Egyedülálló Szülők

Pozitív változások válás után

2023. március 23. - SingleParent

A válás vagy maga a szétköltözés, szakítás mindig meglehetősen bonyolult és nehéz folyamat, legtöbbször fájdalmas, sőt kiborító is. Még ha mindkét fél (amennyiben csak ketten vannak a folyamatban) teljesen civilizáltan viselkedik is, ami ritka, lesznek olyan csapdák, amelyekbe belelépve egyszerűen nem akarjuk elhinni, hogy mindez velünk történik.

happydivorce.jpg

Sokan félnek a döntéstől, főleg, ha kiskorú gyerekeik vannak és főleg, ha egyáltalán nem tisztázott, mennyire lehet számítani a másik szülőre. Akár az anyára, akár az apára, és most már egynemű párokról is beszélhetünk… Mindegy is, kiről van szó, férfiak is viselkedhetnek felelőtlenül és nők is. A tipikus még mindig az, hogy a férfi megy el, és a nő marad, ezért az egyszerűség kedvéért erről írok, de ahol ez fordítva van, ott a nehézségek általában a gyerekekkel maradó felet érintik leginkább.

A nehézségek mellett azonban könnyebbségek is vannak. Íme pár dolog, amit elvált anyák (vagy apák) tapasztalnak meg a válás utáni első időszakban:

  1. A függetlenség visszanyerése

Nem tudom, ki hogy van vele, de egy működésképtelen házasságban az egyik legnehezebb dolog, hogy arra kényszerülsz: fontos (és akár piszlicsáré) dolgokban akkor is egyeztess a másikkal, ha az már csak a hecc kedvéért is biztos az ellenkezőjét fogja akarni, mint te. Az egyik legfelszabadítóbb dolog, hogy ettől megszabadulsz. Persze a nagy döntéseket azért még mindig meg kell beszélni, de rengeteg ügyben azt csinálsz, amit akarsz, illetve amit a gyerekkel megbeszélsz. 

  1. A barátságok felerősödése (jó esetben)

Van, aki még ilyenkor sem fordul a barátaihoz és megpróbál egyedül helytállni, de sokat segít, ha van kire támaszkodnunk, akár csak megbeszélés szintjén is, hát még például gyerekvigyázás szempontjából. Ha nincsenek barátaink, például mert a házasságunk alatt az volt a mantra, hogy „nem vagyok én neked elég?”, akkor keressünk magunknak közösséget! Nagyon sok hasznos tippet kaphatunk azoktól, akik ugyanezeken a dolgokon mentek keresztül.

  1. Önbizalmunk megerősödése

Miután túlélted azt a vádat, hogy te vagy a gonosz, mert el akarsz válni (persze lehet, hogy nem te akartál, de akkor meg azt kell túlélned, hogy elhagytak), és rájöttél, hogy nem fogsz belepusztulni, hogy képes vagy menedzselni a dolgaidat, egészen új szintekre érhet az önbizalmad. Ha ráadásul a kapcsolatod még toxikus is volt és az exed azt szuggerálta beléd, hogy nem vagy elég jó, nem vagy alkalmas, úgyis elbuksz és most ez a teher lekerül rólad, akkor valósággal újjászülethetsz. 

  1. Görcsök elengedése

Nem leszel tökéletes: mikor két ember helyett dolgozol legalább, mert helyt állsz otthon és a munkában (hacsak nem tart el az exed, ezt fogod tenni), egyszer csak rájössz, hogy esély sincs a tökéletességre, de ez nem is baj. Már elengedheted. Nem kell hagynod, hogy valaki nyomasszon. Legjobb, ha az exszel együtt a szülők és egyéb családtagok nyomasztásainak is ellenállsz. 

  1. Jobb kapcsolat a gyerekeiddel

Erre persze nincs garancia, meg kell dolgozni érte, de nagyon sokan azt tapasztalják, hogy a gyerek, amikor látja, hogy a szülőre mindig mindenben számíthat, sokkal többre fogja értékelni, mint akár a válás előtt. Viszont fontos, hogy ne használd őt pótlékként, ne akard, hogy az exed helyébe lépjen: ő gyerek és nem tiszte felnőttként viselkedni, se téged vigasztalni.

  1. Talán jobb kapcsolat az exeddel

Ez persze hullámzó lehet, vannak exek, akik évekkel a válás után is képesek az őrületbe kergetni. De már maga az a tény, hogy a másikkal nem vagy egy fedél alatt, nem kell mindig kerülgetni, olyan felszabadító lehet, hogy az iránta érzett ellenszenv egy részét képes vagy elengedni. Lehet, hogy ehhez kell pár év… De ha nincs folyamatos konfrontáció és mindenki elfogadta a helyzetet, ki lehet alakítani olyan élhető együttműködést, amely sokkal kellemesebb lesz, mint a házasság utolsó éveiben. 

  1. Új emberek felbukkanása

Lehet, hogy az új helyzet új barátokat hoz, és előbb-utóbb partnerjelölteket is. Ha ezt a szöveget olvasod, valószínűleg nem tiltakozol az ellen, hogy jó lenne újra randizni, eljárogatni otthonról. Aki ezt nem igényli, az ne csinálja… A lényeg, hogy se rábeszélni, se lebeszélni ne hagyd magad. Ne akard feláldozni magad a gyereknevelés oltárán, de azért ne randizz, hogy bizonyítsd az exednek, még elég jó parti vagy ahhoz, hogy hamar összeszedj valakit.

Ha már jó pár éve nem randiztál, az új módszerek persze ijesztőek lehetnek és senki nem garantálja, hogy nem csalódsz majd egy csomószor, de aki egy válást túlélt, az egy-egy rövidebb kapcsolat végét sokkal könnyebben fogja viselni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr1418078422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása