Képzeljük el kisebb tengelytávval, légrugózás nélkül, négy hengerrel, nagyjából fele annyiért, és kész is a C-osztály beszámolója...

Túlzásnak tűnik? Nyilván az, de így is meglepően közel jár az igazsághoz a helyzet leírása. Még a menetpróba kapcsán is szó volt róla, hogy műszakilag mennyire elképesztően közel van egymáshoz a csúcsmodell és a legkisebb hátsókerekes Mercedes limuzin. A rövid vezetés alatt akkor is feltűnt, hogy komfortban ismét új távlatokat nyit a C-osztály a kategóriájában, az autóban helyet foglalók, beleértve a vezetőt is, ugyanazzal a színvonallal vannak körülajnározva, mint a S-osztály kabinjában. A kezelés logikája, a tablet elhelyezése és menüje, az ülések állítása, a kormány gombjai, lényegében minden lényeges eleme az "UX-nek" azonos, vagy közel azonos. Nem, nem úgy mint régen, hogy hasonlított, idézte a forma, a kezelés, az ülés és egyebek tekintetében a nagy testvért, de meg volt a respekt távolság..., nem, ez itt most tényleg teljesen egyező helyenként. Ez pedig le is írja, hogy milyen félelmetesen messze van a konkurensektől most az új C-osztály.

A színvonalban, tudásban egyre közelebb kerülő, egyre homogénebb autók korában ez egy igazi reveláció, tegyük hozzá gyorsan, hogy árban is új távlatokat nyit a Mercedes a kategóriában, ugyanakkor gyengén felszerelt kivitel lényegében nem is létezik már. 4 hengeresnél nagyobb motor sem.

Ez pedig kár. A 4 hengeres benzines Mercedesek sosem tudtam kompromisszum érzete nélkül, odaadóan szeretni. Kézi váltóval meg még értelmezni sem. A kettőt együtt meg egyszerűen nem ebbe a márkába valónak éltem meg. Nem voltak ezek rosszak, de kiemelkedőek sem. Ha pedig az autó többi része kiemelkedő, akkor annál fájóbb, bántóbb, zavaróbb, ha valami látványosan nem üti meg az általános szintet. Kipenderíti a balanszból a komplett élményt. Nos, ilyesmire itt nem kell számítani. A kézi váltó kérdése eleve fel sem merül. Egyáltalán nincs az autóhoz már, és senki nem is fog sírni utána. A tesztautó egy C300 volt, ami mild hibridként van szállítva, 258+20 lóerővel. A legerősebb, benzines, nem AMG modell. De négy henger, ahogy írtam, és ez a járáskultúrájának nem tesz jót. Nem zavaró, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe egyszer-kétszer a hét alatt, hogy duruzsolhatna ott még két dugattyú elől.

Nem 4matic, hanem sima hátsókerekes volt a tesztautó, meglepően eleven fenékkel, főleg kicsit nedvesebb útburkolat mellett. Bőven elég erős hajtáslánc, de nyilván sem hangulatában, sem jellegében nem a durvulásról szól egy ilyen autó, és éppen ezért az összkerék felárát okos beruházásnak gondolom ehhez a teljesítményhez.

A sokszor megénekelt szanatórium faktor itt is jelen van, a nyugalom belénk plántálását továbbra is professzionálisan űzik Stuttgartban. Vonulunk, ezzel is. Nem idegeskedünk, nem sietünk, nem tolakodunk, nem feszülünk. Megy az ülésmasszázs, komoly márkák ötvenmilliós listaárú limuzinjainak a hasonló vekengései megmosolyogtatóak a témában, de persze van élet enélkül is. Csend van, és boldogság. Visszavonulás. Már az indulás után beáll a megérkezettség érzés. A C esetében ráadásul nincs meg a drágább és másokat olykor irritáló irigységre sarkalló nagy autó üzenet. Szépen el lehet vele csorogni a forgalomban, de úgy sem nehéz helyezkedni, hogy ki legyen csikarva az az elismerő pillantás mástól, ha akarjuk. Egy dolog konstans: a folyamatos otthonosság érzet.

A vezető számára ehhez az érzethez mindenek előtt a fantasztikusan hangolt kormányzás ad hozzá. Azon is gondolkoztam a héten, hogy amikor írni fogok erről az autóról egy pár sort, akkor semmi másról nem fogok szót ejteni, csak erről, mert tökéletesen meg lehet ismerni ebből az egy tulajdonságából azt, hogy milyen karakterű autóval van dolgunk. Sehol máshol nem tudják ezt az érzetet ezzel a precízitással és ezen a skálán prezentálni.

Az első mozdulatnál érzed, hogy vattával bélelt, mégis tű pontos visszajelzést adó "műszerről" van szó. A tenyeredbe adja az irányítást, és azonnal tudod, hogy "súlyos" dolgok dőlnek el a kezedben, amit könnyedén kivitelez a rendszer. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzet az, amikor húzol egyet a kormányon, és a 10 centivel arrébb már az agyadba van vésve, hogy luxusautóban ülsz, és ez akkor is így lenne, ha vakon vezetnéd egy reptér flaszterén. Krémes, selymes, karamellás, de nem gejl. Hihetetlenül sokat hozzáad ez a grammra pontosan belőtt, finom ellenállású, arisztokratikus érzetű kormányzás. Vissza is hat, mert pontosan ez az a karakter, ami a fölényesség érzetét szuggerálja, és ami miatt magabiztos nyugalommal alakul ki az említett vonulás jelensége. Valószínűleg kicsit lenne csak rosszabb az élmény, ha nem dolgoztak volna vele érezhetően nagyon-nagyon sokat. De megérte, minden egyes mérnöki óra, amit erre fordítottak. Ettől lesz ugyanis luxus a luxus. Ezektől az élményektől alakul ki a kötődés, az autó szeretete a használójában.

Lehet, hogy a W206 lesz az utolsó "klasszikus" limuzin, amit a Mercedes a szegmensben indít. Méltó módon keretezné a sorozat történetét.