5 játék, amiért megéri beszerezni egy VR szemüveget

Évek óta sláger a menekülőszoba (magyar találmány) és a VR (velünk élő jövő) -  mi lehet ezeknél is sokkal szórakoztatóbb? A kettő kombinációja! A játékgyártókat nem kell félteni, egészen érdekes menekülős pályákat készítettek a horrorházból szökéstől a tengeralattjáróról meglépősőn át a mellékhelyiségből szabadulósig.

shutterstock_498623428.jpg

A legtöbb VR játék nem csak azért szórakoztató, mert az élvezi, aki használja, de még az is, aki nézi, ahogy a másik ugrik, mászni próbál, átlép, úszik, halálra rémül, vagy éppen virtuálisan zuhan egyet. Erre az akciódús menekülős játékok abszolút megfelelőek.

Alább a legkülönbözőbb stílusú és tematikájú játékokból válogattunk.

IT: Escape from Pennywise VR 

A tavalyi év sláger horrorja volt az AZ című Stephen King regényből készült film. A nézők egy része borzasztóan hálás volt, hogy nem kell a sötét folyosókon mászkálnia, a másik fele pedig alig várta, hogy belépjen az ódon házba. VR változatban teljesült az utóbbi társaság kívánsága, nem is akárhogy.

google-play-badge.png

Haunted Rooms: Escape VR Game

Maximálisan para felütést kapott a Haunted Rooms: lefekszel aludni, majd felébredsz egy idegen, sötét szobában, ráadásul a leghalványabb fogalmad sincs arról, hogy kerültél oda. De ez még csak a kezdet!
Számtalan adódó kérdést kell megfejteni szobáról szobára, hogy végül kijuss a szellemjárta házból.  

google-play-badge.png

 

A VR játékokhoz elengedhetetlen, hogy a megfelelő eszközöket beszerezd hozzájuk: VR-szemüveget, VR-controllert és egy jó fülest.

Ha még nincs, vagy nem az igazi a VR-szemüveged, kattints ide.

Sok játék 3D hanghatásokkal, utasításokkal is hozzájárul az élményhez, így érdemes beruháznod egy bluetooth-os fejhallgatóba, hogy ne gabalyodj
bele a kábelekbe.

  

Bad Dream Escape

Horror fanoknak szinte kötelező a Bad Dream VR játék. A sztori hasonló a Haunted Roomshoz: egy kietlen, sötét helyen találod magad, plusz le is vagy kötözve. Amikor innen kijutsz, rémisztő alakok vesznek körül, menekülsz, de az se mindegy hová lépsz, mert gigantikus szörnyek állják utadat vagy éppen lezuhansz pár emeletet. Bizony fizikai teljesítményt is bele kell adnod a menekülésbe, mert ugranod, másznod, hajolnod kell a pálya teljesítéséhez.

 

 google-play-badge.png

 

The Ruins  / Escape Rooms

Kivételesen egy öreg kastélyban ragadtál, ráadásként a nagybátyádat sem találod. Útnak kell eredned az omladozó épületben, közben begyűjteni az adódó ereklyéket és rálelni a rokonodra. Egészen összetett játékról van szó, amit kontrollerek és saját mozgásoddal is irányítasz. Meg kell oldanod, hogy a a fáklyával világíts és a feladatokat is teljesítsd, amihez sokszor két kézre is szükség lenne.

 

 

Apnea VR

1968-at írunk, egy elsüllyedt amerikai tengeralattjáró fekszik az Atlanti-óceán fenekén. Küldetésed szovjet mélytengeri búvárként az, hogy megtaláld az MK48-as rakétát az amerikaiak előtt, és kijuss vele a felszínen
található halászhajóhoz. Ami nem is olyan egyszerű, mert az ellenséges búvárok és vízi szörnyek is “hajtanak” rád. A játék érdekessége, hogy nagyon érzékeny VR világot teremt, figyeli a lépéseidet, lélegzetvételeidet is.
Óvatosan kell lépkedni, mert ha halálra rémülsz a cápától és felsikítasz, simán elfogyhat a levegőd, megfulladhatsz, kezdheted elölről a pályát.

 

 google-play-badge.png

+ 1 Toilet Escape


A végére hagytunk egy lájtosabb játékot - Menekülés a vécéből. A játék során az apró szobában elrejtett és kulcsként szolgáló darabokat kell felfedezni és begyűjteni. Itt szerezheted be.

A posztot a Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr914122695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2018.07.19. 17:52:30

"a menekülőszoba (magyar találmány)"

Erről tudnak a japánok is?

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása