Zöldborsó angolosan
2020. július 10. írta: VegaLife

Zöldborsó angolosan

zoldborso_angolosan_hejaban.jpgMíg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel.

A recept

Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 3-4 szál sárgarépa
  • 1-2 szál fehér répa
  • 2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • só vagy ételízesítő
  • rizs vagy tészta köretnek

 

Elkészítés:

A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük.

Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk.

Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.

zoldborso_angolosan.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegalife.blog.hu/api/trackback/id/tr7415905114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2020.07.10. 18:13:38

Ez nem cukorborsó, amit gyakran használnak a távol-keleti konyhákban?
sobors.hu/gasztro/mi-a-kulonbseg-zoldborso-cukorborso/

VegaLife 2020.07.10. 18:20:27

@Attilajukkaja: zöldborsó-cukorborsó, a cikk szerint 2 külön fajta. Ha a cukorborsó megnövekszik, zöldborsó lesz belöle, nem? :)
Itt, Angliában úgy is árulják kis csomagokban, hogy jól érett nagy szemek vannak benne. Az is cukorborsó lenne?
Lényegében igaz, hogy föként a keleti konyha használja. Most már én is. Salátába, fött ételbe is finom. :) A cikket köszönöm, biztos kevesen tudnak róla.

Attilajukkaja 2020.07.10. 18:43:38

@VegaLife:
"Ha a cukorborsó megnövekszik, zöldborsó lesz belöle, nem?"
Nem! :o) A valódi cukorborsó magjai soha nem nőnek meg. Az egy másik fajta zöldborsó. Ha már jól érett nagy szemek vannak benne, az a klasszikus zöldborsó, nem az, ami a képeden is látható. Aki szokott kínait, vietnámi vagy thai kajákat készíteni, az szerintem tudja a különbséget. És igen, én is nagyon szeretem. :o)

Attilajukkaja 2020.07.10. 19:04:38

Majd legközelebb nézd meg, mi van a borsóra írva: green pea vagy sugar pea.

VegaLife 2020.07.10. 19:06:02

@Attilajukkaja: piacon kosarban adjak nem feliratozva :) de ha boltban latom, megnezem. :) Minden esetre erdekes amit irtal! :)

Attilajukkaja 2020.07.11. 09:48:19

Köszönöm! :o)
Hát igen, a piacon, ha fel is van iratozva nálunk, az nem mindig pontos. A fenti belinkelt cikkben is írják, hogy néha cukorborsónak nevezik a sima zöldborsót is azt jelezve, hogy édes, zsenge borsóról van szó. Az angol kofák talán jobban tudják a különbséget. De nem is az elnevezés a lényeg, hanem, hogy ez a lapos cukorborsó soha nem fog nagy szemeket növeszteni, ilyen marad. A távol-keletiek szerintem azért szeretik, mert pálcikával is könnyű megfogni, és finom roppanósra készítik.
Nagymamám kertjében gyerekként amúgy én is rájártam a zöldborsóra, mert imádtam a friss zsenge szemeket nyersen. Meg a főzni való kukoricát is, amikor még olyan, hogy ha ráharapsz, folyik belőle a "tej". Szép emlékek. :o)

VegaLife 2020.07.11. 09:49:52

@Attilajukkaja: Hasonlo emlekeim vannak nekem is. Egyszer probald ki a zsenge aproszemu kukoricat fozes nelkul, ha meg nem probaltad! :)

Attilajukkaja 2020.07.11. 10:30:08

@VegaLife:
Éppen előbb írtam, hogy azt IS mennyire szerettem eszegetni. Nagymamám egyáltalán nem bánta, hogy dézsmálom a kertjét. :o)

VegaLife 2020.07.11. 10:33:47

@Attilajukkaja: nem volt teljesen egyertelmu hogy nyersen etted azt is, bar ujra olvasva inkabb az. Felnottkorban is erdemes nyersen enni amig lehet. :)

Attilajukkaja 2020.07.11. 10:58:03

@VegaLife:
Egyetértek, nem volt teljesen egyértelmű. Bocsi. Bár, ha megfőzöd a zsenge kukoricát, abból már nem folyik a "tej", csak nyersen. Ma már egyre ritkábban kapok a piacon ennyire zsengét. :o/
Azért írtam, hogy főzni való, mert a kukorica nagy részét nagymamám a tyúkok számára termesztette, aztán volt valamennyi főzni való (emberi fogyasztásra) és egy kevés pattogatni való is. Ő nevezte így: főzni való.
A zöldborsóról még az jut eszembe, hogy soha nem jutott volna eszembe karalábés zöldborsó főzeléket készíteni, de tavasszal megcsináltam, és nagyon finom lett. A te recepted alapján!

VegaLife 2020.07.11. 11:05:58

@Attilajukkaja: ugyanigy volt az en gyerekkoromban is. Orulok hogy ilyen helyen nyaraltam. Koszonom a pozitiv visszajelzeseket, kommenteket! Ritkasag a normalis hangnem. :)

VegaLife 2020.08.13. 09:04:42

@Attilajukkaja: megneztem! Az egyik aruhazlanc akciosan hirdeti a heten. Sugar snaps van rairva. :) Ami erdekes nev, hiszen nem utal nagyon a borsora, de a snap inkabb utalna arra, ahogy kinyitjuk, kipattintjuk a hejat. :) viszont a cukor reszeben igazad volt. :)
süti beállítások módosítása