Az utazások során számunkra az egyik legfontosabb felfedezendő mindig gasztronómia, hogy mit esznek a helyiek, mi a szokásos fűszer, alapanyag, ízvilág. Ami ráadásul változatosságot mutat régiónként, úgyhogy a következőkben az elmúlt hónapban meglátogatott városok szerint szedem össze, hogy milyen helyi dolgokat kóstoltunk.

Hoi An

Az első tapasztalatunk volt Vietnámmal, ezért sok jellegzetes ételt itt kóstoltunk először. Ezek közé tartozik a Pho-leves, ami talán mindenkinek elsőre beugrik a vietnámi konyháról. Ebben tészta és marhahús van meg fűszerek, de elsőre valahogy többre számítottam – aztán persze ettem máshol, és rájöttem, mennyire sokféle tud lenni egy sima leves Mindig adnak mellé csípős szószt, és szóját, csilikarikákat, szóval lehet fűszerezni még. Enni természetesen pálcikával eszik, illetve lapos kis kanálfélével kanalazzák ki a leveslét a végén.

Az Ázsiában jellemző tésztás ételek között itt találkoztunk először a „crispy noodle” nevű étellel, ahol a tészta nem főtt, hanem sült és a nevéhez illően ropogós. A feltét, hasonlóan a pad thai-hoz bármi lehet, csirke, disznó vagy a mi szokásos kedvencünk, a tengeri herkentyűk. Az egyetlen hibája a tésztatálnak, hogy kicsit ízetlen, nem olyan fűszeres, de ezen is segít a szója és a csípős szósz. Általános igazság egyébként, hogy a vietnámi konyha kevésbé karakteresen fűszeres, mint a thai, cserébe megjelennek benne olyan fűszerek, mint a gyömbér.

Az átlagosabb ételek mellett a gasztronómia élmények legkülönlegesebbike a tengerherkenyű tál volt, amelyet egy hot-pot étteremben rendeltünk. Egy tepsiben hozták ki, és volt benne: csiga, hal, crab, kagyló, ananász, kukorica, répa, hagyma és virsli. Együtt. Mindez valami fűszeres szószban úszott, amihez baguette-t adtak. A bizarr és látszólag össze nem illő hozzávalók ellenére az étel valami döbbenetesen finom volt, és később sehol sem láttunk még csak hasonlót sem. 

 A tradicionális helyi ételek közül a helyi palancsintát próbáltuk még ki, ami rizslisztből, tojásból készült sós palacsinta rajta zöldséggel, tengeri herkentyűkkel, hússal. A standokban kettéhajtva adják, így ránézésre leginkább a quesadillára hasonlít, persze egészen más ízvilággal: ennél a csípős, korianderes íz dominál. Egyébiránt a városról írtuk már, hogy olyan, mintha minden este farsang lenne... ekkor az utcákon számos pálcikás ételt meg lehet kóstolni, a pálcikás, grillezett polipkartól kezdve a mézes-csilis, sült mini-crabekig.

Hoi An lakói egyébként büszkék arra, hogy milyen jellegzetes ételeik vannak. Az óváros közepén áll egy hatalmas piac, ahol nyolc-tizenkettő kis pultnál készítik a turistáknak és a helyieknek a lehető legegyszerűbb és csak errefelé fellelhető ételeket (persze ezek az éttermek kínálatában is szerepelnek). A szakács-tulajdonosok szinte harcolnak a vendégért, aki ide belép, nem szabadul, felhívják rá a figyelmét, hogy minden pultnál ugyanaz az étlap (többnyire), és megragadnak: te náluk akarsz enni. Muszáj kipróbálni a keskeny aluminiumpult melélé telepedve a Bahn Baót és a Bahn Bot Loc nevű étkeket (oldalt).

A gasztronómiai kalandozások közepette a Hoi Anban töltött hét alatt a kedvencünk egy kifejezetten egyszerű, de jellegzetesen vietnámi étel lett, a Bánh Mi.  A kifejezés voltaképp szendvicset takarja, maga a szó kenyeret jelent, és mint kiderült, ez afféle általános megnevezés minden péktermékre és baguette-szerű dologra. A Bánh Mi esetében a méretes kiflibe többféle szósz (csípős, tojásos, szójás), hús (csirke, marha, akár pástétom) és zöldség (répa, uborka, papaya, koriander, zöld akármi) kerül, amitől reggelinek, vacsorának, de akár főétkezésnek is megfelelő.

Ez a szendvics annyira jellegzetes Vietnámban, hogy a gasztronómiai műsorokban is szerepel, és érdemes kísérletezni vele, mert amennyire sok helyen lehet kapni, annyira változó, hogy mennyire finom. Általános tapasztalat, hogy ahol sokan vannak/sorba kell állni, az jó jel. A legfjnomabb Bánh Mit Hoi Anban lehet kapni. Délfelé haladva Vietnámban egyre csökkent a töltelék mennyisége.  

