1132. BEKIÁLTÁS: Hazaüzengető magyarok

„Kis Hülyék, még mindig nem ébredtetek fel? Mit kerestek még otthon, lúzerek?”

becsipiaciarak2023-05-23vakmajom.jpg

Vakmajom május 26., 6:36., Wien megjelöléssel Facebookra került posztja a bécsi Adler Markt eszelősen jó árairól 1,6 E tetsziket, 2026 megosztást kapott az első három napban:

1 kg friss zöldbab 2 eur
1 kg para 2 eur, 3 kg 5 eur
3 nagy csomag saláta 2 eur
Saláta paradicsom 1 eur/kg
Nagy csomag hegyeserős kb. 30 db 2 eur

A szerző jelentőségteljes kommentárja csupán ennyi volt: „Jó reggelt!”

Csak tudnám, mit akart üzenni vele. Mert bárhogyan értelmezem, oda lyukadok ki: „Kis Hülyék, még mindig nem ébredtetek fel? Mit kerestek még otthon, lúzerek?” Vagy hasonlók. De ezzel ugyebár az a gond, hogy azt válaszolja a névtelen, ám igen népszerű poszter egy magyar klasszikusnak tulajdonított mondattal, hogy ,,Gondolta a fene!” Hiszen, bár nem a halpiacon járt, de a zárásként elhelyezett köszönés olyan, mint az angolna. Nem talál az ember fogást rajta, s kicsúszik a kezéből. Magam is restellem, de némi összefüggésre próbálva rávilágítani, beszóltam:

„A sok (magyar kényszer-) vendégmunkás rendesen termeli az osztrák GDP-t, s a gazdagok egy része is ott költekezik. Csak, hogy valaminél tovább is lássunk az orrunknál. És ez pár évszázada így van, míg el nem felejtem”.

Meg is kaptam érte a magamét. G.L. nekem címezve dicsekedett vele, hogy »Mi Horvátországban „költekezünk”: tej, kenyér, húsféle, felvágott, zöldség, gyümölcs, virág, tejtermék, ruha, cipő, benzin, dízel, kávé, bor, meg ami kell. Már nem járunk magyari boltba. (…) Mert menyivel jobb lenne, ha itthon tennék, de valamiért nem akarják ezek az idegenszívűek«.

Bár ismerőseim gyakran korholnak, miért veszem fel az ilyenek kesztyűjét, de ők meg azt nem értik, hogy ez nekem a magyar valóságból érkező jelzés. Ismeretgyarapítás, amelyek egy része jegyzetírásra inspirál, vagy csupán lehetővé teszi, hogy érzékeljem azt a közeget, amelyből olvasóim kikerülnek. Ezzel a cseteléssel is ez volt a helyzet, jóllehet akkor, amikor ismét reagáltam, még nem tudtam, hogy ennek a szösszenetnek az alapja lesz a pour parler. Erre inspirált, hogy az erős „idegenszívűek” kifejezés arról árulkodott, az illető némileg érzi a helyzet fonákságát, de hogy így van-e valóban, szerettem volna tudni. Ezért bekopogtam a gépbe:

„Nincs ezzel semmi baj, amíg nem oktatják ki az itthon küszködőket, a nem a határok közelében élőket, az itthon maradottakat, az itthon magukra hagyottakat”.

G.L. gúnyosan pöccentett le: Hiába is oktatnánk” – provokált, s én szándékosan ugrottam is: „No, ez az a felsőbbrendű nagyképűség, a szolidaritásérzés, az empátia szikrájának legteljesebb hiánya, ami indulatot vált ki sok emberből. Legyen büszke magára annak ellenére, hogy nyilvánvalóan fogalma sincs a gyarmatosítás történelmi összefüggéseiről (a Habsburgokéról sem) és a kapitalizmus mechanizmusairól. Szűklátókörű nyárspolgári szempontból nézi a világot, aztán utána a vízözön! Persze, ez csak addig megy, amíg az özönvíz el nem ér oda, ahol létezik. Imádkozzon érte, hogy ez ne következzék be!” Válasza az volt: „…és tudja, milyen jó így?!”

Ezzel ki is bomlott a zavart személyiség a maga mélységében... Miközben mindezt május 29-én, hétfőn délután kimásoltam, hogy hátha nyersanyag lesz egyszer belőle egy cikkhez, Vakmajom újabb, a témát folytató bejegyzése gördült elém:

Szombaton még vissza kellett ugranom a piacra, mert elfelejtettem néhány dolgot a lezárás előtt. A nagy sietségben otthon hagytam a pénztárcámat, de nem volt gond, mert a zsebemben csörgő apróból sikerült jól bevásárolni. Spárgát (3 eur/kg) és dinnyét (0,7 eur/kg) és sárgabarackot (2 eur/kg). Éljen a bécsi Viktor Adler Markt és a szabad piac!”

