Még az elmúlt év novemberére egy lelkes csapat meghirdetett egy különvonat közlekedését, amely a Duna-Tisza köze két megszüntetett vasútvonalát járta volna be. E két vonalon Kunszentmiklós-Tass és Solt, valamint Kiskőrös és Kalocsa között hivatalosan ugyan csak a személyszállítás szünetel, tehervonatok közlekedésére továbbra is van lehetőség, azonban egy ilyen intézkedés többnyire az érintett vasutak lassú halálát jelenti. A pályát azonban - legalábbis egyelőre - használható állapotban kell tartani, vagyis akár egy különvonattal is bejárhatók. A "Kunsági vasúttúra" névre keresztelt eseményt első nekifutásra egy 415-ös sorozatú dízelmotorkocsival, népszerű nevén Uzsgyival tervezték lebonyolítani, de ezt később ezt a szervezők egy 418-as (a régi jelölés szerint M41-es) mozdonnyal továbbított retró ingavonatra változtatták. Sajnos akkor a járványhelyzet miatt ez az vonatozás nem valósulhatott meg. 2021 tavaszára azonban a helyzet javulni látszott, ezért a szervezők ismét belevágtak és a nyár elejére, június 11-re ismét meghirdették a különvonatot. Ezt már sikerült leközlekedtetni, s mivel magam is megjelentem az eseményen, arról most be is tudok számolni.

Aki részt kívánt venni a vonatozáson, két jegytípus közül választhatott. A drágább fajta a teljes útvonalra szólt, míg az olcsóbbik csak az egyik vonal beutazására jogosította fel tulajdonosát. A szervezők a helyi lakosság részvételére is számítottak, hiszen a bejárt vaspályákon tizennégy éve nincs menetrend szerinti személyforgalom és sajnos az sem kizárt, hogy ez volt az utolsó utasszállító vonat arrafelé. A részvételre volt még egy harmadik lehetőség is, az úgynevezett támogató jegy váltása. Ezt azoknak ajánlották, akik nem utaztak a vonattal, de az esemény lebonyolításához hozzá kívántak járulni. Jómagam ez utóbbi lehetőséggel éltem, mivel a vonatot, csupán útja első részén, egyéni közlekedési eszközzel kívántam követni. Azért döntöttem ezen megoldás mellett, mert egyrészt úgy gondoltam, hogy az útközbeni állomásokra tervezett 10-10 perces tartózkodás idején a szerelvény körül nagy utasmozgás várható, ezenkívül számítani lehetett helybeliek megjelenésére is, ezen tények pedig nagyban megnehezítették volna a fotózást. A másik ok, ami döntésemet befolyásolta, a teljes program hossza volt, ami számomra fárasztó lett volna. A vonat indulását, éppen a hosszú menetidő miatt, viszonylag korai időpontra tették, így a nagy napon reggel nyolc után nem sokkal már ott voltam Kunszentmiklós-Tass vasútállomáson.

A fővárosból a szerb határ felé vezető vasúti fővonal Szabadkáig vezető szakaszán 1882. december 5-én indult meg a vonatforgalom. A két település közös állomása Kunszentmiklóstól 2, Tasstól pedig mintegy 6 kilométerre helyezkedik el, felvételi épülete MÁV-típusterv alapján készült. Az 1990-ben felújított indóház, mely műemlék jellegű, elfogadható állapotban van. Az állomáson még a régimódi vágányelrendezés figyelhető meg, a vonal már nagyon időszerű felújítása után azonban minden bizonnyal itt is emelt peront alkalmaznak majd, ami elveszi a pályaudvar kissé patinás hangulatát.

Egyszercsak egy szokatlan jármű kanyarodott az állomás előtti térségre. Valóban idáig közlekednek a BKV fővárosi buszai? Természetesen nem, a 148-as viszonylatú jármű külön erre az alkalomra indult útnak. Az Ikarus 260-as autóbusz a Kunsági Vasúttúrához kapcsolódva érkezett Budapestről, majd a program végeztével a különvonathoz csatlakozva indult vissza. Maga a jármű 1998-as évjáratú, s a meglehetősen nagy darabszámban épített típus egyik utolsó üzemképes képviselője hazánkban. Lelkes buszbarátok gondozzák, nemrégiben esett át felújításon.

A nap főszereplője, a majdani különvonat szerelvénye már az állomás 5. vágányán várta leendő utasait. A retró-ingavonat egy emberöltővel idősebb a kék Ikarusnál, azonban még napjainkban is mindennapi forgalomban van. Csak külső megjelenésében retró hangulatú, színétől eltekintve minden porcikája megfelel a jelenleg hatályos előírásoknak, illetve megegyezik a többi, normál szolgálatot ellátó ingavonat kialakításának. Nincsen már sok ilyesféle szerelvény használatban, dízelvontatással csak a Bp-Nyugati pu - Lajosmizse vonalon, valamint Debrecen térségében találkozhatunk hasonlókkal.

Az állomásnak elsősorban személyforgalmi jelentősége van, hiszen innen fordulnak vissza a Budapest-Keleti pályaudvarról induló és mindenütt megálló elővárosi vonatok. Az egyvágányú vonal fő forgalmát azonban a tehervonatok adják, hiszen itt bonyolódik a Szerbiába és azon túl a Balkánra irányuló vasúti teherforgalom egésze. Ennek köszönhetően viszonylag sok áruszállító szerelvényt láthat az erre tévedő. Nem sokkal a különvonat indulása előtt egy Kínából érkezett konténereket szállító tehervonat érkezett be az állomásra, amelyet félretették a Budapest felől esedékes személyvonat elől.

A különvonat 8,45-kor elhagyta Kunszentmiklós-Tasst. Míg az első állomáson, Szalkszentmártonban az érkezésére vártam, volt időm szemügyre venni a felvételi épületet. Az eredetileg a HÉV II. osztályú szabványa szerint megépített indóház időközben olyan mérvű átalakítást szenvedett el, ami teljesen megváltoztatta a megjelenését. Bár nem tűnik rossz állapotúnak, hosszabb idő óta üres és ez sajnos meg is látszik rajta. Viszont a hazai állomásokra sokáig jellemző hajlított neonos állomásnév-kiírás állványrésze ma is a helyén van, amely egyfajta ódon hangulatot kölcsönöz a stációnak.

Komoly feladat volt a vonalon sorakozó útátjárók biztosítása. Mivel e vaspályán már tizennégy éve csak elvétve közlekedik vonat, a lakosság, illetve az arra közlekedők hozzászoktak, hogy minden további nélkül, zavartalanul átkelhetnek a síneken. Ezért biztos, ami biztos alapon az útátjárók zöménél leszálltak a vonaton külön e célból utazó vasutas dolgozók és leállították a közúti forgalmat. Ugyanakkor az útátjáró előtt a vonat is megállt, ami megkönnyítette a fotózást. Ez a "szertartás" a szalkszentmároni pályaudvar kezdőpontjánál elhelyezkedő útátjárónál is lejátszódott.

Szemben, a messziségben Dunaújváros egyik ipari üzeme látszik, amely bár közelinek tűnik, az útba eső Duna miatt csak nagy kerülő árán érhető el. Pedig az 1970-es években egy odavezető mellékvonalat ágaztattak ki a szalkszentmártoni állomásból, amelyet azonban csak nagyon kevés alkalommal használtak. Ennek oka az, hogy a sínpár mindkét oldalról csak a folyó partjáig tartott, ahol különleges kiképzésű hídfőben végződtek. Ezek közé egy gyakorlat keretében néphadseregünk katonái egy vízen úszó pontonhidat építettek, melyen át is kelt néhány harci eszközöket szállító vonat.

A következő állomáson, Dunavecsén érkezésemkor az egyik térvilágítási oszlop tövében már ott volt egy csapat lelkes vasútfotós, a bátrabbak még fel is kapaszkodtak az oszlopra. Kedves invitálásukra magam is csatlakoztam hozzájuk, ami a fotózás szempontjából nem okozott gondot, azonban így kénytelen voltam elviselni, ahogyan a csapat kemény magja ékesszólóan, kellő tapintattal az előttünk fekvő területre tévedő érdeklődőket, kíváncsi helyieket terelgetve épp a vasútfotográfusok hírnevét öregbítették. Szerencsére hamarosan befutott a különvonat, a csoport pedig elcsendesedett, és már a képkészítésre koncentrált.

A vonat megállása után az utasok nagy része leszállt és elindult előre, ahol néhány másodperccel korábban a fotós "kultúregyesület" tagjai - valamint jómagam - tartózkodtak. Én elvegyültem a sokaságban, hogy megörökíthessem az indóházat, amit végül a szerelvényre felszállva, az egyik kocsi nyitott ajtajából tudtam megtenni. Ez az épület még a szalkszentmártoninál is nagyobb változáson esett át, egy hozzátoldott bővítés miatt ugyanis a tetőzetet is módosították. Állapota, bár egy részét meg kellett támogatni, tűrhetőnek látszik, s úgy tűnt, emeletén talán laknak is.

Kevésbé szerencsés a vonalra felfűzött következő település, Apostag állomásának felvételi épülete. Pedig ez a vonal egyetlen, többé-kevésbé eredeti állapotában megmaradt indóháza, melyen a változást csupán az eredetitől eltérő vakolatdíszek jelzik. Az állomás a vágányok felőli elmaradhatatlan fasorral igen kellemes hangulatot áraszt, a sűrű lombok ugyanakkor jótékonyan eltakarják a rettenetes állapotban leledző épületet. A közvetlenül az országút mellett húzódó háromvágányos pályaudvar az autóval közlekedők számára a síneket kísérő sűrű növényzet miatt szinte láthatatlan marad.

Az időjárás, akár az elmúlt nagyjából másfél hét minden napján, elég változékonyan alakult. Reggel szikrázó napsütéssel indított, a meleget sugárzó égitestet azonban délelőttől egyre vastagodó fátyolfelhőzet kezdte eltakarni, ennek ellenére mégis meleg, sőt inkább fülledt idő volt. Szerencsére az eső nem eredt el, és hamarosan meghallottuk a vonat egyre közeledő dudálását is. Aztán egyszercsak megláttuk a szerelvényt, amely még egy útátjáró-biztosítás miatti megállás után szép lassan beérkezett az állomásra. Itt még sikerült egy felvételt lőni róla, mielőtt a vonattal érkezők elárasztották a területet.

Rátekintve a következő stációnk felvételi épületére, az elmúlás szele érintett meg. Ismét egy alaposan átalakított indóházat mutatok, mely ugyan látszólag jó állapotban van, mégis üres. Régebbi képeken látható, egykor rendezett környezete felett mindinkább visszaveszi az uralmat a természet, az épület mellett emelt kis szélmalom-makett körül kialakított, padokkal övezett pihenőhelyet is egyre inkább felveri a gaz. Már tizennégy éve itt senki nem várja a vonatát, manapság legfeljebb azok keverednek erre, akiknek a síneken túlra kell menniük valamilyen ügy miatt.

Solt állomás egyben a vonalon megtett út végállomása is, melynek a vonat ezen a felvételen a bejáratához érkezik. A vaspályát közvetlenül a pályaudvar végénél keresztezi a forgalmas 52-es út, emiatt a közlekedési hatóság - a nagyon csekély vonatforgalom ellenére - félsorompó alkalmazását írta elő. A berendezés azonban itt nem a közlekedő vonatok hatására lép működésbe, azt a vonattal utazó vasutas kézi vezérléssel csukja, illetve nyitja. Érdekesség, hogy a nemrég elhagyott Apostag közelében egy alsórendű út keresztezésénél telepített fénysorompó is ugyanezen elv alapján üzemel.

Én ugyan nem vagyok solti és kötődésem sincs a városhoz, mégis megérintett, sőt mondhatni meghatott az a pillanat, amikor a különvonat a tiszteletére az állomásra kivonult leányok sorfala és a mögöttük várakozó helybéliek előtt méltóságteljesen begördült az állomásra. Úgy gondolom, ez az élmény számomra meghatározta az egész aznapi út hangulatát és ezért érdemes volt ide elzarándokolni. Eszembe jutott, amit a szervezők az utascsalogató plakáton megfogalmaztak, azaz lehet, hogy ez az utolsó személyszállító vonat ezen a pályán - hát szívből kívánom, hogy ne legyen igazuk!

A vasútfotós kemény mag ismét kapott egy lehetőséget a vonat élén álló kissé ütött-kopott mozdony megörökítésére, amit újfent a dunavecsei állomáson már megismert stílusukban sikerült csak teljesíteniük. A vonat továbbítására a szervezők egyébként konkrétan ezt a lokomotívot kérték. Hogy miért, igazából nem tudom, de az bizonyos, hogy számszakilag így a szerelvény mindkét végén azonos sorszámú jármű állt: a mozdony 418 149, valamint a retró vezérlőkocsi is a 149-es számot viseli. Időközben a mozdonyszemélyzet felhelyezte a gépre a vonat végét jelző tárcsát és átsétált a vonat másik végére beüzemelni a vezérlőkocsit.

Solt nem is olyan nagyon régen még elágazóállomásként működött, hisz' itt ágazott ki a Dunaújváros felé vezető állandó vágánykapcsolat. A 13 km hosszú sínpár a folyam túloldalán elhelyezkedő Dunaföldvár állomásba csatlakozott be, az 1940-es esztendő elején átadott pályavonal csekély személyforgalmát 1979-ben állították le, a teherforgalom részére továbbra is fenntartott vonal végleges megszűnése az ezredforduló tájára tehető. A Kunszentmiklós-Tass - Dunapataj vonal Solton túli része napjainkban nincs járható állapotban, a vasúti járművek útját az állomás végében vörös tárcsa állja.

Hogy a jobb sorsra érdemes vaspályára milyen jövő vár, nem tudhatjuk. 2021. június 12-én mindenesetre vidámság uralkodott az állomáson, mindez a Kunsági vasúttúra rendezvénynek köszönhetően. A vonat a helyi fúvószenekar pattogó indulójára érkezett be az állomásra, melynek fogadására a kis műsorral készült. Megszólalt a polgármester is, azonban miután a szerelvény eltávozott, az eseményre kisereglett helyiek is visszatértek otthonaikba és ki tudja meddig, ismét csend fog honolni az egykor mozgalmas életnek helyt adó pályaudvaron.

A vonat, amely az előre közzétett menetrendhez képest csekély késéssel érkezett Soltra, onnan jó félórás tartózkodás után, 10,50-kor indult vissza. Készítettem néhány képet a vezérlőkocsival előre kevésbé attraktív szerelvényről is, elsőként Solt határában, az útjelző tábla szerint a "rádióállomás"-hoz vezető útnál vártam meg az érkezését. Az csak később tudatosult bennem, hogy ez a rádióállomás nem más, mint Magyarország második legmagasabb épített építménye, a 303,6 méteres solti középhullámú rádióállomás és adótorony.

Ezen a képen már Apostag határában suhan vonatunk. Valljuk be, a vezérlőkocsi homlokrészének kialakítása nem nyerhetne semmiféle formatervezési nívódíjat, viszont tökéletesen passzol a többi vagonhoz. Feketébe hajló sötétzöld színe nem igazán érvényesül a felvételeken, a képet egyhangúvá teszi, szinte mintha egy fekete-fehér fotót néznénk. Az ingavonati korszak kezdeti időszakában, amikor a vonat tolt üzemben közlekedett, az egyik - ha jól emlékszem a bal - ütközőre egy fehér tárcsát kellett felhelyezni. Ha ez a szabály most is élne, kissé vidámabb lehetne ez a felvétel is.

A vonat útját a vasútfotósok mellett a helyi lakosság élénk érdeklődése is kísérte. Az állomásokon több-kevesebb helybeli megjelent, hogy közülük valaki utasként is benevezett-e a menetre, nem tudom. A Pielstick-motor jellegzetes hangja, illetve az útátjárók előtt sűrűn megszólaltatott kürt messze hangzott, a szokatlan zajok pedig a vasút közelébe csalogatták az efféle látványtól már elszokott helyieket. Ezen a képen egy családi termőföld kapálását megszakító társaság figyeli a már rég megszüntetett Csabony megállóhelyhez közeledő szerelvényt.

Ez a hely kultikus nemcsak a vasútrajongók, hanem a filmművészet szerelmesei számára is. A sínektől néhány méterre elterülő, mára romos állapotba jutott tanyán forgatták az 1980-ban bemutatott Indul a bakterház című filmvígjáték egyes jeleneteit. A Rideg Sándor regénye alapján Mihályfy Sándor rendezésében elkészült alkotás egyik fontos szereplője egy iszákos vasutas, akit az eredetileg felkért Bencze Ferenc betegsége miatt végül Koltai Róbert alakított. A főszereplő, a 12 esztendős Bendegúz lett jóval később a budapesti Gyermekvasút egyik Mk45-ös mozdonyának a névadója.

Nem sokkal azután, hogy delet ütött az óra, visszaérkeztem oda, ahonnan elindultam: Kunszentmiklós-Tass állomásra. Számomra itt véget ért a program, nem úgy a különvonatnak és utasai nagy részének, akik folytatták az utazást Kalocsára. Fontos szempont volt, hogy erre az útra olyan szerelvény álljon be, amelynek irányváltáskor nem kellett tolatási manővereket végrehajtani. A vonatnak útja során háromszor - ha a Budapest Nyugati pályaudvarról, majd oda visszatérő szerelvénymenetet is beleszámítjuk, ötször - kellett fordulnia, ami így nem állt másból, mint hogy a mozdonyvezető átsétált a vonat egyik végéből a másikba.

Persze ennél kicsivel bonyolultabb a dolog, de még így is jóval egyszerűbb, mint a mozdonnyal kerülgetni a kocsisort, de a külső szemlélő ezt látja. Ilyenkor, hétvégén a "normál" forgalomban kizárólag FLIRT motorvonatok járnak errefelé, hétközben azonban többféle összeállítással találkozhatunk itt, úgymint szolnoki "csíkos" inga, IC-kocsikból álló vonat, BDV-sorozatú, illetve FLIRT motorvonat, vagy mint legújabban, Inter-City motorvonat személyvonati szerepkörben. A felsoroláshoz most csatlakozhat a retró ingavonat is, bár ez utóbbi csak egyetlen napon tett látogatást ezen a vasútvonalon.
Az út remekül sikerült, szervezői, akiknek ez volt az első ilyen jellegű vállalkozása, nagy dicséretet és köszönetet érdemelnek munkájukért. Ez az esemény a legjobb példa arra, hogy egy program sikerének a titka nem feltétlenül az, hogy különleges vonattal bonyolítsák azt le, sokkal fontosabb a helyszín megválasztása és a szívvel-lélekkel megtett kiváló szervezés. Most, utólag bevallom, az utat megelőző napokban többször is gondolkodtam azon, hogy a miskolci retró hétvége után egy héttel érdemes-e egy ilyesfajta, nem túlzottan izgalmas vidéken megrendezett programon részt vennem. Visszatekintve az eseményekre mindenképpen kijelenthetem, nem bántam meg hogy rászántam az időt és az energiát a Kunsági vasúttúrán való részvételre.