Verőfényes napsütés fogadott reggel – najó, ez így ebben a formában nem igaz, mivel a jetlag miatt még jóval a napsütés előtt felébredtünk. :S A reggeli dugóban araszolva a kikötő felé igazi villamospornóhoz volt szerencsénk. :P Azon a vonalon járnak ezek a gyönyörű, art deco villamosok. Mindegyik más színben pompázik. :) Ha ezt Ischenko (az Arkona dobosa) látta volna... :D

Visszahúzott a gyomrunk a kikötőbe. A küldetés homár szerzése (feldolgozott, nem élő :P) Editnek. A küldetés sikerrel járt. Az árát inkább le se írom. :D

DNA Lounge. Jó, hogy ez volt az első buli, mert...hát szemezgethetnék magyar klubokból, hogy melyik ér fel vele színvonalban...ott is vannak, hmm...kevésbé igényes klubok. ;) 

Barbaró megoldotta. :D

Mivel repültünk, bérelni kellett a dobszerkót. Csakhogy alkalmalan idiótákkal küldték ki, így kissé döcögősen indult a beállás. Megjöttek a hiányzó alkatrészek, összekalapálták a cuccot. Külön köszönet a Tankcsapda stábnak. Végül minden akadályt elhárítottunk, és hatalmas tombolás lett a Junkies-buliból, a Tankcsapda meg hozta a szokásos őrületet. 

Hazafelé vettük az irányt, reggel zúdulunk Los Angelesbe, és már nagyon fáradt volt a brigád. Nagy ívű bal kanyar, két sáv. Csatt. Na már csak ez hiányzott. Egy jó koccanás Amerikában. Bérelt autóval.

Bal hátsó sárhányót kapta el a srác, aki a kis íven kanyarodott. Nem nagy sérülés, de látszott. Nyilván megpróbálta rám kenni a felelősséget. De nem jött neki össze. :P Dokumentumokat lefényképeztük, remélhetőleg a biztosítók lemeccselik. Mondjuk az elég fura, hogy ha nem látják a körülményeket – itt nem létezik betétlap, ráadásul senki se ismeri el a felelősségét – mi alapján találják ki, hogy ki szívja meg. Hát kicsit izgultunk, majd kiderül. Ekkor már tényleg csak haza akartunk menni a francba, gyomrom is ki volt a sok borzalmas junkfood-tól.

Nekivágtunk a sivatagnak. Dimbes-dombok vannak, de tök kopár minden. Nyílegyenes autópálya. Tűző nap. Tank méretű furgonok, autókat maguk után húzó lakóautók, hatalmas kamionok között száguldottunk dél felé az ötös autópályán.

Ezek a lakóautó-konvojok össze is sűrítik az amerikai létforma esszenciáját. Van egy hatalmas lakóautód, amivel bejárod a kontinenst. Mindenhová eljuthatsz. De az, hogy utána bárhová gyalog menj, netán biciklizz, ha megálltál egy kempingben? Nem. Szépen leakasztod a dzsipet a horogról, és mész tovább egy másik benzinfalóval. Borzalom.

Megálltunk egy igazi in the middle of nowhere benzinkútnál. Pálmafák, néhány autó, taco-büfé. Itt ittam életem első finom amcsi kávéját. És ha már az autóban élnek, azt meg kell hagyni, a kényelem rendesen ott van a szeren. Nyilván pohártartó MINDENHOL. :D Ez a Dodge Grand Caravan rettentő kényelmes egy gép. Bár a basszusgitár egészen a vezetőülésig ért középen, de nem zavart senkit, a középső sor két hatalmas fotelje között nagyszerűen elfért.

Valahogy letoltam azt az 500 kilométert, becsorogtunk LA-be. Riki olyan hangulatban volt, mint mikor egy éve vártál rá, hogy megint nyár legyen, és először látod meg a Balatont idén. :) Hazaért.

Az igazi sokk a városon belüli autópályákon éri az európai embert, aki nincs hozzászokva a helyi vezetési stílushoz. San Francisco egy falu LA-hoz képest, ha a közlekedési hálózatát nézzük. Kétszer hat sávos autópályák, és MINDENKI kb. ugyanannyival megy. Nem érzed a sebességet, mert az egész forgalom együtt mozdul, viszont követési távolságot nem igazán tartanak, jobbra tartást hírből sem ismerik, és folyamatosan előzgetnek jobbról-balról, ha egy hangyányit is lecsúszol a ritmusról. És az egész rendszer általános eleme, hogy borzasztó önző az összes sofőr. Mennek, mint az állat a batár tankjaikkal, és vagy nagy vagy, vagy bátor, de beengedni nem fog senki, semmilyen szituációban. Inkább neked jön. Egyetlen egy pozitívuma a dolognak, hogy tüttyögés az nincs. Mennek, mint az állat, nem alakul ki hullámeffektus a lámpa zöldre váltása után. Mindenki tolja neki azonnal. (Ez valószínűleg az automata-váltóknak is köszönhető) Ha valaki figyelme lankadna, környezete diszkrét hangjelzéssel rántja vissza telefonja virtuális világából. :D Alapvetően át lehet érezni azért pár nap alatt, és akkor már élvezhető – ha nincs dugó (de, van) – de ha egy kicsit is elbizonytalanodsz, a rendszer bedarál. Nem ajánlom kezdő sofőröknek. :P Ellenben a dugóban való araszolást ellensúlyozza, hogy mind San Franciban, mind LA-ban borzasztó jó rockrádiók vannak.

No, hát ezek után el lehet képzelni, milyen állapotban érkeztem a Whisky a Go-Go klubba...

A Viszki egy nagyon fasza klub – miért is lenne tré :D – Jó, ne legyünk ilyen szerények. :P
A Whisky a világ egyik leghíresebb klubja, mindenki játszott itt, aki számít: a Beatlestől a Doorson át Stingig. Szóval elég menő itt játszani. :)

Galériás, szép nagy a backstage, ahonnan egyenesen elérhető a színpad. A crew kedves, segítőkész és nagyon profi. (Mondjuk a fényes gyerek egy órával kapunyitás előtt érkezett meg, azért morcos voltam). De a TCS emberével átprogramoztuk a kis Avolites mobile pultot, hogy használhatóbb legyen. Rómeó Vérzik kezdett, amikor a Junkies színpadra lépett, már rendesen tele volt a klub. Viktor kiújult teniszkönyöke miatt igazoltan maradt távol (közel), helyette a roadunk, Czakó Dani adta a kőkemény alapot. A srácok rendesen bemelegítettek a Tankcsapdának.

Junkies videó.

Az meg nyilván profi volt, az amerikai magyarok megőrültek, én meg a koncert felénél eldőltem aludni az öltözőben, olyan fáradt voltam. Összerámolás után hazadobtam a fél Junkiest, aztán Veress Marcit a dobszerkójával, akitől kaptuk a cajgot. (LA-ban él, az Orgy nevű metalbandában dobol). Hajnal fél négykor liszteszsák-szerűen dőltem be az ágyba, de legalább hazavitt az autopilótára kapcsolt agyam, a Dodge se szenvedett további sérüléseket. :D