Digital Detox Adventure I. - Az előkészületek
2023. február 02. írta: A motoros úriember

Digital Detox Adventure I. - Az előkészületek

Visszatekintésből elhatározás

A 2022. év második fele meglehetősen felemás módon alakult számomra, ami azt eredményezte, hogy év végén tartottam egy részletes visszatekintést az elmúlt év kapcsán. Helyretettem magamban a félrement dolgaimat, következtetéseket vontam le, és végiggondoltam, hogy 2023-ban mik azok, amiket másképp fogok csinálni tavalyhoz képest. Ami feltűnt, hogy túl sok volt a rohanás az életemben, így gyakorlatilag nem is tudtam igazán jelen lenni a fontos pillanatokban. Arra is rádöbbentem, hogy pár év leforgása alatt sok kütyü lett az életem szinte nélkülözhetetlen része. Ezt jól példázza, hogy egy ideiglenes áramkimaradás alkalmával már-már pánikszerű tüneteket produkáltam, mert nem használhattam őket. Ehhez pedig hozzájön még az állandó online jelenlét öngerjesztő igénye is. Továbbá ha belegondolunk, manapság bármit is szeretnénk megtudni, az interneten kezdjük számítógép, tablet, vagy okostelefon segtségével. Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe a technika vvímányainak létjogosultságát, és elismerem az előnyös tulajdonságait. Amire inkább felfigyeltem, az ezek kontrollálatlan használata, és az ebből fakadó negatívumok.

Beláttam, hogy ez így nem mehet tovább, muszáj valamilyen önkorlátozást alkalmaznom, és lassítanom kell. Paradox módon az interneten botlottam bele egy olyan cikkbe, melyben a digitális detoxról és az ily módon történő utazás pozitív hatásairól írtak. Ekkor ötlött be, hogy miért ne lehetne motorral is úgy túrázni, hogy nem használunk internetet és digitális eszközöket. Stílszerűen papírt ragadtam, és elkezdtem ötletelni, majd lassan megtervezni az első analóg túrámat, és ez a projktet Digital Detox Adventure címet kapta.

pexels-arthouse-studio-4905089

 A tervezés egyik eredményeként most bemutatom azt az 10+1 dolgot, amik nélkül szerintem nem lehet és nem is érdemes nekivágni egy ilyen kalandnak. Ugyanitt megjegyezném, hogy a cikkben megjelenő termékeket nem reklámnak szánom, csupán a konkrét elképzeléseimet tükrözi, és se nem fizetett, se nem nemfizetett együttműködések eredményei.

10+1 dolog a túrához 

1. Papír alapú térkép

pexels-arthouse-studio-4413764

A mai túramotorosok nagytöbbségének vélhetően elképzelhetetlennek tűnik egy olyan motoros túra, ahová nem visz magával navigációt. A GPS alapú technikai megjelenésével feje tetjére állt a közlekedés, és korábban elképzelhetetlennek tűnő kényelmessé vált az utazás, nem kell ezt különösebben fejtegetni.  Ugyanakkor ami a nagy előnye, az egyben a hátránya is ennek a technikai vívmánynak: elkényelmesedtünk a használatával. Ma már csak nagyon kevesen terveznek klasszikus módon útvonalakat, a többség csak bepötyögi a címeket/koordinátákat, beállítja az útvonaltulajdonságokat, és csak kiválasztja a számára megfelelő opciót. És tegye mindenki a szívére a kezét: 1. Sokszor nincs teljesen tudatában, hogy merre is jár, mert vakon bízik a technikában. 2. Egy évben legalább egyszer megvezeti a GPS, és elvéti az útvonalat. Az utóbbi eset kivédésére nincs bevált recept, de az előbbire van. A térkép előtt ülve meg kell tervezni az utazást lépésről lépésre. Erre pedig a hagyományos, papír alapú térképek még mindig tökéletesen alkalmasak mindamellett, hogy a használatával az idősebb generáció nosztalgiázhat kicsit, a fiatalabbak pedig valami, számukra teljesen új dolog hangulatát tapasztalhatják meg. Papír alapú térkép használatakor ügyelni kell arra, hogy minél frissebb kiadású legyen, hogy az új utak is szerepeljenek rajta. Be is lehet jelölni tollal, ceruzával, szövegkiemelővel az útvonalunkat, így motoron ülve csak rá kell pillantani, és máris árad belőle az információ, pláne ha még egy kézzel írt "itinerrel" is kiegészítésre került. Aki esetleg túranaplót vezet - ahogyan azt majd én is tenni fogom, annak tökéletes naplóbetét lesz a beszámolóhoz az ily módon „összefirkált” térkép.

2. Térképtartós tanktáska

louismoto-P8UcmHievjg-unsplash

Ha már papír alapú térkép a "navigációnk", szükség van egy jó minőségű tanktáskára, aminek van térképtartója. A táska kiválasztásakor érdemes figyelemmel lenni a méretére, ugyanis minél nagyobb a táska alapfelülete, általában annál nagyobb a térképtartó része is. Ez azért fontos, mert ezesetben úgy tudjuk behajtogatni a térképünket, hogy a lehető leghosszabb útszakaszt tudjuk róla olvasni két megálló között. Az ideális táska többi tulajdonságairól nem szólnék, mert azokat az egyéni preferenciák és az adott motor szabta lehetőségek határozzák meg. Egy bizos, a Givi táskák között szinte biztos, hogy körül fogok nézni.

3. Jegyzetfüzet

pexels-arthouse-studio-4645982

Mivel mellőzzük a kütyüket a túra során, ugyanakkor a kellő információkat valahova fel kell jegyezni, szükség van egy jegyzetfüzetre. A jegyzetfüzet azért praktikus, mert tervezéskor felírhatjuk bele az úticélunk fontosabb állomásait, telefonszámokat, látnivalókat stb., így kiküszöbölhető a mobilinternet használata. Továbbá egyben útinaplóként is szolgálhat, így lejegyezhetjük egy kávé mellett az emlékezetesebb momentumokat, naplóbejegyzéseket. Apropó, ha már kávé... a legjobb kávézók, éttermek hollétét általában a helyiek tudják a legjobban. Az odáig vezető útvonalat szintén leírhatjuk, hogy biztosan odataláljunk akkor is, és esetleg később is, ha beválik az adott hely. Jegyzetfüzetnek gyakorlatilag bármilyen füzet megfelel, de érdemesebb értékálló, minőségi darabot választani, mert a minőségérzet mindig extra élményt nyújt. Nekem személy szerint fontos szempont az is, hogy vásárlásommal egy magyar vállalkozást is támogathatok, így a kiszemelt útinaplómat a BomoArt termékkínálatából tervezem beszerezni.

4. Toll

pexels-jess-bailey-designs-983826

Ha már van jegyzetfüzetünk, abba valamivel írni is kell. Joggal merül fel a gondolat, hogy erre egy egyszerű eldobható golyóstoll is jó. De miért szemetelnénk, és miért fosztanánk meg magunkat az írás élményétől, ha választhatunk ebből is minőségi darabot. A töltőtoll motoros utazáshoz nem biztos, hogy a legjobb alternatíva, hiszen a dobozban fellépő rezonanciák hatására kifolyhat a tollból a tinta (ha patronos, ha tartályos), esetleg nyári nagy melegben könnyebben beszáradhat stb. Utazáshoz sokkal praktikusabb egy golyóstoll. A detox túrámhoz egy Parker Royal Jotter Original-t szemeltem ki.

5. Útikönyv

pexels-cottonbro-studio-6158660

Az útikönyv inkább a túra megtervezéshez segítség, de mindenképp érdemes elvinni magunkkal az útra is, mert ha valamilyen program csúszik, vagy borul a menetrend, esetleg közbeszól az időjárás, biztosan találunk további alternatívákat benne. De ha otthon marad, akkor sincs baj, hiszen a mobilinternet használatát mellőzve támaszkodhatunk a saját jártasságunkra, illetve a helyi emberekre is.

6. Bicska

pexels-ender-ergül-13218423

Egy jó svájci nélkül soha ne indulj útnak. Ugyan a digitális detoxhoz nem kapcsolható szorosan (bár nem lennék meglepődve, ha már smart knife is létezik), de egy túra elengedhetetlen kelléke egy jó bicska. Ebben a témában egyáltalán nem vagyok jártas, így egy kedves bicska- és késrajongó ismerősöm véleményét kértem ki. Meglátása szerin, mivel motoros túrára megyek és emiatt a praktikum elsődleges, a Victorinox Huntsman modelljét ajánlotta. Minden alapvető funkció benne van, amire szükségem lehet, és bevallom, dió markolattal tetszik a legjobban.

7. Termosz

pexels-ayşe-nurdan-kösehan-14939673

Egy motoros túrán egy pihenő alkalmával mindig jólesik egy jó kávé, de nem minden benzinkúton kapni jót belőle, így két opció áll előttünk: vagy viszünk magunkkal kempingfőzőt kotyogóssal, és az út szélén lefőzzük, vagy beszerzünk egy jófajta termoszt, ami sokáig melegen tartja a reggeli feketét. Utóbbi talán praktikusabb és időhatékonyabb megoldás, ezért egy minőségi termosz is elengedhetetlen az utazásunk során. De nem is biztos, hogy egy elegendő belőle, hiszen a nyári forróságban a termoszba töltött hideg víz a táskában/túradobozban lassabban melegszik fel, és a hűvös víz mindig jól jön a kánikulában. Mindezek mellett környezettudatosak is lehetünk vele, mivel kevesebb műanyag palackban árult vizet/kávét/üdítőt kell megvennünk.

8. Bádog bögre

mug

Ez is az az utazási kellék a listán, ami a digitális detox szempontjából ugyan kakukktojás, de biztosan nem hagynám otthon. Ezt a bögrét egy nagyon kedves barátomtól kaptam. A bögrén szereplő motor grafika, vagyis inkább művészeti alkotás szintén magyar kötődésű, Nagy Mariann (www.mnart.eu) kezei munkáját dícséri. Érdemes rákeresni a munkásságára a social media oldalakon is.

9. Analóg fényképező

pexels-tina-nord-1764227 

A motoros túrák második leggyakoribb művelete, amikhez digitális kütyüket használunk, az a fotózás. De ha már digitális detox, akkor ez alól a fényképező se lehet kivétel. Az analóg gépek előnye ebben a túrázási formában, hogy - a mobiltelefonnal/digitális fényképezővel szemben - nem fogunk 6000 fotóval hazaérni, amit nagy valószínűséggel soha nem fogjuk átválogatni. Filmes fényképezővel a megfelelő beállításra, témára nagy figyelmet szentelünk, ezáltal emléket készítünk, nem csak egy szimpla fotót. A projektem tervezése során a fényképezőgép kiválasztásakor még ragaszkodtam az elem nélkül működő gépekhez, de rutinos analóg fényképészek meggyőztek, hogy a beépített fénymérős gépekkel - amibe ugye elem kell - jobban járok. Ezúton is köszönöm az Analóg-filmes fotózás facebook csoport tagjainak a sok hasznos tanácsot. Egyelőre még nem találtam meg a megfelelő modellt, de szépen szűkül már a lehetséges gépek köre. Igen, joggal vetődik fel a gondolat, hogy veszélyes dolog filmes géppel fotózni, mert csak az előhíváskor derül ki, hogy sikerült-e igazán jó minőségben megörökíteni az adott pillanatot. Fogalmazzunk úgy, hogy egy utazás akkor lesz csak igazán kaland, ha van benne némi izgalmi faktor is.

10. Analóg óra

 pexels-karolina-grabowska-6328840

Egy ideje érdeklődöm a karórák iránt, de ez csak akkor csúcsosodott ki igazán, amikor ellepték a piacot a különböző okosórák. Ekkor értékelődött fel bennem igazán a hagyományos karórák hangulata. Lenyűgöző az a mechanika, ami a mérnöki és óraműves zsenialitásnak köszönhetően működteti ezeket az időmérő szerkezeteket. És ugye tudjuk az ökölszabályt: egy férfinak igazán egyetlen ékszere van, ez pedig az órája. Miért is kellene mellőznünk ezt motoros túra alkalmával? Motorra elvileg a quarzt óra a legszerencsésebb választás, azonban a digitális dolgok mellőzése alkalmával vagy egy kézi felhúzós, vagy egy önfelhúzós ketyegőt választanék. Ha automata óra, akkor a Seiko felé húz a szívem, ha kézi felhúzós, akkor pedig egy régi Doxára vágyik a lelkem. Az óra kényelmes és praktikus viselése felől sem kell fájjon az ember feje, ugyanis a NATO-szíjak pontosan ezt az igényt tudják kielégíteni. NATO-szíj beszerzése kapcsán pedig ismét egy magyar vállalkozáshoz fordulhatunk, ugyanis a PhenomeNato híresen jó minőségű, saját terméket kínál, amivel már szintén régóta szemezek.

+1. Pipa, ha dohányzol

 pexels-andris-bergmanis-7891767

A folytatásban...

A fenti felsorolás nem a teljesség igénye mellett született, inkább csak a saját must have darabjaimat vonultatják fel.  Mini sorozatom következő részeiben be fogok számolni a túra tervezésről, picit részletesebben bemutatom majd a felsorolt kellékeket a beszerzésük sorrendjében, és a sorozat zárásaként túra- és tapasztalatbeszámolót fogok tartani a túranaplóm bemutatása mellett.

Ha valakiben ezek után felmerül a kérdés, hogy hogyan is fogok ennek nekiállni, annak szolgáljon itt az alábbi kép szemléltetésképp (a fotón nem én vagyok).

pexels-arthouse-studio-4645984 

 

Fotók forrása: pexels.com, unsplash.com, Ruck József

A bejegyzés trackback címe:

https://amotorosuriember.blog.hu/api/trackback/id/tr8718033296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása