A Viktoriánus-kor

Viktória királynő és kora

Viktória királynő és kora

A legnagyobb magyar ifjúkora

2021. szeptember 18. - DJP


szechenyi.jpgSzéchenyi István, a legnagyobb magyar (ahogyan Kossuth Lajos nevezte) Bécsben született 1791. szeptember 21-én Festetich Julianna grófkisasszony és Széchényi Ferenc gróf legkisebb gyermekeként.

Édesanyja, akinek testvérbátyja alapította a keszthelyi Georgikont, eredetileg gróf Széchényi József felesége volt, de férje két év házasság után elhunyt, így három évvel később, 1777. augusztus 17-én (pápai engedéllyel) feleségül ment elhunyt férje öccséhez, gróf Széchényi Ferenchez. Két és fél évszázaddal korábban VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házassága volt hasonló.

A házaspárnak összesen hat gyermeke született, s közülük öt élte meg a felnőttkort.

A legkisebb fiú leginkább Nagycenken és Bécsben töltötte a gyermekkorát, s magántanítók oktatták. A családban magyarul beszéltek, de összességében jóval többet beszélt németül, mint magyarul. Ennek következtében a naplóját is jórészt németül írta, s beszélni is jobban tudott németül, mint magyarul, s csak élete második felében (elsősorban Wesselényi hatására) kezdett magyarul alkotni.

Révai Miklós [Digitális Képarchívum - DKA-070912]Naplóját 1814 júliusától egészen 1860. április 1-ig folyamatosan vezette, amely értékes forrás a kutatóknak.

Egyik nevelője maga a nagy hírű Révai Miklós volt, egy befogadott francia menekült káplán pedig latinra, olaszra és franciára tanította.

Bár magántanulóként tanult, apja kifejezett kérésére az évenkénti vizsgákat nyilvános iskolában (pesti Piarista Gimnáziumban, a soproni Bencés Gimnáziumban és a szombathelyi Líceumban) teljesítette, szorgalmas lévén kitűnő eredménnyel. A záróbizonyítványát Szombathelyen kapta meg, szintén kitűnő minősítéssel.

Iskolái végeztével már 17 évesen katona lett, apja akaratának megfelelően. Ebben része volt annak is, hogy Napóleon ekkortájt igázta le Európát, s egy törvény szerint minden nemesi családból egy embernek be kellett lépnie a hadseregbe. Apja azonban mindhárom fiát katonának küldte.

István kitűnően helyállt, s másfél év katonaság után kinevezték főhadnagynak, hamarosan pedig a tűzkeresztségen is átesett a győri csatában. Bár vereséget szenvedtünk, ő maga kitűnt vitézségével, így hamarosan már kapitány lett.

Napóleon is csodálta a magyarok vitézségét - a győri csata - III. rész -  www.tortenelemutravalo.hu

Pár évvel később a lipcsei csata előtt, Schwarzenberg herceg magához Blücher porosz tábornagyhoz küldte, aki veszélyes feladattal bízta meg. Az ő megbízatása révén csatlakozott Bernadotte svéd trónörökös a koalícióhoz, s így a csata el s dőlt. Teljesítményét számos kitüntetéssel honorálták.

  1. május 2-án az ő serege verte szét Joachim Murat testőrezredét.

Napóleon legyőzése után 1815 szeptemberében, már új földesúrként ment Franciaországba, majd onnan Angliába, hiszen édesapja 1815-ben átadta neki a cenki kastélyt és uradalmat, hogy a saját lábára állhasson.

Wesselényi Miklós (politikus, 1796–1850) – WikipédiaOtt elsősorban a lótenyésztéssel foglalkozott, de több gyárossal és mérnökkel is megismerkedett. Nagy figyelemmel vizsgált meg mindent, a kulturális vívmányoktól a technikai találmányokig, s számos dolgot később Magyarországon is megvalósított. Egy év múlva már 21 lovat vásárolt és egy angol ménesmestert is alkalmazott melléjük. Sokat foglalkozottt a cenki kastély lakályossá tételével is, bár főként Bécsben élt.

