Tizenhét terhesség, örökös nélkül - Anna királynő tragikus élete

Stuart Anna élete sok tekintetben egyedülálló a szigetországi történelemben, hiszen ő volt az utolsó angol és skót uralkodó, ugyanakkor ő volt az első brit uralkodó, hiszen 1707. május 1-én, uralkodása alatt egyesült Anglia és Skócia az Acts of Union értelmében Nagy-Britannia (Egyesült) Királysága néven.

Anna 1702-ben lépett trónra nővére (II. Mária), majd annak férje (III. Vilmos) halála után, akik a trónfosztott, majd (a dicsőséges forradalomban) elűzött II. Jakab után léptek trónra. (Charles Jervas: Anna brit királynő)

queen_anne_of_great_britain.jpg

Anna népes versengésben került a trónra II. Jakab harmadik gyermekeként (s második lányaként), hiszen egyetlen bátyja (Károly) halála, majd Mária és férje halála után, akadt még ellenfél bőven, hiszen apjának első feleségétől 8 gyermeke, második feleségétől 7 gyermeke született, s volt még két hölgytől összesen 6 törvénytelen gyermeke is.

Mindezek mellett gyermekkorában egy komoly szembetegség miatt nagyanyjával Franciaországban élt, majd hazatérése után (titokban) leszbikus viszonyt folytatott Sarah Jenningsszel (is). Ezt ellensúlyozandó feleségül adták Oldenburgi György dán és norvég királyi herceghez 1683-ban.

A fiatal pár igyekezett teljesíteni a királyi köteleségét, hiszen Anna a következő tizenhat év alatt összesen tizenhét alkalommal esett teherbe, azonban hat alkalommal elvetélt (két alkalommal ikrekkel) és hat alkalommal halva született a gyermek. Az öt élveszületett gyermeke közül egyetlen egy élte túl a második életévét, de ő is elhunyt tizenegyéves korában, még mielőtt Anna trónra léphetett volna...  az okokról csak feltételezések vannak.

Szinte egész uralkodása a spanyol öröködési háború alatt zajlott, így számtalan politikai döntést kellett hoznia. Sokan könnyen irányítható uralkodónak tartották, azonban uralkodása alatt (a személyes tragédiája mellett) az angol (brit) királyság megerősödött, a tudomány és a kultúra a virágkorát élte (gondoljunk csak az általa lovaggá ütött Sir Isaac Newtonra, Jonathan Swift-re vagy Daniel Defoe-ra, de támogatta Handelt is évi 200 fonttal).

Már trónra lépésekor is súlyos egészségügyi problémáktól szenvedett, még a koronázására is nyitott szedánszéken vitték, s ez csak időlegesen javult. (Charles Boit: Anna királynő és György herceg)

charles_boit_queen_anne_and_prince_george_crop.jpg

1708-ban súlyos csapás érte férje halálával, s maga is komoly egészségügyi problémákkal küzdött. 1713 január és júliusa között már járni sem tudott, sőt karácsonykor már olyan lázas beteg lett, hogy órákig eszméletlenül feküdt. Valamelyest felerősödött, de márciusra újra súlyos lett az állapota.

Még próbált aktív lenni a politikában, de július 30-án agyvérzést kapott, majd augusztus 1-én reggel fél nyolckor elhunyt. Halála nyitott utat a Hannover-ház uralkodásának, mivel nem maradt törvényes trónörökös, így 5 férfi után százhúsz év múlva következhetett Viktória királynő. (George Hayter: Viktória királynő)

queen_victoria-by_george_hayter.jpg

Az itt olvasható apró írások szándékosan csak pár percet igényelnek - erre utal a blog neve is!

A sértő, személyeskedő és nem ide illő kommentek nem kerülnek megjelenésre!

 A blogban használt források listája 


A képzeletbeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

 DJP

 Csatlakozz a bloghoz és a Facebook-csoporthoz!