Posztolónk már eléggé unja, hogy valahányszor kapcsolatba kezd, mindig ugyanaz a forgatókönyv: úgy érzi, sínen vannak, szépen épül minden és előre tart. Ám ekkor, ezen a ponton történik valami, vagy felbukkan egy harmadik fél, aki bekavar, vagy a másik kezd el érzelmileg lerongyolódni. Amikor már működhetne a dolog, akkor borul minden.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
32 éves nő vagyok, és egy ideje egyedül. Az ismerkedés terén, már az elején kisebb félelmek alakultak ki nálam, hogy pl. mennyire megbízható a másik, komolyan vesz-e, tetszem-e neki elsőre, stb.? Ezeket nem könnyű elengednem. Mondom, miért:
Eddig az a forgatókönyv szokott menni, hogy összejövés, bemutatás szülőknek, barátoknak, az elején öröm és izgalom, hogy mikor láthatom újra. Aztán megpróbálunk integrálódni egymás életébe, ami néha simán megy, néha nem. Kialakul a közös életritmus, lassan úgy érzem, egyenesbe kerültem. Egymáshoz alkalmazkodunk, megismerjük egymás szokásait, elfogadom, vagy elviselem. Később előkerülnek a közös tervek, célok egyeztetése, kialakul a bizalom egy mélyebb formája, úgy tűnik, mindkettőnek jó lesz ez így.
Azt érzem, végre van egy nyugodt, biztos kapcsolatom, amiben számíthatunk egymásra, szeretnek, és viszont szerethetek. Minden be van járatva, öröm az élet, sínen vagyunk. Lassan épül minden. De ekkor, ezen a ponton történik valami, vagy felbukkan egy harmadik fél, aki bekavar, vagy a másik kezd el lerongyolódni, érzelmileg és hozzáállási szempontból. Egyre sűrűsödnek a veszekedések, nézeteltérések és ajtócsapkodások. Végre már a beérkezésnél tartunk, elindulhatna a közös élet igazán. Akkor elgondolkodom, hogy ki miatt is van a törés? Mit csináltam rosszul? Azt se jó látni, amikor a módszeresen, sok apró mozzanattal felépített közös dolgok hamar lényegtelenné válnak. A korábban könnyedén átugrott buktatók helyett leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak.
Visszagondolok, hogy mennyi befektetett munkánk volt benne, és most füstbe megy minden, ijesztő gyorsasággal. Már semmi nem számít, legfeljebb az, hogy végre kikerüljek az életéből. Ilyenkor sokat gondolkodom, hogy hol volt az a pont, amikor a közös lényeg elveszett? Mikortól vált a kapcsolat küzdelmessé? Mégse érzem hiábavalónak a sok befektetett munkát, hiszen egy kapcsolatban sosincs olyan, hogy na, készen van, most már hátra dőlhetek, ...mert mindig alakítanom kell, de miért csak nekem? Miért csak én bírom? Szinte minden eddigi kapcsolatom ide futott ki, minden be volt járatva, önfeláldozó voltam, türelmes, elnéző, mégis csak addig tartott, amikor már azt hittem, nem érhet semmi meglepetés. Az érdekelne, hogy ez a tendencia csak nálam van? Lehet, hogy valakinek ez a sorsa?
