Ljubov Nepop annak ellenére kapott újságíróktól Európánkért díjat, hogy országa lábbal tiporja a sajtószabadságot.

A történet már szakállas, mert mindig közbejött valami, ezért nem tettem közzé. Ám az államfő szombati beiktatási beszéde eszembe juttatta, hogy a Magyar Újságíró Szövetség tagjaként felszisszentem, amikor május 5-én, előbb csak a Facebookon olvastam, hogy

Európánkért díjjal tüntették ki Ljubov Nepopot, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetét.

Azon melegében így kommenteltem a hírt: „Nem azért, de a sajtószabadság eltiprásáért senki annyit nem tett Európában, mint a 2014 óta regnáló kijevi kormányok, beleértve az ellenzéki médiumok bezáratását, a nyelvtörvénynek a sajtóban való érvényesítését, az általuk támogatott médiumokban a gyűlöletkeltés csúcsra járatását, a meggyilkolt ellenzéki újságírók, médiaszereplők ügyének eltussolását”.

Magamban pedig azon morfondíroztam, hogy a szervezet, amelynek több mint ötven éve tagja vagyok, a politika viharaiban tett már néhány kanyart, de ez már mégiscsak túlmegy mindenen. S ha ez így van, ha a MÚOSZ felfogása annyira eltávolodott az enyémtől, akkor fél évszázados tagság ide, fél évszázados tagság oda, ki kell lépnem, ha hű akarok lenni a sajtóval kapcsolatos, mára lassan letisztult felfogásomhoz, amit cikkeimben, illetve szerkesztőként, főszerkesztőként, könyveimben, saját iskolámban és az egyetemeken képviseltem, nem utolsó sorban a Bekiáltás blogban megjelentetett több mint ezer írásomban követek.

Pedig sokat köszönhettem a szervezetnek. Mindenekelőtt, a sok évtizeddel ezelőtti, kitűnő, már akkor is a nagyvilágra nyitott képzést. Aztán ilyen-olyan szociális juttatásokat. A rendszerváltáskor még főtitkár-jelöltje is voltam a MÚOSZ-nak, amelynek megújítási tervén a legendás Bossányi Katalinnal együtt dolgoztam, mígnem a minden képzeletet felülmúló belső ellenségeskedés, a küldöttek viharos jelenetekkel tarkított, egymás elleni, a médiaháborút előrevetítő acsarkodása miatt visszaléptem a lehetőségtől. 2009–2010 között a Nemzeti Média Kerekasztal ügyvivőjeként, hangsúlyozottan MÚOSZ-tagként,

a mienkétől eltérő világnézetű társainkkal együtt, sikertelenül próbáltunk fellépni a közmédia ismét pártállami érdekek szolgálatába állítása ellen.

Jó ideje azonban már csak távolról figyelem a szervezetben zajló eseményeket, ami az Európánkért díjjal kapcsolatos döntéssel, lám, visszaütött. Így jár az, aki meg sem kíséreli, hogy hallassa a hangját az őt érintő ügyekben! Nem mintha eddig oly sok egyesülésnek miegymásnak lettem volna tagja, de a jelek szerint ezt az utolsót is el kell hagynom, ha elvszerű akarok lenni – töprengtem. Ez a kényszer aztán némileg enyhült, amikor alaposabban utána néztem, és kiderült, hogy a díjat nem a MÚOSZ, hanem annak kül- és biztonságpolitikai szakosztálya adományozta, Balázs Péter, volt EU biztos, korábbi külügyminiszter, a CEU professzor emeritusa, a díj kuratóriumának elnöke közreműködésével.

A bába személye számomra sokat mondó. S bár nem ismerem az ügy hátterét, nem vagyok biztos abban, hogy szerencsés, ha egy szakmai szervezetben, a politikával érintkező, külső egyének kapnak ilyen szerepet. Emiatt is igazolva látom néhány évvel ezelőtti döntésemet. Amikor az általam szakmai okokból tisztelt kollégák arra kapacitáltak, hogy legyek a szakosztály tagja az Oroszországot érintő, geopolitikai témájú írásaimmal összefüggésben, és vagy fél év megfigyelés után azt tapasztaltam, hogy

a többség gyakran képvisel olyan álláspontot, amivel nem tudok azonosulni, azt kértem, vegyenek le a levelezőlistáról.

