A Fishing legjobb koncertjei /2022/
Full szubjektíven

Elöljáróban elmondanám, hogy engem a FOO felhozatala érdekelt mindig is a legjobban a hazai szcénát tekintve. Ennek ellenére az elmúlt 7 év alatt most először kutathattam fel a  legendás Picsahal birodalmát.

Ennek következtében idén igyekeztem kimaxolni a lehetőségeket:

Úgy 23 olyan koncerten voltam, amiről normális véleményt tudok formálni, na meg néhány víziszínpados fellépést is csekkolt a birgádunk a vízből.

 

 

Menetrendem

 

Magáról a fesztiválról nem kimondottan szeretnék írni, mert megtették elég sokan, de a legfaszább koncerteket kiemelném egy VIVA CHART Show-t idéző listában.

Kezdjük is a bronzérmessel:

 

 

Beton.Hofi

 

Nagy csata zajlott a dobogóért a Parno Graszttal és a Slow Village-dzsel, de Ádu papának mindenképp itt a helye. Hát igen, ki gondolta volna még tavaly, hogy ez a pali valószínűleg egy tízszer akkora teret is megtöltene, mint amit az Ánusz Amondó színpad keskeny tánctere engedett? (és ekkor még a Carson Coma koncertje is tartott, szóval asszem lenne pár további érdeklődő is)

Szerencsére kb. a 2. sorból tombolhattam végig, ahogy a fater teljesen "összebelpestezte" az ország egyik legeldugodtabb részét. Robbant a crew, összeálltak a kisebb-nagyobb rakétacsapatok, a dropra pedig újra, meg újra leomlottak Jerikó falai.

Itt nem lehetett csak úgy vizezni, maximum hátradőlni a végén Kovács Geri gitárjára, ami nem sírt, hanem inkább már zokogott az Árvahouse alatt. Káosz és elszállás!

Az elmúlt évben Ádi a Comic Sins-szel feldobta a lasztit, amit Orfűn is úgy csapott le, mint Hansi a makk alsót.

Az "egyik asztaltársasághoz sem tartozás" nagy előnye, hogy Beton.hofi emellett mindegyikhez is tartozik, ezért fog tarolni egy alter-rock dominálta fesztiválon a jövőben is!

Nagy buli, nagy tömeg, jövőre vajon melyik színpadon lesz?

Kis megjegyzés:Több feat amúgy elfért volna, de ez az egész rap-nap fellépőire is vonatkozik.

---

 Galaxisok

 

Hát azért gondolkodtam, hogy PASO-ra menjek a Galaxisok helyett, de nem bántam meg, hogy Benedekéket választottam.

Nagyon jól állt nekik a Vizipók stage perfekt mérete: nem vesztek el színpadon, a lelkesen ugráló közönség is szerintem tökéletesen viselkedett, a setlist is rendben volt.

Kicsit féltem a hangosítástól, de eddigi tapasztalataim alapján a Fishingen idén erre nem lehetett panasz. Ettől függetlenül necces, mert Galaxisok legutóbbi Akvás és Düreres hangzása számomra bőven nem volt az igazi.

De itt tökéletes volt, sőt: TÖKKKÉLETES, így nagybetűkkel.

Hangosítók a Galaxisok koncertjén (Orfű, 2022, utólag színezett)

Sok ömlengést elkerülve: a pörgős nóták húztak, a melankolikusabbak ültek és továbbra is imádom, hogy van akkora szerszámuk a fiúknak, hogy az üreskapus ziccert (zárószámnak a Teljesség Felé-t) dühből rúgják ki a stadionból és eltolnak helyette valami teljesen random nótát! Respect!

---

Analog Balaton

 

Oké, azt le kell szögezni, hogy egy Analog Balaton koncertre a megfelelő (lelki) állapotban kell érkezni, szóval nem árt, ha az ember akklimatizálódik az elkövetkező mélységekhez, amelyek lehúznak, egészen az Orfűi Picsahal fészkéig.

Már régóta gyanús volt, hogy ez egy kurva jó koncert lesz, és tényleg: nagyon jól állt a fiúknak a késői kezdés (meg a korai is, mivel 3-tól a víziszínpadon tettek oda egy olyan ropogós szettet, hogy konkrétan széttáncoltuk az iszapban tátogó kagylókat), mert addigra már mindenki kitombolta magát máshol, "ivott, evett, bevett, lenyelt" és készen állt a egy iszonyatos teperésre.

A sátor is tökéletes helyszín volt, sokkal jobban ütött a vizuál egy fénytől és egyéb külső hatásoktól elzárt helyen, mint amúgy. Én konkrétan teljesen beleolvadtam a látványba és a zenébe, talán ennyire még sosem, pedig voltam pár koncertjükön már. Az új trekk bisexual fényei és basslinejai pedig pláne kiemelendők ezekben a Stranger Things-dominálta időkben.

