Sokan kérdezik tőlem mostanában, hogy van-e időm magamra, tudok-e úgynevezett „én-időt” kiszorítani a mindennapokból. Először nem is tudtam, mit válaszoljak, aztán sokat gondolkodtam rajta, mit is jelent nekem ez a bizonyos „én-idő”. Aztán rájöttem, hogy ilyen az én életemben nincs, és talán nem is lesz. Úgy érzem ugyanis, minden időm énidő. Magamért élek, magamnak vagyok fontos, a saját szükségleteim az elsők. Igen, anyaként is.

Amikor úgy döntöttem, gyermeket vállalok a szerelmemmel, azért tettem, mert azt éreztem, úgy lesz az életem kerek. A gyermekemmel együtt vagyok önazonos. Ez azt jelenti, hogy ha jelenleg még az időm nagy részét leköti is, akkor is csak vele szeretnék lenni, hiszen most ez az önként vállalt feladatom. Hiszem, hogy

az olyan kötöttség, amit önként vállalunk, az maga a szabadság.

A gyerek számomra pont ilyen.

Keveset alszok – amit egyébként a legnehezebben bírok -, hányást és kakit vakarok a gyerekről, magamról, aztán újra a gyerekről, aztán… Ez egy csodálatos körforgás. Teherként is megélhetném, mégsem teszem, mert jut időm mellette főzni, mosni, takarítani, és kövezzetek meg érte, de nekem ez olyankor felüdülés! Eleinte persze a legnagyobb segítséget az jelentette, amikor anyukám vagy anyósom megfőzött nekünk, vagy ha előkaphattam a fagyasztóból a Rékától kapott mirelit pizzát (ezúton is köszi Réka, azóta is mindig tartok a fagyóban 1-2 darabot vészhelyzet esetére! ;) ). Később már örültem, ha egy-egy egyszerűbb vacsorát el tudtam készíteni, miközben a párom vigyázott Ádámra. Mára - Ádám két és fél hónapos korára - pedig odáig jutottam, hogy már összetettebb ételeket is meg tudok főzni kettesben a gyerekkel, mire az apukája a munkából hazaér! Ez nekem már igazi siker, de biztosan nem menne,

ha nem lennék magamnak a legfontosabb, és nem törődnék komolyan a szükségleteimmel, ragaszkodva a rituáléimhoz.

Ami keretet ad a napomnak, az a reggeli mosakodás, és az esti zuhany, mert fontosnak tartom, hogy itthon se hagyjam el magam. Az pedig, hogy anyaként is megőrzöm az ápoltságomat, nőiességemet, a párkapcsolatomra is nagyon jó hatással van.

Emellett minden reggelt kakaóval indítok, amit a párom készít el nekem, miközben a munkába készülődik. Így miután Ádám reggelizett, azonnal a helyére tudom tenni a vércukorszintemet, de mégsem megy el annyi idő, mint ha azonnal reggelizék is. Így az ébredést követő kómázás közepette is van energiám foglalkozni vele, játszani kicsit, mialatt epedve várom, hogy visszaaludjon, és egy picit még én is alhassak. Nagyon nem szeretek, nem tudok korán kelni, Ádám viszont fél hétkor általában ébred, így nekem is alkalmazkodnom kell hozzá. Ha a reggeli és játék után még visszaalszik, nekem az maga a mennyország!

Amikor végleg felkel a gyermek, és elindul a nappali műszak, rendszerint nagyon nyugodt, így tudok készíteni egy gyors, többnyire egészséges reggelit (a képen: tonhalkrémes puffasztott rizs zacskós salátával) kávéval. Ez szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy bírjam a kiképzést ebédig, ami eleinte délután négyig is elhúzódhatott.

Napközben amikor Ádám alszik, igyekszem kihasználni az időt, és berakok egy mosást, kiteregetek, vagy épp írok, ha épp megszáll az ihlet. Szerencsére most már a főzést is be tudom iktatni, és ha kell, több részletben, de megfőzöm, amit épp kitaláltam. Van egy remek pihenőszékünk, ezzel szoktam Ádámot feltenni a konyhaasztalra, így ha épp fent van, akkor is velem van, míg mosogatok, vagy főzőcskézek. Sőt, külön program tud lenni, amikor a sütés-főzés minden egyes momentumát bemutatom neki, ódát zengek a fakanálról és azt is elmagyarázom, miért épp olyan vastagra szeletelem a húst.

Ez az egész csak azért működhet, mert amint már számtalanszor említettem, nagyon nyugodt babám van – amiért elmondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak -, és minden feladatot időtakarékosan végzek. Nincsenek felesleges körök, plusz mozdulatok, és amit lehet, szimultán csinálok. Előre végiggondolom, mire mennyi idő kell, például a mosást jó előre elindítom, és mire a mosógép végez, már kész vagyok a takarítással, vagy elkészült a vacsora. A legelégedettebb akkor vagyok, ha a lakás nagyjából rendben van, és a vacsora is készen van, mire a párom hazaér. Akkor jut időnk este még egymással is foglalkozni kicsit, játszani, vagy megnézni egy sorozatot, miközben élvezzük a manó társaságát.

Persze nem mindig jön ki tökéletesre a lépés, ilyenkor a legtöbb, amit tehetek, hogy

megengedem magamnak a tökéletlenséget.

 A fent leírtak persze bármikor megváltozhatnak, abszolút el tudom képzelni, hogy egy idő után kevés lesz "csak" anyának lenni. Ám akkor is azt teszem majd, ami jó nekem, természetesen a gyereknevelés mellett, így kifejezetten "én-időre" azt hiszem, akkor sem lesz szükségem. ÉN vagyok, ha pelust cserélek, ÉN vagyok, ha írok, ÉN leszek, ha bármi mást csinálok. Minden időm ÉNidő. Egyelőre viszont, "Kösz, jól vagyok!".

Tetszett a cikk? Kövesd a Facebook oldalamat is, hogy első kézből értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!