Hattyúk, gerlék és sirályok Velencében

2023.05.26. 08:33 caruso_

Párizs mellett minden bizonnyal Velence az a város, ahová a legtöbb gerlepár ellátogatott az elmúlt másfél évszázadban, vagyis az intézményesült turizmus kezdete óta. Amikor 1797-ben Bonaparte Napóleon mindegy mellékesen felszámolta a több mint ezeréves Köztársaságot, valójában már akkor egy múltjába révedt, önmagát túlélt várost igázott le. Velence nem foszló varázsát pedig éppen a mulandóság állandósága adja. A romantikusan álomszerű pusztuláshangulat, az elsüllyedéstől-elmúlástól való ösztönös emberi félelem éppúgy beépült a természet erőivel még dacoló falakba, mint a drága hotelek nehéz brokátfüggönyei mögé rejtőző ifjú és vén szerelmesek csókjai.

348475982_779585770301492_1806018637214088386_n.jpgA Herceg és a Fehér hattyú- Fotó: © Alice Blangero

 

Velence önmaga is színház, melyben minden turista, gondolás, pincér és egyéb „kiszolgáló személyzet” egyszerre játékos és néző. Nagy operaházába, a La Fenicébe járni még ma is divat, így nem csoda, hogy a Les Ballets de Monte-Carlo közel egyhetes vendégjátékára szinte minden jegy elkelt. Igaz, sem a vendéglátó, sem a társulat nem kockáztatott sokat, amikor Jean-Christophe Maillot 2011-es Hattyúk tava adaptációját, a LAC-ot (magyarul ) tűzték műsorra.

345641487_943635393350888_5785189546920096332_n.jpgFotó: © Alice Blangero

Maillot több szempontból is különleges szereplője a nemzetközi balettéletnek. 1992 óta töretlenül élvezi a monacói hercegi ház bizalmát, teljesen szabad kezet kapva a szépen dotált és jól csengő nevű együttes vezetésére. A világszerte szívesen látott Les Ballets de Monte-Carlo repertoárjának nagy részét természetesen vezetőjének koreográfiái alkotják, elsősorban a klasszikus nagybalettek újragondolt, azaz többszörösen megcsavart változatai. Az elmúlt évtizedekben Maillot saját képére csiszolta az együttest.

23675004_2079428532293519_4412476403313606461_o.jpgKirályné: Barabás Marianna - Fotó: © Alice Blangero

Maillot – Maurice Béjart-hoz vagy éppen Seregi Lászlóhoz hasonlóan – elsősorban színházcsináló. Pontosan érzi, mi kell a közönségnek egy kellemes, esztétikus gondolatébresztő estéhez. Nem nyújt számukra kevesebbet, de többet sem. A hattyúk tava, a Coppélia, a Rómeó és Júlia, a Csipkerózsika vagy a Hamupipőke olyan kipróbált címek, melyekre mindig örömmel váltanak jegyet. Zenéjük népszerű, meséjük közismert. Maillot a kompozíciókat és a történeteket is alapként kezeli, szabadon gondolja újra, mindet leöntve az ezredforduló közkedvelt pszichologizáló, szalonintellektuális mázával. A produkciók nemesen lecsupaszított és könnyen szállítható(!) díszleteket, valamint igen látványos – olykor jeles divatdiktátorok által tervezett –, és valóban igényes kosztümöket kapnak.

347773396_171582795565371_4306177918603399824_n.jpgAz Éj királynője: Mimosa Koike - Fotó: © Alice Blangero

Villámsebességgel változó világunkban azonban (nagyon érdekes és tanulságos módon) Maillot és építménye mára idejétmúlt lett. A francia koreográfus ugyanis igen határozottan állít dolgokat: nőkről, férfiakról, vágyakról és valós érzelmekről mesél. Együttesének nagy része válogatott egyéniség, akiknek sorsuk, mondanivalójuk, tekintetük van a színpadon. Napjainkban, amikor a színházak nagy része nemek, bőrszín, származás és egyéb fejkvóták mentén próbálnak az egyenlőség kultúrája néven minden létező és nem létező hangos csoportoknak megfelelni, az, amit Maillot és Les Ballets de Monte-Carlo még képvisel, tökéletesen szembemegy a valódi katarzist felmutatni képtelen fősodorral. Így különös módon a 2011-ben bemutatott LAC igazi értékét is az adja meg, hogy nem „haladó”, hanem önazonos előadás. Működik is, mindenféle izzadságszag nélkül.

347821389_954040149171772_6950284264020870604_n.jpgFotó: © Alice Blangero

Az elmúlt évtizedekben A hattyúk tava a klasszikus balett metaforájává nemesedett. Kérdés azonban, hogy egy négyfelvonásnyi esztétizálás nem több-e nemes unalomnál? Maillot kegyetlen kézzel bánik Csajkovszkij, Vladimir Begicsev és Vaszilij Gelcer művével, de ezáltal nagyrészt sikeresen menti át a mai közönség számára. A koreográfus és segítője, Jean Rouaud, a jó nevű francia író kezében az eredeti A hattyúk tava pusztán alapanyag. Már a legendás szárnyasok is inkább Hitchcock világát idézik, mintsem elvarázsolt királylányok lennének. (Mindennek külön pikantériát ad Velencében, hogy a Szent Márk tér undorító galambjait lassan teljesen kiszorította a turisták uzsonnáira is bátran vadászó agresszív sirály-had.) Maillot koreográfiájának erénye, hogy nem hagyja lankadni a figyelmet, rendre csavar egyet a történeten, dinamikusan mozgatja a szereplőit, váltogatja az intimebb és a karjeleneteket, behoz egy-egy igen látványos színpadi vagy tánctechnikai trükköt. Csajkovszkij zárt számait meglehetősen szabadon kezeli (olyan slágereket is kinyesve mint a Négy kis hattyú tánca, vagy fergeteges első finálét rendezve a Fekete pas de deux kódájából) és mindössze 2x45 percre szűkíti a játékidőt. Az alig több mint másfél órában azonban a cselekmény egy percre sem lankad, köszönhetően a hét kiválóan kitalált főszerepnek, illetve az ő bonyolult és olykor szempillantások alatt változó viszonyrendszerüknek.

345939219_3608887502668146_6111405225066236134_n.jpgFotó: © Alice Blangero

A fekete-fehér vetített előjátékban a gyermek Herceg kis barátnőjét elrabolja Az Éj királynője, aki korábban gyengéd kapcsolatot ápolt a Királlyal. A felcseperedett Herceg mintha csak A három narancs szerelmeséből lépett volna elő: melankólia gyötri. Körülötte minden a szerelemről, a tavaszi zsongásról, de legfőképp a testi vágyról szól. Ideje lenne neki is belevetnie magát a nagybetűs Életbe, ám ő húzódozik, hiába kínálták tálcán a szülei és a bizalmasa a legkülönfélébb karakterű lányokat – valami mindegyikből hiányzik. Váratlanul betoppan az udvarba Az Éj királynője. Megjelenésével és mágikus hatalmával azonnal felforgat mindent. Lányt is mutat, a Herceg kedvére valót, akinek az ifjú azonnal a rabja lesz. Későn eszmél, hogy akinek hűséget esküdött valójában, az a Fekete hattyú, míg a gyermekkori párját, a Fehér hattyúvá változtatott lányt Az Éj királynője tartja rabságban…

347123367_262765689450324_4218237134570203778_n.jpgA Herceg és a Fekete hattyú a bálban - Fotó: © Alice Blangero

A LAC elsősorban attól működőképes, hogy a produkciót maga az alkotó tartja folyamatosan karban. Még az aznapi szereposztás is Maillot aktuális szeszélyétől függ, személyi kultuszának különös elhajlása, hogy az aktuális táncosok nevét nem is igyekeznek megosztani a nagyközönséggel…

347647501_230597583005353_3761387671643099913_n.jpgA Herceg és a Király - Fotó: © Alice Blangero

Alvaro Prieto a Király szerepében olyan erény tulajdonosa, amivel napjainkban kevés balettművész dicsekedhet: abszolút férfi a színpadon. Egyszerre fenséges és emberi, érzéki, de már meglegyinti az elkerülhetetlen impotencia, és a tudatos vagy tudatalatti féltékenység a trónon utána következő fiára. Prieto méltó párja a fenségességében és nőiességében egyszerre ragyogó Barabás Marianna. Férje helyett ő viseli az aranykoronát, és minden eszközzel igyekszik rendet teremteni a felfordult világban. Jérôme Tisserand igen korrektül táncolja el a szinte végig színen lévő Herceget, sokkal többre azonban nem futja képességeiből. Életkorilag túljutva a figurán és a serdülőkor kérdésein, inkább gimnáziumi fizikatanárra emlékeztet, mint egy szemérmetes ifjúra. A kicsattanó szexuális fiú-energiát Simone Tribuna képviselte, a Herceg bizalmasa szerepében. Az olasz táncos egyszerre hozta be a commedia dell’arte figurák bohókásságát és a minden mozgó élőlényre lövöldöző Cherubino csillapíthatatlan kamaszvágyait. Telitalálat a cselekményt mozgató Éj királynője szerepében Mimoza Koike. A  balerina két-három jellegzetes grimasza annyira rémséges, hogy a gyengébb idegzetű nézőket valószínűleg álmukban is üldözi. A hagyományosnál jóval emberibb Fekete hattyút formál Lydia Wellington. (A Herceg valószínűleg jobban tenné, ha őt választaná.) Maillot – Petipával ellentétben – nem a Fehér hattyú oldalán áll. Az elrabolt lány csak a második részben lép színre, így Ekaterina Petina kevés lehetőséget kap arra, hogy valódi ellenpólussá váljon. A végzet mindkettőjüket utoléri: előbbit a Királyné, utóbbit a Herceggel együtt Az Éj királynője öli meg, hogy aztán fekete fergeteget varázsolva az egész világot eltüntesse a színről.

347814030_1369970040241461_4470393153619616420_n.jpgAz Éj királynője: Mimosa Koike - Fotó: © Alice Blangero

A Teatro La Fenice zenekara és Igor Dronov karmester példás harmóniában működött közre. Igaz, nem sokat mutattak meg Csajkovszkij titkaiból, erotikájából, fatalizmusából, inkább kényelmesen lejátszották a romantikus zárt számokat, tempóban megfelelő alapot biztosítva a táncosoknak. Ez sem elhanyagolható erény!

10_10.jpgJean-Christophe Maillot és a Les Ballets de Monte-Carlo Velencében - Fotó: © Alice Blangero

A Les Ballets de Monte-Carlo Hattyúk tava produkciója, ha nem is a mű legmélyebb és legideálisabb adaptációja, de mindenképpen egy érvényes olvasat. Minőségi színházi este, igen színvonalas táncosokkal, akik közül sokan jóval többek a színpadon, mint pusztán balettosok. Napjainkban ugyanis egyre ritkábban látni olyan szuverén egyéniségeket a színpadon, akik személyiségükkel képesek életet lehelni a figurákba. A közönség Velencében ezért is hálás volt Jean-Christophe Maillot-nak.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Pjotr Iljics Csajkovszkij Barabás Marianna A hattyúk tava Teatro La Fenice Velence Jean-Christophe Malliot Les Ballets de Monte Carlo

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr618132674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása