Tavaszváró saláta
2021. március 04. írta: VegaLife

Tavaszváró saláta

tavaszvaro_salata_finom.jpgVégre március van! Ez pedig azt jelenti hogy nem csak a madarak hangos csicsergését élvezhetjük, de a természet is zöldbe öltözik. Varázsoljunk tányérunkra is némi tavaszt ezzel a salátával. Testünk is várja már a melegebb időt, a több napsütést és a legtöbb embernél az egészségesebb ételeket, hiszen télen az étkezésünk is más. Ezt a salátát amolyan vacsoraként készítettem el, leginkább hűtőben pihenő maradékokból. Frissítően, üdítően hatott. 

A recept

Hozzávalók:

  • 3-4 maroknyi saláta levél vegyesen (római saláta - zöld és lila levelű, spenót, rukkola)
  • 1/2 uborka
  • 1/3 póréhagyma
  • 2 paprika
  • 1-2 szelet piritós kenyér felkockázva
  • növényi sajt (görög) vagy tofu

 

Elkészítés:

A salátaleveleket alaposan megmossuk, felaprítjuk (tépkedhetjük kézzel vagy felvághatjuk vágódeszkán késsel). Az uborkát megmossuk, felkockázzuk. A póréhagymát megmossuk, vékony karikákra vágjuk, paprikákat megmosás után szintén felaprítjuk. Egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a pirított kenyérkockákat és végén némi növényi sajtot vagy tofut aprítunk, szintén hozzákeverjük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr8516449202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása