Kinizsi hajdani mezővárosában sosem lehet unatkozni, s ezt tudták már őseink is: a ’30-as évek első felében ugyanis a mai (külső) halastónál épített strandon pihenték ki fáradalmaikat!

A „strandfürdő” létesítésének pontos időpontja a – egyelőre – a feledés homályába vész. A Csebi Pogány Péter és Borbás János által szerkesztett Nagyvázsony múltja képekben c. könyv alapján 1934-ben már bizonyosan hűsöltek a jegenyék árnyékában. A rá következő évben a bakonyi turistaforgalomról cikket író Pesti Napló is megemlíti, hogy Kinizsi hajdani mezővárosában strandfürdő is van. Egy, a fürdőt is említő turisztikai hirdetésből kitűnik, hogy Úrkúton van gróf Zichy Béla kőfejtője. A fonyódi Bélatelep alapítója és névadója 1928 nyarán hunyt el, utódja távoli rokona, gróf Zichy Pál lett. A hirdetés alapján arra is következtethetünk, hogy a strandfürdő még Zichy Béla korában, tehát legkésőbb 1928-ban létesült.

S milyen volt a vázsonyi strand? Ezt a minap Simon Lászlóné, Kardos Julianna (Juli néni) elbeszéléseiből tudtam meg. Egy nap, még kiskorában, a ’30-as évek első felében édesanyjával a Szérűskerti-dűlőbe mentek kapálni, mikor felharsant a cigányzene. Innen lehetett tudni, hogy Vázsonyban is megnyitották a strandszezont. A korabeli hirdetésekből tudni, hogy 33,33 m x 10,80 m-es medencével rendelkezett, melyben 100-220 cm-es víz volt, mely folyamatosan átfolyt. Egyesek szerint a víz „előmelegített” volt, de mivel forrásvíz táplálta, s az is folyamatosan átfolyt, így csak „az edzettek” mártóztak meg benne.

A strand és környezete karban volt tartva: a fürdőkabinokat szép virágos kert vette körül, mellettük pedig a képek alapján kis nádtetős épület alatt lehetett hűsölni. A strand üzemeltetője „Rózsafi bácsi” volt (talán az akkori községi pénztáros, Rózsafi József), mellette fürdőmesterként Simon László működött. A fiatalokat a Zichy-kastélyban lévő tanárnő, Erdélyi bácsi felesége tanította úszni. A korabeli szokásoknak megfelelően a lányok ritkán, s csak szüleikkel jártak le a strandra. A szorgos vázsonyiak sokszor csak „ráérősöknek” hívták a pancsolókat.

A nagyvázsonyi „beach” nem állt azonban sokáig. Egyesek szerint falát túl meredeken építették, s az hamar beomlott, így csak pár éven át tartott nyitva. Az bizonyos, hogy 1935 után már nem találni a stranddal kapcsolatos forrásokat, a visszaemlékezők szerint a háborút már nem érte meg a fürdő.

Ezúton meg is kérnék mindenkit, aki bármilyen történettel, képpel rendelkezik a vázsonyi strandfürdőről, kérem, jelezze! Ne hagyjuk, hogy a feledés homályába vesszen Nagyvázsony hajdani strandja!

Borbás János, Csebi Pogány Péter (szerkesztők): Nagyvázsony múltja képekben - Nagyvázsony, 2010 52-54. old

.

Pesti Napló 1935. április 19. (Arcanum adatbázisa)