Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A barátnőmmel úgy két éve vagyunk együtt. Nekem kiábrándító, amikor belegondolok abba, hogy ő még mindig, 27 évesen sem gondolkodik önállósodásban. Költözhetne hozzám, de sejti, hogy én nem tudnám azt a szintet hozni neki, mint amit otthon, nagycsaládnál megszokott, hogy óriási reggelik, hatalmas ebédek, meg ünnepek, mindig minden kéznél és mindenből a legjobb. Minden készen várja. Ha morbid akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy azzal, hogy nem költözik el, csak elodáz valamit, mert ha a szülei lebetegednek, akkor ki fogja biztosítani neki mindezt? Most kéne erről leválni, szép fokozatosan feladni. Ebből következik, hogy nem gondolkodik előre.        

               Tudom, hogy van egy vonzata a kényelemnek, olyan erős, mint a megszokásnak. Erről nem tehet, mert ezt látta, ezt szokta meg. Az is zavart sokáig, hogy ha hívtam, nem vette fel, és nem is hívott vissza, csak amikor másodjára kerestem, akkor mondta, hogy nem volt semmi, csak elfelejtette.

Nem szeretném elszakítani otthonról, de a külön élet és a leválás ennyi idősen már valahogy aktuális volt nálam. Ő eléggé kislányos, szeretem is benne ezt, de korábban azt hittem, hogy ezek a pózai nem hatják át teljesen a gondolkodását. Vegyes érzelmeim vannak, mert én most vagyok egy olyan döntés előtt, hogy külföldi karrier, vagy maradok itthon, és ő az egyetlen ok, ami miatt maradnék. De ha csak én tervezek, ő meg csak úgy elvan, az nem jó állapot nekem.