A kínai származású Ken Liu A papírsereglet és más történetek című kötete a komfortzónámon kívül esik, de ez nem tántorított el attól, hogy a kezembe vegyem. És olvasni kezdjem. A gyűjtemény lapjain varázslatos és kiborg-központú világ bontakozik ki, amely a sci-fi-rajongók számára (is) irodalmi csemege. Nekem pedig egy új írói világ megismerését jelenti – persze mellébeszélés nélkül. Ezen páratlan novelláskötet a szerző legjobb műveit gyűjtötte össze az évtizedből. 

Ken Liu novellái díjnyertesek – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a fülszövegben említett díjak sora –, és egy-egy kiragadott elemük olyan gondolatfolyamokat indítanak el az olvasóban, melyeken napokig gondolkodik. És nemcsak gondolkodik, lehetséges megoldásokat is keres. Hiszen a megoldásokkal foglalkozni kell; a szerző gondosan megszerkesztett rendszerében nincs helye felesleges alkatrészeknek. A végkifejlet felé vezető úton csak ügyesen elszórt, kulcsfontosságú alkatrészekkel, utalásokkal találkozhatunk, úgy mint: különböző kultúrák és azok sajátosságai, különbségei, fantázia és misztikum – beleértve az őstörténeteket, helyi szellemeket, házi isteneket –, tudomány és technológia, mesterséges intelligencia, történelmi töredékek, amelyekhez szorosan kapcsolódnak a nemzet, a nemzeti identitás és a nemzettudat fogalmak, továbbá jelképek és szimbólumok, főként az ázsiai régióból. Mindezek egyszerre, ám korántsem egy térben és időben alkotják Ken Liu rendszerét, amely irodalmi műfajkavalkáddal is büszkélkedik.

„Mégis, a halál közelségének ez a tudata, a minden egyes pillanatban ott rejlő szépség az, ami miatt képesek vagyunk kitartani. A mono no aware, fiam, az univerzummal való eggyé válás. Ez a nemzetünk lelke. Emiatt éltük túl Hirosimát, a megszállást, a nélkülözést, és ezért tudjuk kétségbeesés nélkül elviselni a megsemmisülés lehetőségét.” (222.)

Megemlítem, hogy a novelláskötetekhez egy láthatatlan, szoros kötelék fűz. A rövidebb történetek rendkívül szerethetőek; tömören mesélnek, a végén lévő csavar pedig egyenesen aranyat ér, ha azt jól megírják. Sőt, a jó kifejezés nem egészen helytálló, így nevezzük inkább remekbe szabottnak. Úgy találom, hogy a címadó novella, A papírsereglet a gyűjtemény legérdekesebb és legmélyebb gondolatokat megfogalmazó darabja. Több kérdést is felvet: Egy félig amerikai-félig kínai család miként találja meg a közös hangot, mely mindkettőjük nyelvén ugyanúgy szól?; Egy Star Wars játék hogyan szállhat versenybe egy origamival, amely tulajdonképpen egy egész kultúrát foglal magába?; Az anyák vagy a papírtigrisek bírnak varázserővel?; Mégis mit jelent „amerikaiul” ölelni, annak érdekében, hogy (végleg?) búcsút intsünk a gyökereinknek?, továbbá az „amerikai sorozatos” ölelés egyértelművé tette számomra, hogy Ken Liu valamit tud. És azt a valamit olyannyira tudja, hogy ezen novella volt az első az irodalmi díjak történetében, amely egyszerre kapta meg a Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjakat. Mindmáig többen is hivatkoznak rá szívszaggató végkifejlete miatt: a fantasztikum általa egy magasabb szintre lépett, és új módon került ábrázolásra.

Mindemellett „a Black Mirror-szerű disztópikus rémálom” (ez olvasható a fülszövegben) , amely A visszatérő vendég címet viseli nagyon izgalmas volt. A „Black Mirror-szerű” címke hívószó számomra, ugyanis rajongok érte, az általa képviselt világ iránt – tehát minél sötetébb, kiborgosabb az a disztópia, annál jobb  –, így nem meglepő, hogy a Megfigyelő, a Regulátor, a prostituáltak retinája, amely (digitális) titkokat rejt, és az ezekhez kapcsolódó nyomozás egyvelege lebilincselő történetnek bizonyult. Viszont ez az érzés nem mondható el mindegyik novelláról. Én egy-két történetre nem tudtam ráhangolódni, pedig nagyon  igyekeztem. Ennek oka egyrészről a túl sok fantasztikum (plusz mágia), másrészről pedig a saját "sci-fi-limitem" lehetett, amely megnehezítette a prózaszövegek befogadását.

Ám ha ettől eltekintek, akkor állíthatom, Ken Liu rendszere nem ismer határokat, legyen szó térről és időről vagy fantasztikumról és a lélek mélységeiről. A papírsereglet és más történeteket a megjelenése után 2017-ben Locus-díjjal tüntették ki.  Köszönet a magyar fordítóknak, akik hitelesen visszaadták a novellák üzeneteit, miközben az olvasmányélményhez jelentősen hozzáadtak. 

 „Tudod, mi a legszomorúbb érzés a világon a kínaiak szerint? Az, amikor egy gyerekben végül feltámad a vágy, hogy a szülei gondját viselje, ám ők már rég nincsenek.” (173.)

Ilyen egy remekbe szabott, sokatmondó két mondat. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér