2021 volt a második csonka szezon. Erre fejben azért valamelyest fel tudtunk készülni, ugye 2020, az teljesen váratlanul ért mindenkit. Igor Matovič szlovák miniszterelnök az egyik nap még azt posztolta a facebookján, hogy ne féljetek, menyasszonyok, jó lesz, aztán meg nyolc hónapra leoltották a lagzikat. Erről a vőfélyblogon is írtam, a Mit tett a koronavírus az esküvői szolgáltatókkal, és az Esküvői szolgáltatók, még mindig szopóágon című bejegyzéseimben. Mind a kettő Index címoldalas volt, így elég sok emberhez eljutott, innen köszönöm az Indexnek, nem azért írtam, de nagy segítség volt.
Röviden összefoglalva, olyan szituációra, hogy nincsenek lagzik, csak a mai menyasszonyok nagyszülei és dédszülei emlékeznek. Lagzik még a második világháború alatt, sőt, 1945-1948 között, a jogfosztottság éveiben is voltak, ha éppen nem telepítettek ki magyarként valahova. 1965-ben volt egy nagy hiátus, mikoris a nagy árvíz a Duna mellett elvitte a lagziknak helyet adó kultúrházak és szövetkezeti konyhák egy részét. Az épen maradtakba pedig árvízkárosultakat szállásoltak el. Illetve 1968 augusztusában, mikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, akkor volt egy kisebb fennakadás. Fegyverek közt nemcsak a múzsák, a vőfélyek is hallgatnak. Ezt a két, viszonylag rövid periódust leszámítva nem emlékszünk olyan helyzetre, hogy ne lettek volna esküvők. Éppen ezért volt a kormányzati tiltás újszerű kulturális tapasztalat, mely a lelkekben nagyon komoly rombolást vitt végbe. Ha te nem vagy érintett, képzeld csak el, milyen lehetett először, másodszor, harmadszor megszervezni, átszervezni a lagzit, aztán meg elhalasztani. Voltak olyan párok is, akik ennek nem kívánták kitenni magukat, és csak esküvőt tartottak, lagzit nem.
Szlovákiában 2021-ben május vége felé lehetett újra normális lagzit tartani. A koronavíruskodásban minden területen kilométerekkel Szlovákia előtt járó Magyarországon május tizedikével engedélyezték újra a lagzikat.
Májustól számítjuk a főszezont, így az teljes egészében elment, ahogy az előszezon is. Mert az év első hónapjaiban is vannak esküvők ugye. Húsz éve még, ha valaki januárban házasodott, faluhelyen mutogattak rá, hogy biztosan terhes, azért igyekszik. Ma már teljesen standardok a téli esküvők. De most mentek a szombatonként fel nem szolgált levesbe.
Az esküvőszervezés lényege a hosszú távú tervezhetőség. Kitűzöm a napot, lefoglalom a helyszínt, vőfélyt, fotóst, videóst, zenekart, konyhát, pincért, aztán behúzom az aprómunkát, amit most nem fejtünk ki részleteiben, és kész a lagzi. Éppen ez a tervezhetőség kapott gellert. Az emberek tanácstalanok, frusztráltak lettek, jobb híján kapkodni kezdtek, vagy belemerevedtek a tanult tehetetlenségbe. Mert az egész bagázst nem lehet egy az egyben átmozgatni. A kieső szolgáltatókat pótolni kell, ha lehet.
A lakodalmas szolgáltatók együttes, éveken át tartó nevelőmunkájának köszönhetően a megrendelőknél átment a köztudatba, hogy a szervezőmunkát ideális egy-másfél évvel korábban megkezdeni, ha nem SOS esküvőről van szó, az egy másik műfaj, majd erről is lesz egy külön adás.
Azért ennyivel korábban, mert aki idejében kezdni meg a szervezést, az azt a szolgáltatót választhatja, akit szeretne. Aki meg nem, az azt, aki marad. A kettő nem ugyanaz. Az idei szezont a lesz-nem lesz, lehet-nem lehet káosza hatotta át. Voltak párok, akik kitűztek egy időpontot, és azt mondták: lesz, ami lesz, ez az ő időpontjuk, és kész. Volt, akinek bejött, volt, akinek nem, ők kénytelenek voltak megtartani hat fővel az esküvőt. Voltak, akik tavaszra tervezték, de rezerváltak egy nyári, és egy 2022-es időpontot is. Ezzel a szolgáltatóknál elméleti túlterhelés alakult ki, mert egy párhoz két-három időpont volt társítva, így, ha egy másik pár egy valaki pótidőpontjaként fenntartott időpont iránt érdeklődött, akkor azt el kellett utasítani, holott lehet, hogy a lagzi addigra már megvalósult. Ez anyagilag is hátrányosan érintette az egyébként is szopóágon levő szolgáltatókat.
