hirdetés

Dörgölőző kutyák: mi az oka annak, hogy kedvenced folyton a szőnyegen hempereg?

László Enikő

2021. június 19

A kutyák dörgölőzése több mindent is jelenthet. Utalhat arra, hogy jól érzi magát, területét akarja megjelölni, de egészségügyi probléma is állhat a háttérben.

hirdetés

Az ebek nemcsak gazdáikhoz szeretnek bújni, hanem egyes tárgyakhoz is gyakran dörgölhetik magukat. Igen szórakoztató látvány, amikor kutyád a szőnyegen (vagy az ágyban) szinte úszik, amikor hempereg. Az azonban már nem kellemes, amikor ezt piszkosan, sárosan teszi, vagy egy egészségügyi gond áll a háttérben. Mi okozhatja a rendszeres dörgölőzést?

Neked is ismerős az alábbi viselkedés?

Ez az ő területe!

A kutyák szeretik, ha otthonuk minden pontján érezhető jelenlétük. Erre pedig egy kis szőnyegen való hempergéssel könnyen rásegítenek. Ez a viselkedés főleg akkor jellemző, amikor néhány órán át távol volt az eb a háztól, hazaérkezéskor pedig egyik első dolga, hogy a legtöbb hozzáférhető szőnyeghez dörgöli magát. Egyes kedvenceknél ez állandó rituálé, míg mások egyáltalán nem csinálják. Ha téged nem zavar a különleges rítus, sőt, szórakoztat, nyugodtan hagyhatod kutyádnak, hogy ezt csinálja. Feltéve, ha nem egészségügyi probléma miatt teszi mindezt.

Akkor is hajlamosak dörgölőzni egy-egy tárgyhoz, ha azon idegen szagokat éreznek. Rendkívül kifinomult szaglásukkal azonnal észreveszik, ha „valami nincs rendben”, például idegen eb járt a területükön. A szabadban ezt sokszor pisiléssel korrigálják, de mivel tudják, hogy a házban a gazdi nem feltétlenül örülne ennek a módszernek, inkább a hempergést választják.

Ügyelj arra, hogy a szőnyegeidet gyakran tisztítsd. Egyrészt a rendszeres dörgölőzés miatt könnyebben koszolódik, másrészt pedig a poratkák kedvelt búvóhelye. Ezekre nemcsak kutyád, hanem te is allergiás lehetsz!

Örömkörök

Kedvenced szimplán azért is dörgölőzhet, mert jó érzés számára vagy örül valaminek. Ez egy bevett rítus, ami jól is esik neki, hiszen a szőnyeg kellemesen masszírozza közben testét. Ha látja, hogy ez téged is szórakoztat, és egy kis pocakvakarást is bezsebelhet dolga végeztével, miért is hagyná abba?

Betegség jele is lehet

Habár a hempergés szórakoztató és aranyos jelenség lehet, nem mindig áll pozitív ok a hátterében. Ha kutyád sűrűn dörzsöli magát a bútorokhoz, érdemes átvizsgálni bőrét, száját és füleit, hogy nincs-e egészségügyi problémája. Amennyiben erre gyanakodsz, feltétlen vidd el állatorvoshoz!

Bőrbetegség, bolhák vagy allergia

Ha kedvenced bőrén kiütéseket találsz, az utalhat bőrbetegségre, bolhák jelenlétére vagy allergiára is. Amennyiben apró fekete pöttyöket vagy élőlényeket találsz az eb bundája között, valószínűleg bolhákkal lesz dolgod. Igyekezz minél hamarabb felvenni velük a harcot, hiszen az egész lakásban elterjedhetnek, kiirtásuk pedig rendkívül időigényes feladat.

Bolha egy kutya bundáján.

Hogy megbizonyosodj arról, pontosan mi áll a bőrpír hátterében, mi okozza a viszketést, keresd fel kutyáddal az állatorvost. Az allergia szintén lehet a hempergés, vakarózás oka, ha pedig túl gyakran csinálja kedvenced, csak rosszabbodhat. Mindenképp kezeltesd a problémát!

Fogprobléma

Vizsgáld meg kutyád ínyét, fogazatát, hogy látszólag minden rendben van-e vele. Ugyanis ez is okozhatja, hogy fejét bútorok lábaiba vagy szőnyegbe dörgöli. Lehet, hogy valami felsértette ínyét vagy beleakadt a fogai közé, és így próbálja kipiszkálni. Ha nem találsz semmit a szájában, de ínye piros vagy fogai rossz állapotban vannak, keresd fel vele állatorvosodat!

Kölyökkutyánál a fogváltás időszakában fordulhat elő, hogy így akarnak megszabadulni kihullani készülő tejfoguktól.

Fülbetegség

A fejrázás, fül piszkálása, dörzsölése betegségre utalhat. Lehet, hogy füle be van gyulladva, esetleg élősködők támadták meg, például atkák. Ekkor jellemzően furcsa szag is társul a folyamatos vakarózás, dörgölőzés mellé. Nagyon fontos, hogy rendszeresen tisztítsd kedvenced füleit, különösen akkor, ha hosszabb szőrű vagy lógó fülű.

Mentális problémák

Ha azt veszed észre, hogy kutyád szinte mániákusan, megszállott módon, szinte tompult tudatállapotban dörgölőzik mindennek, lehet, hogy kényszeres cselekvésről van szó. Ebben az esetben is feltétlen keresd fel vele állatorvosodat!

A tisztaság fontossága

Különösen fürdetés után megfigyelhető, hogy sok kutya szeret azonnal (jobb esetben) a számára kikészített törölközőre rohanni, és megszárítkozni hempergés közben. Ha úgy érzik, valami van a bundájukban, ami nem oda való, akkor is hajlamosak lehetnek ily módon levakarni magukról a szőrzetükbe akadt fűszálakat, gazt. Saját kutyámon keresztül pedig azt is megtudtam, hogy evés után csak szimplán szeretik négylábú társaink egy-egy bútorban megtörölni maszatos szájukat. (Hát ezért volt mindig foltos az asztal lába!)

(Képek: Getty Images Hungary)

allergia tünetei bőrbetegség dörgölőzés hempergés kutya viselkedése mentális probléma terület megjelölése vakarózás viszketés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink