Gondolatok egy női fejből

Gondolatok egy női fejből

Az én pajzsmirigytörténetem 2. rész

2021. április 22. - Perger Viktória

Két évvel ezelőtt írtam egy blogbejegyzést a pajzsmirigytörténetemről. Mivel sok idő eltelt az első cikk óta, és a pajzsmirigybetegség azért jobban ragaszkodik hozzám, mint reméltem (vagy én ragaszkodok hozzá, ki tudja?!), így gondoltam kicsit tovább folytatom a sztorimat. 

pm.jpg

Szóval ott hagytam abba a történetet, hogy a pajzsmirigyeredményeim 2019 tavaszán a normál tartományban voltak, nyoma sem volt a betegségnek. Egészen 2020 nyaráig tökéletes formában éreztem magam, a hajam nem hullott, nem voltam fáradékony és semmilyen egyéb tipikus tünet nem jelentkezett. Nyáron viszont kicsit mintha minden újrakezdődött volna. Addigra kicsit alábbhagyott a lelkesedésem (pl. nem csináltam citrompakolást, nem foglalkoztam napi, sőt még heti szinten sem a pajzsmirigyemmel), illetve volt olyan szer, amit szakember javaslatára hagytam abba (kékjód). 2020 év végén erőt vettem magamon, elmentem hát egy vérvételre. Az eredmény eléggé lesújtott, ugyanis az anti-TPO értékem nagyon magas lett (1300), míg a többi érték kb. a normális tartományba esett. Az anti-TPO értékem sosem volt még ilyen magas, eddig 300-400 volt a maximum.

Mivel én is jól megtanultam, hogy a Google-t nem szabad ilyenkor felcsapni, mert csak megijeszt, ezért mit is tettem? Hát, persze hogy felcsaptam a Google-t. "Hashimoto!" Üvöltött az arcomba a szó mikor beírtam a "magas anti-TPO" kifejezést. Bevallom, elkeseredtem, hisz fiatal vagyok és én sem vágytam arra, hogy legyen egy betegség, ami akár az egész életemet végigkísérheti. 
Persze egy kis elkeseredés után hamar a tettek mezejére léptem, ahogy az tőlem megszokott. 

Először is felkerestem egy orvost, Dr. Babics Júliát, aki hisz a természetes gyógymódokban és tudtam, hogy nem fogja nálam azonnal erőltetni a gyógyszert.
Ami meglepő volt a konzultáció során, hogy bár azt hittem, hogy szuperegészségesen étkezem, kiderült, hogy azért lenne mit csiszolni az étrendemen is. Elsősorban ki kell iktatnom a lehető legtöbb feldolgozott élelmiszert a mindennapjaimból. Vegánként ugye elég sok ilyet kiiktattam már, de úgy tűnik mégsem eleget. A vegán felvágottak, virslik, sajtok, kencék, chipsek sajnos ugyanúgy nem túl egészségesek, mint ahogy a nem vegán verziók sem azok. Bár nagyon nehéz megválni ezektől, mégis próbálom fokozatosan leépíteni őket. 
Emellett sokkal több vitamint kell szednem, mint előtte. A helyzet az, hogy sajnos a boltban vagy piacon kapható zöldségek, gyümölcsök már nem tartalmaznak túl sok vitamint. A pajzsmirigyem támogatása érdekében szednem kell cinket, szelént, C- és D vitamint, valamint kétfajta természetes jódot, spirulinát és chorellát. Amúgy a korábban szedett kékjódom sem rossz, de előbbi kettő ún. szerves jód, ami jobban tud hasznosulni Hashimoto esetén, mint egy szervetlen fajta. Persze csak 3-3 tablettát szedek naponta, nem kell nagy mennyiségre gondolni.
A Hashimoto - röviden autoimmun pajzsmirigybetegség - szorosan összefügg nálam a májműködéssel is. Hosszú évek óta elég problémás, pattanásos bőröm van, ami betudható a gyengébb májműködésnek. E kettő támogatására kaptam egy ún. Hepatodoron tablettát, illetve minden reggel galajteát kell innom. Ez egy gyógytea, aminek bár elég semleges íze van, azért hozzá kell szokni, viszont egy jó kis rutint tudsz beépíteni ezzel a reggeleidbe. 

Én hiszek abban, hogy egy betegséget érdemes a lehető legtöbb oldalról megközelíteni. Egyrészt azért, hogy megtudjuk valójában miért alakult ki, mi állhat a hátterében, másrészt pedig azért, hogy ki tudjuk tapasztalni a számunkra legmegfelelőbb, illetve legbetarthatóbb gyógymódokat. Például nekem most hiába mondaná azt valaki, hogy a halfogyasztás hipp-hopp meggyógyítaná a pajzsmirigyemet, mégsem fogok visszatérni a húst és halat tartalmazó étrendre, így ez számomra biztosan nem betartható. De nekem az sem megoldható jelenleg, hogy mindennap főzzek, így egyelőre marad a rendelés vagy valami hideg ebéd/vacsora.
Érdemes végiggondolni a határainkat (idő, pénz és bármilyen egyéb erőforrás tekintetében), mert tapasztalatom szerint az inkább sikerre vezet, ha csak annyit vállalunk, amennyit tényleg be is tudunk tartani.

pajzsmirigy_kiadvany_gyogykozpont.jpgNemrég nekifogtam egy pajzsmirigy kiadvány olvasgatásának, amiben rengeteg fajta gyógymód van feltüntetve. Persze nem lehet egyszerre mindet csinálni, érdemes szemezgetni belőle.
Amit nagyon hasznosnak találtam, az egyrészt az ajánlott és kevésbé ajánlott ételek listája, valamint a "kopogtatós" pajzsmirigygyakorlatok és a lelki háttér. Hiszem, hogy egy betegségnek nem csak fizikai, de lelki okai is vannak, mely okokkal szakember bevonásával szintén érdemes foglalkozni. A lelki okokat olvasgatva azért előbb utóbb megszólítva érezzük magunkat. Legalábbis velem így szokott lenni. 

Mikor kiderül, hogy nekünk is van valamilyen betegségünk (függetlenül annak súlyosságától), hirtelen úgy érezzük, hogy ez csak minket érint, nem is mindig merjük megosztani másokkal, esetleg be is zárkózunk a kis csigaházunkba. Érdemes azonban venni a bátorságot és egy alkalmas pillanatban megosztani magunkat és a betegségünk történetét a közelebbi hozzátartozóinkkal, ismerőseinkkel, mert hamar kiderülhet, hogy van érintett a környezetünkben. Jó érzés, ha találunk olyan ismerőst, aki már átment hasonló folyamaton vagy éppen ugyanabban van és tudjuk egymást támogatni. Nekem is segített az, hogy megosztottam a történetemet az ismerőseimmel, rengeteg tanácsot és biztató szót kaptam, amiből mindig erőt lehet meríteni a következő lépéshez. 

 Az alábbi beszámolóval nem célom senkit meggyőzni vagy rábeszélni azokra a dolgokra, amiket én csinálok, csupán szerettem volna inspirációt és vélhetően egy új nézőpontot adni nektek.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenképpen forduljatok hozzáértő szakemberhez, mielőtt bármibe is belefogtok, mert mindenkinek egyéni, hogy mit javasolt neki szedni és mi az, amit nem szabad.
Kép forrása: link

A bejegyzés trackback címe:

https://viktoriaperger.blog.hu/api/trackback/id/tr6816507198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása