Helikopterháború 1.

A légimozgékonyságú harcászat kezdetei

A vietnami konfliktus egyik visszatérő elnevezése a helikopterháború, ami nem is csoda, tekintve, hogy az amerikai haderő nagy számban és sokrétűen használt itt forgószárnyasokat. A most induló cikksorozat célja, hogy átfogó képet nyújtsak ezek alkalmazásáról, kitérve nemcsak a haditechnikai és harcászati vonatkozásokra, de a legénység élményeire is. (Előrebocsátom, hogy a szárazföldi harcokkal kapcsolatos helikopterhasználatra fogok kitérni, vagyis alapvetően az amerikai hadsereg, illetve kisebb részben a tengerészgyalogság tevékenységéről lesz szó. A tengerészet és a légierő kutató-mentő akcióiról majd a légi háborúval kapcsolatos cikksorozatban fogok írni.)

1st_cav_in_action.jpg

A vietnami háború jellegzetes képe: amerikai katonák ugranak le
egy hegytetőre egy UH-1-es helikopterből

A helikopter katonai alkalmazására persze már Vietnam előtt is volt példa. Ezzel először a húszas-harmincas években kísérleteztek, és a második világháború végén nagyon kis számban, de már használtak ilyet, például az amerikaiak a távol-keleti hadszíntéren. A ‘45 utáni katonai költségvetési megszorítások miatt aztán az Egyesült Államokban a helikopterek fejlesztése lelassult, de nem állt meg. Valójában az egyes fegyvernemek már ekkoriban rendszeresítették a korai típusokat, mivel nagyon is tisztában voltak azzal, hogy milyen előnyei vannak a helikopternek a merevszárnyú gépekkel szemben.  

sikorsky_r-4_medevac_chopper_in_luzon.jpg

Egy amerikai Sikorsky R-4 helikopter sebesültszállításban segédkezik
Luzonban, a második világháború késői szakaszában

Említésre méltó szerepet a helikopterek először a malájföldi konfliktusban (1948–1960) és a koreai háborúban (1950–53) játszottak. Előbbi során a britek alkalmaztak helikoptert csapat- és utánpótlásszállításra, illetve sebesült-kivonásra, de a figyelem csak a koreai tapasztalatok nyomán irányult rájuk. Ebben a konfliktusban számos olyan feladatra bevetették őket, amikre később, Vietnamban is: hadianyag- és sebesültszállításra, tűzvezetésre, kutató-mentő küldetésekre, felderítésre, sőt a nagyobb kapacitású típusok megjelenésével már a csapatszállítás is megoldható volt. 

A franciák indokínai háborúja (1946–1954) során még nagyon kevés helikopter került bevetésre, nem úgy, mint Algériában (1954–1962), ahol az ötvenes évek végén már 200 forgószárnyast használtak a francia erők, elsősorban utánpótlás- és csapatszállításra. Mivel azonban az ellenséges tűz komoly veszélyt jelentett rájuk nézve, elkezdték felfegyverezni és páncélozni őket. A francia és amerikai gyártmányú típusokra így kerültek utólagosan géppuskák, gépágyúk és rakétavetők. A tapasztalatok alapján fejlesztették saját taktikájukat is, vagyis komoly szerep jutott nekik a helikoperharcászat ismeretanyagának megalapozásában. 

Helikopterek a malajziai, koreai és algériai harcokban

Az igazi áttörést mégis a vietnami háború jelentette, ahol az amerikai haderők rendkívül nagy számban és rendkívül széles körben használták ki az új harceszközt. Vietnam földrajza (például a nehezen járható Mekong-delta vagy a határ felé emelkedő hegyek), illetve mesterséges adottságai (így például az akkoriban szegényesebb úthálózat) révén a forgószárnyas majdhogynem ideális eszköznek tűnt. De mielőtt a harci alkalmazásra rátérnénk, azt is tekintsük át, hogy hogyan is tört magának utat az új repülőeszköz az amerikai haderőknél az ötvenes–hatvanas években. 

helicopter_cavalry_article.jpg

"Használjunk helikopteres lovasságot." Egy sokatmondó című cikk Frank Tinsley tollából, a Modern Mechanix magazin 1956. áprilisi számában.

Ahogy említettem, a koreai tapasztalatok nyomán igencsak megnőtt az érdeklődés a katonai helikopterek iránt, és ezt csak fokozta James Gavin vezérőrnagy cikke Lovasság, és most nem a lovakra gondolok címmel, amely a Harper’s magazinban jelent meg 1954-ben. A légimozgékonyság koncepciójának kidolgozása és tesztelése hamarosan meg is kezdődött. 1957-ben már egy légilovassági szakaszt is létrehoztak, amellyel felfegyverzett helikopterek alkalmazhatóságát vizsgálták. A repülőgépgyárak készenlétben várakoztak, hiszen ebből az új üzletből nem akartak kimaradni, de egyelőre még a hadsereg sem volt tisztában a pontos követelményekkel, így csak 1960 elején történtek jelentős változások, amikor a Rogers-bizottság, hivatalos nevén a hadsereg légijármű-igényeit felmérő bizottság összeült. Áttekintették a különböző cégek már létező típusait, köztük a nagyon is ígéretes Bell-féle XH-40 modellt, melyből később az UH-1 született meg. A következő lépés McNamara hadügyminiszteré volt két évvel később, aki túlságosan lomhának ítélte a hadsereg csapatrepülő-programjának alakulását, és többek között taktikai, illetve strukturális újításokat követelt. Hamilton Howze altábornagy vezetésével ekkor jött létre a hadsereg harcászati igényeit felmérő bizottság, vagyis a Howze-bizottság, és ekkor született meg a légimozgékonyságú koncepció, amely a szárazföldi alakulatok gyors szállításán, ezáltal a terep leküzdésén, illetve az ellenséges egységek megkerülésén alapult. 

11_air_assault_patch.jpg1963 februárjában a légimozgékonyságú harcászati elgondolások kipróbálása céljából reaktíválták a második világháború idején bevetett 11. légideszant-hadosztályt, de immár “légiroham” (“air assault”, ami a gyakorlatban a “légimozgékonyságú” szinonimája lett) és “kísérleti” (“test”) megjelöléssel, illetve a 10. szállítási csapatrepülő dandárt Fort Benningben. Az eleinte 3000 fővel és 154 repülőeszközzel működő alakulat az újfajta doktrina kipróbálására szolgált. A légimozgékonyságú műveletek mikéntjét több mint negyven hadgyakorlaton tesztelték. A pozitív tapasztalatok nyomán szóba került a csapatrepülő-kapacitás növelése a hadsereg minden alakulatánál, illetve légiroham-hadosztályok és légilovassági dandárok felállítása. 

air_assault_badges.jpg

A korai (1963–1964) és a későbbi szárnyas légiroham-jelvény

A helikopter nemcsak mozgékonyságot és gyors reagálást, hanem rugalmasságot is nyújtott. Az ejtőernyős ledobással való összehasonlításban például fontos különbség, hogy gyorsabban, biztonságosabban és pontosabban tudtak vele csapatokat lerakni, de ha például a harchelyzet megváltozott, máris ki lehetett őket vonni vagy áthelyezni máshova. Ráadásul ezzel párhuzamosan a légi támogatás, a felderítés, az utánpótlás és a sebesült-kiürítés is jóval hatékonyabbá vált, hiszen a forgószárnyasok ezekről is mind gondoskodhattak, vagyis a lerakott gyalogság nem maradt magára. Ugyanakkor a parancsnoki törzsnek is jobban át kellett látnia a fejleményeket, illetve gyorsabban reagálnia a csatatér történéseire.

1st_cav_training.jpg

Egyelőre csak hadgyakorlaton...

Bár e cikksorozatban elsősorban a szárazföldi hadsereg csapatrepülőiről lesz szó, megemlíteném, hogy a tengerészgyalogság már régebben is rendelkezett saját légi egységekkel (a háború utáni hadsereg egy ideig  nem állt valami fényesen ilyen téren, mivel 1947-ben kivált tőlük az akkor önállósuló légierő), ugyanakkor a hatvanas években jóval kevesebb helikoptert tartottak rendszerben, mint a hadsereg. Ráadásul ezeket elsősorban kiegészítő megoldásként látták a kétéltű járművekkel szemben, például partraszálló akciók során, ahol az első hullámban használták volna ki a forgószárnyasokat, utána viszont a rohamcsónakokra vagy a kétéltűekre támaszkodtak volna. Viszont a vietnami tapasztalatok később őket is befolyásolták, hiszen amint a tengerészgyalogos alakulatok a dél-vietnami partvidéktől távolabb is bevetésre kerültek, csak a helikopterek biztosíthattak nekik olyan mozgékonyságot, amit a hadsereg katonái élvezhettek. 

arvn_troops_watching_a_huey.jpg

Dél-vietnami katonák figyelik a rizsföldre leszállni készülő UH-1-est

Eközben a dél-vietnami fejlemények is aláhúzták a helikopterek mozgékonyságát és változatos felhasználási lehetőségeit, ugyanis az első amerikai helikopter-alakulatok már jóval az Egyesült Államok 1964-es hadba lépése előtt, 1961 decemberében megérkeztek az országba. Részben az ott működő amerikai tanácsadókat mozgatták, részben a dél-vietnami haderők egységeit szállították, méghozzá az ország egész területén. Az általuk kölcsönzött mobilitás 1962-ben rövid időre ugyan, de megingatta a Vietkong taktikai fölényét is, utána viszont a gerillák levonták a tanulságokat, és viszonylag gyorsan alkalmazkodtak. Mindenesetre az amerikai helikopterpilóták is értékes tapasztalatokat szereztek ezen idő alatt az itteni viszonyokat illetően.

1st_cav_arriving_in_nam.jpg

 Az 1. lovassági hadosztály katonái megérkeznek Dél-Vietnamba

A tényleges amerikai hadba lépés nyomán döntés született arról, hogy a légimozgékonyságú alakulat létszámát feltornásszák hadosztály-erejűre, és hogy hamarosan be is vetik. 1965 júniusában ezért átnevezték 1. lovassági hadosztályra. (Az akkortájt Koreában szolgáló alakulat neve természetesen a lovassági titulus miatt volt annyira vonzó a döntéshozók számára.) A 15 ezer fős keretet máshonnan átvezényelt katonákkal töltötték fel. A vietnami áttelepülés augusztusban kezdődött, és szeptemberben ért véget, hogy a következő hónapban megindíthassák a hadműveleteket, elsősorban a Kambodzsából beszivárgó észak-vietnami reguláris erők ellenében. A novemberben lefolyt Ia Drang-i csata mindkét oldalon súlyos veszteségeket okozott, de közben értékes tapasztalatokat is szerezhettek. A helikopteres szállítás által biztosított mozgékonyság a gyakorlatban is eredményt hozott, ami optimizmusra adott okot az amerikai hadvezetésben, noha később kiderült, hogy mindez még édeskevés a győzelemhez. Az viszont fontos, hogy ez a műveleti rugalmasság lehetővé tette, hogy a Vietnamban harcoló amerikaiak nagyszámú támaszpontjaik ellenére se tegyék magukévá a franciák "erőd-mentalitását".

 Korabeli felvételek az 1. lovassági hadosztály vietnami harcairól

Bár az 1. lovassági hadosztály volt a kimondottan légimozgékonyságú harcászatra létrehozott alakulat, az 1965 májusában Vietnamba érkező 173. légideszantdandár is kapott ilyen kiképzést, és az amerikai háború időszakának első jelentős helikopter-orientált akcióiban már részt vettek. Június 28-án az addigi legnagyobb légimozgékonyságú műveletre került sor: 144 gép, köztük 77 csapatszállító helikopter két dél-vietnami és két amerikai zászlóaljat tett le a "D" harci övezetben. A támogató alakulatokkal (műszaki, páncélos és egyéb egységek) együtt összesen kilenc zászlóalj vett részt a műveletben. Három nap alatt számos ellenséges fegyver- és élelmiszerraktárat felszámoltak, 25 gerillát megöltek és legalább ötvenet megsebesítettek. Az ilyen jellegű akciók egyre sokasodtak, az amerikaiak pedig egyre tapasztaltabban és magabiztosabban vezették le ezeket, miközben a fegyvernemek összehangolását is egyre jobban végezték.

Még megemlíteném, hogy nemcsak a lovasságiak számítottak a légimozgékonyságú kategóriába. A 101. légideszant-hadosztály harcoló alakulataiba nem jutott elég ejtőernyős képesítésű katona, ám erre a vietnami viszonyok között nem is volt szükség, hiszen klasszikus légideszant-műveletekre alig volt példa. Ezért is minősítették át légimozgékonyságúvá 1969 közepén, s ennek nyomán szervezeti oldalról is történtek változtatások. (Jól ismert jelvényük, benne a légideszantos felirat azonban változatlan maradt, addigi eredményeikre való tekintettel.)

Az 1. lovassági hadosztály már 1965 végén megkapta az egységnek adható elnöki kitüntetést, de még számos csatában részt vett a következő években, és nemcsak eredeti műveleti területükön, hanem az I. hadtest körzetében is, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. Utolsó nagyobb támadó hadműveletükre a kambodzsai behatolás során került sor 1970-ben, utolsó zászlóaljuk pedig csak 1972 nyarán hagyta el Vietnamot. Mind bajtársaik, mind az ellenfél szemében komoly tekintély vívtak ki maguknak, de aktivitásuk miatt a hadsereg alakulatai közül ők szenvedték el a legnagyobb emberveszteséget is, majdnem 5500 halottat, illetve huszonhat és fél ezer sebesültet. 

1st_cav_patch_embr.jpgA hazatérő hadosztályt a hetvenes évek elején páncélos alakulatokkal egészítették ki, egyfajta többfeladatú könnyűgyalogos egységként, 1975-től viszont újabb átalakítások nyomán páncéloshadosztályként működött tovább. Részt vettek a kuvaiti és iraki harcokban, ott voltak Boszniában és Afganisztánban is. Jelvényük, a mérete és a benne szereplő lófej miatt tréfásan "lópokrócnak" is nevezett pajzs a mai napig az egyik legismertebb amerikai csapatjelvény.

Vietnamban a lovasságiak mellett természetesen a gépesített és gyalogoshadosztályok is egyre nagyobb számban használtak ezután helikoptereket, amelyek a következő években a szárazföldi hadviselés nélkülözhetetlen harceszközeivé váltak, ahogy légimozgékonyságú harcászat is általánossá vált. A következőkben áttekintjük többek között az alkalmazott típusokat, a csapatrepülő-alakulatok összetételét, illetve taktikákat.

A sorozathoz felhasznált források:
A Soldier Reports (írta: W.C. Westmoreland; Dell 1980)
Assault from the Sky: Marine Corps Helicopter Operations in Vietnam (írta: Dick Camp; Casemate 2013)
Chickenhawk (írta: Robert Mason; Corgi Books 1985)
Gunslingers In Action (írta: Lou Drendel; Squadron/Signal 1974)
Guts 'n Gunships – What It Was Really Like To Fly Combat Helicopters In Vietnam (írta: Mark Garrison; magánkiadás 2015)
Helikopterek (írta: Andy Lightbody és Joe Poyer; Victoria 1993)
Hunter-Killer Squadron: Aero-Weapons, Aero-Scouts, Aero-Rifles Vietnam 1965–1972 (szerkesztette: Matthew Brennan; Presidio 1990)
Marines and Helicopters 1962–1973 (írta: William r. Fails alezredes; History and Museums Division Headquarters, USMC, 1978)
Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
Snake Pilot – Flying the Cobra Attack Helicopter in Vietnam (írta: Randy R. Zahn; Potomac Books 2003)
Strange Ground: Americans in Vietnam, 1945–1975, an Oral History (szerk: Harry Maurer; Ingram 1998)
• The US Marine Corps since 1945 (írta: Lee E. Russell; Osprey 1992)
US Army Uniforms of the Vietnam War (írta: Shelby Stanton; Stackpole Books 1989)
US Helicopter Pilot in Vietnam (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2008)
Vietnam Airmobile Warfare Tactics (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2007)
Vietnam Studies: Airmobility 1961–1971 (írta: John J. Tolson altábornagy; Department of the Army, 1999)
Vietnam: US Uniforms in Colour Photographs (írta: Kevin Lyles; Europa Militaria 1992)
• www.militaryfactory.com/aircraft