Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Mennyire ismered a magyar hidakat, viaduktokat?

Amennyiben végigtippeled a 12 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!

2023. június 05. - horvabe

cimkep-k02c.JPG

Magyarországot és Szlovákiát köti össze az Esztergom és Párkány között épült Mária Valéria híd

Rajtuk járunk, de sokszor már észre sem vesszük őket. Pedig nagyon sok közülük igazi mérnöki bravúr, ahogy sokszor több száz méter hosszúságban feszülnek a folyóink két partja, vagy egy mély völgy két oldala között. A tervezőik nemcsak a funkcionalításra, de a szépségre is ügyeltek a tervezésük és kivitelezésük közben. Érdemes csak úgy megállni és elgyönyörködni bennük.

Vannak közöttük jól ismertek és viszonylag ismeretlenek is, számukat még szerény számítások szerint is több ezerre becsülik. Persze ebbe a hatalmas számba beleértendő a leghosszabb Duna hidaktól a patakocskák, száraz árkok felett átvezető, csupán pár méteres átereszekig mindenfajta építmény. Róluk lesz hát szó ebben a kvízben.

 A kvíz képeinek nagy része a saját képem, az idegen képek forrásait megadom ennek a kvíz alján. Bevallom őszintén, a bőség zavarával küzdöttem a kvíz kérdéseinek az összeállításakor, természetesen a képeket a legszebb, leismertebb hidakról válogattam össze. Ennek ellenére ha valaki a kvíz minden kérdésére helyes választ ad, az előtt megemelem a képzeletbeli kalapom!

A kvízt a Google Űrlap felhasználásával készítettem el, a megszokott kvízformátumokhoz képest tehát nem azonnal kapsz választ, ahogy bejelölted egy adott kérdésre a tippedet, hanem a teljes kvíz végigtippelése és elküldése után. Ekkor visszatérve az üres oldal tetejére és a "Pontszám megtekintése" gombra kattintva az akkor megnyíló oldalon kérdésenként végignézheted, mi volt a Te tipped, illetve rossz válasz esetén mi lett volna a helyes.

 

 

Az idegen képek forrásai:

2. kép     Link a kép forrásához
4. kép     Link a kép forrásához
6. kép     Link a kép forrásához
12. kép   Link a kép forrásához

Menj vissza az oldal tetejére!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr8818138348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AttHunter 2023.06.05. 07:01:03

Remek összeállítás.
Ezt nem gondoltam volna, de 12/12.
Az utolsó azért megizzasztott, rég voltam, - no ott -, de kizárásos alapon meglett.
Köszi a kvízt, ezeket mindig imádom.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.05. 09:58:55

@AttHunter: Köszönöm! És gratulálok a 100%-os eredményhez! Már gyűjtöm az anyagot a következő kvízhez. Az a magyar templomokról, bazilikákról fog majd szólni!

AttHunter 2023.06.05. 10:09:04

@horvabe: Húúú, azt nagyon várom. Templomromokról is lehetne, bár az nagyon nehéz, túl sok van belőlük.

gigabursch 2023.06.06. 12:51:59

A 10. képen lévő hidat nem ismertem és rossz lett a tippem.

gigabursch 2023.06.06. 12:52:37

@AttHunter:
Izzasztó a karcagi híd lett volna.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.06. 13:26:57

@gigabursch: Azért mertem ezt a kérdést feltenni, mert a kötélhidat sok kiránduló ismeri, órányi sétára található a Katalinpusztai látogatóközponttól az eléggé látogatott Gyadai tanösvényen. De tényleg nem ismerik az emberek, mivel 23% szavazott rá, és az eloszlás gyakorlatilag 25-25% a válaszok között.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.06. 13:27:27

@gigabursch: Ja, a partra vetett híd! Tényleg furcsa látvány!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.06. 13:38:31

@gigabursch: @AttHunter: de ma késő délután felteszem a kvíz statisztikáját a facebook oldalra, ott majd minden kérdésnél olvasható lesz a helyes válaszok aránya.

AttHunter 2023.06.06. 13:47:05

@gigabursch: Alföldi, bocsánat jászsági "gyermek" vagyok, a Karcagi-hídhoz még mondások is társultak gyerekkoromban.
pl.: "Hozz mán egy freccset, mert kiszáradok, mint a Karcagi híd!" :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.06.06. 22:30:16

Ez jó volt, bátyám, jöhetne még hasonló, ha van rá érkezésed.
12/7, nem nagy szám, de az utolsó párat még sose láttam, sehonnan se, meg nem otthon élünk.Van, amelyiken csak kocsival mentem át, ott ugye nem feltétlen könnyű felismerni, meg az útra is figyelni kell. :-)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.07. 05:50:48

@geegee: Lesz még kvíz. Fentebb írtam AttHunternek, hogy egy templomos/bazilikás kvízhez gyűjtöm a képeket, azt néhány héten belül látni fogjátok. A folytatáson még gondolkodom, tippeket elfogadok.
Egyébként 1,5 % körül volt a 12 helyes tippet adók száma. De ha kíváncsi vagy a statisztika részleteire, látogasd meg a blog facebook oldalát, ugyanaz a címe, mint a blognak. Oda részletesen leírtam mindent tegnap késő délután.

Aureliano Buendía 2023.06.07. 15:14:16

12/11, a poroszlóit benéztem

gigabursch 2023.06.07. 15:31:45

@geegee:
Momentán én 12-ből 9 alatt el is kenuztam...
Így könnyebb...
:-)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.07. 17:02:48

@Aureliano Buendía: A poroszlóin voltam már (de át nem tekertem rajta), amikor két éve az Országos Kerékpáros Körtúrán elvetődtem a Tiszához. Pedig eléggé egyedi a kialakítása, de aki még nem látta, annak persze, hogy nehéz! Egyébként gratulálok a 11 találathoz, az átlag ugyanis valahol 7,5 körül van.

Aureliano Buendía 2023.06.07. 21:50:44

@horvabe: hát igen, ha figyelmesebben elolvastam volna a szöveget előtte, akkor nem keverem a szolnoki Tiszavirággal össze, csak a koncepció tűnt hasonlónak.

De nagyon jó volt, köszi! Várom a következőt.

AttHunter 2023.06.19. 09:27:05

Most dobta fel a Fortepan ezt a hidas összeállítást:
hetifortepan.capacenter.hu/budapesti-hidak/

Nekem nagyon érdekesnek tűnik (pedig nem vagyok Pesti), mennyit változtak a dolgok.
süti beállítások módosítása