Sziasztok!

Úgy vélem,hogy életrajzi filmet  / sorozatot készíteni egyszerre hálás és hálátlan feladat is egyben. Egyrészt hálás, hiszen egy sokak által elismert személy életét,művészetét,sikereit bemutatni tuti bevált recept a sikerre, elég csak az Elvis film zajos sikerére gondolni,másrészt ott van a bizonyos kíváncsiság is amiket főképp a true crime művek kapcsán érzékelhet az ember, hisz még ha undorral gondulunk is rá, akkor is érdekli az embereket, hogy például Jeffrey Dahmer-ből hogyan lett egy pszochopata, kannibál sorozatgyilkos álá Dahmer ,vagy feszült izgalommal nézzük a Narcos-ban, hogy egy Pablo Escobar nevű férfi miképp lett egy könyörtelen drogbáró. 

Másrészt hálátlan feladat is,hiszen ezeknek a műveknek az elsődleges tartópillére a hitelesség,amit semmi másnak a kárára nem lehet feláldozni,hiszen akkor a műnek pont a lényege vész el. A készítők nem írogathatnak bele mindent a forgatókönybe amit akarnak, nem alakíthatják a kedvükre és nem pakolhatják tele frdítésekkel,hiszen akik jártasak az adott illető témájában azok egyből ki fogják szúrni ezeket. Pont ilyen film volt a Bohém Rapszódia is, de a Capone film is ennek esett áldozatul. 

Ha van személy akinek már nagyon kijárt egy életrajzi film az kétségteleb, hogy a 20. század egyik leghíresebb színésznője, Marilyn Monroe . Ezt az űrt kívánja betölteni mai filmünk, a Blonde . Lássuk, hogy sikrült.

A Blonde egy 2022-es életrajzi film amit Andrew Dominic, a Jesse James meggyilkolása című film rendezője készített a Netflixre,alapjául pedig Joyce Carol Oates könyve szolgál. 

A film Norma Jeane, azaz a későbbi Marilyn Monroe életét követi végig gyerekkorától kezdve, a sztárságon át egészen tragikusan korai haláláig. Aki egy kicsit is képben van Monroe életével az tudja,hogy az élete kicsit sem volt vidámnak mondható , és akkor még finoman fogalmaztam. Édesapját soha nem ismerte, édesanyja idegösszeomlást kapott és egész életére pszichiátriára került, akárhova ment mindenhol szexuálisan zaklatták már gyerekként, és a szakma sem volt róla túl jó vélménnyel a folyamatos botrányai miatt.  Háromszor ment férjhez, állandó jelleggel elvetélt, depressziós lett, gyógyszer és alkoholfüggősége pedig csak súlyosbodott az évek alatt, mígnem 1962-ben holtan találták az ágyában.Halálát gyógyszrtúladagolásnak minősítették, de halálának körülményeiről a mai napig több elmélet látott napvilágot,akárcsak  Kennedy elnök meggyilkolásának kapcsán.

Mindezek pedig kiváló alapot adnak egy életrajzi filmnek, de Andrew Dominic filmje még csak kísérletet sem tesz arra, hogy mélyebben foglalkozzon a fentebb említett dolgok bármelyikével. Sőt, azt is mondhatnám,hogy a film mindenről akar szólni, de semmire nem fordít kellő időt, mindent vagy csak felületesn mutat be,vagy említészíntjén szerepel csak majd elegánsan túl is lép rajtuk, a főbb szál, vagyis , hogy Monroe-t miképp használta ki Hollywood szintén borzasztóan felszínesen van kezelve. De akkor miről szól ez a majdnem 3 órás film? Nos, nem másról, mint  Andrew Dominic folyamatosan bizonygatja,hogy ő mennyire művészien tudja kezelni a dolgokat, de ettől a film nem művészies lesz,hanem inkább álművészieskedős. Igen, a lényegi tartalom itt is fel lett áldozva a művészieskedés oltárán.  Emelett a forgatókönyv is tele van eléggé megkérdőjelezhető dolgokkal,például,hogy hogyan vetélt el sorra Monroe, vagy kapcsolata a férjeivel amiknél eléggé megkérdőjelezhető a hitelességük.  Néhol ugyan villant valamit, de ezek túlzottan kevesek ahhoz,hogy érdemi pozitívumoknak lehessen felróni őket.  Kvpunk egy képet ugyan, hogy miképp működött akkoriban a filmipar, de láttuk ezt már sokkvl jobban kivitelzve. 

Technikai oldalról nézve már egy fokkal jobb a helyzet, bár itt is vannak megkérdőjelzhető döntések. Az operatőri munka például egész jó, a jelenetek szépen vannak felvéve, de az,hogy egyszer fekete-fehét,máskor meg színes képeket kapunk engem feletébb zavart, de ami tönkreteszi az összképet, azok a teljesen feleslges és túlművészieskedős jelenetek.

Igen,jól látjátok és igen, értjük, hogy mit akart az alkotó, de nem hiszem, hogy erre bárki is kíváncsi lenne, de a filmtörténelem egyik legbízarrabb szexjelenete is itt található meg.

Megkapjuk még egy pár híresebb jelenet újrázását is, mint például a híres fehér ruhás jelenetet, ami jó lett volna, ha nem tartana 5 percig és szólna arról, hogy milyen alsónemű van Monroe-n. 

Igen. Ilyenekkel van tele az egész film, a lényeges dolgok, mint például Monroe függőségei, házassága meg lazán le van tudva,a Kennedy elnökhöz fűződő kapcsolata meg csak említés színtjén szerepel,pedig az Monroe életének egyik fontos sarokköve. 

Szerencsére a színészek vannak annyira jók, hogy emeljék valamivel a film értékét. Monroe-t a Tőrbe Ejtve című filmmel hírnvet szerző Ana de Armas alakítja aki több mint kiváló választás volt a szerepre.  Hitelesen, de mégis érzékletesen mutatja be Monroe hangulatingadozásait, mentális és lelki problémáit, vágyakozását a szeretet felé amiben gyakorlatilag sosem volt része, modhatni azt is, hogy a színésznő a hátán viszi a filmet,szóval várható neki az Oscar jelölés. 

Több állandó szereplője nincs a filmnek, és mellékszereplők sem szerepelnek valami sokat,de nekik sincs okuk a panaszra, eljátsszák amit kell,de messze túl kevés időt kap mindenki. A Gladys-t alakító Julienne Nicholson remekül hozza a mentálisan sérült, szülőségre teljesen alkalmatlan édesanyát abban az 5 percben amíg szerepel. Igen, 5 percet kapott, de abban az 5 percben is kiválóan játszik.

Mellette még Monroe két férje kap fontosabb szerepet. Joe DiMaggio-t Bobby Cannavale kelti életre a filmben és rá sem lehet igazán panasz, eljátsza akit kell.

A 3. férjet, Arthur Miller-t pedig Adrien Brody játssza,aki szintén jól játszik, de ez a szál sokkal többet érdemelt volna, hiszen a férfi már önmagában is egy elég érdekes figura volt, és a körülötte történt dolgok már önmagukban is egy filmért könyörögnek,a Monroe-val való házassága pedig szintúgy gyorsan le van zavarva mint minden más.

És lényegében ennyi lenne az összes pozitívum a filmmel kapcsolatban.Zenei fronton se túl érdekes a film, sőt itt inkább mgúszós,hiszen ellőnek minden ismertebb Monroe dalt és enni. Más zenére nem is emlékszem annyira semmilyenek voltak.

Ez lenne tehát a Blonde, amit szerintem nyugodtan nevezhetünk az év egyik legnagyobb csalódásának. A lényeges dolgokkal csak felszínesen vagy egyáltalán nem foglalkozik, a 3 órás játékidő ellenére szinte semmiről nem szól, a rendezés és a forgatókönyv is csapong össze vissza, a hitelesség meg fel lett áldozva azért, hogy a rendező kiélje a művészieskedő hajlamait, a befejezés meg benyomja az utolsó koporsószöget a film koporsójába. Egyedül a színészek mentik amit lehet, de sokat ők sem javítanak. Végeredményben egy tisztes 5/10-et adok a filmnek.

Nos ennyi voltam mára, a legközelebbig Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.