Yaku 1 éves múlt, javában kamaszodik, szóval van egy 26 kilós testben élő, fejben nagyjából 4-5 hónapos kiskutyám. Néhány napja a szomszédunk kitett egy kiselejtezett tükröt a lépcsőházba, amit sikerült felfedeznie – ezt mindenképpen jelnek veszem arra, hogy fejlődik az agya, és lehet még ebben az életben fel is nő. Nézegette magát benne, megbökte orral, a tükör megrezdült, ezen kissé meglepődött. Később a lakásban megmutattam neki, hogy nekünk is van, ha esetleg szépítkezni akar, nem kell a szomszédhoz mennie. Kis ideig foglalkozott vele csak, rám is nézett a tükörből, aztán már nem volt érdekes. Erről eszembe jutott, hogy nagyon régen, amikor még csak családi kutyáink voltak, olvastam valahol a tükörrel kapcsolatos úgynevezett MSR (mirror self-recognition) tesztről. Nem is a teszt volt a lényeg, hanem hogy a tükörteszt a kutyánál nem igazán alkalmas az öntudat igazolására. De vajon miért nem?
Ezt a bizonyos MSR tesztet 1970-ben fejlesztette ki Gordon G. Gallup Jr. amerikai pszichológus: az állatot altatásban megjelölték festékkel vagy matricával olyan helyen, amit normál esetben nem lát, majd ébredés után megmutatták neki a tükröt. Ha az állat vizsgálgatni kezdte a rajta levő jelölést, az arra utalhatott, hogy a tükörképet a sajátjának tulajdonítja, nem egy másik állatnak nézi, tehát tisztában van azzal, hogy az ő maga. Nem valami sok faj ugrotta meg ezt a kihívást, és meglepő módon nem csak emberszabású majmok, hanem az ázsiai elefánt és a szarka is. Természetesen az MSR tesztet több kritika is érte, melyek szerint az eredmény fals negatív is lehet; vannak ugyanis olyan fajok, amelyeknél nem a látás az elsődleges érzékelés szempontjából.
És itt kerülnek képbe a kutyák, hiszen náluk a szaglás és valószínűleg a hallás is a látás előtt szerepel a listán. Ha láttatok már kölyökkutyát, aki először fedezi fel a tükröt, akkor biztosan tapasztaltátok, hogy eleinte úgy tűnik, a saját fajtársának nézi a tükörképét, akár még játszani is megpróbál vele, de az is előfordulhat, hogy megijed. Aztán normál esetben nagyon hamar megtörténik a habituáció, azaz a kiskutya hozzászokik a jelenséghez, és nem igazán érdekli többé. A probléma, ha tükörrel akarjuk megvizsgálni a kutyák öntudatát, az, hogy nem jellemzően érdekli őket a külsejük, valamint, ahogy már szó volt róla, számukra nem a vizuális ingerek a legfontosabbak.
Marc Bekoff 2001-ben publikálta a kísérletét, mely Yellow Snow Study (azaz Sárga hó kísérlet) néven vált ismertté. Kutyájának, Jethrónak mutatott öt télen keresztül vizelettel szennyezett havat, és azt vizsgálta, mi történik, ha a kutya a saját, és mi, ha másik kutya vizeletét szagolja meg. Jethro más kutyák vizeletét több ideig szaglászta, mint a sajátját, ami Bekoff szerint arra utalhat, hogy a kutyáknak van valamiféle öntudatuk, tisztában vannak azzal, melyik a produktumuk, és ez nyilvánvalóan nem érdekes annyira, mint más kutyáké. Természetesen a kísérlet nem volt megbízható, hiszen csak a saját kutyáját vizsgálta, az ötlet alapján azonban Alexandra Horowitz 2016-ban kiterjesztette a kutatást, mely ezen a módszeren alapulva volt hivatott vizsgálni a kutyák öntudatát: összehasonlította viselkedésüket, amikor a saját tiszta és saját valamilyen plusz szaggal megjelölt, valamint amikor másik ismert és ismeretlen kutya vizeletét szagolták meg. A kutyák nemcsak, hogy meg tudták különböztetni a saját vizeletüket más kutyákétól, de tovább is