Voltak a szituációnak nyertesei is, a magyar és a lengyel vendéglátósok. A lengyelről csak a hírekből tudok, északon nem lagzizom, de én is dolgoztam olyan esküvőkön, amelyeket a pár tudatosan vitt át Szlovákiából Magyarországra, mert ott biztosabbnak látta a megvalósulás esélyét.
Azt hiszem, idén a hét minden napján tartottak lagzit. Én eddig viszonylag konzervatív voltam, eddig csak szombatjaim és péntekjeim voltak. Hétközben általában kisebb lagzikat tartanak, ahova legfeljebb csak fotóst hívnak, még zenészt se biztos, vőfélyt pedig igazán nem. Ezek általában egy vacsorában merülnek ki. Most viszont én is realizáltam egy standard méretű csütörtöki lagzit. Amikor már egyszer vagy kétszer halasztasz, akkor nem akadsz fenn azon, hogy csütörtök. Inkább csütörtökre teszed, mint hogy csütörtököt mondj. Hú, ez elég gyenge volt. Szintén jellemző volt az a tendencia, hogy a párok, nem tudván, hogy mi lesz ősszel, két-két és fél hónapba próbáltak meg egy szezonnyi lagzit bezsúfolni. Ezt természetesen a szolgáltatók látják így, a párok közül mindenki csak a sajátját szerette volna biztosan megszervezni. Ez főleg a fotósoknál és a videósoknál nyalt vissza, ahol a helyszíni tevékenység mellett ugyebár utómunka is van, ami feltorlódott, növelve a leadási határidőket.
A korábbi évekre jellemző volt, hogy a májustól szeptemberig tartó időszakot neveztük hagyományosan főszezonnak, de utána még októberben is végig voltak lagzik, de még novemberben és decemberben is volt néhány. Az emberek azt látták, hogy 2020-ban októberben zárták le a szezont, így idén ide már csak a legbátrabbak terveztek, novemberre meg nem, vagy nem nagyon. Ha megnézzük Szlovákia COVID térképét, az most elég sötét. Még a Komárom környéki járások tartják magukat, de a saját, 150 fős lagzinkat, melyre feleségem szenci járásbeli szülőfalujában került sor, most 20 fővel tudnám megtartani. Azért dilemma lenne, hogy választanám ki őket.
Szóval van ez a zavaros politikai helyzet. Ha azt mondanám, hogy ez rányomja a bélyegét életünk minden területére, az enyhe megfogalmazás volna. Ami történik, az determinálja életünk minden más területét. A mindent átlengő bizonytalanság miatt összességében ez a szezon nem volt egy matyóhímzés. Természetesen minden esküvőnek, amit sikerült behúznunk, örülünk.
Örülök, hogy hetvenes éveiket taposó zenész kollégáinknak még mindig jól szolgál az egészsége.
Örülök, hogy dolgozhattam olyan településeken, amelyeket a lagzis szférán kívüli életemben is szeretek.
Örülök, hogy idén többször dolgozhattam Dorna Pistával, akivel tíz évig elkerültük egymást.
Örülök, hogy sok régi kollégával találkozhattam, akikkel már félszavakból is megértjük egymást. Ahogy telik az idő, egyre több a régi kolléga. Persze, idén voltak veszteségeink is, de most csak az örömteli dolgokról beszélek.
Örülök, hogy Sense Zsolti megengedte, hogy használjam a Sennheiser mikrofonját, amit mások a kezükbe sem foghatnak. (Nekem is ilyen van egyébként...)
Örülök, hogy új helyszíneket fedezhettem fel. A Hilltop Borbirtokon és az Aranytál étteremben nem jártam még korábban. Mindenhol pontos konyha, és segítőkész személyzet volt.
Örülök, hogy Ázsiától Itáliáig sikerült más kultúrák peremvidékén mozognom, ez a magyar lagziknál egy fokkal mindig nagyobb kihívás.
Örülök, hogy Špaček Gyurival zárhattam a szezont, akivel már rég nem dolgoztunk együtt. Volt olyan, hogy szomszéd falukban voltunk, de közös lagzink már évek óta nem volt.
Yo, hát ilyen volt ez a 2021. A házasodni vágyók miatt is remélem, hogy 2022 szabadabb lesz.
Ugyanezt meg is hallgathatod a Vőfélypodcaston:
Szólj hozzá(m)!