Hello Zemplén!

2020. szeptember 24. 06:00 - Laurik Szilvia

Mesebeli várak és lenyűgöző panorámák vonzásában

Az idei, nyári vakációnkat az augusztusi tikkasztó hőségben, szúnyoginvázióban, karunkon egy majdnem kétévessel a Zempléni-hegységben és annak környékén töltöttük el. Valamiért amúgy nekem évekkel ezelőtt "beakadt" egy augusztus elejei időzítés a bakancslistás túraterveim megvalósítására, és hiába a sok múltbéli (nem feltétlen csak pozitív) tapasztalat, tántoríthatatlan vagyok a dátumot illetően. Talán azért van ez így, mert próbálok biztosra menni, napsütést választva az esős, borongós idő helyett. Remélem azonban, hogy a mostani tapasztalataim már tényleg eléggé meghatározóak lesznek ahhoz, hogy jövőre kétszer is átgondoljam azt, hogy egy adott hónapban (gyerekkel a hátamon) milyen túrát és utazást választok.

Nem véletlenül vártam tehát több, mint egy hónapot ezzel a bejegyzéssel, mert minden élményt összevetve, azt kell, hogy mondjam: most lenne a legideálisabb idő egy zempléni, túrákkal teletűzdelt hosszú hétvége eltöltésére. A vénasszonyok nyarának napsugarai még melengetnek, de már nem égetnek. A napnyugta pedig még elég későn van ahhoz, hogy akár egész nap a természetben időzzünk el. A táj lenyűgöző, már aranyba hajló, és a vidék annyi programlehetőséget kínál, hogy egy lélegzetvételre szinte lehetetlen is bejárni az összes vágyott úti célt.

Bevallom, amúgy minket most a hosszú túrák helyett, inkább az extrémebb kalandok érdekeltek. Tervünk az volt, hogy végre kipróbáljuk a Megyer-hegyi Tengerszem (viszonylag új) via ferrata útjait, majd az ahhoz közel eső kalandparkban egyik hegyről a másikra átcsúszunk egy drótkötélen, és a köztes időben pedig túrázunk valahol.

Lelkesek voltunk, így kislányom mellé az autóba anyukámat is beültettük (mint a legdrágább és egyetlen bébiszitterünket), és komolyan elhittük, hogy közel 21 hónap után  nekünk is jár egy kis csavargás.

Lelki szemeim előtt láttam magunkat: mialatt kislányom egy csodás erdei, árnyékos játszótéren hancúrozik, addig mi - Sylvester Stallone Cliffhanger jelenete után szabadon - egy ronggyá izzadt trikóban kapaszkodunk sodronyról sodronyra. De mivel egész Zempléni Tájvédelmi Körzetben nem találtunk (se napon, se árnyékban) egy normálisnak mondható játszóteret, így egy rövidke mászást követően, feladtuk remekbe szabott terveinket. Karabinereinket a táska mélyére pakolva újraterveztünk, és az eredeti ötleteinket a csodálatos panorámákkal kecsegtető vártúrákkal cseréltük fel.

6_7.jpgAnnak ellenére, hogy végül ez a három nap is teljesen máshogy alakult, mint ahogyan azt előre elterveztük, meseszép utazásban volt részünk. Ódon várfalakat, árnyas és kacskaringós turistautakat, hűs vizű bányatavakat, mediterrán hangulatú szőlőültetvényeket és magasba nyúló hegyeket fedezhettünk fel a zempléni táj megannyi kínálatából.

Első utunk a magyar-szlovák határ közelében található, mára teljesen felújított Füzér Várához vezetett. Igazából terv szerint, a vár érintésével a Nagy-Milic 895 m magas csúcsáig meg sem álltunk volna, de az augusztusi kánikula lehetetlenné tette a már szokássá vált hordozós túránkat. Megálltunk a vár alatt található parkolóban, és csak követtük a vulkanikus hegy tetejére vezető árnyas, picit meredek, kacskaringós utat.

Ahogyan sétáltunk egyre feljebb, úgy bontakozott ki egyre jobban a minket körülölelő zempléni táj varázsa.

5_5.jpgKörbejárva a vár termeit, kisebb és nagyobb zugait a  "Virágos Kert" elnevezésű hely lett a kedvencem, ahol hosszú percekre, viszonylag teljes csöndben, rózsa- és levendula illatban pihenhettem meg.

4_6.jpgA vár különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi magánbirtokú kőváraknak, amely feltételezhetően már a tatárjárás előtt állt. "1977-től régészeti feltárásokat végeztek, 1992-től renoválási munkák kezdődtek, 2014–16 között pedig felépült az úgynevezett alsóvár, megújult a felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája is, így ma Magyarország egyik legjobb állapotú középkori vára." (Infó: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCz%C3%A9ri_v%C3%A1r)

Többször írtam már, hogy mi alapvetően a magányos túrázás hívei vagyunk, azaz általában kerüljük a turistacsalogató célpontokat. Viszont azt is be kell látnom, hogy nagy kár lett volna (a tömegre hivatkozva) kihagyni a Füzér települése fölé magasodó, 552 m-es magasságban található várromot.

2_8.jpgMegtekintésére (a felfele és lefelé vezető úttal együtt) két óra is elegendő lehet, így tökéletes kiegészítője ez egy bakancskoptatós hétvégének.

Hasznos tippek az ide utazóknak:

  • a vár területén belül néhol nagyobb köveken vezet az út, így a biztos lépések érdekében ajánlott a sportcipő vagy túrabakancs használata!
  • ottjártunkkor (augusztus közepén) sajnos a vár területén és közvetlen környezetében egyetlen bababarát szegletet sem találtunk, ami akkor nagyon dühített, mert ez a figyelmetlenség nem csak nekünk okozott kellemetlen perceket. Viszont azt is láttam, hogy a parkolótól nem messze, a várhoz vezető úton egy csodaszép, hagyományőrző játszóteret építenek, így biztos vagyok abban, hogy ha ez átadásra kerül, akkor ez is a családosok egyik kedvenc és minden igényt kielégítő úti célja lehet!
  • a vár belépőjegy váltása esetén, jelen helyzetben kizárólag maszk viselésével tekinthető meg. A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően az ide látogatók egy igazi történelmi időutazáson vehetnek részt. Lehetőségünk van a várfalak mentén hosszasan barangolni, kialakított asztalok körül, panorámában gyönyörködve beszélgetni  és korhű szobákban ábrándozni. Szóval én csak azt tanácsolhatom, hogy nem a belépőjegy árán érdemes spórolni. (Bővebb információért kattints ide: https://fuzervara.hu/ )
  • a vár alatt található, kiépített parkoló fizetős.
  • az erődítmény területére kutyussal belépni szigorúan tilos! Erre a korlátozásra nem árt előre felkészülni, mert sajnos ez okozhat némi fejtörést a négylábúakkal érkezőknek!
  • ahogy korábban írtam, mi ezen az utazáson a Nagy-Milicre nem jutottunk fel, de azt hiszem az őszi erdő varázsában és színpompájában ott érdemes igazán elmerülni, így ha marad benned egy kis szusz és lelkesedés, akkor kattints ide, és irány a Zempléni-hegység legmagasabb pontja: https://kirandulastippek.hu/zemplen/nagy-milic

Várak bűvöletében, szépséges panorámákat kutatva másnap folytattuk is az utunkat, és a Regéc Várához vezető ösvényig meg sem álltunk. Az erődítmény Mogyoróska és Regéc között található a Zempléni Tájvédelmi körzetben. Azt hiszem talán ez a térség legismertebb kirándulóhelye, ahol a történelmi emlékeink felkutatása - városok zajától távol eső területen - egy kellemes kirándulással köthető össze.

5_6.jpgA várat amúgy nem feltétlen "kötelező" autóval megközelíteni, hiszen az Országos Kék Túra jól jelzett útvonalát követve is elérhető. De mivel mi ezen a hétvégén a könnyebb kirándulásokra szavaztunk, így a GPS-ünk iránymutatására hagyatkozva közelítettünk a kijelölt alsó parkoló felé. (Már az ide vezető autóút is nagyon szép: hosszasan vezet az erdő felé, panorámát nyújtva a szintén vulkáni kúpon álló vár romjaira.)

Négykerekűnket tehát az alsó parkolóban hagyva ballagtunk a 639 m magasan található erőd bejáratáig. A jól követhető, végig árnyas gyalogúton - még a nyári melegben is - nagyon jól esett sétálni, és annak ellenére, hogy viszonylag sok autó állt a parkolóban, mégis szinte egyedül voltunk. A várhoz vezető út egy kellemes sétával kb. 30-40 perc alatt teljesíthető.

1_8.jpgAz építményt a szabálytalan alakú, belsőtornyos hegyi várak kategóriájába sorolták, amely szintén csak belépőjegy vásárlása esetén látogatható.

De itt is (akárcsak a füzéri vár esetében) érdemes két fagyi árát a belépőre szánni, mert a 2016-ra véget erő, hosszas munkálatoknak köszönhetően a négyszintes öregtorony teljes eredeti valójában került újjáépítésre, interaktív belső teret és lenyűgöző kilátást biztosítva az ide látogatóknak.

2_9.jpgA vár területe elképesztően hatalmas, és a várfalak között jelenleg is felújítási munkálatok zajlanak. Sajnos az erődítmény belső területéről lehetetlen volt úgy fényképet készíteni, hogy a fotón egy daru ne szerepeljen, de nyilván ezen felesleges mérgelődni, mert is csak része az éppen aktuális munkafolyamatoknak.

Annak ellenére, hogy a várfalak között már tényleg sokan voltak, és én tényleg irtózom a tömegtől, mégis ez lett az egyik kedvenc zempléni helyszínem. Az a vár, ahova megözvegyült Zrínyi Ilona költözött kisfiával, és ahol így II. Rákóczi Ferenc a gyermekkorát tölthette el.

3_7.jpg

Hasznos tippek a kiránduláshoz:

  • az autók számára kijelölt parkolók ingyenesek, de a várban belépőjegy váltása szükséges. (Bővebb infó: https://www.regecivar.hu/)
  • a kiránduláshoz túraöltözet nem szükséges, de biztonságos lépések érdekében ajánlott a túrabakancs vagy sportcipő.
  • sajnos a legkisebbekre itt sem gondoltak, így szerintem a családi nyugalom érdekében a túra előtt érdemes először a gyermekek igényeit kielégíteni.
  • a várhoz vezető úton nincs vendéglátó egység, sem vízvételi lehetőség, így ajánlott megfelelő mennyiségű folyadékkal készülni. (Az erődítmény falai között viszont már kialakítottak egy vendéglátóhelyet, így ott akár fel is lehet frissülni.)

4_7.jpgAzt hiszem, ha már eljutottunk Regécre, akkor egyenesen vétek lenne kihagyni az onnan, összesen 17 km-re található Boldogkőváralját. Autóval ez a távolság 20 perc kocsikázást jelent, amely kisbabával is könnyedén teljesíthető.

Ami az eddigi várakra nem volt jellemző, az erre mindenképpen igaz: olyan családbarát kirándulóhely, amely tényleg minden korosztálynak tartogat élményeket. Kezdve a vár kapujáig vezető árussortól, az udvarházba épített picike színpadig, amely lágy muzsikával szólítja táncra az ide látogatókat.

1_9.jpgHa az utazásunk előtt azt a kérdést tették volna fel nekem: mi jut először eszembe erről a várról? Akkor biztosan azokra a "kifutón pózolós" fotókra gondoltam volna, amely elkészítéséért én is útra keltem. Sok esetben nyilván öncélból, sok esetben viszont a hazai turizmust támogatva, csodaszép felvételeket készítenek a Boldogkő várának sziklaszirtjéről. 

7_4.jpg

De a kötelező fotókon túl, miről is nevezetes a Boldogkő vára?

A Zempléni Tájvédelmi Körzet részeként, folyamatos felújítás alatt álló vár a Hernád folyó völgyének a keleti oldalán, egy andezittufa hegy tetején fekszik. Az erődítmény építését a tatárjárás idejére teszik és a regéci várhoz hasonlatosan, Boldogkő vára is belsőtornyos elrendezésű. Talán a leghíresebb és egyben a legemblematikusabb pontja az a sziklaszirten álló, fából épített őrbódé, amelyhez a várból indulva, egy kapun át hosszú kifutó vezet. Innen, akárcsak egy kilátóból szépséges panoráma nyílik a környékre, illetve innen visszatekintve az egész erődre.

5_7.jpg

Hasznos tippek az ide látogatóknak:

  • a vár felújítási munkálatok miatt hétköznap zárva tart, illetve bizonyos események alatt hétvégén is, így az utazás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a nyitva tartást: https://boldogkovara.hu/
  • a vár alatt egy ingyenes, hatalmas parkoló várja a turistákat, ellenben a vár látogatásához belépőjegy váltása szükséges!
  • ha az elhagyatott, kietlen, hosszabb túrával megközelíthető várakat szereted, akkor valószínűleg ez a helyszín (a tömeg miatt) nem lesz a kedvenced. Viszont, ha pont olyan úti célt keresel, amely egyrészt mindenfajta nehézség nélkül megközelíthető, másrészt a család minden tagjának nyújthat élvezetet, akkor itt a helyed!
  • a várhoz vezető, gyalogos útszakaszt bazárosok lepik el, így ha gyerekkel érkezel, akkor vagy már a parkolóban takard le a szemét, vagy készülj legalább egy grillázsra elegendő apróval!

Bejárva a zempléni vidék ismert várait, arra a megállapításra jutottam, hogy mindhárom erőd hangulata annyira más, hogy lehetetlen sorba állítani őket. Így arra a kérdésre, hogy nekem melyik tetszett a legjobban, érdemben válaszolni sem tudnék. Füzér várához a panorámáért, Regéc várához a monumentalitásért, Boldogkő várához pedig egy különleges fotóért volt érdemes ellátogatni, és persze minden olyan csodás pillanatért, amellyel csak a szabadban eltöltött órák ajándékozhatnak meg.

3_8.jpg

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://utazojogik.blog.hu/api/trackback/id/tr4116212354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2020.09.24. 20:39:27

Nekem Boldogkőváraljáról egyből a Gyűrük ura ugrobb be, mégpedig Minas Tirith vára - aminek pont egy ugyanilyen kiugró "kilátója" volt a filmben:

c2.staticflickr.com/4/3765/10565678803_2a6bc6827d_b.jpg

(Lehet, hogy Boldogkőváralja adta az ihletet?)
süti beállítások módosítása