Az első hivatalos francia királyi kegyencnő

Az egyik leghíresebb francia királyi szerető, a kisnemesi származású Agnes Sorel, VII. Károly életének része lett, mint az első hivatalos francia királyi kegyencnő.

agnes.jpg

A születési helye vita tárgya, egyesek szerint Fromenteau-ban (Touraine megye) született, mások szerint Pikardiában, 1422-ben. Négy fivéréről tudunk, de a családhoz tartozott egy püspök és egy várkapitány is.

Gondos nevelést kapott és jó oktatásban részesült, azt tervezték, hogy az udvarban érvényesül. Úgy tervezték, hogy Lotaringiai Izabella társalkodónője lesz, aki Nápoly és Szicília királynéja volt.

Nem az anyagi előnyök miatt ment oda, hiszen a királyné csak évi 10 livret fizetett neki, amely nem túl jelentős összeg volt, de a tisztség mégis jelentős volt.

agn_s_sorel_jean_fouquet_festmenye.jpg

A fiatal és szép Ágnes hamar a magára vonta VII. Károly francia király figyelmét, aki nem volt sem szép férfi, sem túl intelligens. Apja az őrültségéről ismert VI. Károly volt, anyja pedig a mértéktelen falánkságáról ismert Bajor Izabella, akinek falánkságát feltehetően szexuális kielégitetlensége okozta.

Pierre de Brézé, Anjou ura úgy mutatta be Ágnest a királynak, mint a királyság legszebb asszonyát.

A negyven év körüli királyt hamar behálózta a botrányos öltözetű lány, akinek ruhájából kikandikált a bal mellbimbója is. Ágnes hamar kiemelkedett az udvarban, s az egyszerű udvarhölgy már 1444-ben már a királyság első szolgálattevő hölgye lett, amely a királyi udvartartás legmagasabb méltósága volt. Hivatalosan ő volt Mária királyné személye körül a főudvarhölgy, s megkapta a hivatalos kegyencnői címet, amely újdonságot jelentett, mert eddig a szeretőknek a háttérben kellett maradniuk.

Bár a királynak a hosszú uralkodása alatt más kegyencnői voltak, ők soha nem érték el Ágnes jelentőségét.

A botrányos öltözködése és a szédítő magasságú piramisba rakott haja, a drága prémekkel szegélyezett palástja és nyolc méteres uszálya egyaránt felháborította az udvart, s a király csak egyetlen évben 20.000 écu értékű ékszert ajándékozott neki. Lassacskán ő lett Jacques Cœur, nemzetközi ékszerkereskedő és királyi főékszerész legjobb vevője.

agnes1.jpg

A francia nemesség nem tudott mit kezdeni vele, s azt állították, hogy a poltikai ügyekbe is beleszól. Annyi ellensége volt, hogy amikor a negyedik gyermeke megszülése után hirtelen megbetegedett, azonnal mérgezésre gyanakodott mindenki. Agnes hamarosan meg is halt, 1450. február 9.-én. Az elsődleges gyanúsított a király törvényes fia, a későbbi XI. Lajos volt, aki szinte gyűlölte Agnèst. Persze lehetséges, hogy volt alapja a feltételezésnek, mert a későbbi vizsgálatok alapján a nő csontvázában magas volt a higanytartalom. Persze akkortájt a higanyt gyógyszerként is használták.

Amikor aztán meghalt, a király meggyászolta, de ez persze nem akadályozta meg abban, hogy a lányt egy másik kegyencnővel, a 14 éves unokatestvérével, Antoinette Maignelais-szal pótolja.

djp