Hátrahagyott múlt

 Egy élet munkája hátrahagyva.

Üresen állt pár évig egy társasház a közelünkben. Nem fordítottunk rá eleinte figyelmeit, viszont arra igen, hogy hazai Urbexes csoportokba kikerült az épület belsejéről pár fénykép. Így hát mi is megnéztük az elhagyatottan, és nyitva tátongó épületet. Ez pár éve volt, nem akartunk a vandáloknak, tolvajoknak tippet adni, így nem tettük közzé a felvételeket. Mára az épület csupaszon árválkodik. Tetejét lebontották, ablakait kiszedték. A belső berendezés is nagy valószínűséggel a kukában végezte. Felújításra vár! Végre!

Sajnos sok "urbexes" nem azért megy helyszínekre amiért mi, és rajtunk kívül egy maréknyian. (Fotózni, videózni és érintetlenül hagyni mindent.)  Jó példa erre a nemrégiben közzétett blogunkban egy szálloda, a Hotel Nimród. Lopás, vandalizmus a céljuk. Forgattunk anno az RTL Klubbal is erről egy anyagot, amit a Fókusz című műsorban láthattak. Illetve volt két saját anyagunk is erről. Egy időben annyira felhígult a közösség, hogy a sokan csak brahiból, vandalizmus célzattal voltak, és vannak hazai Urbexes Facebook csoportokban.  Aztán volt az a híres Budai Váras sztori idén januárban, és elkezdték az adminok szűrni kicsit a társaságot, talán most jobb, de nem sokkal. Megjegyzem az illető is Urbexes volt akinek a TEK-el gyűlt meg a baja, azóta eltűnt az Urbexes világból. Nos ilyen ez a "popszakma".

Kis kitérő után térjünk vissza az épülethez. Az Art Deco stílusban épült épület szemet gyönyörködtető látvány még most is. Anno nagypolgári társasház lehetett. Hatalmas terekkel, szobákkal. Az épületben ha jól emlékszem 4 lakás volt, ezeket megvásárolták, és most felújítják. Ha értesüléseink nem csalnak, egy szállodához fognak tartozni. Végre, örülünk neki!!! Kicsiny városunk újra szépül egy kicsit, és ugye az idegenforgalommal kapcsolatos dolgoknak különösen örvendünk.

 

Nos, nézzünk szét az épületben. Fotóink következnek:

mult.jpg

Az épület pár évvel ezelőtt:

google1.jpg

dsc_0518_1.jpgdsc_0519.jpg

dsc_0520.jpg

dsc_0527.jpg

dsc_0533.jpgKorabeli bútorokdsc_0540.jpg

dsc_0544.jpgA spájzban a szalonna és a befőttek ott voltakdsc_0545.jpg

dsc_0547.jpg

dsc_0549.jpg

dsc_0551.jpg

dsc_0552.jpg

dsc_0553.jpg

dsc_0555.jpg

dsc_0558.jpg

dsc_0560.jpg

dsc_0563.jpg

dsc_0564.jpg

dsc_0565.jpg

dsc_0568.jpg

dsc_0569.jpg

dsc_0570.jpg

dsc_0574.jpg

dsc_0575.jpg

dsc_0577.jpg

dsc_0580.jpg

dsc_0583.jpg

dsc_0585.jpg

dsc_0590.jpgNapjainkban így néz ki a ház, várja a felújítást!img_20221107_105925.jpg

img20221108085630.jpg

Konklúzió:

Ürülünk a felújításoknak, de siratjuk a régit is.

Ha tudtok hasonló megnézhető helyeket írjatok!

 

Köszönjük, hogy megnézted, ha tetszett nyomj egy like-ot a videóra és a blogra.

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/urbexhun

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/user/huncaca

Kapcsolat: urbexhungaryteam@gmail.com

Youtube csatornánkon további érdekes, URBEX TÚRA  és CSERNOBILI  videókat is találsz, érdemes szétnézni. Kattints a vastag szövegre.