Mindjárt az elején előrebocsátom: nem dolgozni érkeztünk február utolsó szombatján a délkelet-Magyarországon található városkába, Hódmezővásárhelyre. Mindezekből nyilvánvalóan következik a kérdés, hogy akkor mit keres az utunkat leíró hozzászólás címében egy mezőgazdasági eszköz neve és vajon hogy kapcsolódik ez az ismert magyarnótában is szereplő híres promenádhoz. Nos, mondanivalóm valójában egy hazánkban eddig ismeretlen fajta közlekedési eszközhöz kapcsolódik, a jelenleg még épphogycsak a szárnyait bontogató Tram-Trainhez. Az angol kifejezés magyarításaként alkották meg a vasútvillamos szót, aztán ebből találta ki egy nem kevés humorérzékkel megáldott valaki a vasvilla rövidítést. Kicsivel kevesebb mint egy évvel ezelőtt, amikor az emeletes vonat első magyarországi útja kapcsán a 815 007 pályaszámú motorvonatot 007-es ügynöknek tituláltam, kaptam hideget-meleget. Lehet, hogy ez most sem lesz másként, mivel tudom, hogy a vasvilla kifejezés ebben az értelemben nem mindenkinek tetszik. Mégis úgy döntöttem, használni fogom, mivel megítélésem szerint jópofa megnevezés, még ha semmilyen módon sem kapcsolódik a Tram-Trainhez.

Régi magyar igazság: a jó (és főleg a lassú) munkához idő kell. Mostanában ez a mondás a vasútfejlesztésekre is ráhúzható, jól emlékszünk még például a többszörösen meghosszabbított és megdrágult 2-es vonali (Budapest - Esztergom) munkálatokra. Ez már csak egy emlék, hiszen a mű több mint öt éve elkészült, most viszont itt van helyette a Hódmezővásárhely és Szeged között tervezett Tram-Train. A mindössze 22 kilométer hosszú vasútvonal teljes körű felújítása, valamint a Hódmezővásárhelyt átszelő 4 kilométeres vadonatúj villamos pálya építése már közel három éve tart (a fentebb említett 53 km-es hegyipályán valamivel több, mint 3 évig szünetelt a vonatközlekedés), de még mindig várni kell a forgalom megindítására. A két város között 2018. április 4-étől csak autóbusszal lehetett utazni, s bár a távolsági, azaz Békéscsaba és Szeged közötti vonatforgalom 2021. február 22-én újraindult, a vásárhelyi híres promenádon még mindig nem csilingel a villamos. Az első, kifejezetten e vasút számára készített 406 001-es pályaszámú, Citylink típusú vasútvillamos három nyerges szerelvényre rakva, közúton indult el a Stadler spanyolországi Valenciában található gyárából még tavaly, azaz 2020. december 30-án. Szentesre január 8-án hajnalban érkezett meg, ahol a nap folyamán sínre helyezték, majd a vontatási telepre húzták. Az első időszakban a beüzemelésére került sor, a Stadler spanyol szakemberei és a hazai dolgozók között egy, a gyártó alkalmazásában álló erdélyi magyar tolmácsolt. Az előzetes tervek szerint a vontatási telep biztonságát elhagyva a magyar vasúthálózatra február elején, vagy közepén merészkedhetett volna ki, erre végül a hónap utolsó hetében került sor. Első útja február 22-én a szolnoki járműjavítóba vezetett, ahol megmérlegelték, majd visszatért ideiglenes otthonába. A Szolnok és Murony között betervezett nagy (100 km/óra) sebességű próbafutás műszaki ok miatt maradt el, az azt követő napokon Hódmezővásárhelyen esedékes felsővezetéki beüzemelést pedig a vírus hiúsította meg. Végül annak ellenére, hogy tudtuk: a Tram-Train jármű számunkra ezúttal láthatatlan marad, mégis elutaztunk Hódmezővásárhelyre, hogy megtekinthessük a vadonatúj villamosvonalat.

Utunk érdemi részét Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson kezdtük. A szolgálati hely különlegessége, hogy 2018-ig, az átépítés kezdetéig hazánkban egyedülálló módon megálló-elágazóhelyként működött. Szemből, bal kéz felől érkezik Szegedről a 135-ös menetrendi számú fővonal, középen Szentes felől kanyarodik mellé a sínpár. A köztük lévő, a képen is látható vágányösszeköttetés korábban nem volt meg, ezért itt vonatok nem keresztezhettek, átszállási lehetőség viszont volt, amivel a menetrendszerkesztők éltek is. Jelenleg a 135-ös vonalon közlekedő vonatok kitérhetnek egymás útjából, a szentesi vonalon közlekedő szerelvények azonban nem. A Szeged felől érkező Tram-Train itt tér majd el a jobboldalt mellettünk elhaladó sínpáron és folytatja útját a város felé.

Ez az utóbb említett vágány az állomás város felőli oldalára érkezik, ahol a felvételi épülettel szemközt egy kétvágányos, szigetperonnal ellátott megállóhely létesült. Innentől van kiépítve a felsővezeték és úgy gondolom, itt fog megtörténni a váltás a dízelüzem és a villamos vontatás között. Egy csapat munkás dolgozgatott a villamosvágánynál, de hogy pontosan mit csináltak, nem tudom. Egy műszerészt is láttunk, aki a biztosítóberendezési kapcsolószekrényben ügyködött, majd fényképezte a megállót és környékét. A képen is látható indóház a város felől nézve egy egészen egyszerű épületnek látszik, azonban nem az - érdemes tehát a nagyvasúti megállóhelyen jobban is körbenézni.

Átlépve a vágányok felőli oldalra, egészen más kép tárul a szemünk elé, ezt látva már nem is csodálkoztunk, hogy a népkerti megálló - amelyet használói és a vásárhelyiek nemes egyszerűséggel csak kisállomásnak neveznek - helyet kapott a város építészeti látványosságainak sorában. Az indóház a kép világháború közötti időből származik, az 1930-as években emelték Szabó Sándor tervei alapján. Az állomási "veranda" fölött perontető védi az utazót az időjárás viszontagságai elől, melyet a helyi, egykor nemzetközi hírnévnek örvendő majolikagyárban készített oszlopok támasztanak alá. Az épülettől Szeged felé (a hátunk mögött) található a két modern, műkővel burkolt peron, véleményem szerint nagyon ízlésesen sikerült megoldani az antik állomásépület és a mai kor elvárásainak megfelelő elemek összhangját.

A perontető Szeged felé túlér az épületen, íves végződése alatt láthatjuk az ampolnát, egy kör alaprajzú díszes ivókutat, amely szintén majolikával van borítva. Ha már szóba került a majolika, szóljunk pár szót a díszítőelemeket előállító üzemről is! A termelést 1912-ben megkezdő gyár az 1970-es évekbeli fénykorában az ország kerámiatermelésének harmadát adta, a kerámiák jelentős része külföldön, svájci, NSZK-beli, svéd, osztrák, holland, francia, dán, kanadai, ausztrál, vagy japán megrendelőknél kötött ki. A Majolikagyár, mely nem csupán egy ipari üzem, hanem művészeti központ is volt, a privatizáció után egyre csökkenő termelést produkált, majd 2008-ban végleg bezárt. Emlékét azonban tovább őrzik az egykori dolgozók mellett mai napig használt kerámiák is, többek között itt, a népkerti vasúti megállóban.

Érdemes benézni az épület belsejébe is, hiszen ott is egyedi látványban lehet részünk. A váróterem ugyanis az indóházzal egyidős, vásárhelyi magyaros festett bútorokkal van berendezve, melyek Balogh József helybéli asztalosmester remekművei. További érdekesség, hogy ez a bútorzat jelenleg is eredeti rendeltetésének megfelelően van használatban, vagyis nem egy múzeumszerű kiállítás része, hanem a várakozók kényelmét szolgálja. Természetesen a korszerűsítés ezt a helyiséget sem kerülte el, a hófehérre meszelt falon információs monitorok mutatják a vonatok várható érkezési és indulási idejét, de az előírásoknak megfelelően nem maradhatott el a tűzjelző berendezés, a menekülési útvonalat mutató tábla sem, az értékes bútorzat pedig kamerás megfigyelés alatt áll.

 A Szeged - Békéscsaba vasútvonal nagyjából a forgalmas 47-es főúttal párhuzamosan húzódik, a kétszer kétsávos betoncsík Hódmezővásárhely határában közvetlenül az acélországút mellé sorol. Éppen a kisállomás új építésű esőbeállóival szemközt, a vaspálya és az országút között különös műalkotás hívta fel magára a figyelmünket, odasétáltunk hát és közelebbről is szemügyre vettük. A Lelkek emlékére című emlékművet a 47-es út áldozatainak állította a hódmezővásárhelyi önkormányzat, avatására 2006-ban került sor. A hat méter magas szobrot Pannonhalmi Zsuzsanna keramikusművész készítette. Bazalt alapjában balesetet szenvedett gépkocsi és motorkerékpár, valamint azok szétszóródott alkatrészei - lámpa, sárvédő - láthatók, ezek fölé magasodik a tekintélyes megjelenést biztosító aranyszínű, kerámiából készített kereszt.

Ha már ott voltunk, úgy gondoltunk, néhány vonatot is lefényképezünk. Ehhez még mintegy 20 percet kellett várnunk, az időt a magunkkal hozott szendvicsek elfogyasztására fordítottuk. A megfelelő időpontban meg is érkezett a Hódmezővásárhelyről Szentesre igyekvő felújított, kék jelmezbe bújt 416 033-as orosz motorkocsi és megállt az első vágányon. A vonatnak itt menetrend szerint 9 percet kellett tartózkodnia, hogy megvárja a Szegedről érkező személyvonattal érkező esetleges átszállókat. Ez nemcsak egy eset, valamennyi szentesi vonatnál ez az eljárás. Információim szerint sokan szállnak itt át a két vasútvonal között, ezért ennek megkönnyítése és meggyorsítása érdekében elkelt volna ide egy középperon.

Néhány perccel később befutott Szegedről a Békéscsabára tartó személyvonat, élén a 418 197-es Csörgővel. Egy héttel korábban ezt a felvételt nem tudtam volna elkészíteni, ugyanis közel három év teljes vágányzár után - mint fentebb már említettem - február 22-én indult el Hódmezővásárhely és Szeged között a vonatközlekedés. A vágányzár alatt a két város között teljes egészében felújították a pályát, amelyen eztán 100 km/órás sebességgel lehet közlekedni. Több helyütt rövid kétvágányos szakaszok létesültek, e szakaszokon az eddigiektől eltérően menet közben tudnak találkozni az ellenkező irányba tartó szerelvények. Ez azért fontos, mert a "távolsági" vonatforgalom mellett a vasútvillamos is ezt a vonat fogja használni, a vasvillák pedig a terv szerint akár 20 perces ütemben is közlekedhetnek majd.

Amint az előbbi képen látható szerelvény beért Hódmezővásárhely nagyállomására, a már ott várakozó, az ellenkező irányba közlekedő vonat meglódult Szeged felé, s hamarosan már csikorogtak is a fékjei a Népkerten. A kisállomáson egyébként egy vasúti dolgozó teljesít szolgálatot aki a ruházata alapján nem végez forgalmi tevékenységet, s mivel a személypénztár zárva volt, úgy tűnik, jegyeket sem árul. Valószínűleg az a fő feladata, hogy az új biztosítóberendezés működésének kezdeti időszakában egy esetleges üzemzavar esetén átvegye az egyébként távkezelt állomás felett az irányítást. Ott-jártunkkor azonban tevékenysége kimerült az utasmozgások figyelésében, az átszállók terelgetésében és a vonatszemélyzet tájékoztatásában.

Miután a vonatok elmentek, az állomás elcsendesedett, mi pedig elindultunk a városba a villamosvágányok mentén egy képzeletbeli vasvillázásra. Azért képzeletbeli, mert mivel a vasútvillamos jármű még nem jöhetett, ezért csak a vonalvezetést tudtuk megfigyelni. A népkerti állomás elhagyása után a sínpár mintegy 900 méter hosszban az egyenes Ady Endre úton húzódik. Az utca szülővárosunk állomásra vezető útját juttatta az eszünkbe. Mindkettőt csinos kis villák keretezték, de míg amott még gyermekkoromban a "modernizálás" jegyében ezen kis kastélykák nagy részét lebontották és "modern" kockaházakkal váltották fel, itt a régi hangulat nagyjából megmaradt, sőt éppen folyamatban van több épület felújítása is. Az út mellett helyezkedik el a városi strandfürdő is, a kép közepén annak megállója látszik.

A vasvilla több nagy ívet leírva megkerüli a Kossuth-teret, majd annak peremén, az Andrássy út elején megáll. Ez a stáció kitérős, azaz kétvágányú, itt lesz lehetőség a szemben közlekedő járatok találkozására. Figyelemre érdemes a kijelzőn virító T1, ami talán viszonylatjelzés, na de mit jelenthet? Ám sokkal inkább elgondolkoztatott a megjelenített szöveg (Kérem, figyelje a hangos utastájékoztatást!), amiből az következik, hogy a villamosok érkezését-indulását a MÁV állomásaihoz hasonlatosan hangosbemondó fogja közölni? Jómagam azonban inkább hajlok azon teória elfogadására, hogy ez nem más, mint a nagyvasúti utastájékoztató rendszerben lévő szabványszöveg. Nagyon tetszett a kijelző fölötti kis, "Á"-betűt tartalmazó tábla, amely a saját logikámat követve alighanem a nagyvasútnál alkalmazott "megállás helye jelző" helyi verziója, azaz a vasvillának ott kell majd megállnia.

A városból az állomáshoz vezető út nem szemből, mint sok helyütt szokásos, hanem srégan érkezik a pályaudvar előtti térségre. Ahogy közeledtünk, egyre erősebben hallottuk egy Pielstick motor jellegzetes hangját, és egyszer csak azt láttuk, hogy éppen eresztik le az állomás végében lévő sorompót. Kicsit eltávolodva az állomástól sikerült lefényképeznem a Szeged felé induló személyvonatot, élén az említett hang gazdájával, amint a magas töltésen elhagyja a nagyállomást. Korábban a Szeged és Békéscsaba között a 416-os sorozatú orosz motorkocsik is közlekedtek, azonban az államvasút 2020 őszén átcsoportosította a vontatójárműveit, s azóta a vonalon a két-három kocsiból összeállított személyvonatokat 418-as sorozatú mozdonyok továbbítják.

A vonat elhaladása után az állomás felé indulva különös látvány késztetett visszahőkölésre. Talán rossz irányba indultunk és egy börtön udvarára jutottunk? Nem, nincs tévedés, az erős kerítéssel körbevett "ketrec" valóban az állomás előterében díszeleg. Érdekes, hogy miközben sok helyütt pénzt és fáradságot nem kímélve a település egyik "kapuját" - ahol a vasúton érkezők az első benyomást kapják az adott helyről - igyekeznek minél szebben kiképezni, Hódmezővásárhely nagyállomásán az egyébként sem túlzotta megnyerő külsejű felvételi épülettel szemközt egy ilyen létesítmény állja az utasok útját. Nyilván a majdan itt éjszakázó vasvillák védelme érdekében volt szükség a ketrec megépítésére, de ez számomra akkor sem elfogadható megoldás.

Az állomásépület egyik fala néhány évvel ezelőtt megrepedt, ezért az egykori büféhelyiséget alá kellett dúcolni. Az épületet a MÁV nem kívánja felújítani, de ennek a döntésnek most nem (csak) a pénzhiány, vagy a közönyösség az oka. Eldöntött tény, hogy a Szeged - Békéscsaba vaspálya többi része is hamarosan teljes felújításra kerül, s akkor az állomáson álló építmények teljes egészében elbontásra kerülnek. A felújítási terveket nem ismerem, így csak remélni tudom, hogy akkor a csúf ketrecet is eltüntetik, a villamos végállomását pedig integrálják az új pályaudvarba. Ugyanakkor olyan pletykákat is lehet hallani, hogy itt, a nagyállomáson is létesül vágányösszeköttetés a villamos és a 135-ös vonal között.

Megtéve a közel négy kilométeres utat a vadonatúj építésű, korszerű villamosvonal mellett, amint megérkeztünk a pompásan megújított népkerti megállótól légvonalban 2,5 kilométerre található nagyállomásra, mintha egy másik bolygón landoltunk volna. A rozoga indóház szomszédságában tekintélyes méretű, omladozó falú raktárépület áll (amely mellett a 6182 005-ös pályaszámú szakszolgálati jármű pihen), a sorompót kézzel tekerik le illetve fel, de a forgalmat szabályozó biztosítóberendezés is meglehet vagy fél évszázados korú. A kép hátterében, a jármű és a raktár közötti részen egy régi, a gőzmozdony-korszakból hátramaradt vízdaru is felsejlik, egy hasonló található a felvételi épülettel szemben is.

Közben beérkezett a következő személyvonat Szentesről, s mivel ez a mozgás lekötötte a figyelmemet, elfelejtettem az állomás előtti vízdarut lefényképezni. Ezt egy kicsit sajnálom, hiszen az ehhez hasonló, a gőzmozdonyok vízkészletének pótlására szolgáló szerkezetek az idők folyamán eltűntek az állomásokról, csak nagyon kevés - és egyre kevesebb - helyen állnak még ma is. Ráadásul a hódmezővásárhelyi vízdaruk, bár eredeti rendeltetésük szerint már nyilvánvalóan működésképtelenek, szépen karban vannak tartva. A beérkezett Bz-motorvonatról csak kevesen szálltak le. A vontatót leakasztották a mellékkocsiról, annak a fél óra múlva esedékes visszaindulásáig át kell állnia az egykocsis vonat másik végére. Mi azonban ezt már nem vártuk meg, befejezve kirándulásunkat indultunk haza.

Minket mint vasútrajongókat érdekel a vasútvillamos-projekt, azonban a térségben élők egészen más szemszögből figyelik a munkálatokat, illetve az újonnan érkezett jármű beüzemelését. Az egyik internetes közösségi oldalon hódmezővásárhelyiek külön csoportot hoztak létre a városukat is érintő fejlemények megvitatására, melybe beleolvasva elég vegyes érzelmek törtek elő belőlünk. Többen is panaszkodnak az elvégzett munka minőségére, de olyan bejegyzés is akad, amelynek szerzője egynesen feleslegesnek nevezi a majdani Tram-Traint. Ezen posztokhoz kívülállóként nem tudok sem pro, sem kontra hozzászólni. Amit viszont nem tudok elfogadni, az a sok politikai alapon született beírás - mintha sokan aszerint döntenék el, hogy egy fejlesztésnek örüljenek-e vagy sem, hogy az melyik (politikai) oldalhoz köthető. Természetesen néhány tucat bejegyzés alapján nem lehet egy város lakosságának az általános hozzáállását lemérni, de mint mondják, a puding próbája az evés, vagyis a kérdés a vasvilla menetrend szerinti forgalmának beindulása után fog csak eldőlni. Mi mindenesetre örülünk a Tram-Train létrehozásának és drukkolunk annak, hogy ez a nekünk még újfajtának számító közlekedési eszköz minél hamarább a mindennapjaink részévé váljon és beváltsa a hozzá fűzött reményeket.