2023. június 01. 16:00 - Danube Institute

Ideiglenes kormány és második körös választások Görögországban

A május 21-i görögországi választások után nehézségekkel szembesült a konzervatív Új Demokrácia párt vezetője, Kiriákosz Micotakisz a kormányalakítás terén. Bár pártja nyerte a választásokat, az abszolút többséget nem sikerült megszereznie, aminek következtében Micotakisz elutasította a koalíciós kormány létrehozásának lehetőségét, és inkább az új választások mellett döntött – számol be róla a Balkan Insight

shutterstock_1407886814.jpg

A voksoláson az Új Demokrácia párt a szavazatok 40,79 %-át szerezte meg, 146 parlamenti helyet biztosítva magának. A baloldali fő ellenzéki SYRIZA párt 20,07 %-ot és 71 képviselői helyet tudhatott magáénak, míg a PASOK-Mozgalom a változásért 11,46 %-ot és 41 helyet, a KKE 7,23 %-ot és 26 helyet, a „Görög Megoldás” (ΕΛΛΗΝΙΚΗ ΛΥΣΗ) pedig 4,45 %-kal 16 helyet kapott. 

A választók egyszerű arányos rendszerben szavaztak, ami azt jelenti, hogy a kormányalakításhoz a győztes pártnak 151 mandátumot kellett volna megszereznie. Mivel ez nem valósult meg, Micotakisz visszaadta a koalíciós kormányalakításra vonatkozó feladatot a görög elnöknek, Katerina Szakellaropoulounak. Szakellaropoulounak a görög alkotmánynak megfelelően ezután a második parlamenti párt vezetőjének a lehetőséget, de Alexisz Ciprasz, a SYRIZA és Nikosz Androulakisz, a harmadik legnagyobb balközép párt jelöltje is elutasította a kormányalakítási lehetőséget.

A politikai vezetők és az elnök végül megállapodtak abban, hogy ideiglenes kormány alakul, melynek miniszterelnöke Joannisz Szarmasz csütörtökön le is tette hivatali esküjét. Az új, ideiglenes miniszterelnök a beiktatási ceremónián elmondott beszédében azt mondta, „kormányának az a két feladata lesz, hogy alkalmazza a törvényeket és lebonyolítása a választásokat”. A május 21-én megválasztott görög parlament tagjai 28-án ültek össze először, hogy egyeztessék a következő választás időpontját amire Kiriákosz Micotakisz Twitter bejegyzése alapján június 25-én kerül sor. 

A tweet szövege magyarul a következőképpen hangzik: „Nagy köszönet a megválasztott képviselőinknek és jelöltjeinknek. Június 25-én közösen folytatjuk a küzdelmet, a polgárokkal már kiépített bizalmi kapcsolatra építve. Egy olyan Görögországért, amely kitartóan, merészen és csak előre halad!”

A most lezajlott választással ellentétben azonban a következő egy megerősített arányos választási rendszer szerint zajlik majd, ami azt jelenti, hogy a győztes párt bónusz mandátumokat kap, amelyek segítségével stabil többséget szerezhet a kormányalakításhoz.

Előrejelzések szerint így az Új Demokrácia párt kényelmes többséget szerezhet. Bármi lesz is az eredmény annyi bizonyos, hogy az eredmény meghatározó lesz a görög gazdaságpolitikában, a migrációs kérdések kezelésében és a nemzetközi kapcsolatok alakulásában egyaránt.

Szemlézte: Potsay Zille Csenge

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása