Nem is "boldog" Boldogkő vára?
2018. november 16. írta: Gyetván Csaba

Nem is "boldog" Boldogkő vára?

Hogy melyik a legszebb magyar vár, azt nehéz megmondani, ám ha a legszebb fekvésű magyar várat keressük, akkor Boldogkő vára bizonyosan az élmezőnyben végez. Sőt, talán az első helyen.

dsc06136.JPGA vár ősszel

Maga a vár is nagyon impozáns, de a környezet, amiben található méginkább az, úgyhogy kezdjük a Zemplénnel. A Balaton miatt a Tapolcai-medence kihunyt vulkánjai talán ismertebbek és felkapottabbak, mint a zempléni vulkánok, ám ez a vidék legalább annyira mutatós, mint a Balaton-felvidék. A "hegyesség" érzékeltetésére az egyik legjobb példa talán Sátoraljaújhely, a várost ugyanis a környező sátor fomájú hegyek miatt hívják úgy, ahogy.

2016-05-18_12_07_20.jpgés nyáron...

A sík területből kiemelkedő vulkáni kúpok különösen alkalmasak voltak várak építésére. A várépítési hullám, ahogy az ország többi részén is, a tatárjárást követően indult be, ráadásul errefelé talán még nagyobb volt az igény a kővárakra, hisz a közelben található Muhi, ahol 1241-ben a tatárok a megsemmisítő csapást mérték a IV. Béla seregeire. A tatárjárás után épült kővárak közé tartozik Füzér, Regéc, és Boldogkő Vára is.

Elhelyezkedés

Boldogkő vára is egy vulkáni kúpra épült, sőt egyes helyiségeit magából a hegyből vájták ki. A tatár veszély után a török veszély következett időrendben, ám mivel a törökök az ország ezen részét nem támadták, a vár ezt az időszakot "megúszta". És mivel a török kiűzését követő Habsburg várrobbantgatásoknak sem esett áldozatul, állapota szinte eredeti, persze újabb kori hozzáépítések azért történtek. Ilyen például az az épületrész, ahol Európa jelenleg legnagyobb ólomkatona kiállítása található.

screenshot_2018-11-16_14_34_54.pngÓlomkatona kiállítás a padlástérben

Tényleg nagyon impozánsak a terepasztalok a rengeteg katonával és a magyar történelem legfontosabb eseményeivel, viszont az, hogy üvegfal mögé került a lényeg, picit illúzióromboló. De lehet, hogy csak nekem.

A vár elsőszámú vonzereje, az igazi "szelfimágnesnek" számító Oroszlán szikla, ami egy rendkívül mutatós, hosszú, keskeny hegygerinc. Ha máshonnan nem, erről a jellegzetes sziklráról biztosan mindenki megismeri Boldogkő várát. Mellesleg nem valószínű, hogy van szebb panoráma a környékre, annál, mint ami a szikla végén kialakított fa őrtoronyból tárul elénk.

img_4251.jpgA híres Oroszlán szikla

img_4148.jpgnem rossz...

Lehet, hogy nem is "boldog" a vár?

A várnak nem csak a fekvése, de a neve is "mesébe illő", még akkor is, ha helyesen "Bodókő várának" kellene hívni - már ha a vár elnevezésével kapcsolatos legelterjedtebb anekdotát vesszük alapul. Eszerint ugyanis egy Bodó nevű aszalómester kezdte építeni a várat azután, hogy IV. Béla neki ajándékozta a területet, hálából azért, hogy a tatárok elől bújtatta. Az anekdota szerint Bodónak hét lánya volt, akik beházasodva a környék nemesi családjaiba, hét egymást követő évben itt a várban tartották menyegzőjüket és itt is éltek később. Mivel a várhoz minden beköltöző pár épített egy picit, hét év alatt felépült "Bodó kővára".

img_4248.jpgA vár a szikla másik végéből

Mindez persze csak legenda, de lehet, hogy egyszerűbb ezt megjegyezni, mint a vár igazi történetét, ami egyrészt szintén nem támaszkodik túl sok hiteles forrásra, másrészt annyi évszámot, tulajdonoscserét és nevet tartalmaz, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik benne.  

Mi van még?

Ha csak a Budapesttől való távolságot vesszük, akkor Boldogkő vára nyilván nem egy Visegrádhoz hasonló, délutáni kiruccanásra alkalmas úticél, viszont a környék többi látnivalójával együtt nagyon erős program rakható össze akár 3-4 napra is. A már korábban említett várak mellett itt található például az ország egyik legszebb kastélyparkja is (Füzérradvány, Károlyi-kastély) és Hollóházát is érdemes útba ejteni.

img_4802.jpgA füzérradványi kastély

A Zemplén az ország egyik legerdősültebb része, így természetesen van erdei kisvasútja is, ráadául a Pálházi Erdei vasút vonalát az egyik legszebb kisvasút nyomvonalként tartják számon. 

És amellett sem mennék el szó nélkül, hogy a környéken, méghozzá Encsen található az Anyukám mondta, amit már többször beválasztottak az ország legjobb éttermei közé. Ezzel pedig már szinte átcsúsztunk Tokaj vidékére, de az már egy másik történet és külön bejegyzés.

Boldogkő várát megnézhetitek az alábbi 5 perces videón is, ráadásul épp szerencsés időpontban jártam ott, a megszokottnál is szebb arcát mutatta a környék. 

/Ha teteszett a poszt, további utazási tippekért kövess a facebookon és az instagramon is./

A bejegyzés trackback címe:

https://turista-szalami.blog.hu/api/trackback/id/tr7314371605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása