145 évvel ezelőtt, 1875. augusztus 12-én született Csörgey Titusz, ornitológus, festőművész. Csörgey a Sopron vármegyei Nezsideren látta meg a napvilágot, iskoláit Dunaszerdahelyen és Pozsonyban végezte, majd Sopronba került, ahol a bencés gimnáziumban megismerkedett Fászl Istvánnal. Azzal a Fászl Istvánnal, aki Chernel Istvánt is tanította, és aki a kezdetekben mentorálta Chernelt is. Fászl Csörgeyben is meglátta a madarak és a természet iránti vonzalmat, amit lángra lobbantott azzal, hogy magával vitte őt fertői útjaira. Az ifjú korában a Fertőn töltött madarász-vadász kirándulások azonban nem csak egy életen át tartó szenvedélyes elkötelezettséget adtak Csörgey számára a természet iránt, de sajnos az ekkor történt rendszeres áthűlései miatt kézujjait reumás bántalmak gyötörték a későbbiekben. Ez pedig egy festőművész esetében egyáltalán nem elhanyagolható körülmény. Az Aqulia folyóiratban, 1962-ban megjelent, Vertse Albert által írt nekrológjából azt is meg tudhatjuk, hogy a korabeli természettudósokhoz hasonlóan Csörgey is vadászott, sőt egy szilveszter esti récevadászat alkalmával még a jég is beszakadt alatta.
Ezeket a természet közelében töltött soproni diákéveket felváltotta a pesti élet, mikor egyetemi tanulmányait megkezdete 1894-ben a budapesti tudományegyetemen. Tanulmányait végül másodéves korában félbehagyta, mivel korábbi tanára és mentora, Fászl ajánlásával gyakornoki állást kapott a Magyar Ornitológiái Központban. Itt mind szakmai tudását, mind művészi képességeit fejleszthette, kibontakoztathatta. Sok mesterségbeli fogást tanult a Központ akkori illusztrátorától Nécsey Istvántól, aki Chernel könyvét (Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre) illusztrálta. Nécsey később távozik az Ornithológiai központtól, így Csörgey gyakornokból illusztrátorrá lépett elő. Ez annak is köszönhető, hogy Csörgey nem pusztán tehetséges művész volt, de megfelelt azoknak a kívánalmaknak, melyeket Herman Ottó egy jó madárillusztrátor számára meghatározott. Ezek közt szerepelt az is, hogy a rajzolónak a madár sajátos természetét - nemcsak alakját - kell megörökítenie. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy a festő, rajzoló ne a kitömött példányt ábrázolja, hanem az élőt: „mert mind azt, a mi a tárgyon élő állapotban szín és alak szerint jellemző, s le nem írható, biztosíthatja, vázlatával emlékezőtehetségét bármikor fölfrissítheti; a formáknak s a színeknek igazi ismerete rásegíti a pontosabb leírásra.”
Csörgey pedig ennek igazán mesterévé vált a Fertőn töltött évek során. Vertse Albert írásából tudhatjuk, hogy az volt Csörgey módszere a preparátumok készítése során, hogy a frissen lőtt madárról, azon melegében, a helyszínen vázlatot készített, a test természetes hajlatairól, a tollazat elrendeződéséről. E rajzok alapján készítette azután élethűségükben tökéletes preparátumait. Elsősorban az élő madarakat rajzolta kirándulásain (pont úgy, ahogy később Herman Ottó is ezt várta egy madárillusztrátortól). Távcsövön figyelte a madarak mozgását, testtartását s az elkapott, jellemző mozdulatokat a mindig magával hordott vázlatkönyvében rögzítette. Ez volt egyik titka képei természethűségének.
1901-ben jelent meg Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című munkája, melynek előszavában már az alábbiakat olvashatjuk: „A madárképeket egy derék magyar ifjú, Csörgey Titusz, mellettem készítette. Benne elevenen lüktet a természet iránti szeretet és ezt képeiben is ki tudta mondani.”
1903-tól a már említett Aquila is az ő illusztrációival jelenik meg, illetve készül már az 1904-ben megjelent vaskos könyve: Madártani töredékek Petényi J. Salamon irataiból címmel. Életének egyik fő műve ez a könyv volt. A munka nagyságát jól jellemzi az, hogy Petényi gyakran csak kis fecniken hátrahagyott feljegyzései is rendszerezve kerültek a kiadványba. Rendkívüli értéket mentett meg ezáltal. Csörgey szerénységére jellemző, hogy e nagy munka miatt tanulmányait is félbeszakította.
Közben tudományos munkássága a Központ átszervezésével a gyakorlati madárvédelem felé fordul. 1906-ban jelent meg Útmutató a mesterséges fészekodvak alkalmazásához című könyve, amiben 21 képet közölt. A könyv népszerűségét jól mutatja, hogy több kiadást is megért (1913-tól Madárvédelem a kertben címen jelenik meg), sőt lefordították és kiadták németül is. Nemzetközileg is elismert művész és ornitológus volt, holland és olasz madárvédő egyesületek számára is készített illusztrációkat.
Művészi pályája azonban sajnos túl korán, 1912-ben megszakad. A már említett ujjait érintő reumás betegség annyira elhatalmasodik rajta, hogy nem tud már tovább festeni.
Szakmailag azonban ettől még rendkívül aktív marad. Herman Ottó halála után (1914) rá hárul az Ornithológiai Központ operatív vezetése. Bár Herman utódja Chernel lesz, de mivel ő Kőszegen él a tudományos irányításon túl a napi teendők intézésében, irányításában nem tud olyan mértékben részt venni, mint az igazgató-helyettes Csörgey. Chernel halála után (1922) Csörgey válik a Központ igazgatójává. Feladata nem könnyű, hiszen az I. világháború utáni nehéz gazdasági helyzetben kell helyt állnia. Emellett reumatikus betegsége is egyre jobban elhatalmasodik rajta, tovább nehezítve a munkát. Ám mindezek mellett Csörgey legjobb tudása és képessége szerint vezeti az Ornithológiai Központot egészen 1935-ös nyugdíjba vonulásáig.
Visszavonulása után a Balatonhoz, Ábrahámhegyre költözik, szabadidejét horgászattal, kertészkedéssel töltötte. Szeretett intézetének 1945-ben történt tragikus pusztulása (amikor legszebb madárképeinek eredeti példányai is elpusztultak) nagy lelki megrázkódtatást jelent számára. Évekig nem hallatott magáról, később azonban az újjáéledő intézet sorsa mind jobban érdekelte. Bár hallását az utolsó években csaknem teljesen elvesztette, szelleme, érdeklődése friss maradt. 1961. december elején a feleségével együtt, akin szívgyengeség jelei mutatkoztak, a tapolcai kórházba került; ő maga fizikai leromlottsága, kimerültsége miatt szorult ápolásra. December 15-én hunyt el, egy héttel felesége halála után, akinek halálát – kíméletből – eltitkolták előtte.
Ábrahámhegyi házában a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság halála után emlékmúzeumot rendezett be.
Izsákné Simon Adrienn
