Az Esztergomi Bazilika és a vár látképe Párkányból

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

A múlt héten az esztergomi vasútvonal egy szakaszán lévő vágányzár miatt el kellett napolnom a gerecsei kerékpártúrámat, ezen a hosszú hétvégén azonban az Elvira szerint már jártak a vonatok az egész vonalon, tehát hazajöhetek bringával együtt Esztergomból. Csak a korábban tervezett útvonalat módosítottam, most nem a Gerecse hegyei-dombjai közé terveztem a kerékpáros túrát, hanem annak a megkerülésével, Tatabányáról indulva Tatán és Dunaalmáson keresztül szerettem volna Esztergomba tekerni. Ez viszont alig hetven kilométer, így aztán gondoltam, egy kicsit átruccanok még a Duna szlovák oldalára, Párkányba is, hogy onnan is megnézhessem magamnak a Bazilikát!

Nem indultam korán otthonról, csak hat óra felé ültem nyeregbe a házunk előtt, aztán legurultam a bicajjal a dombról a Kelenföldi pályaudvarra. A jegyeket megvéve a vágányok alatti aluljárón keresztül felcipeltem a bringát a lépcsőkön a peronra, aztán már nem volt más dolgom, mint hogy megvárjam az Oroszlányba tartó személyvonatot. Jött is az perces pontossággal, háromnegyed nyolckor pedig már Tatabányán cihelődtem le róla, és az állomás előtti parkolóban előkészültem az indulásra. Nem sokat cicóztam most sem, gyorsan bekapcsoltam a turista GPS-em, indítottam a mobiltelómon a Stravát, felírtam a kerékpár-computer napi számlálójának állását, aztán fel is kaptam a nyeregbe, ugyanis fél kettő felé már szerettem volna Esztergomba érni, hogy még legyen időm ott is nézelődni!

Várakozás a Kelenföldi pályaudvar peronján

Feltekertem az állomástól a forgalmas Győri útig, aztán keresztezve azt megálltam egy percre a túlsó oldalán. A Fő tér kis parkjában most is megbámultam az 1956-os bányászemlékmű szoboralakjait, aztán a Komáromi utca árnyas platánsora alatt végiggurultam a kerékpárúton a lakótelep legöregebb épületei között. Tulajdonképpen ez a lakótelep magja, itt állnak a még a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben épült legkorábbi házak. Aztán a Huba vezér utcára fordulva ismét kereszteztem a Győri utat, végül a vasút alatti aluljárón is átgurulva értem el a körforgalomnál a Tatabányáról Tatára átvezető kerékpárút kezdetét.

Már jártam ezen a bringaúton korábban is, tényleg szép a vonalvezetése, a pataknyi Által-eret követi a két város között, még egy szép kerékpáros pihenőt is építettek nagyjából feleúton. 2020-ban az Év kerékpárútjának választották egy szavazás eredményeképpen, de őszintén szólva azért jártam már szebb, csak éppen kevésbé ismert bringaúton is már! Szint az gyakorlatilag nincs benne, hiszen a széles völgyben a patakot követi, ráadásul Tata felé kerekezve rajta folyásirányban, vagyis egy picinykét lejtve, így aztán kellemes gurulással fél óra alatt átérhetünk rajta Tatára! Persze több helyen is megálltam fényképezni, hiszen néhány horgásztó mellett is elhalad az útja során, a nádas partú Nagy-Kacsás-horgásztó partján inkább csak kis kalyibák állnak, de például a fantáziadúsan csak Által-éri-ülepítőnek nevezett tavat már úgy körbeveszik a víkend- és horgászházikók, hogy már alig lehet látni közöttük a vizet!

A tavak után egy erdőfolton vágott át a kerékpárút, a sétányszerű aszfaltcsík mellett padok is sorakoztak, aztán véget ért az erdei idill és kifordultam az 1-es főút Tata kertvárosán átvezető szakasza mellé. Na, nem sokáig gurultam itt, az első adandó lehetőségnél lekanyarodtam az Öreg-tó partjára, egy rövid vendéglő és büfésoron érve el azt. Kicsit megütköztem azon a táblán, amely szerint május és október között minden hétvégén péntek déltől vasárnap éjfélig ki vannak tiltva a kerékpárosok a parti sétányról, végül csak továbbindultam a széles aszfaltcsíkon. Biztosan azért hozta ezt a döntést a helyi önkormányzat, mert a bringások zavarhatták az itt sétálgatókat, na de ilyenkor nem az a megoldás, hogy a vízparti nézelődők egyik komoly szegmensét egyszerűen kitiltjuk onnan! Ráadásul hétköznap nem zavaróak itt a kerékpárosok, csak hétvégéken?

Persze alaposan visszavéve a sebességből szinte lépésben tekertem tovább, már csak a kilátás végett is. A tó túlsó partján álló fák felett feltűnt az Eötvös József Gimnázium épülete és az Esterházy kastély teteje, jobbra a távolban már a Tatai vár is látótérbe került. Azt nem mondhatom, hogy a kutya se járt erre ebben a kora reggeli időpontban, ugyanis pár ebsétáltató már előttem ideért, de a sétányon közlekedők zömét most is a kerékpárosok adták!

Ahogy közeledtem az Öreg-tó északnyugati csücskében álló várhoz, úgy lett egyre gyanúsabb a körülötte álló sátrak garmadája, csak nem valami rendezvényt tartanak éppen ott? 2018 nyarán egyszer már belefutottam itt a Víz, Zene, Virág Fesztiválba, akkor be tudtam alkudozni magam a biztonsági őröknél, hogy belépő megváltása nélkül készíthessek pár képet a várról, hát most, a Tatai Patara 1597 Török-kori Történelmi Fesztivál esetén nem volt ekkora szerencsém! Az őrt álló cerberusok hajthatatlanok voltak, háromezer forint lett volna a napi belépő, annyit viszont nem voltam hajlandó áldozni pár fénykép kedvéért! Gyerünk inkább tovább!

Gyorsan átvágtam Tata központján, egy lámpás zebrán kereszteztem a kétszer kétsávos Május 1. utat, aztán az Oroszlányi utcán továbbra is az Által-eret követve folytattam az utam. A patakpart kicsit zötyögős kerékpárútján értem el a Tatai Fényes Fürdő és Kemping bejáróútját, pár éve egy céges csapatépítésen jártuk végig az itteni védett forrásmezőt egy tanösvényen. Azt hiszem, érdemes ide is egy kitérőt tenni, ha valaki éppen errefelé jár a kerékpárjával! A vezetett séta körülbelül egy órás, és közben hosszú fahidakon végigjárják a látogatók azt a lápos területet, amely a fürdőnek is vizet ad. Írtam már erről itt a blogon, de beteszek ide is pár képet arról a kirándulásról!

A városhatárt elérve a kerékpárút minősége hirtelen feljavult, megint tökéletesen simán és szélesen vezetett az Által-ér bal partján és ezen a szakaszon szinte egymást érték a bicajos társaságok, családok, de még kocogókkal is találkoztam! Egy darabon nyílegyenesen futott a patak és persze mellette az út is, de aztán az Által-ér kanyarogni kezdett és a kerékpárút ezeket az íveket is hűen lekövette! Erdőfolton vágtam át, aztán a mezőkre kiérve feltűntek a Gerecse legnyugatibb dombjai. Ezek tövében értem el Dunaalmás határában a 11-es utat, pontosabban a mellette vezető kerékpárutat.

Ráfordultam erre, és a település szélén meg is álltam a Kék-forrás mellett kiépített kerékpáros pihenő padjainál. A kénes szagú, de amúgy bővizű forrás egy kis tavacskát töltött, és mivel már tíz óra felé ballagott az idő, megálltam itt egy hosszabb pihenőre. Megettem két sajtos kiflimet, ittam rá a szörpömből, aztán már csak élveztem a padon ücsörögve a kellemesen melengető napsütést. Okom nem volt a sietségre, alig több mint két óra alatt letekertem több mint 30 kilométert, lassan már feleúton járok a túrámon! Csak negyed tizenegy felé cihelődtem össze, hogy folytassam az utam.

2018-ban még az országúton kellett áttekernem Dunaalmáson és a szomszédos Neszmélyen, most itt is kerékpárút vezet, ráadásul közel a vízparthoz. Egyébként éppen a poszt írása közben olvastam, hogy ezt a szakaszt alig egy hete adták át! Egy helyen le is gurultam a Duna kavicsos partjára és megnéztem a szélesen szétterülő folyót. Még Zsitvatő pár háza is feltűnt a túlparton. Pár percig persze itt is elbámészkodtam, aztán már gyorsan elértem a neszmélyi Hajóskanzent, egy Sólyom típusú szárnyashajó lassan pusztuló, partra vetett halként álldogáló romja mellett pillantottam meg a partnál kikötött Neszmély gőzöst. Persze itt is megálltam, ugyanis egy korábbi látogatásomhoz hasonlóan most is fel szerettem volna menni múzeumhajóra!

Lelkesedésem gyorsan lehűtötte egy tábla, amely szerint a hajó karbantartás miatt be van most zárva. Hát, úgy néz ki, ez egy ilyen túra, nem tudom megnézni sem a Tatai várat, sem az öreg gőzhajót! Pedig egy hozzám hasonló mérnökembernek igazi csoda egy ilyen közel hetvenéves vontatógőzös, amit nem csak be lehet barangolni, de mindent meg is lehet alaposan nézni, sőt fogni! De azért kívülről végigfényképeztem a hajót, és mivel a büfé még nem nyitott ki, inkább gyorsan továbbindultam innen is. Azért a fentebb linkelt túrámból felteszek ide is két képet! Pár száz métert tartott már csak ki alattam a parti kerékpárút, a végén egy kis utcácskán kénytelen voltam feltekerni a Dunától a forgalmas 11-es útra.

Ráfordultam a széles aszfaltcsíkra és már ezen hagytam magam mögött Neszmélyt. Ráállva egy jól tekerhető tempóra gyorsan fogytak a kilométerek. Nagy előnye az útnak, hogy széles, szinte tükörsima aszfaltozású, ráadásul még a szélén sem töredezett a felszíne. A hatalmas nyárfák vetette árnyékban élvezet volt a tekerés, azt pedig külön értékeltem, hogy a mellettem elsuhanó autók jól meghúztak a menetszelükkel, így néha akár száz métert is elgurulhattam tekerés nélkül. Egy hiba volt csak: nem lehetett látni az útról a Dunát, mivel a parti erdő minden kilátást elvett! Tizenegy felé értem el Süttő határát a vasúti megállónál és az azt követő sorompónál.

Csak itt, a vasúti átjárónál szakadt meg először a széles fasor, innen aztán tényleg szép kilátás nyílt a Dunára és a szlovák oldal településeire! Megcsodáltam az itteni vasúti megállóban álló kőszobrot is, az ülő nőalak még a rendszerváltás előtti szocreál stílusban lett kifaragva, most magányosan várja az állomásra ritkásan érkező vonatokat. Az Almásfüzítő-Esztergom egyvágányú vasútvonal 1891-ben készült el, aztán a csekély kihasználtság miatt itt is megszüntették a személyszállítást 2009-ben, de egy évvel később újraindították napi két vonatpárral, amely mára már hétvégéken négy, hétköznap öt vonatpárra bővült. Ezen a vonalon inkább a teherszállítás a jelentős, a Duna partján épült lábatlani és süttői gyárak használják elsősorban ezeket a síneket.

Gyorsan áttekertem Süttőn és a mára már vele teljesen összeépült Piszkén, Lábatlanon és Nyergesújfalun, ahol ismét kerékpárút kezdődött. A városkában még viacolorral lerakott út a település után tükörsima aszfaltozást kapott, szélesen és nyílegyenesen húzódott előttem. Rágyorsíthattam volna, de inkább megálltam egy hosszabb pihenőre. Megbámultam a Gerecse legészakibb hegyeit, a 455 méter magas, erdős oldalú Nagy-Getét és a csúcsos Hegyes-követ, már mindkettőt többször megmásztam az Országos Kéktúra útvonalát járva.

Megültem a kerékpárút mellett a fűben, a kerékpár-computer szerint most már a túrám 46. kilométerét tekertem, innen már csak egy laza húszas Esztergom, ráadásul még csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő, hová rohanjak hát? Megettem két sajtos kiflimet, ittam rá az egyre jobban megmelegedő szörpömből, aztán már csak heverésztem a fűben, amikor megcsörrent a hátizsákomban a mobilom. Az erőműből keresett a műszakos elektrikus, hogy valószínűleg téves védelmi működés miatt kikapcsolt egy rendszer, és nem tudják újra üzembe venni. Sokáig elhúzódott a beszélgetés, telefonon keresztül nehéz tippeket adni, később egy másik elektrikust is bevontunk, aki már összeakadt ezzel a hibával, de most éppen szabadnapos volt. Mire a gondok megoldódtak, már fél egy felé járt az idő. Hát, nem volt betervezve ez a háromnegyed órás kényszerpihenő!