Nha Trang

Egy tengerparti városba mindig olyan reményekkel érkezünk, hogy lesz valami izgalmas hal-tengeri herkentyű étel, amit kipróbálhatunk, és Nha Trang nem okozott csalódást. A város látványosságai közé tartozó Night Market közepén található egy belső udvar, ahol több étterem is van. A pincérek csalogatására már első este betévedtünk az egyikbe. Az kicsit zavaros, hogy hány külön étterem is ez, de a pincérek egymásra licitálnak, és komoly tétje van, kit követ végül a vendég.

A többoldalas étlapot meglátva eldőlt, hogy ide minden este visszajövünk, mert annyi mindent ki akartunk próbálni. Így aztán négy este is visszatértünk, a végén már a tulaj fogadott minket, és végigkóstoltuk a menü izgalmasabb tételeit. Így került az asztalra rák (shrimp) vietnámi szószban (bármit megadnék annak, aki megmondja, mi volt abban a szószban), ropogósra sütött krokodil, illetve zöldséges szószos krokodil (lenti képen a padlizsános tál alatt), fűszeres ragus étel formájában (baloldalt) rizsföldi angolna és sajttal töltött, grillezett tengeri sün (fent). 

A Nha Trangban töltött napok másik gasztronómiai élménye volt, hogy találtunk egy kis éttermet, ahol mindent „rizspapírból” készítettek, ez egy szinte átlátszó, papírszerű tészta, amibe a friss tavaszi tekercset csomagolják. Mivel nem tudtuk, mire számítsunk, elsőre egy kombó-tálat kértünk, amin volt ez a rizsvalami szósszal és szárított hússal, egy másikban mangósalátával, csomagoltak bele sajtos-mangós tölteléket és kihoztak háromféle feltétű vietnámi palacsintát, hasonlót ahhoz, amit már Hoi Anban ettünk. A bizarr tényen túl, hogy ránézésre papírt ettünk, mint az oviban, az ízek annyira összeillettek és a „palacsinta”, amely igazából inkább pizza, annyira finom volt, hogy másnap visszamentünk, és a kombó helyett már célirányosan a három kedvencünket kértük.   

Saigon

Bár gasztronómiai szempontból egy nagyváros valószínűleg sokat tud nyújtani, három nap annyira kevés idő volt Saigonban, hogy többnyire ott ettünk, ahol éppen álltunk, amikor megéheztünk. Ez jelentette a piacot, ahol helyi jellegű, de nem túl emlékezetes ételeket ettünk, mint a sült tészta vagy a sült rizs zöldségekkel vagy egy Bánh Mit. Esténként pedig, miután lejártuk a lábunkat, csak a szállásunkkal szemben lévő éttermekig jutottunk el. Ezek közül az egyik egy Hue-i (ez Hoi Antól északra van még) stílusú vendéglő volt. A különlegessége egy vegyestál... de ennek nevét sajnos nem sikerült megjegyeznünk.

Másnap este, hogy mégis kóstoljunk valamit mást, betévedtünk egy levesezőbe, ahol nem volt angol étlap és persze nem is tudott senki angolul. Végül a falon lévő képek alapján választottunk, és szerintem az utazásaink eddigi legjobb levesét ettük, amelyben a tészta mellett volt rák, többféle hús (csirkedarab, darálthús, karajszelet) tojás és még ki tudja mi. Ekkor döntöttem el, hogy ráállok a leves kóstolásra, mert a melegben jól esik, és amilyen egyszerűek, olyan finomak.  

Vung Tau

Saigonból továbbutazva a tengerparti Vung Tau-ba, ismét a tengeri ételekkel való kísérletezés került a középpontba. Szokás szerint véletlenszerűen, de megtaláltuk a legjobb helyeket már gyakorlatilag a legelső napon. Az érkezés után éhesen megálltunk ebédelni egy levesezőben (itt sem beszélt senki angolul és random választottunk ételt), de annyira kedvesek voltak a helyiek, hogy élménnyé tették az ebédelést. Az első alkalom után már az utca túloldaláról hevesen integettek, ha megláttak. A levesben itt a szokásos húsok, tojás, rákocska mellett egy óriási tarisznyarák is volt, amit én személy szerint nem szeretek, de mások igen, szóval meg lehetett oldani. Emellett (ha ez nem volna elég a furcsaságokból) egyfajta hosszúkás fánkkal és salátával szervírozták, amit bele kellett "tunkolni" a levesbe.