T.A. kommentje: „Na és nekik van vármegye rendszer? Na ugye hogy nincs.”  Őt így tódította M.A: De legalább szarabb a fizetésük – ja, nem.” Több poénkodás után valaki eljutott a „Köszönjük Orbán Viktor, köszönjük Fidesz!” tételhez, ám K.V.Zs. a bécsiekhez képest jóval magasabb müncheni zöldségárakról számolt be, ami átmenetileg megzavarta a kórust. De persze, az addigi 251 hozzászólásnak csak töredékét pörgettem le.

Ám ez még mindig nem adott volna ki egy jegyzetet itt, a Bekiáltáson. Csakhogy a véletlen kitágította a látószöget. A Klubrádió azon adásai közül, melyeket még hallgatok, a „Három az igazság”. Szénási Sándor műsorában Spiró György íróval és Hatos Pál történésszel beszélget hétről hétre. Ezen a hétfőn 16 óra előtt néhány perccel Spirónak volt egy mondata, amiről a fent idézett, önmagában épületesnek aligha nevezhető csetelésre asszociáltam:

„Sokáig tartott, amíg az oktatás leépült, az is sokáig fog tartani, amíg visszaépül. Ha pedig nem, akkor nem lesz Magyarország”.

Szó se róla, kell némi fantázia, meg tán hangulat is hozzá, hogy valaki az általam idézett, internetes húzd meg, ereszd meg slusszpoénjaként értelmezze az író mondatát. Mindenesetre, azonban nyomban elmondtam egy éppen akkor telefonáló ismerősömnek, mire ő csak annyit mondott: „És kinek fog hiányozni Magyarország, ha nem lesz! Az utánunk jövő magyaroknak biztosan nem…”

Esetleg induljon ki ebből minden, magas lóról hazaüzengető ma még magyar, aki azért az itthoni előnyökkel is él, miként ezt egy budapesti társasházban tapasztalom. Ő a külföldön keresett pénzt több lakásba fektette be Magyarországon. Abban, ahol én is tulajdonos vagyok, olyan szemérmetlenségekre vetemedik a közösség rovására, amire Németországban gondolni sem merne. Eközben szidja a rettenetes állapotokat, az itthon ragadtakat, akik meghunyászkodnak a rohadt hatalom előtt, meg egyáltalán...

És persze, tényleg tisztelet a nem kevés kivételnek. Merthogy, gyanúm szerint, a nyilvánosan így megszólalók és viselkedők között az uborkafára kapaszkodottak vannak döntő többségben, akik meglehet, odakinn is frusztráltak. Talán épp ezért (is) adják elő idehaza a szerencsefit. Mint annak idején az Amerikából hazalátogatott, úgynevezett disszidensek, akik éveken át spóroltak egy óceánon túlróli átkelésre, hogy aztán

Bécsben béreljenek egy amerikai rendszámú országúti cirkálót, flangálni vele a rokonság előtt.

Tényleg sokan átvertek bennünket a hatalom közelében lévők közül a rendszerváltozáskor, akiket most  lekommunistáznak. De hát, ez a kommunistázás is csak a mindig leegyszerűsítő mai propagandát szolgálja. Éppenséggel mindennek lehetne őket nevezni – jóhiszemű nyárspolgárnak, haszonlesőnek, alakoskodónak, csirkefogónak –, de kommunisták, közösségi társadalomért, társadalmi igazságosságért küzdők egészen biztosan nem voltak, még ha ott lapult is a zsebükben a piros könyvecske.

Ám immár ne csak az ilyen álkommnunistákról szóljon a fáma az annak idején bennünket átejtőket emelgetve! Azokról a Nyugatra kényszerült, menekült, vagy csak ott kalandorkodott társaságról se feledkezzünk meg, akik a hatvanas évek végétől hazalátogatva beadták nekünk, hogy majd itt is tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz. De vigyázat, mert a mostani Facebook-üzengetők között is sokan lehetnek ilyenek!#

CÍMKÉP: Bécsi piaci árak Vakmajom Facebook-oldaláról – Minthogy a posztoló személyéről sem tudható semmi, az állítólag 2023. május 26-án készült kép hitelességéért sem kezeskedhetem. Viszont a külföldről üzengetők nagyképű mondatait hitelesen idéztem a csetelésekből