Másfél évvel később Itália, Görögország és Kis-Ázsia voltak a célpontjai, majd Magyarországon és Erdélyben utazgatott. Ekkor, 1821. augusztus 1-én ismerkedett meg Zsibón báró Wesselényi Miklóssal, akivel szoros barátságba került, majd hosszú éveken keresztül Amerikába vágyott, de (katona lévén) Metternich mindig elutasította a kérelmét. Néhány próbálkozás után 1822-ben újra Angliába utazott, ezúttal bő félévre, márciustól szeptemberig Wesselényivel.

Közben 1822. január 31-én benyújtotta I. Ferenc császárnak a lóverseny meghonosítására tett javaslatát, amely ügyet József nádor is támogatott. Ezt a kérését Angliai látogatása után újra megismételte, s kérte a lóverseny engedélyeztetését a birodalomban. Számos ötlete támadt a külföldön látott tapasztalatai miatt, a Duna- és Tisza-szabályozástól a selyemhernyó-tenyésztésig.

Lóversenyek anno – Fotók a magyar társadalom múltjából | Nők Lapja

Nem sokkal később, édesanyja halála után, 1825. május 10-én Párizsba utazott X. Károly koronázására, mint hivatalos küldött, Esterházy Pál herceg mellett.

1825 szeptember 12-én azonban már a pozsonyi országgyűlés helyszínén találjuk, mint a grófi család saját földbirtokkal rendelkező tagját. Október 12-én szólalt fel először a felsőtáblán, ahol nagy feltűnést keltő beszédet tartott. Nem a témaválasztás volt igazán érdekes, hanem az, hogy a gróf az első beszédét katonaruhában és magyarul adta elő, a szokásos latin helyett. Mindez nagy felháborodást keltett, de több fiatal földbirtokos azonnal követte a példáját. Az egyik jelenlévő úgy fogalmazott „epochát csinál ezen a táblán gróf Széchenyi kapitány, mert ő magyarul szólalt meg".

Ezt követően november 3-án barátja, Felsőbüki Nagy Pál felszólalása után is szót kért némileg váratlanul, s beszédében tette meg a nagy felajánlását:

„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, úgy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”              

Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember

Rajta kívül Vay Ábrahám 8000, Andrássy György 10000 és Károlyi György 40000 forintot ajánlott, de kisebb összegekkel is sokan támogatták őket. Összességében negyed millió forint volt. November 8-án benyújtották az írásbeli ajánlatot, s maga József nádor is 10000 forintot adományozott az akadémiának. Szintén ezen az országgyűlésen került szóba a Kaszinó.

Egyre kevésbé érdekelte a katonai pálya, végül összesen 17 évnyi szolgálat után, 1826. február 15-én zárta le katonai pályafutását, amelyben nagy szerepet játszott, hogy a kapitányból sok év után sem lett őrnagy. Bár jórészt az utolsó évek közéleti eseményei miatt lépett ki a hadseregből, hogy a katonai rangja ne akadályozza a politizálását.

Az elképzeléseket hamar tettek követték, hiszen 1827. június 6-15. között megkezdődtek az első pesti lóversenyek, közben 1827. június 10-én megtartották Kaszinó alakuló gyűlését, amelyet összesen 150 tag alapított, bár csak 45 volt jelen az alakuló gyűlésen. A Nemzeti Kaszinó tagja lett 1830-ban maga Metternich is.

Fájl:Prestel loverseny 1827.jpg – Wikipédia

Két hónappal a Kaszinó indulása után, 1827. augusztus 18-án a király szentesítette a Magyar Tudós Társaság felállításáról szóló törvénycikket, majd 1828. június 6-án, éppen egy évvel a lóverseny indulása után megalapította a Lótenyésztő Társaságot.

Eközben egyre többet írt, s 1828. február 22-én megjelent első könyve a Lovakrul, de hamarosan megjelent a Hitel (1830. január 31-én), majd a Világ (1831. július 9.) és a Stádum is. A Hitelben támadta az ősiség rendszerét és felvetette a robot és terményszolgáltatások megszüntetésének kérdéseit is. A mű nagy hatással volt, a fiatal birtokosok jórészt mellé álltak, az idősebbek viszont elfordultak tőle. Mindezt még jobban erősítette a Világ tartalma, amely a nemzet átalakulásról szólt.

A' magyarok legnagyobbika - Könyvkultúra Magazin

Sok mindennel foglalkozott (juhtenyésztés, szederfa-ültetés, gőzhajózás, folyószabályozás, állandó híd építése), s az ő ösztönzésére terjedt el az "Ön" megszólítás használata, mint udvarias megszólítás, amelyet egyébként fiatalkori tanítója, Révai Miklós használt előszeretettel.

Foglalkozott a jobbágyok életkörülményeivel is, hiszen amikor 1831. július 12-én Cenkre utazott, ahol éppen kolerajárvány tombolt, s ott írta meg a "Kedves jobbágyaim ..." kezdetű röpiratát, amely az egészségügyi védekezési lehetőségekkel foglalkozott és hasznos tanácsokat adott a jobbágyoknak. A vármegye a kolera elleni védekezési bizottság tagjává is választotta.

Közben elkezdte a Reformatio című művét írni, amely aztán Stádium néven lett ismert.

A magyar nyelv terjesztése miatt, Pest vármegye megbízásából, 1832. április 18-án megjelent a Magyar játékszínrül című műve. Ennek apropója, hogy ekkor már évek óta volt Pesten is lakása, így részben pestivé is vált.

Fájl:Schoefft József Széchenyi.jpg – Wikipédia1832 nyarának végén újra Londonba utazott gróf Andrássy György társaságában, ahol a hidakat, gőzhajózást, gőzmalmokat és gőzvasútat tanulmányozták. Ekkor tárgyaltak először az állandó pesti híd lehetőségéről az angol mérnökökkel, illetve ekkor utazott először vasúton.

Egy év múlva királyi biztosként vezette az Al-Duna szabályozásának irányítását, majd amikor a hazai kormányzat nem engedte kinyomtatni a Stadiumot, 1833 októberében Lipcsében jelentette meg. Az osztrák kormány azonban lefoglaltatta az országba érkező példányokat.

A következő években igazi utazó nagykövet lett, hiszen rendszeresen járt az al-dunai munkaterületen valamint Angliában és Párizsban is előfordult.

Közben arra is jutott ideje, hogy közbenjárjon barátja Wesselényi Miklós hűtlenségi perében, valamint segített megszervezni Sopronban a Soproni Gőzmalom Társaságot 1836-ban. A soproniak egyébként még ezelőtt, 1835. február 20-án Sopron díszpolgárává választották.

Ennyi tennivaló mellett azonban a magánélete is eléggé mozgalmas volt, s néhány becsületbeli ügyben párbajozott is, hol karddal, hol pisztollyal, de apró sérülésekkel megúszta. A sportos huszárkapitányt számtalan arisztokrata megkörnyékezte, hogy lányait összehozza vele, de ő híres szoknyavadászként, inkább a férjes asszonyokat üldözte.

Az élet furcsa fintoraként végül bátyja halála után a feleségével, Caroline Meade grófnéval folytatott viszonyt, majd feleségül kérte a húgát, de a szülők nem engedélyezték a házasságot. Ezután egy 14 éves hercegnőbe lett szerelmes, akinek szintén megkérte a kezét, de újra kikosarazták. Ekkor azonban már Hunyady Gabrielle grófnéba volt szerelmes, aki azonban nemsokára elhunyt, ahogyan Caroline is. Ekkor találkozott Seilern Crescence osztrák grófnővel, aki azonban Zichy Károly gróf felesége volt, s akinek 11 évig udvarolt, miközben a bécsi társaság kedvenc témája volt, s a férj is tudott róla.

A grófnő azonban nem engedett, a kapcsolat plátói maradt, azonban Zichy gróf 1834-ben elhunyt.

A gyászév letelte után 1836. február 4-én oltárhoz vezette az akkor már hétgyermekes özvegyasszonyt, s megkezdődött cseppet unalmas élete második, még mozgalmasabb fele.

De arról majd máskor ...

djp

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victorian.blog.hu/api/trackback/id/tr316693206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása