Van egy mondás miszerint naponta legalább három lehetőség kínálkozik arra, hogy szavazz a bolygó jövőjéről: a reggeli, az ebéd és a vacsora. És valóban, az élelmiszertermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás közel negyedéért és még sok egyéb módon is kapcsolódik a környezetvédelemhez. De, ahogy meg a tímári mondás tartja: Enni kell...

2017-ben közgazdasági Nobel díjat ért a felfedezés, hogy az emberek, ha nem akarják, hogy vacsora előtt behabzsoljanak a rágcsálnivalóból, érdemesebb eldugni a szemük elől. Örülni fognak, hogy gyakorlatilag lekorlátoztuk a választási lehetőségeiket. Persze kicsit egyszerűsítettem, de lényegében ezt mondta Richard Thaler, viselkedés közgazdász, mikor az Index interjút készített vele.

Van olyan elképzelés, amely szerint a jóléti társadalmak elhízásának az az oka, hogy nagy mennyiségű élelem vált könnyen elérhetővé.  És hát valljuk be, van ebben valami. A vadászó, gyűjtögető közegben az ember arra szelektálódott, hogy minden kaját behabzsoljon.  Lehetőleg minél édesebbet és minél zsírosabbat. Ez azonban egy olyan környezetben, ahol már nem a vadász szerencsén múlik, hogy lesz-e rántott hús az asztalon, olyan megszaladási jelenséghez vezetett, hogy a szükségleten bőven túlfogyasztunk. Eredmény: 2-1 az elhízottak javára. Persze vannak kivételek, de össztársadalmi szinten nehezen íródik felül ez a viselkedés, amelyet a piac igyekszik is kihasználni. Elég csak a csábító ételfotókra, vagy a metró alagútba fújt péksütemény illatra gondolni, de még az All you can eat típusú éttermek kínálata mögött is komoly pszichológia van.

Egyrészt kihasználják a nagy mennyiségben, illetve változatosságban kipakolt ételek, italok vonzerejét. Azután pedig igyekeznek a minél olcsóbb jóllakás felé terelni. Például kisebb méretű tányérokkal, nagyobb méretű poharakkal, a drágább ételek kisebb kiszerelésben és ritkább felszolgálásával, illetve az olcsóbb ételek könnyebb elérhetőségével és nagyobb mennyiségével. A nagyobb élelmiszer kereskedelmi láncok kihelyezés technikáiról pedig már nem is beszélek. A témában érdemes elolvasni a Tesco titok című könyvet. Egy a lényeg. A szituációs tényezők a táplálkozásunkban is jelentős szerepet játszanak és a jóléti társadalmakban igen gyakran negatív előjellel. Feleslegesen vásárolunk és egészségtelenül választunk úgy, hogy még tudatában sem vagyunk igazán. Csak, amikor már túl késő.

Mit lehet tenni?

Nehéz elképzelni azt, amikor egy jóléti társadalom maga fogja kérni, hogy hadd éhezzen korlátozzák egy kicsit, hiszen olyan jót tenne az alakjának és/vagy az egészségének, és/vagy a pénztárcájának és/vagy a környezetnek. Pedig a környezetvédelem céljainak új megközelítésében valami hasonlóra lesz szükség.

Az Európai Unió már pedzegeti, hogy többlet vámot fog kivetni azokra az élelmiszerekre, amelyek nem teljesítik a klímavédelmi követelményeket. Ezt már nagyon régen meg kellett volna tenni. Nem azért, hogy kibabráljunk a whiskey fogyasztókkal, de az nem járja, hogy az európai gazdák és a társadalom egyre többet fektet környezetvédelmi intézkedésekbe, aztán meg versenyezhetnek belpiacon a sokkal szennyezőbb módon előállított harmadik világbeliekkel. És még ellenük megy a tüntetés. Zárójel bezárva. A dolog azért is tűnik ígéretesnek, mert kijelölheti az irányt a kereskedelemnek is. Ha már azt nem is szabjuk meg, hogy miből mennyit lehet árulni, új preferenciákat kijelölhetnénk. Például azt meg lehetne mondani, hogy a preferált helyekre csak preferált élelmiszereket szabad tenni. Például szemmagaságba csak a zero waste, helyi, bio, növényi stb. élelmiszerek kerülhetnének. Az ilyen technikákban, ahogy fentebb már hivatkoztam rá, egyébként is nagy tapasztalata van az áruházaknak, amely technikákról már a kívülállók is sokat tudnak. Ha máshonnan nem hát a polcpénzek változó összegéből. Nem véletlenül kérnek különböző összegeket attól függően, hol helyezkedik el az áru. Lehetne egyet lépni a társadalmi érdekek felé is.  

Vannak olyan áruházak pl. Spar, ahol már próbálkoznak ilyesmikkel. Például a pálmaolajmentes polc, amely amellett, hogy preferál egy zöldebb alternatívát még a döntéshozatalt is leegyszerűsíti. De a legtöbb áruház egyelőre nem foglalkozik vele. Úgy vélem, ha mindenkire érvényes lenne egyfajta előírás, hogy mit hol helyezhet el, az nem okozna nagy törést, nem sértené a versenyt és még a hazai iparnak is jót tehet. Ahogy a biztonságos építkezésnek is meg vannak a szabályai ugyanúgy meg lehetnének az igazán fogyasztóbarát döntésikörnyezet kialakításának a szabályai is. Persze ilyenkor jönnek majd a választás szabadságával, meg a szabadpiaccal, de köszönjük. Volt rá néhány évtized és nem jött össze. Szeméthegyek, felmelegedés, elhízás, társadalmi egyenlőtlenség, opioid válság stb.  És a színpadot még mindig a profit rendezi be, a saját érdeke szerint. Legalább azt vissza kellene venni tőle.

Források itt:

zoldpszichologia@gmail.com

épek forrása:

rinnoo.net