A házasság szépen indul, épül a karrier és a ház is, a gyerekek is megérkeznek, de valahol a tizedik együtt töltött év után Posztolónk csak egy árnyéknak érzi magát, mert férje számára már csak egy nem túl érdekes bútordarab. Ám a sok elfojtás egy olyan munkahelyi afférba torkollik, aminek nincs jövője.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Tudom, hogy nem egyedi vagy különleges a történetem, én magam is számtalan, hasonló cipőben járó családanyát ismerek, elég szétnézni a tág ismeretségi körünkben. Nagyon boldog éveink voltak az elején, igazán nem panaszkodhatom, mert nem maradékelven választottam és keltem el. Egymásba szerettünk az egyetemen, és számunkra egyenes út volt a házasság és a családalapítás. Aztán múltak az évek, karriert építettünk, aztán házat, és jöttek a gyerekek is, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Súrlódásaink mindig voltak, mert nagyon más a személyiségünk, én inkább nyugodt vagyok, türelmes, míg ő tüzes és lobbanékony. De hol nincsenek konfliktusok?
Valahol a tizedik együtt töltött év után kezdtem érezni, miután már épp egyenesbe jöttünk minden téren, hogy már csak egy árnyék vagyok. Árnyéka önmagamnak, és számára pedig egy megszürkült, nem túl érdekes bútordarab lettem. Lassan minden átalakult közöttünk. Egy ideje nekem már csak a gyerekek jelentik az igazi örömforrást, feltöltődést. Valahogy csak élünk egymás mellett megszokásból, napi rutinból, lassan olyanok leszünk, mint két idegen. Azt vettem észre, hogy ő szinte már csak a hobbijainak él. Mindig sokat sportolt, de mióta a gyerekek nagyobbacskák, heti háromszor is lemegy a konditerembe, akár hétvégén is. És állandóan az internetet bújja, osztja az észt idegeneknek, teljesen bedarálta a politika. Mintha ők lennének a családja, és nem mi. Betegesen rákattant ezekre a dolgokra.
Amikor szóba hozom, ingerülten leráz, ne piszkáljam, neki is kell kikapcsolódás. Persze megértem őt, de én így nagyon egyedül maradtam. Szinte már alig beszélgetünk komolyabban bármiről is, csak az életünk gyakorlatias részéről van párbeszéd. Próbálom elfogadni a helyzetemet, hiszen nincs sok okom panaszra, mindenünk megvan. Másnak ennek a töredéke sem jut, tudom én jól. Mégis, naponta kérdezem magamtól, hogy tényleg ennyi az élet? Rám már soha semmi nem vár? Ennyi volt az egész? Figyelem, törődés, odafigyelés, érzelmek nélkül telik el a hátralévő életem?
Kétségbeesésemben kerestem egy kapaszkodót a munkahelyemen, aminek semmi realitás alapja nincs, mert elérhetetlen a férfi. Csak jó volt az elmúlt hónapokban rágondolni, de sajnos nagyon is beleéltem magam, túlságosan szabadjára engedtem az érzéseimet és a fantáziámat. Egy menekülés volt a szürke hétköznapokból. És azon kapom magam, hogy késő, nem tudom ezt a hülyeséget leállítani, rákattantam, mint egy drogra. Sosem csináltam ilyet, nem volt szükségem pótlékra, megcsalás meg közöttünk sosem jött szóba, mert bízunk egymásban és komolyan gondolunk egy kapcsolatot. Az egész a kamaszkori lázálmaimra emlékeztet, amikor évekig szerelmes voltam egy zenészbe, de azt szerencsésen kinőttem. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy éltetek-e már át hasonlót és hogy végződött. És hogy más hogy küzd meg a házassága beszürkülésével.
Anikó