Ja és még egy óriási plusz pont a srákoknak: van olyan magyar, elektronikus zenét játszó formáció, akik megtöltik az Akvát, pörögnek a streamingen és ennek ellenére konkrétan elküldik picsába a Soundot és helyette az alter Orfűt tekintik a csúcsnak?

Hát most már van :)

Egy kérdésem maradt: hogy lehet ezt megugrani jövőre?

---

 

Friss Hús Különdíj: Fiúk 

A srácok először játszottak Orfűn, de ennek semmi nyomát nem lehetett látni: a valamivel lightosabb nyitónapot sikerült egyből egy funkyparadicsommá változtatni és egy nagyon baba bulit raktak oda. Kiváncsian várom a folytatást!

Autentikus Különdíj: Tudósok

Ha 1 órán át csak DrMáriás vizuálját vetítették volna, már az is nagyobb élmény, mint pár másik zenekar teljes show-ja, de a megőrülős-fúziós káosszal idén újra felvehettük a harcot a picsahallal és bementünk a diszkóba. Ilyen egy patent fesztiválnyitó!

Erdei Chill Különdíj: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő

A Tűzhöz közel színpad eldugott rejtekében zongorán hallhattuk azokat a dolgokat, amiről tulajdonképpen az Analog Balaton is beszél, csak kicsit máshogy. Bár ez egy beszélgetős-sztorizós fellépés volt, ennél jobb helyet nem találhattak volna egy kis keserédes búslakodásnak. Szeretjük a szerzőpáros dinamikáját! Jövőre ugyanitt (mínusz fasz kérdések :D)!

Micsoda Háziubuli Különdíj: Parno Graszt

Már az első nap éjjelén táncolt mindenki, aki akart: tulajdonképpen nonstop cigópogó zajlott a közönség első harmadában, igazából semmi meglepő nem volt benne, ez csak szimplán ilyen és szeretjük!

 

És akkor hogy legyen pár szó csalódásokról is:

30y

Mivel sajnos nem mostanában érettségiztem, ezért boomerként elmondhatom: ÉN MÉG VOLTAM OLYAN 30Y KONCERTEN, AHOL NEM POGÓZTUNK MINDEN EGYES SZÁMRA. Szögezzük le: igenis lehet létjogosultsága a pogónak 30Y koncerten: ez általában kb. 3 szám/koncert. De a nonstop pogó, leguggolás (érted, hogy majd együtt nagyon felugrunk az "ÜL ÉS VÁR" INTRÓJÁRA XDD) és a körcsinálás (Circle Pit) egyszerűen nem való bazdmeg  a számok 90%-ához.

Néha ilyenkor az az érzésem, hogy a közönség jó része fosik bele a szövegbe (lásd még: CSNK pogó?), vagy csak simán kurvára unatkozik. Hasonló a "Fürdőzők a Balatonnál" közbeni tömeges evezés: tök jól néz ki, de minek? Miért nem éneklik az emberek inkább átszellemült arccal a szöveget? És ha én meg nem evezeni akarok, hanem együtt ordítani Zolival a szívszorító sorokat, akkor rámnéz egy izomtrikós mattrészeg hülyegyerek, hogy mi a faszért nem ülök le és evezek és azonnal üljek le én is? :DDD

Nekem emellett a setlist sem volt teljes (vártam, hogy "hazaipályán" valami kurvaextra téma lesz), a "Sötét van" elcseszését is sajnálom, de mondjuk az benne van a pakliban bármikor. Nem volt ez egy rossz koncert, csak volt pár jobb.

---

Ja igen: és a legnagyobb Show díját pedig Krúbi viszi, az fix, csak én személyesen nem vagyok akkora fan, mint az említett zenekarok esetében, így számomra nem annyira meghatározó a koncertje. De azért durva látni azt a hatást, amit 1 db rapper képes kiváltani Orfűn.

---

Hiányzók:

 

Kedves Fishing!

Jövőre lécci őket is és ne ütközzenek azokkal a zenekarokkal, akik a fenti táblázatban szerepelnek!

Köszi!

Üdv,

C.

 

csatolt melléklet: Duckshell, Hakumba, Kozmosz, Mordái, Tündérvese, és Zsebők Zsombor a Tűz közelébenre

 *bocsi a paintért

 

 

 

C€ YOU SOON!

A bejegyzés trackback címe:

https://catchy.blog.hu/api/trackback/id/tr317874627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

süti beállítások módosítása