vizsgálgatták a „képét” abban az esetben, ha plusz szagot, azaz „jelet” adtak hozzá. Lényegében itt a plusz szag volt a klasszikus MSR tesztnél használt festés vagy matrica. Azt is megvizsgálták, nem lehetséges-e, hogy csak a hozzáadott új szag érdekli a kutyákat, és azt találták, hogy a „jelölés” önmagában nem annyira érdekli őket, az viszont igen, ha a saját vizeletükben érzik. Ez, ahogy a klasszikus MSR tesztnél is, utalhat arra, hogy a kutyáknak van valamiféle fogalmuk arról, hogy ők ők, mások pedig mások. Nagyjából úgy lehet ezt elképzelni, hogy „ez az én pisim, tiszta sor, de mintha lenne benne valami…”
De van itt egy másik nagyon érdekes jelenség is az öntudattal kapcsolatban. Biztosan sokan hallottatok már a Do as I do nevű technikáról, mely a szociális tanuláson és utánzáson alapul, és amelynek során a kutya előzetes képzés után a gazda mozdulatait utánozza: előfordul, hogy a gazda kézzel megérinti egy csengő gombját például, mire a kutya mellső lábbal teszi ugyanazt, ha a gazda orral érinti meg a gombot, akkor a kutya is orral teszi. Ez azért nagyon érdekes a kutyák öntudatával kapcsolatban, mert ahhoz, hogy ilyen szinten utánozni tudjunk egy másik élőlényt (ráadásul egy másik fajból), meg kell tudnunk feleltetni a testrészeinket az ő testrészeinek még akkor is, ha azok nem teljesen ugyanolyanok. Tudnom kell, hogy a te kezed olyan, mint az én lábam, és azt is tudnom kell, hogy az a te kezed, és ez az én lábam, magyarul a szociális utánzásnak ez a formája utalhat arra, hogy a kutya tisztában van legalább azzal, vannak saját testrészei, amelyek megfelelnek a gazda adott testrészeinek. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a 2021-ben megjelent kutatáshoz, melyet az ELTE-n végeztek. A kutyáknak a kísérlet során egy tárgyat kellett felvenniük egy szőnyegről, amin ők maguk is rajta álltak, majd átadniuk a gazdájuknak. A kísérletvezetők azonban a tárgyat a szőnyeghez rögzítették, így a kutyák csak abban az esetben tudták felvenni, ha először leléptek a szőnyegről. A kutatás során azt találták, hogy a kutyák gyakrabban és hamarabb lépnek le a szőnyegről, mint amikor a tárgyat pusztán a talajhoz rögzítették, mert rájönnek, hogy saját magukat akadályozzák a feladat végrehajtásában, ami az első meggyőző bizonyíték a testtudatosságra a saját cselekvések következményeinek megértésén keresztül.
Van-e a kutyáknak öntudata? Valamilyen szintű biztos, hogy van, hiszen tisztában vannak azzal, hogy van saját testük, a testrészeik hozzájuk tartoznak. Ha tudom, hogy a kezem az enyém, akkor valamiféle képem van arról, hogy én vagyok én.
Felismerik-e magukat a kutyák a tükörben? Nem tudjuk. Sokak szerint nem, én úgy gondolom, hogy nagy általánosságban igen, csak nem igazán érdekli őket a saját tükörképük. Talán pont ezért is sikerül az esetek többségében olyan jól habituálódniuk. Nem tudom, ti hogy tapasztaltátok, nekem rengeteg élményem van arról, amikor a saját kutyáim a tükrön keresztül létesítenek velem szemkontaktust, ami szerintem legalább annyit jelent, hogy látják a tükörképemet, tehát elvileg látják a sajátjukat is. Azt is tudják, hogy én vagyok az, a szemembe is tudnak nézni. Vannak kísérletek azzal kapcsolatban, képesek-e használni a tükröt feladatmegoldáshoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.
Észrevettetek ti is érdekes dolgokat a tükörrel és/vagy a kutyák öntudatával kapcsolatban? Meséljetek nekünk róla Facebookon!
Gabi