Másnap egy útszéli, hatalmas seafood étteremben az egész vietnámi utunk legkülönlegesebb és legfinomabb ebédjét ettük. A shrimpet, tintahalat, kagylót meggrillezték, majd beletöltötték egy megpucolt kókuszdióba és leöntötték fűszeres kókusztejjel. Ezután kihozták az asztalhoz, és kis kék paraffinkockák segítségével alágyújtottak a kókusznak, hogy az étel előttünk rottyanjon össze. Annyira finom volt, hogy egy plusz baguette-t is kértünk hozzá, amivel a szósz utolsó cseppjeit ki tudtuk tunkolni.

Vacsorát keresve általában bevetettük magunkat a tengerparttól nem messze található hal és tengerherkentyű piacra, ahol ezerféle dolgot lehet venni, de ami konyha híján fontosabb: körben éttermek sorakoznak. Ezekben ettünk frissen kisütött bébipolipot, és codfish-t egybe sütve, ami ugyan a catfish-hez nem ér fel, de finom fehér húsa volt. A menün szereplő zöldséges halgyomrot (oldalt) sem lehetett kihagyni, bár inkább kuriózumnak éreztük, különösebb íze nem volt.

Amikor nem éttermeztünk, a halpiacon lévő standokról vásároltunk valamit friss baguette-tel ettük meg. Első este fokhagymás barbecue-szószban, tűzön sütött rákocskákat (prawn) szereztünk, ami annyira finom volt, hogy elhatároztuk, ezt meg kell ismételni. Másnap azonban nem volt rák, így kénytelen-kelletlen polipot és tintahalat ettünk, ami szintén annyira finom volt, hogy utána már ezt akartunk újra enni.  Végül döntésképtelenségből vettünk halat és másfajta, simán a tűzön grillezett rákot, és abból csaptunk egy isteni vacsorát. Azt hiszem, ezeket még hónapokig vissza fogjuk sírni, főleg, hogy egy-egy ilyen kajáért kétezerpárszáz forintokat fizettünk.

Vung Tau-ban a gyors és egyszerű ételek terén kellemes tapasztalatokat szereztünk.  A Bánh Bao egy zsemleféle, de nincs ropogósra sütve, és meg van töltve hússal, gombával, tojással. Az ételt a kínai bevándorlók hozták Vietnámba, és délfelé haladva egyre elterjedtebb, Vung Tauban már minden boltban és az út mentén is számos helyen lehetett kapni. Mi csak egyszerűen vietnámi burgernek, röviden vibi-nek neveztük el, és rájöttünk, hogy tökéletes reggeli, csak érdemes zöldséget enni hozzá, mert az nekünk hiányzott belőle. Érdekes módon egyébként a boltokban vett vibik ízletesebbnek bizonyultak, mint az útmenti árusok elméletileg autentikusabb terméke.

A Bánh Khot valami apró, kerek tésztaféle, amire darálthúst, tintahalat vagy rákocskát tesznek középen, és mint a lángost kisütik. Jobb analógia híján ezért vietnámi lángosnak neveztük, a fűszeres szószokba mártogatva isteni finom ropogós, és mivel nagyüzemben készítik a forró olajban, meglepően kevéssé megterhelő étel, ráadásul rengeteg zöldséget adnak hozzá és apróra vágott zöldhagymával szórják meg.

A harmadik és legizgalmasabb gyorskaját jóformán véletlenül találtuk egy nagy Buddha-szobor felé tartva, amikor már majd éhen haltunk. Bánh mì chảo lényege, hogy egy serpenyőben összesütnek mindenféle jót, virslit, tojást, húst, pástétomot, hagymát valami paradicsomos-fűszeres szószban, és ezt lehet kitunkolni a ropogós kiflivel. Ha meg kell mondani, mi ízlett a legjobban az összes vietnámi étel közül, ez esélyes, bár lehet, hogy csak azért, mert akkor már órák óta bóklásztunk és farkaséhesek voltunk.

Valamilyen időjárási, fáradsági, munkabeli okból nagyon vágytunk Vung Tauban édességekre, úgyhogy kivételesen ilyesmivel is kísérleteztünk kicsit. A városban egymást érték a pékségek, ahol édes és sós dolgokat nagyjából fele-fele arányban lehet kapni. A sósak mind furák voltak, szárított, a nagyanyám kopott spárgájára emlékeztető csirkehús van rajta és csípős szósz. Az édesek között kóstoltunk vaníliásat, taró-gyökereset, fahéjasat, mindegyikre a puha, lágy tészta és a kevés töltelék volt jellemző. Magukban kicsit szárazak, de kávé mellé reggelire tökéletesnek bizonyultak. 

Ahogy az összefoglaló mutatja, éhen halni nem lehet Vietnámban, helyette változatosan, finom és egészségesen étkezni igen, még egy diabéteszesnek sem okozott egy pillanatra sem gondot, hogy mit egyen. Ráadásul mindezt az európai árak töredékéért.