Zölden a városban

Kertészkedés és zöldülés a városban

Miről szól(hatna) a karácsony?

2018. december 11. 20:14 - zölden a városban

Egész évben rohanunk a vágyaink és kötelességeink után. Várjuk, hogy egyszer végre pihenhessünk, ejtőzzünk egy kandalló mellett és olvasgathassuk a kedvenc könyvünket. Keveseknek adatik meg ez a nyugalom (már csak az egy főre jutó kandallók alacsony száma miatt is). Kandallóval vagy anélkül decemberben mégis kicsit másként érezzük magunkat a bőrünkben, kicsit jobban vágyunk a jóságra, nagy szavakkal élve úgy is mondhatnánk, erősebben érezzük a szeretet fontosságát. De mi legyen az ajándékokkal? Hogyan ajándékozzunk? Biztosan kell ajándék?

santa-hat-3825103_1920.jpg

Be kell vallanom, hogy a magam részéről nem szeretek ajándékozni karácsonykor, és hozzátartozik, hogy ajándékot kapni sem szeretek. Kapni azért nem, mert általában a 128. bögre, tusfürdő, személytelen tucatvalami kategória egyikébe esik bele az ajándék. Kicsit talán túlzok, de az biztos, hogy a kéretlen ajándékok viszonylag ritkán jelentenek örömforrást is. Adni még ennél is nehezebb helyzet, mert hiába akarok kilépni az ördögi körből, mégis a fenti marhaságokból jut eszembe valami nekem is, amiért pedig rettentően szégyenkezem magam előtt. Könnyebb a helyzet, ha jól ismerem az illetőt, akinek ajándékot keresek. Ha tudom, mire vágyik vagy van valamilyen általam is ismert hobbija, akkor szívesebben gondolkodom ajándékötleteken, nagyobb eséllyel tudok őszinte örömöt szerezni.  

Szerencsére a közeli barátaim és a család nem várják már el az ajándékokat. Akikkel ajándékozunk többnyire valamilyen eseményre veszünk jegyeket egymásnak, vagy elmegyünk enni valami jó helyre. Közösen eltöltött időt adunk egymásnak, ami exkluzív és felbecsülhetetlen értékű ajándék, szóvak csak ajánlani tudom mindenkinek. :) Ajándékozzatok figyelmet és törődést a szeretteiteknek! Higgyétek el, nem kell bögre, tusfürdő, meg hasonlók!

Karácsonykor megszaporodnak azok a kezdeményezések is amik a rászoruló emberek számára próbálnak segítséget, támogatást nyújtani a nehéz időkben. Ebben az időszakban talán egy résnyire jobban kitárja szívét az ember és nagyobb eséllyel adományoz, jobban meglátja a lehetőséget a segítségnyújtásra. 

noÁrnak van erre egy aktuális dala, amit biztosan hallottatok már, de ha még nem, akkor itt a remek alkalom, hogy meghallgassátok: 

A dal vonalán tovább haladva a következő kezdeményezéseket és szervezeteket mindenképp ajánlom figyelmetekbe, ha szívesen tennétek ismeretlen emberek számára boldogabbá a karácsonyt. Ezek csak kiindulási pontok, ha nyitott szemmel jártok, biztosan találtok hasonló eseményeket. Adományozzatok, ha tehetitek!

MikulásGyár

Rászoruló családok számára tartós élelmiszereket, tisztálkodó szereket, könyveket, játékokat, ruhákat várnak adományként. 

Élelmiszerbank - Virtuális Étterem a Netpincér oldalán

Virtuális étterem, ahonnan valódi vacsora kerülhet a rászorulók asztalára. 

Tampon- és betétgyűjtő akció hajléktalan nők számára

Sajnos csak december 13-ig tart az akció, de addig még van két nap. Egyébként különösen értékes ötletnek tartom ezt a felhívást. Sokszor én sem tudom, mivel tudnék a pénzen kívül segíteni. És lám, mennyire adja magát. Pedig nőként nekem is eszembe juthatott volna...

Habár a blog alaptémája a fenntartható életvitel, mégis fontosnak érzem, hogy minden előtt emberként legyünk rendben magunkkal és másokkal. Néha egyformán nehéz mindkettő, tudom. Karácsonykor mégis ellágyulhatunk kicsit és kiléphetünk a megszokott napi rutinból egy-egy segítő gesztus erejéig. Aztán ki tudja, talán rákapunk az ízére. :)

Szóval most nincsenek ökotippek, ha csupán nem annyi, hogy ne vegyetek kacatokat! Ajándékozzatok olyat, ami valóban értékes számotokra és a szeretteitek számára! 

Ha mégis ajándékoznátok, akkor a Messzelátó Egyesület írását ajánlom számotokra, amelyben nagyon sok klassz karácsonyi meglepetés ötletet találtok. Lehet, hogy még én is elcsábulok valamelyikre. :)

komment
süti beállítások módosítása