Forró Katalin - A váci Duna-korzó története

A múlt század végi gazdasági fellendülés hatása a városképek átalakulásában is megmutatkozott. A tervszerű városfejlesztés jegyében sorra épültek a megváltozott igényeket kiszolgáló épületek, épületegyüttesek. A korszak egyik jellegzetessége volt monarchia szerte a korzók kiépítése. Mintája a 19. század derekán népszerűvé vált bécsi korzó volt.

korzo1.png
A korzó - korabeli magyar nevével: sétatér - a városnak az a területe - utcája, tere -, ahol bizonyos időszakokban a városi polgárok pihennek, sétálnak, "társadalmi életet élnek”. A korzókat övező középületek, boltok, vendéglők, színházak, orfeumok eleve biztosították az utca forgalmát, de a korzó nem feltétlenül a városok legforgalmasabb, gazdasági szempontból legjelentősebb pontján épült ki. Szerepe kettős volt: egyrészt a polgár megnövekedett szabadidejének eltöltését szolgálta, másrészt a társadalmi-társasági élet sajátos színterét jelentette. A korzón megjelent mindenki, aki csak számított. A polgár, aki nem vitt "nagy házat”, itt is találkozhatott ismerőseivel, sőt akár "üzleti tárgyalásokat” is lebonyolíthatott. A kíváncsi hölgyek elleshették a legújabb divatot is tehetősebb társaiktól. A korzónak is kialakult az etikettje. Természetesen! nem ugyanott korzózott a társadalmi dáma és cselédje, más volt a budapesti Duna-korzó és a ligeti cselédkorzó közönsége. Volt délutáni és esti korzó is. Mást illett viselni, s másként kellett viselkedni a délutáni korzózás közben, mint este, színházba, vigadóba igyekezvén. A század végén épültek ki a vidéki városok korzói is.
Talán a legszebb közülük a váci volt, nem csupán a Duna-part csodálatos panorámája, hanem építészeti, térkialakítási tervének következetes megvalósítása miatt is.
Vác a múlt század végére emelkedett ki a poros kisvárosok közül, s lett pezsgő gazdasági-kulturális életet élő várossá. A városvezetés iparpártoló politikájának hála nemcsak a filoxérapusztításon sikerült felülemelkedni, hanem a fejlődés útjára is léphettek. Az iparvállalatok felszívták a munkaerőfelesleget, fellendült a forgalom, nőttek a város bevételei. Megerősödtek a civil szervezetek, s a rendszeresen megjelenő helyi sajtó minden fontos helyi és környékbeli eseményről tudósította az olvasó közönséget. A városi beruházásokból egyre többet fordíthattak Vác csinosítására - így a városatyák tervbe vették a váciak pihenését szolgáló korzó kiépítését is. A megfelelő helyszínnek a Duna-part bizonyult.
A város életében a Duna meghatározó szerepet játszott. Már 1843-ban a Honderű Vidéki futár rovatában Halászy József a váci Duna-partról írva kifejtette, hogy a legszebb sétányt lehetne kialakítani a gőzhajó kikötőjénél, ahol egy kis darabon kőfal védi a partot és ritkás eperfasor díszíti. A szerző a Migazzi püspök által kiépített part szépségében gyönyörködve megjegyezte, hogy sajnos a tímármesterség bűze elijeszti a városba érkező idegent. A Duna azonban nemcsak áldás, hanem átok is volt. Az árvizek a várost sem kímélték, 1876-ban a víz elmosta a rakpartot. A védekezés, a védőgátak, töltések kiépítése országszerte a 19. század végi árvizek következménye.

vacz.png

A tervbe vett váci korzó nem csupán a sétány, hanem a védőgát szerepét is betöltötte volna. Az 1888-as általános utcanévadáskor a Duna-sor Esterházy és Petróczy utcák által határolt szakaszát - amely párhuzamos a belvárossal - Mária Terézia rakpartnak nevezték el, emlékeztetve a váciakat a királynő 1764-es látogatására. A rakpart rendezésekor először — árvízvédelmi szempontokat szem előtt tartva - a dunai kőfalat erősítették meg.

A régi, elöregedett eperfákat, akácfákat kivágták, hogy később nemesebb - platán, gesztenye - fákkal pótolhassák. A kő támfalat vaskerítéssel szándékoztak szegélyezni. Ennek ára azonban nagyon megterhelte volna a város kasszáját, ezért más megoldást kellett találni. 1890 októberében Gajáry Géza polgármester azt javasolta, hogy vásárolják meg a budapesti Duna védfalon - az épülő országház előtt - felszedett vaskorlátot. A képviselő-testület örömmel megszavazta az előterjesztést, s alig három héten belül, november 9-én már arról tudósítottak a helyi lapok, hogy a ” Földművelésügyi- m. kir. Miniszter úr ő Excellentiája ... a 260 m hosszú vaskorlátot - közérdekre való tekintettel — Vácz város részére, az ottani Duna parton épített kőfalon leendő felállítás czéljáhól... ingyen átengedi”. A várost csak az elszállítási költségek terhelték.
A korzó lezárását északon Nepumuki Szent János barokk szobra - amely egykor Migazzi püspök hídját díszítette - délen a kor divatját reprezentáló öntöttvas Zenepavilon alkotta. A korzózás térzenével a váciak kedvelt hétvégi szórakozásává vált ezután. A korzó határolta Duna-szakasz a fürdőnek és a hajóállomásnak adott helyet. A vasút a gyakran Pestre utazó közönséget elhódította, a gőzhajó a század végén már csak naponta kétszer kötött ki a városban, s utasai között több volt a kiránduló, mint a piacozó. A városba érkezőket azonban már nem a tímárműhelyek bűze, hanem a hangulatos dunai sétány fogadta. Hamar felfedezték a forgalmas korzóban az üzleti lehetőséget: Kulcsár Gizella fényképész műtermet nyitott a rakparton, s megjelent az első, a szezonra Olaszországból idetelepedett mozgó fagylaltárus is.

vj_1.png

Csinos villák épültek a korzó mentén - emelve az utca szépségét és egy szecessziós stílusú középület, helyet adva a Váci Járási Főszolgabíróság hivatalának.
1932-ben a Zenepavilon a püspöki palota kerítésének sarokbástyájáról mai helyére került. Megbontva a korzó vaskerítését, az országzászlót is itt állították fel. Az 1940-es jeges ár erősen megrongálta a vaskorlátot. A hetvenes években a Duna-part feltöltésével a sétaút és a Duna között parkot alakítottak ki.
A régi fotók, képeslapok azonban megőrizték számunkra a váci korzó egykori képét, ahol az árnyas platánok alatt malomkerék kalapjukban, napernyőik árnyékában sétálgatva múlatták az időt dédanyáink.

Váci Híd 2000