AH-1G Cobra

ICM 1:32

Tavalyelőtt, a helikopterháborús sorozat részeként egy Huey makettjét készítettem el, de nagyon ácsingóztam egy hasonló léptékű (azaz szép nagy) AH-1-esre is. Nos, a makettpiacon minden lehetséges, ha eleget várunk, és végül az én imáim is meghallgatásra találtak. 

ah-1_montage.jpg

Bár az 1:35-ös és 1:32-es léptéktartományban több híres vietnámi vonatkozású helikoptert találunk, érdekes módon a Cobra sokáig hiányzott a kínálatból, legalábbis vállalható színvonalon. A Revell még 1969-ben(!), vagyis nagyjából két évvel a típus rendszeresítése után kiadta 1:32-es makettjét, de ahogy sejthető, ez ma már nem állja meg a helyét (a később hozzáadott fegyverzet-keret ellenére sem), és akkor még finoman fogalmaztam. Ráadásul már nem is kapni, tuningkészletet találni hozzá pedig szintén nem könnyű. Az Academy sajnos csak a modernebb W és Z alváltozatokat gyártja. 2021 elején viszont az ICM bejelentette, hogy 1:32-ben piacra dobják a G Cobra korai változatát. A makett szerencsére már tavasszal eljutott a hazai boltokba is, év végén pedig a késői verzió is kapható volt már. Azóta bővítve, figurákkal is kiadták a makettet, sőt a sarkvidéki használatra átalakított (‘Arctic Cobra’) is kapható már. Fontos – különösen a most zajló orosz–ukrán háború miatt –, hogy a cseh Special Hobby átvette az öntőmintát, tehát tőlük is az ICM-makett kapható. 

cobra_icm_montage.jpg

Elsőként a késői változatnak álltam neki, ugyanis izgatott a cápafogas festés és a 20 millis gépágyú. A dobozfestmény szép és nagyon hangulatos. Maga a kartondoboz enyhén szólva nagy, masszív és egy vékony külső dobozfedél borítja. A szürke alkatrészek többsége, a vésett panelvonalak és a kiemelkedő szegecsek kidolgozása gyönyörű, a sorja minimális. Az összeállítási füzet elsőre meggyőző, színes, de később már kiütköznek a hiányosságai: konkrétan a részletek terén (így a fülke belsejében) nem igazán tisztázza a használandó színeket (szerencsére az internet jóvoltából mindenre fényt deríthetünk rövid kutakodás árán), emellett egyes helyeken a pozicionálás, illetve illesztés helye elsőre nem egyértelmű. Elő is szedtem két vonatkozó Squadron/Signal kiadványt (Walk Around AH-1, illetve Gunslingers in Action) és bőszen lapozgattam őket a munka során. 

Az összeépítés – amikor nem tömítgetni kell – kellemes élmény, ez részben a jól átgondolt bontásnak, a többnyire nagyon segítőkész illeszkedésnek és csapozásnak köszönhető. Maga a műanyag kellemes, viszonylag puha, jól lehet vele dolgozni. Mindezek ellenére a rotorlapátok összeállítása során ragasztási gondom akadt, aminek a vége az lett, hogy kapcsolatba léptem az ICM ügyfélszolgálatával, hogy pótalkatrészt rendeljek. Ki kell emelnem, hogy nagyon segítőkész volt az asszisztencia, és nemcsak a kívánt négy darabot, hanem magát a kérdéses öntőkeretet küldték el nekem, méghozzá villámgyorsan, ingyen.

A fülke színvonala jónak mondható, de picivel több munkával lehetne ez kiváló is... Fura, hogy például a műszerfal kijelzőinek rovátkáit nem tudták ezen a szinten megjeleníteni, amikor kisebb léptékben már harminc évvel ezelőtt láttam gyönyörű megoldásokat. Ráadásul az ide való matrica is gyengécske. Az üléseknél pedig a hevederek hiányoznak, ami kissé bántó, főleg, hogy figurákat nem adnak a maketthez. Én úgy döntöttem, behelyezek pilótákat. Két 1:35-ös műgyanta készlet állt rendelkezésemre: a CMK és a Bravo-6 gyártmánya. Mindkettőre jellemző, hogy sajnos túl széles terpeszben vannak a lábak. Ez azért fontos, mert az UH-1 és az AH-1 üléseinek oldalsó keretei miatt képtelenség változtatás nélkül beléjük ültetni ezeket a figurákat. A faragók vajon miért nem figyeltek erre a nagyon is fontos részletre? 

Először a CMK figurákat próbálgattam, de ezeknél nemcsak a lábakat kellett összezárni, hanem még az oldalzsebeket is le kellett vágni a nadrágszárról (ez utóbbi egyébként nem gond, hiszen zseb nélküli nadrágokat is használtak a pilóták, lásd a vonatkozó cikket). Sajnos a lábak még nyújtottak is, ami a pedálok megléte miatt nem hiteles (legfeljebb az elöl ülő lövésznél, aki ideális esetben nem a gép vezetését végezte). Végül a Bravo-6 készlete mellett döntöttem, ugyanis a faragási minőség és a testhelyzet vonatkozásában is meggyőzőbb. A munkát azzal kezdtem, hogy a derekat átfogó biztonsági öv alatt lefűrészeltem a lábakat, utána az ágyéki részt kivágtam, és viszonylag szűk pozícióban visszaragasztottam az alsó végtagokat. Az említett biztonsági öv vastagságából is le kellett faragnom a csípőnél, másképp nem fért volna be az ülésbe. 

A testeket ragacsgyurmával és ragasztóval egy-egy fogpiszkálóra rögzítettem, majd szürke alapozóval fújtam le őket. Az öltözékhez szürkével világosított olajzöldet használtam, amelyet szórópisztollyal vittem fel, majd enyhén moduláltam. A színhez barnát kevertem, ezzel fújtam le a műszálas védőmellényt. Világosabb olajzölddel szárazecseteltem a redők éleit, majd a MiG higított barna bemosójával a gyűrődések mélyét kentem át. A beülőhevederek halvány szürke színt kaptak (eredetileg fehérek, használtan már nyilván nem). Ennek kapcsán egy újabb hiányosságot fedeztem fel: ezek már a váll alatt véget érnek, úgyhogy az ülésbe ragasztás után a Tamiya keskeny maszkolószalagjából pótoltam a hiányzó szakaszt (amely egyébként a háttámla párnázott részének tetejénél illeszkedik).  

Csak ekkor, a figurák és az ülések beragasztása után lehet érdemben foglalkozni a karokkal. A kézfejekben eleve megtaláljuk a kormányok markolatát, így ennek megfelelően kell megkurtítanunk a fülkéhez adott alkatrészeket. A magassági kormányt tartó bal kéz szöge rossz, úgyhogy itt kicsit csalnom kellett… A fejek szépek, az egyiken még hetyke bajszot is találunk, ami a lovassági katonák nagy részére amúgy jellemző is volt (megint csak lásd a vonatkozó cikket).

A gépház nyitott állapotban is bemutatható, és a részletezettség mindenképpen jó alapot biztosít ehhez, például egy diorámában, bár gyanítom, a kiegészítőgyártó cégek hamarosan ugrani fognak a témára. Én ezúttal lezártam, de nem kizárt, hogy a korai változatot már megnyitva építem meg, főleg, mert van egy diorámaötletem. Ugyanilyen vonatkozásban említeném meg, hogy a készletben szerepel a betonon vontatáshoz használatos V alakú villa és a csúszótalpra illeszthető mankókerekek, illetve a Sztrela rakéták ellenében használt tölcsérszerű terelő, amely a kiömlőnyílásra rögzíthető.

ah-1g_werk_monty_fuselage.jpg

A kabin és a rotoragy behelyezése után a két törzsfelet összeragasztottam. Az illeszkedés itt pont nem tökéletes, ezért hosszas tömítgetés következett. Csak ezek után haladtam tovább az orron található egyéb alkatrészek, illetve a csúszótalp és a gépágyú lőszertartójának rögzítésével. A csúszótalp rögzítőtüskéje sajnos elég filigrán, és később ez gondot okozott – hátul konkrétan mindkét oldalon kitört, pedig vigyáztam rá. 

Az átlátszó alkatrészek jöttek, amelyeket festés előtt mindenképp fel akartam ragasztani. A fülketető festéséhez kipróbáltam a Special Hobby maszkolómatrica-készletét (SHM32005), amely hagyományos papírmatricákat tartalmaz a megvédendő felületekre, vagy legalábbis azok körvonalára. Sajnos mérete nem stimmel, pedig kimondottan ehhez a maketthez készült, így felragasztás után egy éles szikével kénytelen voltam lehántani a felesleges részeket, amik néha nem tizedmilliméterekkel, hanem milliméterekkel nyúltak túl a kívánt felületeken. Megint a kérdés, hogy egy ilyen cég miért nem ellenőrzi a saját termékét, mielőtt gyártásra bocsátaná? Azokat a helyeket, ahol matrica nem borította az átlátszó részeket, a Mr. Hobby lassan száradó, zöld maszkolyófolyadékával (Mr. Masking Sol R) kentem be. Ezt a változatot most használtam először és nagyon jól bevált. 

Az átlátszó alkatrészeket ezután a helyükre ragasztottam. Az illeszkedés egész jó, minimális tömítésre szükség lehet. Az egész törzset érintő szürke alapozás következett, majd a cápaszáj felfestése. Ilyen léptékben nem akartam ugyanis a matricával próbálkozni, inkább azt mintának használva kivágtam egy zsírpapír-csíkból a megfelelő sablont, amelynek segítségével felfújtam a törtfehér alapot mind az orra, mind a lőtoronyra. Utána a fogsor sablonja készült el, ezt szélesebb maszkolószalagra átrajzoltam, majd szikével kivágtam. Felragasztás után a szabadon hagyott részt szürkével világosított vörössel fújtam át. Apróbb ecsetes javításokra még szükség volt, aztán a biztonság kedvéért vékonyan lelakkoztam a mintát.

A teljes szájat maszkoltam – a körvonalnál nagyon jól jött a Tamiya keskeny, 2 mm-es, hajlítható maszkolószalagja. A test főbb panelvonalait sötétszürkével átfújtam előárnyékolás címen. A fő színhez saját keveréket használtam, amelyet egy külön üvegcsébe tettem (világosított olajzöldet), és igyekeztem annyit keverni belőle, hogy elég legyen a teljes testhez (ugyanúgy, ahogy az UH-1-nél). Sajnos így is éppen csak elég volt, de a későbbi modulálást szerencsére utólagosan kevert, ennél világosabb színnel kell végezni. 

mig_jars.jpgA külön kevert festékekhez nagyon hasznosak a több cég által is gyártott műanyag palackocskák. Én a MiG Productions készletéből már két csomagot is beszereztem. (Csomagonként 4 kis palack, amely most kb. 1500 forint.) Egyfelől az adagolósapka lehetővé teszi, hogy könnyedén beletölthessük a szórópisztolyba a festéket, ha kell cseppenként, nem kell ecsettel szórakozni, de ezt természetesen ezt le is vehetjük a festék beöntéséhez vagy higításához. Az edény szája mondjuk lehetne egy kicsit nagyobb is, de mivel egy apró fémgolyót kapunk benne a felrázás hatékonyságának növelése érdekében, tulajdonképpen ritkán kell ecsettel belenyúlnunk. Festékek mellett én higítót is tárolok ilyenben, hogy ha például a szórópisztolyba kell még tenni, akkor ne kelljen a higító eredeti üvegét elővenni. 

A választott példány (az 1. festési minta szerint) szárnycsonkján, hasán és farokrészén fekete foltok húzódnak, ezeket nagyon sötét szürkével fújtam fel – ehhez gondos maszkolás kellett. Az orron és a kabintető elején is lenne egy ilyen folt, de mivel az átlátszó részeken már maszkolás volt, és ennek tetejébe kellett volna még maszkolnom, attól féltem, hogy utóbbi esetleg feltépi eltávolításkor az előbbit, azt pedig nem vállaltam. Így ezen a ponton a festés nem százszázalékosan hiteles, bevallom. Mindezek után aluszínnel koptattam a törzset, illetve a közben összeállított és lefestett rotort. Fontos részlet, hogy az eredeti fotókat vizsgálatva nem láttam súlyos kopásnyomokat például a pilótafülke környékén, pedig a Cobrákat agyonhasználták Vietnámban. Ezért van az, hogy a kész maketten viszonylag enyhe koptatás látszik. 

Vékony fényes lakkréteg következett, majd a matricák, amelyeket egy szikével a lehető legjobban körülvágtam. Mivel ez az első ICM-makettem, a matricalapon pedig kissé vaskosnak tűnt a lakkozás, kicsit aggódtam, de szerencsére alaptalanul. A jelzések a Mr. Hobby lágyító- és feszítőfolyadékával szépen felsimulnak a felületre, az átlátszó hordozófilm pedig nemigen látszik. Ami itt probléma, hogy a festési utasítás hiába színes, pár ponton túl sötét a nyomtatás, illetve olyan kis méretű, hogy a legapróbb feliratoknál nagyítóval is alig látni, hogy pontosan hogyan kellene állniuk (lásd például a magassági kormány No Push feliratait). A választott helikopter a 16. lovassági ezred Gladiator nevű gépe 1972 elejéről. Egy másik cápaszájas gép is választható (4. lovassági ezred, 1972, Phu Bai), illetve a Pandora's Box nevű olajzöld példány.  

ah-1g_werk_monty_masking_22.jpg

Ezután még egy réteg lakk jött, majd az Abteilung 501 sötétszürke és barna olajfestékeiből kevertem átmosó folyadékot. Ezzel átkentem a teljes felületet, majd 25 perc múltán enyhén higítós törlőpapírokkal, illetve a hajlatokban ecsettel lemostam. Ezután minimum négy nap száradási időt szoktam hagyni, mert az olaj igen lassan szárad. Hozzátenném, akár egy teljes hét múlva is fel lehet oldani, ha akkor jövünk rá, hogy túl sok maradt – persze, csak ha nincs lelakkozva. Itt-ott még javítgattam, majd matt lakkréteg jött. (Hozzátenném, a teljes testes olajos átmosás most szerintem nem működött olyan jól, mint a B-17-es makettemen…) A bemosást megerősítettem a panelvonalaknál, illetve a szegecseknél a MiG bemosó folyadékával. Az AK Vietnam Earth pigmentjével óvatosan kezeltem a csúszótalpakat, illetve azokat a részeket, ahova lerakodhat a por. Még egy lakkozás, aztán a külön festett magassági kormányok is felkerültek, illetve a hűtőrendszer beömlőjét lefújtam pirosra.

ah-1g_werk_monty_wash.jpg

Mindeközben a rotorokat is összeállítottam. Megjegyezném, nem hajlítottam a lapátokon, az a lógás, ami a kész makettről készült fotókon látszik, természetesen alakult ki. A fegyverzet kapcsán: mivel ez a késői változat, a kétfegyveres orrtornyot választottam, amelybe egy gránátvetőt és egy gépágyút szántam (ez volt a leggyakoribb kombó). A gránátvetőnél elég felfúrni a csővéget, de a minigun már nehezebb dió, mivel sajnos egy darabból öntött, a csövek között nem lehet átlátni, ami ilyen léptékben viszont elvárható. Megrendeltem hát az RB Model 35B123. számú készletét. A csövek nagyon szép kidolgozásúak, apró bemarások segítik a kötegelőgyűrűk pozícionálását, viszont arról semmi infót nem adnak, hogy ezen gyűrűk (amelyekből többféle van), milyen sorrendben kell, hogy következzenek. Lehet, hogy pont kimaradt a csomagból az összeállítási rajz? A valódiról készült fotók nem sokat segítenek, mert ez a részlet pont semelyiken nem látszik jól… Emiatt viszont én sem tévedhettem nagyot, szóval összeraktam legjobb belátásom szerint. A csövek összeállítása sajnos nagyítószemüveggel sem egyszerű, de nem lehetetlen. Egy tipp: körkörös profilú reszelővel picit, de csak picit tágítsuk ki a gyűrűk nyílásait, hogy könnyebben a helyükre találjanak a csövek. Még egy tanács: az orrtoronyba érdemes a minigunt úgy beragasztani, hogy a belsejébe némi gyurmaragacsot teszünk, így máris stabilabban áll a csőrendszer a helyén (lásd az utolsó képet). 

A szárnycsonkra adott 20 mm-es XM-195 minigun darabjait tartalmazó keret a késői változat igazi újdonsága, ezen találjuk többek között a törzsre simuló lőszertartó konténereket és hevedervezető síneket. Sajnos a fegyver kidolgozása nem méltó a makett egészéhez. Nem értem, hogy ha az MRC már huszonöt évvel ezelőtt képes volt egy ilyen fegyver csőrendszerét három részre bontva (2-2 csövenként) fröccsönteni, akkor az ICM miért két félből akarja az egészet legyártani, ami persze összeragasztás után egy tömböt képez… Egyszerűen méltatlan. Ezért hát rendeltem Aber gyártmányú rézcsöveket (ABRA32050). Az összeállítást ezúttal rajz is segített, de így is két nekifutásra volt szükség, mire a végére értem, és ez ismét emlékeztetett arra, miért nem szeretek “rezezni”. Az igazság az, hogy hiába vannak bemarások a rézalkatrészeken, a darabok aprócska mérete miatt a tulajdonképpeni szögbeállítás és ragasztás így sem könnyű, még nagyítószemüveggel sem, hogy a nem kívánatos gyűrődésekről ne is beszéljünk. Ráadásul amikor hat csövet és egy merevítőt kell egyszerre a helyére csúsztatni, majd a végüket bevezetni a megfelelő nyílásokba, na, ilyenkor éreztem azt, hogy kevés nekem a tíz ujj… 

Fontos, hogy építés előtt ellenőrizzük a 25. oldal ábráját, ahol a lehetséges fegyverzetvariációkat ismertetik. Az XM-195 mellé (nyilván a fegyver és a lőszer jelentette plusz súly miatt) csak kisebb rakétavetők, illetve áramvonalazott géppuska-gondola kerülhetnek. Én tehát két XM-157-est és egy XM-18-ast választottam, de mindegyik fegyverre kitérnék… (Aki esetleg nincs otthon a témában, javaslom a vonatkozó cikk elejét.) 

  • A hétcsövű XM-158-as rakétavető elég látványos lenne, de sajnos az elejére és hátuljára ragasztandó darabok átmérője nagyobb a csőkötegénél, és a körprofilú formák miatt nem tudom, hogy a csiszolgatással jól járunk-e. 
  • A 19 csövű XM-200 rakétavetőnél inkább a hosszirányú illeszkedési vonal tömítése okozhat gondot, vagy legalábbis pluszmunkát – én pedig sokadszorra anyázom, amiért ezt még mindig két félből fröccsöntik. Amúgy szép kidolgozású.
  • Az XM-18-as géppuska-gondola kapcsán: az elülső nyíláson át látható a benne lapuló minigun csőrendszere, ami jó pont, viszont a gondolatest oldalán található négy szellőzőnyílás a valóságban teljesen áttört, és ezeken át látnunk kellene a csőköteget. Ezt most nem bolygattam, de a kiegészítőgyártók valószínűleg rá fognak ugrani… 
  • A hétcsövű XM-157-es rakétavető vonatkozásában észrevettem valami: a hengeres test tetején látható “kupak” az összeállítás rajz alapján elöl található, míg egy korabeli fotó szerint a rögzítési pontok mögött van, vagyis valójában hátul (és ezt a festési-matricázási utasítás már jól mutatja). Ez utóbbi szerint ragasztottam tehát össze a darabokat. Egy másik részlet a festés kapcsán, amelyet színes fotók is támogatnak: a rakétavetők peremén a fémszínű csíkokat inkább sötét acélszínnel érdemes festeni, mint aluszínnel, az XM-18-as gondolánál viszont pont ez utóbbi javasolható. A nem irányított rakéták farokrésze és orra egyébként olajzöld. (Természetesen érdemes a helikopter testét és a fegyverzetet picit eltérő világosítású zölddel festeni, főleg, mert az utóbbit naponta vagy bevetésenként cserélték, ergó nem a kérdéses forgószárnyassal párhuzamosan fakult.) 
  • A kereten megtalálhatók még a TOW rakétavető részei is, mivel azonban ennek összeállításáról nem szól a füzet, gondolom, a kínálatban felbukkan majd valamikor a Q változat is…

A rakétavetők kapcsán csak annyit javasolhatnék az ICM tervezőinek, hogy a diorámások kedvéért érdemes lenne az üres állapotot jelző alkatrészeket is mellékelni, illetve néhány külön rakétát. Ez alig pár plusz alkatrészt jelentene, de egy felfegyverzős jelenetet máris sokkal könnyebb lenne összeállítani. 

ah-1g_werk_monty_masking_20.jpg

Miután a fő részegységek ilyen módon elkészültek, óvatosan lehántottam a maszkolómatricákat. Pár helyen sajnos megint felhámlott a festés, ezeken a helyeken az alapszínnel és egy vékony ecsettel átmentem. Felragasztottam az orra a pitotcsövet és a lőtornyot, a farokrészre az ütközésgátló rudat, illetve a farokrotort, majd a szárnycsonkokra a fegyvereket. A helyzetjelző fények darabkái, szám szerint öt következett, ezek közül hármat átlátszó festékkel kellett kezelni. 

Az ICM Cobrája nemcsak hiánypótló, hanem szép, bár nem tökéletes darab. A hiányosságok azért idegesítők, mert a mai színvonalon ezeket már sokkal szebben és egész könnyedén el lehetne készíteni. Ez a tény rontja le némiképp az összképet, illetve késztet egyes makettezőket tuningkészletek beszerzésére, ami sajnos rendesen megdobja az amúgy sem alacsony árat, amely – sok más makettéhez és egyéb, mindennapi termékéhez hasonlóan – sajnos megszaladt az elmúlt hónapokban. A korai változat (akár Special Hobby dobozban is) is 20 ezer forint felett van már, a késői pedig 24 ezer forint felett kapható. A figurákkal kiegészített verzió 26 ezer körül van. Az említett 20 millis csőrendszer 4400 forint körül kapható, a 7,62-es minigun csövei 2-300 forintba fájnak, a maszkolómatricák 1400 forintba. Maratott műszerfalakat vagy biztonsági öveket is találunk a kínálatban (például az Eduard jóvoltából), szóval aki ilyen úton akarja feljavítani a makettet, van választék, csak kerete is legyen rá… Pozitívum viszont, hogy a gép keskeny törzse és kétágú rotorja miatt a helyhiánnyal küzdő makettezők is viszonylag könnyen tárolhatják, tehát a lépték önmagában nem lehet akadály, ha már az ár nem az.

ah-1_display.jpg

Az érdekesség kedvéért készítettem pár közös képet az 1:35-ös UH-1-essel. Várakozik itt még néhány összerakatlan "tesójuk" a polcon, szóval lesz itt még több is...