Válogatott okosságok

Volt idő, amikor magyar futballedzők szép számmal és meglehetős sikerrel dolgoztak Portugáliában. Nem egyszer fordult elő, hogy a bajnoki cím sorsa magyar trénerek „háziversenyén” dőlt el. Olyat is láttunk, hogy testvérek (Hertzka Lipót és Dezső) meccseltek egymással, ám az valószínűleg ritkaságszámba megy, hogy három fociedzőt találjunk egyazon családon belül, akik rivális csapatoknál működnek.

„Cherchez la femme!” – a francia szállóige örökérvényű igazságát támasztja alá a három tréner családi kapcsolódásának közös pontja. Puskás Margit életében meghatározónak bizonyultak a labdarúgással foglalkozó férfiak: édesapja, Puskás István, neves futballbíró, intéző; férje, Gencsi Dezső, egyszeres válogatott labdarúgó, majd edző; bátyja, ifj. Puskás István, intéző és edző; kedvese, Siska Mihály, legendás kapus, majd tréner. Gencsi, ifj. Puskás és Siska pályafutása Portugáliában találkozott egymással. 

Siska Mihály (jobbról a második), Biri János (jobbról a harmadik), Puskás Margit Portóban, a São Bento pályaudvaron, valószínűleg 1939-ben, mielőtt Biri Lisszabonba indul, hogy átvegye a Benfica irányítását (forrás: Miguel Braga, Gencsi Dezső unokája)

Gencsi Dezső

(1897. november 2., Budapest – 1977. április 8., Porto)

Az Építők Hajdú Táncegyüttese Portugáliában turnézott 1975 nyarán. Fellépésük Portóban is szép sikert aratott. A közönség soraiban egy idős magyar úr élénken figyelte az előadást és büszkén mondogatta közben barátainak, hogy igen, a magyarok éppen olyanok, ahogy az a színpadon látható. Bár hosszú ideje Portugáliában élt, mindig is magyarnak vallotta magát és nem vette fel a portugál állampolgárságot. A műsort követően beszédbe elegyedett az együttest kísérő egyik vezetővel:

­- Gencsi Dezső vagyok. Nem tetszik ismerni ezt a nevet?

- Sajnos, nem.

- Ötven évvel ezelőtt a magyar válogatottban futballoztam. Negyvenhat éve jöttem ki ide edzőnek. Azóta itt élek családommal együtt. Magyarok maradtunk. Hetvenhét éves vagyok, fáj a lábam. Csak bottal tudok járni, de haza akarok látogatni. Gondolom, nagy öröm és bánat lesz számomra újra látni ifjúkorom emlékeit, barátaimat, több esetben azonban már csak a sírjukat.

A VIII. kerületben, az egykori Óriás utcában, Gencsi Anna házicseléd fiaként 1897. november 2-án napvilágot látott Gencsi Dezső vélhetően a kerületben kezdett futballozni. 1911-ben Józsefvárosi AC játékosa volt, majd 1912 szeptemberében az Attila Sport Egylethez igazolt. Az első világháborút követően az első osztályba feljutott, majd onnan hamar kieső NSC csatársorának irányítója lett.

Ő volt az első a magyar labdarúgó-válogatott történetében, aki cserejátékosként, mérkőzés közben lépett pályára.  Nagyon fontos meccs volt. A magyar válogatott nemzetközi megmérettetéseken már egy bő éve képtelen volt diadalt aratni. A győzelemre éhes nemzeti tizenegy bizonyítani akart a Németország elleni budapesti találkozón, 1921. június 5-én. A csapat középcsatára, Orth György sérülten is vállalta a játékot, de jobb lába nem bírta a huszonnyolcadik percnél tovább a terhelést, kiállt. A játékvezető lefújta a mérkőzést, magához rendelte a két csapatkapitányt. Schlosser Imre bejelentette, hogy Orthot a Nemzeti SC (NSC) csatára, Gencsi Dezső pótolja, amit a német csapatkapitány, Adolf Jäger elfogadott, továbbindulhatott a játék. Ha hihetünk a Nemzeti Sport tudósítójának, Gencsi bemutatkozása álomszerűre sikerült: beállását követően szinte azonnal gólpasszt adott a válogatott újoncának, Guttmann Bélának. Más forrás szerint a támadásban ugyan részt vett Gencsi, ám a labda végül egy német játékosról pattant Guttmann elé. Így vagy úgy, a másodosztályban szereplő NSC-ből a válogatottba hívott Gencsi tisztességesen helytállt a 3:0 arányú magyar győzelemmel végződött mérkőzésen. (Érdekes, hogy a sors különös játéka folytán a pályát elhagyó Orth és a helyére érkező Gencsi élete később egyaránt Portóban ért véget.)

A válogatottbeli szereplés nyilvánvalóan kitűnő ajánlólevél volt, ha egy magyar labdarúgó külföldre akart szerződni. Gencsi nem is habozott sokat, a magyar-német meccs után pár hónappal, 1921 szeptemberében Németországba igazolt, az FC Saarbrücken csapatához.

Gencsi Dezső feleségével, Puskás Margittal és kislányukkal, Marthaval (forrás: Miguel Braga, Gencsi Dezső unokája)

A francia határ mellett elhelyezkedő városból 1923 elején továbbállt immár francia területre és az SC Red Star játékosaként folytatta pályafutását Strasbourgban. Részt vett a Coupe de France küzdelmeiben. 1923 szeptemberében hazalátogatott, felmerült, hogy esetleg visszatér egykori klubjához, az NSC-hez. Mindenkit lenyűgözött, mennyit fejlődött külföldön két esztendő alatt. Jóval erősebb, technikásabb lett és művészi szintre fejlesztette fejjátékát, amely korábban is védjegye volt. Figyelmébe ajánlották Kiss Gyula szövetségi kapitánynak.

Mégsem maradt itthon, visszatért Franciaországba. 1924-ben bekerült az elzászi ligaválogatottba. Júniusban játszott a francia Nyugati Liga legjobbjai ellen, majd csapata azzal az egyiptomi válogatottal mérkőzött, amely pár héttel korábban meglepetésre 3-0-ra verte Magyarország együttesét a párizsi olimpián. Az egyiptomiak Strasbourgban is győztek. A magyar csatár nevét mindenesetre megjegyezte félelmetes hátvédjük, Szálem, aki a találkozót követő héten, Bécsben felidézte, hogy volt az elzászi csapatban egy budapesti játékos, bizonyos Gencsi Dezső.

1925-ben Gencsi visszatért Németországba, Hamburgba költözött. Márciusban elkezdett dolgozni egy helyi gyárban és csatlakozott az FC Union 03 Altona csapatához, amelynek ekkor Kertész Gyula volt a trénere. Két honfitársa is erősítette a német klubot: a korábban szintén az NSC-ben játszó Künsztler József és a kitűnő válogatott labdarúgó, Hirzer (Híres) Ferenc. A német szövetségtől azonban Gencsi mindhiába várta a játékengedélyt, jobb híján az NSC Németországban nyári túrán járó együttesét erősítette, majd a tétlenséget megunva továbbállt Olaszországba.  

A kis észak-olaszországi település, Tortona futballcsapata, a Derthona FBC éppen kiesett az első osztály B csoportjából és vezetői azt remélték, hogy a játékos-edzőnek szerződtetett Gencsi segítségével a klub visszatérhet majd az élvonalba. A legjobb tizenhat olasz csapat közé végül a Derthona nem tudta beverekedni magát, Gencsi klubot váltott, 1926 nyarán a Genoa CFC együtteséhez igazolt.

A Nemzeti Sport hamarosan arról tudósított, hogy „a finom technikájú Gencsi” Genovában „a közönség kedvence.” A „Griffek” színeiben összesen kilenc mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett. A szezon során egy erős ínhúzódás miatt egy ideig nem tudott klubja rendelkezésére állni. A Genoa az 1926/27-es bajnokság negyedik helyén zárt.

Gencsi Dezső a Genoa színeiben Juventus elleni meccsen, 1926. december 5-én (forrás)

1926 augusztusában Olaszországban olyan szabályozást vezettek be (Carta di Viareggio), amely csapatonként maximum két külföldi játékos szerződtetését tette lehetővé, közülük mérkőzésenként egy léphetett pályára. Ugyanebben az évben Magyarországon elindult az első profi bajnokság. Sokan hazatértek Olaszországból, köztük Gencsi is. A korabeli sportsajtó szerint nem az itáliai korlátozások, hanem „családi viszonyaiban beállott változások következtében” volt kénytelen visszatérni Budapestre. Tény, hogy 1926 decemberében - még Genovában – gyermeke született, sorrendben a második. A Genoa ugyanakkor igen nehezen eresztette el. A Magyarországra visszatért játékosok közül egyedül Gencsihez ragaszkodott klubja, az olasz szövetség kiadatási engedélyére várnia kellett.

Bár Gencsi korábban tárgyalt a középcsatár-hiánnyal küszködő MTK-val, a Ferencvárosnál pedig próbajátékon vett részt, végül régi egyesületénél, a Nemzetinél kötött ki. Az első osztályban szereplő csapat éppen a kiesés szélén állt, az is felmerült, hogy Gencsi edzői szerepkörben is hasznára válhatna a klubnak. Az NSC-nél csupán pár hónapot töltött, 1927 júniusában már eladási listán találjuk a nevét. A másodosztályba, a Somogy FC-hez igazolt, de hamar szerződést bontott, mert a klub nem tudta fizetni, jelentős összeggel tartozott neki. Játszott még egy darabig az Órások csapatában, de a korábban komolyabb egyesületekben szerepelt Gencsinek szokatlan volt új környezete, nehezen találta a helyét, nem volt már fiatal, sérülés is hátráltatta. Elbúcsúzott az aktív játéktól, 1929-ben pedig Magyarországtól is.

A Portótól északra elhelyezkedő portugál város, Viana do Castelo focicsapata Gencsi Dezső személyében magyar edzőt szerződtetett 1929 áprilisában. Az egyik legrégibb portugál futballklubnak Gencsi irányításával sem sikerült azonban az első körből továbbjutnia a kuparendszerű bajnokságban (Campeonato de Portugal); 1930-ban a Salgueiros, 1931-ben a Szabó József által vezetett FC Porto verte ki a gárdát a további küzdelmekből.

Gencsi Dezső 1929. április 16-án lett a portugál Sport Clube Vianense trénere (forrás)

A 7-0 arányú vereséget követően Gencsi távozott Viana do Castelo-ból és Lisszabontól délre költözött, az FC Setúbal együttesével írt alá 1 éves szerződést. Setúbalban Gencsi fizetéskiegészítésként az edzősködés mellett külkereskedelemmel is megpróbálkozott, halkonzerv- és parafaexporthoz keresett magyarországi importőröket, hirdetései megjelentek itthon a Pesti Naplóban. 

1933 februárjában a Portóba látogató magyar profiválogatottat kísérte a városban és Portugáliában dolgozó magyar edzőkollégái (Jeny Rudolf – Sporting, Szabó József – Porto) társaságában tekintette meg a 8-4-es magyar győzelemmel végződött FC Porto – Magyar profiválogatott meccset, majd utána megjegyezte, hogy a magyar csapat jól játszott, de a portóiak kapusa, Siska Mihály „erősen benne volt egy-két gólban”. Ezt a Siskát egyébként istenítő Porto-szurkolók is így látták…

1933 karácsonyát együtt ünnepelték a Portugáliában működő magyar edzők és játékosok (Szabó József, Siska Mihály, Nyúl Ferenc, Puskás István, Farkas Jenő és Gencsi Dezső), zongorakísérettel énekelték a himnuszt és zengtek magyar nótákat. Valószínűleg Gencsi felesége, Margit vagy sógora, Puskás István zongorázott.

1934-ben Gencsi a portói régióban kapott munkát, a Leixões, majd az Académico edzéseit vezette, az is szóba került, hogy visszatér Viana do Casteloba, a leköszönő Nyúl Ferenc helyére. Kis kitérő következett Spanyolországba, az 1935/36-os idényben másodosztályban szereplő galíciai Deportivo de la Coruña edzői posztját töltötte be, de a spanyol polgárháború kirobbanása miatt vissza kellett térnie Portóba, újra a Leixões-hez került.

A 1930-as évek végefelé magánéleti és szakmai téren is kihívásokkal szembesült. Gencsi Dezső és felesége, Margit útjai különváltak. Hivatalosan ugyan soha nem váltak el, de Margit az FC Porto csapatával ekkoriban két bajnoki címet nyerő Siska Mihályhoz költözött és vele maradt annak 1947-ben bekövetkezett, korai haláláig.

Siska Mihály, az FC Porto legendás kapusa, majd edzője (forrás: Miguel Braga, Gencsi Dezső unokája)

A labdarúgóedzői munka mellett Gencsi kereskedelmi vállalkozásából igyekezett biztosítani megélhetését, képviseleti irodát működtetett Portóban. „Széleskörű összeköttetéssel” rendelkező cége, a Conceição & Gencsi, „magyarországi ipari gyártmányok és kereskedelmi cikkek egész Portugália területén való elhelyezésére” is vállalkozott 1938-ban.

Az 1946/47-es idényben a Famalicão edzője volt. A bajnokságban az utolsó előtti helyen végeztek és kiestek az élvonalból. (Csapatában játszott egyébként Szabó János, aki később szintén edzői karriert futott be Portugáliában.) 1949-ben az első osztályba feljutó Académica de Coimbra szerződtette. Az együttes hetedik helyen zárt a bajnokságban. Az Académica szurkolói számára különösen emlékezetes maradt az 1950. április 30-án játszott mérkőzés, amelyen Gencsi irányításával úgy verték 6-0-ra a Setúbal csapatát, hogy öt perc alatt négy gólt sikerült szerezniük.

Edzői pályafutásának csúcsára Gencsi az FC Porto együttesével ért fel. 1950 novemberében a klub szakított a mindössze két hónappal korábban szerződtetett Anton Vogellel, helyét Gencsi vette át. A következő hét hónap alatt, szerződésének lejártáig, Gencsi kitűnő munkát végzett. A portói „Sárkányok” szárnyaltak – többek között az örök rivális Sportingot és Benficát is verve - a bajnokságot a második helyen fejezték be, ami tíz évvel korábban fordult elő utoljára.

Az FC Porto múzeumában, a klub egykori trénereit bemutató hallhatatlanok csarnokában Gencsi Dezsőt is megtaláljuk (fotó: Gyükeri Mercédesz)

Az ötvenes-hatvanas években időnként érkeztek hírek még róla Magyarországra. 1956 júniusában csalódást keltett benne, hogy a Sebes Gusztáv által utolsó ízben irányított magyar válogatott gyenge támadójátékot produkált a Portugália elleni, döntetlennel végződött lisszaboni mérkőzésen. 1961-ben összejárt Orth Györggyel, amikor a legendás labdarúgó az FC Porto-nál edzősködött és persze ott volt Portóban a temetésén is. Ő mesélte utána az ekkor éppen Lisszabonban dolgozó Guttmann Bélának, hogy Orth olyan volt a ravatalon, mintha élne. 1966 decemberében a Győri ETO együttese Portugáliában járt, az SC Braga csapatával találkozott a Kupagyőztesek Európa-kupájában. A győriek tolmácsa, kísérője Gencsi volt, aki a portói repülőtéren könnyes szemekkel, honvággyal telve búcsúzott a csapattól.

A Portugáliában működött magyar származású labdarúgó-edzők közül Biri János, Szabó József, Fábián József és Gencsi Dezső töltötte a legtöbb időt luzitán földön, utóbbi majdnem negyvennyolc évet. 1977. április 8-án hunyt el Portóban. Az FC Porto számos legendás labdarúgójához, futballedzőjéhez hasonlóan – ahogy Siska Mihály - ő is az Agramonte temetőben lelt örök nyugalomra.

Puskás István (1902. augusztus 30., Budapest – 1992)

Gencsi Dezsőnek és feleségének, Margitnak gyaníthatóan szerepe volt abban, hogy Margit bátyja, Puskás István Portugáliába költözzön 1932-ben. Gencsi szépen előkészítette a terepet, munkát talált sógorának, aki őt váltva a kispadon lett a guimarães-i Vitória SC edzője. Puskás csapata hamar sikert ért el, története során első ízben megnyerte a kerületi bajnokságot. Az elért eredmény ellenére Puskás nem örvendett nagy megbecsülésnek a Vitória-nál, kezdettől bizalmatlan légkör vette körül. Egy portugál blogbejegyzés szerint a klubnál arra gyanakodtak, hogy szélhámos, mivel tudása messze elmaradt attól, amit hirdetett magáról. Eredetileg játékos-edzőnek érkezett a Vitória SC-hez, azt állítva, hogy a Ferencvárosban futballozott és komoly edzői tapasztalatokkal rendelkezik. Hamar kiderült azonban, hogy mind erőnlét, mind labdaművészet tekintetében messze gyengébbnek bizonyul a Vitória játékosainál, erősen kilóg közülük. Így azután meccsen játékosként soha nem húzhatta magára a Vitória mezét, ugyanakkor tréneri ténykedését sem találták meggyőzőnek. Egy FC Porto elleni mérkőzés alkalmával Puskás honfitársa, később családtagja, a portói „Sárkányok” nagy tekintélynek örvendő kapusa, Siska Mihály állítólag egyenesen azt állította, hogy Puskás egyszerű kalandor, akinek soha nem volt magas szintű kapcsolata a labdarúgással.

A Vitória SC csapata, amely az 1933/34-es idényben kerületi bajnokságot nyert. A képen az álló sor jobb szélén az edző, Puskás Isván (forrás)

Siskának minden bizonnyal igaza volt Puskás labdarúgó-tudását illetően, ám azt hozzá kell tennünk, hogy igen korán elköteleződött a futball iránt, édesapja nyomdokait követve. Idősebb Puskás István a Typographia SC lelke, intézője volt, majd neves játékvezetővé emelkedett. Különböző pozíciókat töltött be a Budapesti Atlétikai Klubban (BAK). Fia, ifjabb Puskás István a klub ifjúsági csapatában futballozott. Valószínűleg apjának is köszönhetően, mindössze tizennyolc évesen ő lett „a legfiatalabb intéző”, az ifi csapat kapitánya és ügyeik intézője. 1920 decemberében azonban egy évre felfüggesztették tisztségéből, mert kiderült, hogy álnéven szerepeltetett a BAK-ban más egyesületektől szerzett játékosokat. Saját állítása szerint játszott még a Magyar Atlétikai Clubban, később Csehszlovákiában, Németországban és Olaszországban. Portugáliában a Vitória-nál esküdözött, hogy külföldön már két együttest is bajnoki címhez segített.

Akárhogy is volt, Guimarãesben meglehetősen nagy ellenszélben kellett dolgoznia. A heti három edzést erőltető, furcsa újításokat bevezető tréner nem lehetett népszerű a munkájuk mellett tisztán amatőr alapon focizó játékosok között. 1934 végén elbocsátották állásából a klub számára amúgy is túl nagy kiadást jelentő magyar edzőt. Továbbiakban a Leixões együttesénél talált munkát, talán az SC Beira-Mar is alkalmazta, majd az 1937/38-as idényben az Académica de Coimbra edzéseit irányította. Az élvonalbeli bajnokságban szereplő nyolc klub közül ekkor hat magyar trénert alkalmazott, az Académica a hatodik helyen végzett. Az egyesület rövidesen meghívást kapott Afrikába és a túracsapatot kísérő Puskást 1939 elején Mozambikban leszerződtette a Club Desportivo de Lourenço Marques. Ő volt az első magyar futballedző a fekete földrész déli felén.

Puskás István Mozambikban a Club Desportivo Lourenço Marques csapatának edzője, a kép bal szélén (forrás: Képes Sport, 1940. április 30.)

1940 tavaszán hazatért Magyarországra, mert felesége trópusi lázat kapott. Előadást tartott az MLSz-ben a dél-afrikai térség sportéletéről, személyes élményeiről és az volt a terve, hogy a magyar válogatott vagy egy élvonalbeli magyar csapat számára több hónapos portyát szervez Afrikába.

Puskás hét éves portugáliai és egy éves afrikai tartózkodása alatt egyúttal sportújságíró is volt, a Sporthírlap és a Nemzeti Sport tudósítójaként a harmincas években előszeretettel számolt be a portugál futballélet - elsősorban magyar vonatkozású - eseményeiről. Elsőként írt afrikai származású portugál gólgyárosokról (Guilherme Espírito Santo, Fernando Peyroteo) és korán felhívta magyar klubok figyelmét az afrikai kontinensen található „tüneményes képességű futballtehetségekre”.

A második világháborút követően kisebb csapatoknál helyezkedett el Magyarországon. Az ötvenes évek közepén az Ikarus gyárban dolgozott és a vállalat focicsapatának intézője lett. (Érdekesség, hogy az Ikarus edzéseit pedig Jeny Rudolf vezette, aki Puskással egyidőben szintén dolgozott Portugáliában. Az Académica de Coimbra-hoz egy évvel Jenyt követve szerződött edzőnek Puskás.)

Puskás István itthon mindvégig igyekezett megőrizni a kapcsolatot a portugál labdarúgással. Olykor-olykor színre lépett, ha portugál klubok Magyarországra látogattak. 1960 novemberének utolsó napján a Margitszigeti Nagyszálló liftjénél ölelgette a BEK visszavágóra érkezett, szobájába igyekvő Mário Coluna-t, a Benfica és a portugál válogatott Mozambikban született csodálatos balösszekötőjét és felemlegette neki, hogy hajdanán Coluna egykori egyesületének, a Club Desportivo-nak volt edzője. 1966 szeptemberében Budapestre érkezett a Sporting CP technikai stábjának egy tagja, hogy megfigyelje a BEK ellenfél Vasas játékát. Puskás kísérte, segített tolmácsolni. A népszerű portugál sportújság, az „A Bola” levelezője volt, állítólag írásai is megjelentek a lapban. 1972 tavaszán „Pusi bácsi” nyugdíjba vonult az Ikarus számviteli főosztályáról, de pár évig még lelkesen írogatott labdarúgásról a vállalati újságba. 1992-ben hunyt el.

Puskás István

A Gencsi-Puskás család leszármazottai ma Portugáliában, Magyarországon és Brazíliában élnek. (A tengerentúlra Puskás István és Margit húga, Gizella révén kerültek. Gizella első férje Giorgio Santelli, olimpiai bajnok vívó, a Magyarországon dolgozó legendás vívómester, Italo Santelli fia volt, második férje, 1931 és 1946 között, Magyar Sándor óceánrepülő, a Justice for Hungary repülőgép navigátora. Gizella válásuk után vándorolt ki Brazíliába.) Gencsi Dezső négy Portugáliában élő unokájának egyike Miguel Braga, elismert jazz-zongorista, zeneszerző, zenei producer, akinek ezúton szeretném megköszönni a Gencsi- Puskás-Siska családi kapcsolódásra rávilágító információkat és a fotókat. Miguel Braga legutóbbi albumának egyik szerzeménye, a Hungarikum, a magyar gyökerek, édesanyja, a 93 éves korában elhunyt Gencsi Martha előtti tisztelgés.