Egyedülálló Szülők

Első nyaralás az új partnerrel: néhány nap gyerekek nélkül...

2022. augusztus 11. - SingleParent

Tegyük fel, randiztok már pár hónapja, voltatok párszor ebédelni, vacsorázni, múzeumban, kirándultatok, és már intim viszonyba is kerültetek egymással. Itt a nyár, és adódik a kérdés: legyen-e közös nyaralás? És ha igen (miért is ne?), akkor gyerekekkel, vagy nélkülük?

nyaralas.jpg

Elsőre mindenképpen azt mondanám, hogy csakis kettesben menjetek el pár napra. Annak érdekében, hogy majd esetleg, ha minden oké, a gyerekekkel együtt is tudjatok hármasban, négyesben vagy még nagyobb létszámban nyaralni, először ki kell tapasztalnotok egymást kettesben. Egyrészt sokkal könnyebben kezelhetők a lehetséges problémák, ha a partnerünket is jobban ismerjük már, másrészt minden kapcsolatnak szüksége van arra, hogy megkapja a teljes figyelmet.

Mindenki megérdemel egy kis szabadságot, még az elvált szülők is, főleg azok, akik egyedül nevelik a gyerekeiket. Gyerekkel nyaralni igazából nem kikapcsolódás, hanem munka, legalábbis részben az. Minél kisebbek, annál komolyabb megterhelés. Az első pár évben jobban elfáradtam nyaralás közben, mint otthon, fájt a derekam az emelgetéstől, a kölcsön kiságy nem volt megfelelő... Minél nagyobbak a gyerekek, annál több jut pihenésből, de igazán leereszteni sosem lehet. Ahhoz felnőtt társaság kell, mégpedig nagyon kellemes felnőtt társaság.

Ha egyébként nem nyaraltunk még gyerekek nélkül, akkor ez persze sokk lesz valamilyen szinten mind nekünk, mind a gyerekeknek, de jót is tesz nekik, akár nagyszülőknél, az exnél vagy egy táborban múlatják az időt nélkülünk. Megtanulnak alkalmazkodni az ottani szabályokhoz, függetlenednek, és még az is megeshet, hogy jobban értékelnek minket, ha hazajövünk. Egy kis külön töltött idő minden kapcsolatnak jót tesz.

Arra figyeljünk, hogy ne érezzék úgy: lepasszoltuk őket, nem szeretünk velük lenni... Nyilván akármennyire igyekszünk is, hogy ezt az érzést tompítsuk, a nagyon ragaszkodó gyerekek mégis érezhetik majd úgy, hogy cserben hagytuk őket, és ilyenkor beindul az érzelmi zsarolás, amihez általában nagyon értenek. De ez nem tántorítson el a szándékunktól, ne áldozzuk fel a külön nyaralásunkat azért, mert ők tiltakoznak.

Sőt, még azoknak is érdemes pár napot család nélkül tölteniük, akik egyébként boldog házasságban élnek: egyszerűen jó, ha mindenki megérti, hogy egy anyának / apának is jár a kikapcsolódás, az énidő, és nem lehet senkit a végtelenségig kizsigerelni. Ha a gyerek azt látja, hogy az anyját / apját senki nem kíméli, és ő maga sem kíméli önmagát, akkor meggyőződése lesz, hogy 1. egy házasságban neki nincsenek jogai, 2. a partnerére nem kell tekintettel lennie. Szóval amikor „egoista” módon ragaszkodunk ahhoz, hogy szabit vegyünk ki a családtól, akkor ez egy hosszú távú szemléletformálás is.

A dolog egyik oldala tehát annak megszervezése, hogy a gyerekek jó helyen legyenek, míg távol vagyunk, és hogy ők is megértsék, miért van erre szükség. A másik oldal pedig, hogy megtervezzük a közös utat az új partnerrel és úgy alakítsuk, hogy mindketten jó élményeket szerezhessünk.

Érdemes tényleg kicsiben kezdeni: egy 2-3 napos kiruccanás akár belföldön, akár valamelyik szomszédos országban pont megfelelő lehet. Ha nem utazunk nagyon messze, akkor baj esetén gyorsan haza is tudunk menni, de azért nem azt jelenti, hogy bármilyen kis hiszti esetén rohanjunk is a gyerekekért. Nem egy csemete hajlamos ilyenkor kitalálni, hogy ő képtelen azt a pár napot is kibírni, sírva könyörög, hogy menjünk érte... Végigcsináltam párszor, tudom, milyen. Másnap már valószínűleg semmi baja és vígan játszik újdonsült barátaival vagy a nagymamával...

Szóval vértettük fel magunkat a gyerekek próbálkozásai ellen, a partnerünkkel se éreztessük, hogy a nyaralásnak bármelyik pillanatban vége szakadhat, mert a gyerek nem tud meglenni nélkülünk. Persze, maradjunk elérhetőek, valószínűleg a partner is ugyanúgy fog beszélni az otthoniakkal, nincs ezzel semmi gond (a mobilok kikapcsolása nem opció), de amennyire csak lehet, koncentráljunk egymásra és engedjük el magunkat. Tudom, ez parancsszóra nem megy, de lehet benne fejlődni.

Mindenképpen tervezzünk olyan nyaralást, amiben mindketten élvezetünket leljük. Legyünk őszinték: ha nem akarunk napi 40 km-t bicajozni, mert az nekünk nem pihenés, vagy nem vágyunk wellness hotelbe, akkor mondjuk meg a partnerünknek. Semmi értelme úgy tölteni az első közös nyaralásunkat, hogy közben rosszul érezzük magunkat. Ha most nem vagyunk őszinték, később már sokkal nehezebb lesz módosítani.

Ne akarjunk túl sok dolgot belezsúfolni a programba, hagyjunk időt a romantikázásra, a nyugodt együttlétekre. Elsősorban egymással foglalkozzunk, de a látnivalókkal, a sporttal vagy bármi mással, ami egyébként a nyaralásaink központi jelentőségű eleme szokott lenni. Persze ha mindketten rajongunk a hegymászásért, akkor nincs probléma, de még ebben az esetben is érdemes arra figyelni, hogy maradjon energiánk egymással foglalkozni.

Ha túlzsúfoljuk a programot, nagyobb eséllyel lesz stresszes az utazás és keveredünk vitába, ha valami nem úgy alakul, ahogy szerettük volna. Vagyis inkább legyen spontán az egész, ne ragaszkodjunk semmilyen előzetes forgatókönyvhöz. Akinek ez nehezére esik, az is fejlődhet benne.

Nagyon sokat tanulhatunk egymásról egy rövid kiruccanás folyamán is, sajnos az is kiderülhet, hogy nem igazán működik a kapcsolatunk, de jó esetben az ellenkezője lesz jellemző: mélyebben megismerjük egymást, több közös poénunk lesz és végre a fellegekben érezhetjük magunkat pár napig. Ahhoz, hogy erre legyen esély, tényleg fontos, hogy ne frissen megismert partnerrel induljunk útnak, hanem csakis olyannal, akivel már egy ideje randizunk és akiben megbízunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr9817905719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2022.08.11. 18:41:11

Sztem sok k...s keves nyaralas.
süti beállítások módosítása