Demográfiai válság Türkmenisztánban?

2008 és 2018 között mintegy 2 millió ember hagyhatta el az országot.

trkairport.jpg

Pontos számokat mondani azonban nehéz, hiszen a népszámlálás adatai általában titkosak.

Hivatalos adatok szerint az ország lakossága 5,4 millió főt számlál, viszont ha igazak a Szabad Európa asgabati forrása által jelentett statisztikák, ez a szám a gyakorlatban egyharmaddal kevesebb lehet.

berdymukhammedov3.jpg

A 2 milliós számban nincsenek benne a külföldön dolgozó türkmén vendégmunkások.

Belső források szerint Gurbanguli Berdimuhammedov elnök hisztérikusan fogadta a statisztikákat.

Az elmúlt években a hatóságok több módon próbálták megakadályozni az emberek elvándorlását. 2017-ben türkméneket szállítottak le az Asgabatból induló nemzetközi járatokról, bármiféle hivatalos magyarázat nélkül. 2018-ban olyan információ kapott szárnyra, mely szerint a 40 évesnél fiatalabb állampolgárok nem hagyhatják el az országot.

trkrussianconsulate.jpg

Sor as asgabati orosz konzulátusnál

Az akadályok ellenére továbbra is sokan próbálnak elmenekülni. A legnépszerűbb úti célok Oroszország, Kazahsztán és Törökország.