Ezúttal szintén kiderült, hogy nem érthetek egyet a nagykövet asszonyt kitüntető döntéssel. És nem csak azért, amit fentebb írtam, vagyis hogy országa lábbal tiporja a sajtószabadságot, de magyarországi megszólalásainak hangvétele sem tetszik. Bizonyára nem ismerem minden megnyilatkozását, de még csak korholó szavakat hallottam tőle országomnak a háborúhoz való viszonya miatt. Ezt a viszonyt ugyanis egyfajta kettősség határozza meg.

Miként Novák Katalin államfői beiktatási beszédében mondta: elítéljük az agressziót; az ártatlan áldozatok oldalán állunk; készek vagyunk áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozzuk szövetségeseink áldozathozatalát, nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, melyek nagyobb áldozatot követelnek a magyar emberektől, mint amekkora fájdalmat az agresszornak okoznak.

Miközben a beszéd több részét bíráltam, ezzel a felfogással magam is azonosulok. Miként Magyarország lakosságának nagy része. Az elmúlt hónapokban ennek jegyében fogadott, látott el az ország és sok polgára 700 ezer ukrajnai menekültet, és támogatta őket több száz millió forinttal. Magyar segélyszervezetek több kirendeltséget is nyitottak annak érdekében, hogy ne csak a Kárpátaljára, hanem Lvov környékére, sőt Kijeven túlra is jusson a magyarországi adományokból. Ismétlem, feltehetően nem hallottam Ljubov Nepop és Volodimir Zelenszkij államfő minden megnyilatkozását, amikor Magyarországot megemlítették, ám az általam ismertekben

egy jó szó, annyit sem ejtettek a magyarországiaknak az ukrajnaiak érdekében tett erőfeszítéséről, emberségéről.

Bírálatot annál többet megfogalmaztak amiatt, hogy elzárkóztunk a szomszédba történő közvetlen fegyverszállításoktól, mert nem akarjuk, hogy átterjedjen az országunkra a háború. Megértem, hogy Ukrajnának a kisebb gondja is nagyobb most ennél, de egy idő után azért csak rá kellene eszmélnie a kijevi vezetésnek, de legalább a magyar közhangulatot vélhetően érzékelő itteni nagykövetüknek, hogy az empátia is hozhat annyit a konyhára, mint a követelőzés. Különösen akkor, ha tudják, mert tudniuk kell, hogy az ukrán nyelvtörvénnyel az ottani magyarokat is másodrendű állampolgári helyzetbe hozták – és nem csak szimbolikusan.

Ami pedig a MÚOSZ-t és annak külpolitikai szakosztályát illeti, ha az állt a döntésük mögött, hogy e tekintetben jobb belátásra bírják a nagykövet asszonyt, ám legyen! De határozottan le kell szögeznem: ha nem szakítanak a sajtószabadsággal kapcsolatos kettős mércével, nyilvánosan is támadni fogom a jövőben minden olyan döntésüket, amely mögött ezt vélem felfedezni. Méghozzá a több mint félévszázados tagságom jogán, belülről. Ne is álmodjanak arról, hogy a kilépéssel kapcsolatos egyszerű – dehogy egyszerű! – döntéssel meghátrálok ebben a kérdésben!#

CÍMKÉP: Ljubov Nepop nagykövetnek Európánkért díjat ad át Balázs Péter, M. Lengyel László és Trom András társaságában – Egy jó szó, annyit sem ejtettek a magyarországiaknak az ukrajnaiak érdekében tett erőfeszítéséről, emberségéről (Fotó: Sziráczki György, MÚOSZ-honlap)