Pöttyök - falatok - adagok

Pöttyök - falatok - adagok

A parketta bírni fogja - Szaletly Vendéglő és Kert

2023. március 23. - Emma Asszony

Péntek este volt. A zajos Thököly úton sétáltunk. A délutáni dugó már lecsengőben volt. Mellettünk talán éppen elrobogott egy 7-es busz. A Stefánia út sarkán jobbra kanyarodtunk majd beléptünk a Szaletlybe. Nem tévedés az ipszilon. Aki még nem hallott róla, annak elárulom, hogy így hívják az egykori Thököly Vendéglő helyén 2020-ban megnyitott éttermet. Én magam sosem jártam az elődjében, de amikor barátaimmal ismerőseimmel beszélgetve megemlítettem, szinte mindenki emlékezett rá.

Amikor pár hónappal ezelőtt az étterem közösségi oldalát olvasgattam, a kommentek között két megmosolygtató téma is volt. Az első amire felkaptam a fejemet az volt, amikor valaki a Szaletly névben a ipszilont nehezményezte. A válaszból aztán kiderült, hogy ez egyfajta utalás a hely korábbi - Thököly - nevére. A másik hozzászólás már meg is nevettetett: hogy lehet parkettával burkolni a padlót egy étteremben, ez kényes, nem fogja sokáig bírni a strapát. A frappáns felelet tájékoztatta a kedves kérdezőt, hogy a parketta köszöni, jól bírja már több évtizede, amióta használatba került. Most csak egy kis felújításon esett át, és remélhetőleg még hosszú ideig a helyén marad.

Ez  pont elég volt nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy ha csak ennyi “probléma” van egy újonnan induló hellyel, akkor az csak jó lehet.

Már 1907-ben - az akkor épült ház földszinti üzlet termében - kávézó működött itt, amiről a Magyar Vendéglős- és Kávés-Ipar szaklapja így tájékoztatott:

ujsag.jpg
Klein testvérek, a Rákóczi-uti “Adria” kávéház volt tulajdonosai junius hó 29-ikén nyitották meg a Stefánia-ut és Thököly-ut sarkán ujonnan létesített “Stefánia Corso” kávéházat.

A kerthelyiséggel is rendelkező kávézó és étterem rövid idő alatt az előkelő családok kedvenc találkozóhelye lett. Ezután aztán évtizedeken át - néha megváltozott névvel - cigányzenével, vagy szalon- és jazz zenekarral, kitűnő ételekkel és italokkal élvezhették az ide betérők a vendéglátóhely békebeli hangulatát. A korabeli “gasztrobloggerek” a konyha különlegességei között említik a szegedi halászlét, az erdélyi fatányérost és a tordai pecsenyét.

1955-ben nyílt újra étterem a Thököly út 80-ban. Többszöri átalakítás és korszerűsítést követően az 1980-as évek elején vette fel a vendéglő a Thököly nevet, és ezen a néven működött egészen 2020-ig. Ebben az évben aztán az étterem új üzemeltetői, tiszteletben tartva a múltat, de mégis bátran változtatva érkeztették meg az éttermet a 21. századba.

terem1.jpg

Tehát péntek este volt, vacsorára érkeztünk a Szaletly étterembe unokatesómékkal. Először a zsibongás tűnt fel. Az a kellemes, jóleső vidám zsibongás. Meglepően üdítően hatott. Duruzsolt az egész terem. Önfeledt nevetés, poharak emelkedtek a magasba, csilingelt az üveg. Aztán néztem a hatalmas csillárt. Lehet, máshol giccsesnek találnám, de itt tetszik ahogy uralja a teret, mégsem vonva el a figyelmet az apró részletekről: a székekről, a falnak támasztott képekről, nagymama szőnyegeiről, a pult felett a mangalica festményről, a tükörről, a fikuszról, a pálmáról, a paprikafűzérekről, a retro drótképről... és még sorolhatnám…

Szinte még abban se hagytam a terepszemlét amikor már az asztalunkon voltak az étlapok. Elsőre egy pohár pezsgővel koccintottunk, majd vártuk az előételeket.

majas.jpg

A. és K. kocka alakúra formázott csirkemáj paté-t felezett el, amit körtével, pirított mandulával és furmint zselével szolgáltak fel. Én is megkóstoltam. Nagyobb mennyiségben akár még főételként is megállná a helyét.

kaszino.jpg

G. és én egy kaszinótojást feleztünk meg. A kaszinótojásról mindig a szombathelyi főiskolás éveim jutnak eszembe. Az egyik budapesti szobatársam felfedezett egy helyet, ahol szerinte olyan jól készítek el ezt az ételt, hogy ilyen jót még a fővárosban sem tud enni. Nem emlékszem a helyre, nem emlékszem már az ízekre sem, csak arra, hogy milyen jó étvággyal falatozott minden alkalommal. Évtizedek teltek el azóta, de ezúton üzenem neki - ha esetleg olvasná ezeket a sorokat - , hogy már nem kell Szombathelyig utaznia, elég ha csak ellátogat Zuglóba a Szaletlybe. Itt majonézes karfiolsalátával és isteni finom hollandi habbal készített tojással idézheti fel a szombathelyi diákéveket.

Rajtam kívül mindenki egy-egy klasszikust választott “Szaletly módra”.

ludas.jpg

A. már az utcán sétálva mondta, hogy ludaskását szeretne enni. Ennél a fogásnál volt egy kis csavar: kacsából készült. Konfitált kacsaszárnytőből, zúzából, pirított szívből, és pecsenymájból. Különösen tetszettek a krémes gerslirizottóba pöttyözött édesburgonya-püré “koronák” és kockák. Remek választás, nem csak Márton napra.

jokai.jpg

K. étele nagyon izgalmas volt. A Jókai egytálétel mangalica csülökből készült rilett volt, vajpuha konfitált óriásbabbal, füstölt lével meglocsolva és tejfölkockákkal tálalva.

cordon_1.jpg

G. itt is a cordon bleu mellett tette le a voksát. Az a jó, hogy ennek az ételnek az elkészítésénél sincsenek kőbe vésett szabályok. A Szaletlyben sertéskarajból készült, és annak a Galló Jánosnak a sajtjával töltötték meg, akinek Jersey sajtja az előételek között is kóstolható. Az egészet érlelt sonkaszeletek koronázták meg, és lágy vajas burgonyakrém ölelte körül.

fogas.jpg

Én más vizekre eveztem - valami könnyedebbre vágytam - így halat ettem. Roston fogasfilét fehérboros- vajas kelbimbóval és pesztóval. Telitalálat volt a fogas. Azon kívül, hogy nagyon finom volt, még desszertet is tudtam enni utána.

A négy étel versenyében nálam a Jókai egytál végzett az első helyen. És van egy jó hírem. Ott jártunk óta változás volt az étlapon, az étterem elbúcsúzott néhány ikonikus fogástól, de a Jókai egytál még tartja magát! De figyelem! Április közepétől Bernát Dániel séf teljes étlap cserére készül, így aki meg akarja kóstolni ezt az ételt, azonnal foglaljon asztalt!

1679502234594.jpg

Hogy mi volt az a desszert, amit nem akartam kihagyni? A madártej. Nem csak azért vártam, mert sóskaramellel készült, és így emlékeztetett nagyanyám karamellás madártejére amit úgy imádtam, hanem mert itt pár csepp olívaolaj is került rá. Köszönöm a fogasnak, hogy helyet szorított ennek a selymes és könnyű nyalánkságnak.

csoki_1.jpg

G. - aki kicsit csokibolond - a házi baracklekvárral meglocsolt csokoládé ábránd fantázianevű finomsággal zárta az estet.

Nem a feminista beszél belőlem, de szeretem, ha hölgy a sommelier. Elmondhatom, hogy az esti italfelszolgálónk, nagyban hozzájárult a jó hangulathoz. Az általa ajánlott borok tökéletesen kiegészítették az elfogyasztott ételeket.

sajt.jpg

Köztudott, hogy a sajt és a bor általában jól érzik magukat egymással. K. talán azért is választotta az édesség helyett sajtokat, hogy a vacsora végén kapott csábítóan rubin színű spanyol vörösbor ne legyen magányos, és találkozzon azzal a négy kézműves sajttal, amit ráadásul még fűszeres lekvárral is megbolondítottak.

foldre.jpg

Vacsora után kicsit még körülsétáltam a teremben, hogy alaposabban megnézzem azt. Később megtudtam, hogy a belső tér kialakítása - az egyik tulajdonos - Nikoletti Petra enteriőr tervező keze munkáját dicséri. A boldog békeidők hangulatát idézi meg. Mindenkinek javaslom, hogy a gasztronómiai élvezetek közben vagy után vegye szemügyre a tér apró részleteit is. De vigyázzon, mert itt a “Földre köpni tilos!” ahogy az egyik tábla erre figyelmeztet is!

Egyértelmű, hogy Zugló és vele együtt Budapest is gazdagabb lett egy remek hellyel. Mi már most készülünk visszamenni, kipróbálni az új ételeket és újra átélni azt a bizonyos Szaletly-zsibongást. Biztos vagyok benne, hogy sokak kedvence, törzshelye lesz a Szaletly.

Egy biztos, a parketta bírni fogja!

2023.03.10.

A bejegyzés trackback címe:

https://emma-asszony.blog.hu/api/trackback/id/tr3118078132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlexAston 2023.03.23. 23:55:36

Túlárazott, sznob hely. Ár érték arányban nagyon gyenge. Én nem tudom ajánlani
süti beállítások módosítása