyertesekről a money.co.uk cikkében olvashattok.

Borítókép: Valencia, Pexels

---

Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az európai kultúra házaként tájékoztat, szórakoztat, beszélgetéseknek ad teret, embereket hoz össze európai témákhoz és kultúrákhoz kapcsolódóan.

Olvasd el többi bejegyzésünk, iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket a Facebookon, Instagramon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján és nézd meg programjainkat online!

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr8117831659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2022.05.16. 10:48:44

Szvsz. Izland nem nagyon van Európában, legfeljebb hozzá sorolják, mint például Tahitit...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2022.05.16. 12:02:02

@konrada: Nagyon szvsz... :)
Vannak tengeren túli területek (mint Tahiti amit te is említettél) és vannak Európai területek (pl Gran Canaria egy spanyol régió).

Izland egy önálló európai állam, EFTA tagként elég szerteágazó európai integrációval.
süti beállítások módosítása