Továbbindulva kicsit emeltem is a tempón, ebben az északnyugat felől fújó félhátszél is segített valamennyit. Tokod határában oldalt váltott a kerékpárút, most átkerültem az út bal, Duna felőli oldalára, de persze ezután sem láttam a parti erdő miatt a folyót. Egy idő után a távolban feltűntek a Pilis és a Visegrádi-hegység erdős csúcsai, ebből sejtettem csak, hogy már közeledem Esztergomhoz. Aztán a főút jobbra tért, egyenesen a már jóval csekélyebb forgalmú 11-es út indult tovább, véget is ért itt a kerékpárút! Megpillantottam magam előtt az Esztergom feletti Vaskapu-hegyet, aztán ahogy közeledtem hozzá, még a csúcsán álló turistaházat is észrevettem. Gyalogosan túrázva alig két hónapja jártam ott. Nagyjából ekkor láttam meg a Bazilika kupoláját is egy erdősáv fái felett. Akkor pedig mindjárt Esztergomba érek!

Egyre sűrűsödtek az útszéli telephelyek, aztán elértem a lakóházakat is. A Táti úton tekertem be a központba, csak pár percre állva meg a Szent Anna templom előtt, hogy néhány képet készíthessek a kupolás épületről. A Rákóczi teret elérve megállás nélkül belekaptam a Bazilikához felvezető kaptatóba, végül a templom melletti kockaköveken végigzötykölődve fél kettő után pár perccel szálltam le a nyeregből a panorámasétányon. Jó lenne elérni a 14:35-kor induló vonatot - gondoltam -, addig pedig van még éppen egy órám! A felújítás alatt lévő Bazilikára nem is vesztegettem sok időt, inkább a kilátásra voltam kíváncsi!

Alaposan megbámultam fentről a belvárost és a Mária Valéria hidat, aztán megnéztem magamnak a túlparti Párkány Duna-parti sétányát is. Jó lenne fél óra múlva már ott lenni! Kicsit elnézelődtem még fentről, aztán a látogatók garmadáján átvágva lefelé vettem az utam. Visszagurulva a centrumba a Liszt Ferenc utcán letekertem a Kis-Duna partján vezető sétányra, aztán a Kossuth hídon toltam át a bringát a Prímás szigetre. Elkészültek a hídon a szokásos képek a várról és a Bazilikáról, aztán a parkból feltekertem a Mária Valéria hídra. Pár perc múlva már Párkányban jártam.

Persze azonnal a parti sétány felé vettem az irányt, aztán le is parkoltam ott a kerékpárral. Megvallom őszintén, még soha nem jöttem át ide, pedig már vagy tucatszor jártam Esztergomban autóval, gyalogosan és kerékpárral is, és most már nyugodtan mondhatom, megéri megtenni ide azt a kis kitérőt! Igazából a Bazilika és a vár innen látszik a legjobban, hiszen Esztergomban még túl közel vagyunk hozzájuk, nem tudjuk egyetlen pillantással befogni az egészet. Ahhoz bizony át kell jönnünk ide, a Duna túlsó partjára! Ráadásul innen semmi nem korlátozza a Duna felett a kilátást, nem úgy mint a túlsó oldalon az épületek.

Sokáig elnézelődtem itt, nagyon nem akaródzott visszaindulni innen a folyó magyar oldalára, de kettő után pár perccel mennem kellett, hiszen még jegyet is kellett vennem a vonatomra! Visszafelé is átgurultam a Mária Valéria hídon, aztán nem a főúton mentem vissza a belvárosba, hanem a Prímás-szigetről a Szent Miklós hídon keresztül próbáltam rövidíteni. Sajnos, a hídra vezető lépcsősorokon fel- és le kellett cígölnöm a bicajt, szóval szerintem egyáltalán nem gyorsabb ez az út!

Végül fél három előtt pár perccel értem el a vasútállomást, egy pillanat alatt megvettem a jegyet, aztán gyorsan kitoltam a kerékpárt a peronra és az indulása előtt két perccel szálltam fel a Flirtre. Hát, ez csücskös volt! A vonat aztán ment, mint a golyó, egy órával később már a Nyugatiban készülődtem a leszállásra. A körútra kitolva a kerékpárt már nem volt más dolgom, mint hogy hazatekerjek. Ezt már nem cifráztam feleslegesen, a Nagykörúton végiggurulva a Petőfi hídon tekertem át Budára, aztán a Budafoki úton értem ki Dél-Budára. Végezetül feltekertem még a dombra és fél öt után pár perccel tettem el a bringát a kerékpártárolóba. Csak akkor pörgettem végig a kerékpár-computer regisztereit, amikor már felfelé ballagtam a lépcsőn: háztól házig mérve ezen a napon is sikerült több mint 90 kilométert beletekerni a bicajba!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!